A cygnor lágy mozdulattal intett a diktatollnak, ami a parancsra feljebb emelkedett és további utasításig megállt a levegőben.

— Ismerem a corvunok habitusát, azonban a néhány, tőlük független feljegyzés is úgy fogalmaz, hogy az ön természete megkívánja a rítusokat.

Parnak nevethetnékje támadt. Mivel a fajának ez nem szokása, minden alkalommal meglepte, milyen furcsa egyvelege ez az érzéseknek: fájdalom, feszítés, könnyed, mégis intenzív élvezet... és ezúttal gúny és keserűség társult melléjük.

— Maga szerint ez úgy néz ki, mint amit szívesen bevállalnék?

— Nem, de az önhöz hasonló szentségek esetében nem is az a lényeges kérdés, mit vállalnának be, ha nem azok lennének, akik, hanem hogy ösztönös szinten mire van szükségük a fennmaradáshoz.

Vigyázni kell, mert ránk nem vigyáz senki!

— És egyesek szerint egyedül az én jogom kielégíteni a szükségleteimet — felelte azonnal. — Emlékszem a Corvun Birodalom kezdeti idejében az ezen jogaimért tiltakozók többnapos bojkottjára és arra, amikor közéjük lőttek, hogy feloszlassák a tömeget, és hogy az akkori corvun vezető, III. Demus biztonságosan elém járulhasson. A legnagyobb kriton horgokat hozta, amiket életemben láttam. — A férfi végighúzta ujját a feje jobb oldalán felfutó, hosszú sebhelyen, testét kirázta a hideg a mozdulattól és a zsigereiben hordott emlékektől. — A biztonság kedvéért három helyett hetet hozott magával, mert a fia, a kinevezett örökös haldoklott. Kishíján belepusztultam abba a rítusba. Maga szerint ez az, amire ösztönösen vágyom? — utalt vissza Dalde szavaira. — Mert öröm helyett féktelen indulatot érzek, amikor ezek az emlékek betörnek az éjszakáimba.