Eljött a péntek, és Yeosang kedvtelenül kászálódott ki az ágyából. Összepakolta a cuccait, amit magával akart vinni Yunho-ékhoz, majd reggeli után elbattyogott az iskolába. Nem volt különösen boldog, hogy este mindent el kell majd mesélnie a fiúknak, de nem is bánkódott miatta.

Miután kicsengettek az utolsó órájáról, Wooyoung társaságában megkereste a többieket, majd együtt elindultak a kapu felé. Ekkor történt az, hogy szembe jött velük Eunsang és a bandája. Egyikőjük se foglalkozott Eunsang-ékkal, úgyhogy nem vették észre, hogy felragyogott a szemük, mikor meglátták Hongjoong-ékat.

- Lám-lám! Csak nem Kang Yeosang-hoz van szerencsénk? - lépett oda az említetthez Eunsang, mire mindannyian megtorpantak.

- Üdv! - intett neki egy mű mosollyal Yeosang, és kinyújtotta felé a kezét. - Nem rémlik, hogy már találkoztunk volna, Me Eunsang.

Eunsang nem fogadta el a kezét, úgyhogy Yeosang leereszette maga mellé. Eunsang gúnyosan felvihogott, majd még közelebb lépett a másikhoz. A többiek mind már előre rettegtek, hogy mi fog történni, de Yeosang meg se rezzent. Eunsang megragadta Yeosang-ot a gallérjánál, majd a falhoz nyomta.

- Úgy hallottam, hogy új fiú létedre máris elég népszerű vagy - mondta Eunsang, majd egy grimasszal az arcán közelebb hajolt hozzá. - Ez pedig nem tetszik nekem.

- Na és? - kérdezte gúnyos mosolyra húzva az ajkait Yeosang. - Mit akarsz tenni? Megverni?

Eunsang elgondolgozott, de nem engedte el a fiút.

- Mit mondanál, ha elkezdenélek fojtogatni? - kérdezett vissza felvolt szemöldökkel, de Yeosang-ot nehéz volt zavarba hozni.

- Azt mondanám, hogy erősebben... - vágott vissza suttogva.

Eunsang erre undorodva húzódott el tőle, majd elrántva Yeosang-ot a faltól, most egy oszlopnak lökte. Közben elég nagy tömeg gyűlt köréjük, és az összes szem rájuk szegeződött, de egy valaki mégis különös figyelmet szentelt az eseményeknek. Senki nem mert közbelépni, mert mind féltek Eunsang-tól. Ez volt talán az első alkalom, hogy valaki ilyen merészen vissza mert beszélni neki (Jongho-ékon kívül persze, akik folyamatos ellenségeskedésben álltak a másik bandával). Jongho keresztül furakodott a tömegen.

- Mocskos buzi! - hallotta Eunsang hangját.

- Engedd el! - utasította Eunsang-ot Jongho, mire az odafordult hozzá.

- Mi van?

- Azt mondtam, hogy engedd el! - ismételte meg határozottan Jongho.

Eunsang elengedte Yeosang-ot, és immár teljes testtel Jongho felé fordult, de hármójuk közül senki se mozdult.

- Mit akarsz? Jöttél megmenteni a kis hímringyódat? - köpte Eunsang.

- Több tisztelet is mutathatnál iránta, hiszen idősebb, mint te - csóválta meg a fejét Jongho, majd levette a bőrdzsekijét, amit a közelben álló Mingi kezébe nyomott. Ezután elkezdte feltűrni a pólója ujját.

- Óóó, szóval verekedni akarsz! Hát legyen! - vigyorodott el Eunsang, és ő is nekivetkőzött.

Yeosang mindeközben semmit nem szólt, csak visszasomfordált Yunho-ékhoz.

- Jól vagy, Yeosang Hyung? - lépett oda hozzá Ryujin, egy alsóbb éves lány.

- Megsérültél valahol? - kérdezte aggódva Jisu, egy másik lány is.

- Nem, jól vagyok, köszi! - mosolygott rájuk Yeosang, majd visszafordult Jongho-ék felé.

- Gyere Sangie, menjünk! - tette Wooyoung a fiú vállára a kezét.

- Várj, látni akarom! - intett amaz, miközben a szemét folyamatosan a két verekedésre kész fiún tartotta.

Eunsang hirtelen lendült előre, és be akart húzni egyet Jongho-nak, de ő kikerülte az ütést. Eunsang ismét nekiveselkedett, de most se találta el, sőt, Jongho elkapta a karját, és megpörögve maga körül a falhoz vágta a másikat. Ez egy hangos, elszörnyedt "Úúúú..."-t váltott ki a tömegből. Eunsang a földre rogyott, de nem adta fel. Felállt, és megint támadni készült, de Jongho ekkor behúzott neki egy jó nagyot, mire visszaesett a padlóra.

- Hagyd őt békén! - mondta Jongho ezután. - Értve vagyok?

- Ja... - morogta Eunsang, majd a kezét nyújtotta az egyik haverja felé, aki felsegítette.

Miközben Eunsang-ék szégyenükben elhagyták a helyszínt, Jongho-hoz odaléptek a barátai, és megveregették a vállát.

- Szép volt, Jongho! - dícsérte Mingi.

- Mint mindig - tette hozzá San vigyorogva, de Jongho rájuk se hederített, ehelyett odament Yeosang-hoz, és aggódva mérte végig.

- Ugye nem esett bajod? - kérdezte.

- Nem - felete Yeosang kurtán. - Úgy látom, most már meg tudod védeni magad, és nincs szükséged a segítségemre, úgyhogy nekünk sincs szükségünk egymásra.

- M-Miket beszélsz? - nézett rá elkerekedett szemekkel Jongho. - Épp most mentettelek meg!

- Nem kértelek rá! - mondta Yeosang indulatosan. - Képzeld, legyőztem volna! Tudod, az, hogy sok idő telt el, nem jelenti azt, hogy elgyengültem!

- Nézz már magadra! Cérna vékony vagy! - vonta össze a szemöldökét Jongho.

- Hát, köszönöm! - mondta az idősebb gúnyosan. - De ha legközelebb is beleavatkozol, téged is lekaratézlak - azzal sarkon fordult, és kiviharzott az iskolából. Hongjoong, Yunho és Wooyoung követték. A tömeg oszladozni kezdett, úgyhogy nem maradt ott más, csak Seonghwa, San, Mingi meg Jongho.

- Tud karatézni? - csodálkozott el Seonghwa egy kis fáziskéséssel.

- Aham - válaszolta Jongho, még mindig a másik után nézve.

- Elmondanád végre, mi a fene történt közted és Yeosang között? - kérdezte San türelmetlenül, mire a legfiatalabb csak sóhajtott.

- Gyertek, keressünk egy olyan helyet, ahol nincsenek sokan! - mondta, majd ők is kiléptek a kapun.

...

Tehát Hongjoong, Yunho, Yeosang, és Wooyoung ott ültek Yunho óriási ágyán. A házigazda csomó nasit felhalmozott, és körbepakolta magukat párnákkal. Yeosang történetét várták, és mivel az iskolában történtekből kiindulva nem egy túl vidám sztorira számítottak, nem akarták, hogy a fiú kényelmetlenül érezze magát. Senki nem szólt semmit, nem akarták erőltetni, hogy elkezdje. Yeosang egyszer aztán nagyot sóhajtott, majd megszólalt.

- Jongho és én akkor találkoztunk először, amikor én három éves voltam, ő pedig kettő - kezdte.

- Yeosangie, kicsim! - hallotta a fiú az anyukája hangját. - Gyere ide egy picit, kérlek!

A kis Yeosang odaszaladt az anyukájához, aki felkapta őt az ölébe. A kisfiú aranyosan kuncogott, mire a nő megpuszilta az arcocskáját. A szülei mellett ott állt még másik két felnőtt, és Yeosang, látva őket, kérdőn nézett az apukájára.

- Yeosangie, ők itt az új szomszédaink, Mr. és Mrs. Choi - mutatott a férfi a két ismeretlenre, mire a felnőttek kissé meghajoltak, és mosolyogva néztek a szégyenlős kisgyerekre. - Nekik is van egy fiuk, őt Jongho-nak hívják.

- Mit kell mondani? - kérdezte halkan az anyukája Yeosang-tól.

- Öjüök a taákoszásnak - mondta a fiú elég hangosan ahhoz, hogy a felnőttek mind hallják.

- Örülünk, hogy megismerhetünk, Yeosang! - mondta Mr. Choi, majd a feleségére mutatott, akinek a karjában Yeosang most észrevett egy másik gyereket. - Ő itt Jongho. Remélem, jól kijöttök majd!

- Szia! - köszönt a fiúnak Yeosang.

- Szia! - köszönt vissza Jongho egy félénk mosollyal.

- Yeosangie, megmutatod a szobádat Jongho-nak? Hm? - tette le a kisgyereket az anyja.

A fiú buzgón bólogatott, és mikor Jongho is visszakerült a földre, Yeosang megfogta a kezét, és izgatottan maga után húzta.

- Gyeje, játszhatunk asz összes játékomma! - mondta az idősebb, majd a szobájában minden plüssét, kisautóját, és egyéb játékát megmutatta Jongho-nak.

Mikor Yeosang apukája legközelebb benézett hozzájuk a fiú szobájába, észre se vették, hogy ott van, annyira elmerültek a játékban.

- Suuu! Itt jön a kaószkapiány! Bvuu! Vityássz, minnyát jejő! - kiáltotta Jongho egy játékhajóval a kezében.

- Jaj ne! Buksi hannatyot etaáták! - ugrott fel Yeosang, majd a fejéhez kapott. - Ki fojja mettyótyítani?

- Nyau kisasszony máj úton isz van! - mondta Jongho, és a plüssmacskával 'meggyógyította' a plüsskutyát.

- Hé, srácok, kértek egy kis sütit? - kérdezte ekkor Mr. Kang, mire mindkét gyerek felpattant, és odarohant hozzá.

- Igen, kéjünk! - kiáltották egyszerre, majd fogócskázva indultak a konyha felé.

Miután sok kuncogás után elfogyasztották a süteményüket, visszamentek Yeosang szobájába, és folytatták a játékot. Mikor aztán a Choi családnak már mennie kellett, a két nő vállalta, hogy szólnak nekik. Ahogy kinyitották az ajtót, egy szívmelengető látvány fogadta őket. A két kisfiú egymáshoz bújva aludt a szőnyegen a sok játék között. Gyorsan odahívták a férjeiket is, akik szintén elolvadtak a látványra. Mr. Kang elszaladt a kamerájáért, majd mielőtt felébredtek volna, lefényképezte őket. Aztán Mrs. Choi gyengéden a karjába vette a fiát, úgy, hogy egyik gyerek se ébredjen fel, Mrs. Kang pedig berakta az ágyába Yeosang-t, és betakargatta. Miután a Choi család elment, Mrs. Kang épp mosogatott az olvasó férje társaságában, mikor egy félálomban lévő Yeosang kászálódott ki az ágyából.

- Eomma, hoj van Jongho? - kérdezte, amint meglátta a szüleit a konyhában.

- Hazament, drágám - válaszolta az anyukája, mire Yeosang szipogni kezdett.

- D-De én Jongho-va akajok jenni! - sírta, Mrs. Kang pedig leguggolt hozzá, és magához ölelte.

- Ne aggódj, holnap újra láthatod!

És nem csak a másnapot, hanem azután minden egyes napot együtt töltöttek. Yeosang már az első pár nap után eldöntötte, hogy Jongho a legjobb barátja, és nagyon szereti, ekkor viszont még nem tudta, hogy amit érez, sokkal több, mint barátság.