Barack illatú tusfürdőmet kentem el a bőrömön, miközben a hajamra nehezedett a zuhanyrózsából áramló víz. Nem biztos, hogy jól átgondoltam, amit ma este fogok tenni, ám ha ez kell ahhoz, hogy újra magam mellett tudhassam őt, akkor hezitálás nélkül megteszem.

A hajam hullámokban omlott a vállamra, arcom enyhén megváltozott a felkent smink hatására és a tükörbe belenézve jóval idősebbnek látszottam, mint ahány éves valójában vagyok.

Apám nem volt itthon egész nap, így nem hiszem, hogy összetalálkoznék vele indulás előtt. Carlossal sem beszéltem mostanában, és ez így van jól.

Kiemeltem a szekrényből azt a ruhát, amely megfelelt Charles szavainak. Combomra felcsatoltam a fegyvertartót, majd belehelyeztem megtöltve amit a kezembe adott.

A gyomrom görcsbe rándult és aggódás vette át az uralmat a testem felett, de abban a pillanatban, ahogy elnéztem az ágyamon otthagyott pólót, ami Landoé, az aggódást felváltotta a harag és a düh. Nem akartam sose jobban annál semmit, hogy szeressenek és megbecsüljenek, hogy boldog lehessek azért, mert valakinek fontos vagyok és ezt érezteti is velem. Végre, amikor megkapom valakitől ezeket, akkor elveszik tőlem és azt sem tudhatom biztosra, hogy látom még az életben, vagy sem. 

Eligazítottam a ruha hátulját, felhúztam a zipzárt, a táskámba mindent bepakoltam, amire úgy éreztem, hogy esetleg szükség lehet. A biztonság kedvéért beakasztottam a fegyvertartóba egy svájci bicskát is, az sosem jöhet rosszul, majd kitipegtem a konyhába. Oldani akartam a bennem lévő feszültséget, így megfogtam a hűtőben lévő tequilát és kettőt hármat le is gurítottam.

Mire észbe kaptam már 20:56-ot mutatott az óra, ami egyet jelentett: Charles mindjárt itt van értem.  Bezártam az ajtót magam után, majd kisétáltam a ház elé, hogy ott várjam az értem érkező férfit, aki egy percet sem késett. Egy gyönyörű Ferrari állt meg a házunk előtt, majd egy alapos elcsodálkozás után beszálltam a kocsiba és elismerősen bólintottam.

"Ez igen, szép kis kocsi"

"Tudni kell megjelenni, drága"

Felkacagtam, majd az út további részében átbeszéltük, hogy mik a lehetőségek a mai estére.

"Semmiképp nem mehetsz el vele, ha összetalálkoztok"

"Dehogy is nem! Muszáj lesz hiszen..."

"Nem, nem érted! Nem mehetsz, azonnal megölne. Nyilván emberek között leszünk így nem fog bántani, de amint kettesben maradnátok neked annyi lenne, ez biztos"

"De akkor mégis mit kéne csinálnom? Hogyan is kereshetném meg így Landot?"

Megvakarta a feje tetejét, majd a hajába túrt mindkét kezével és az ablakon keresztül bámutl maga elé.

"Előszőr is, találjuk meg Fredet. Ha meg van, nem beszélsz vele nélkülem Nara, ígérd meg!"

"De Charles!"

A mutatóujját rám emelte, majd újra hozzám szólt.

"Ígérd meg!"

Nem válaszoltam semmit, aprót bólintottam a fejemmel, ami szinte már észrevehetetlen volt. Kiszálltunk a kocsiból, és miután Charles átadta a kocsikulcsot a kint várakozó személyzet részére, elindultunk befelé, hogy felmérjük a terepet.

"Na, kezdjük ott, hogy akit látsz itt, az valószínűleg mind olyan ember, aki nem melegszendvicsből és virágcsokorból gazdagodott meg. Itt az emberek kezéhez vér tapad és tisztességtelen munka. Sajnos ez a mi világunk."

Nem estek jól a szavai, és tudtán, hogy a saját apám is közéjük tartozik még jobban hányingert keltett. Talán hülyeség lenne, ha kifogásokat keresnék, hogy de az én helyzetem miért más. Nem más. Az apám talán gyilkosnak is nevezhető, úgy ahogy a fiú is, akit most meg akarok menteni.

Meg tudom egyáltalán menteni? Lehet, hogy túl kevés vagyok hozzá.

A gondolataim elnyomták a mellettem sétáló férfi szavait, és szinte már meg sem hallottam, hogy miben próbál kiokosítani. Míg ő teljesen azzal volt elfoglalva, hogy minden tudást és információt minél pontosabban átadjon, addig én az általunk keresett személyt kémleltem mindenhol, de ő sehol nem volt.

Emberek hemzsegtek az egész épületben. Abban az épületben, ahol ha nem vagy rajta azon a híres listán, ahova felírják a törzsvendégeket, akkor be sem engednek. Két lehetőség van, hogy ide bejusson valaki. Az egyik, ha ismertséged van egy itt dolgozó ember által, vagy pedig, ha beletartozol a maffia körbe, ahonnan pedig egyenes az út erre a helyre. 

A piszkosabbnál piszkosabb ügyek megbeszélésére és megegyezésére használt helyen sétálgatva egyáltalán nem éreztem magam olyan ártatlannak és tisztának, mint amilyen voltam. Egyet biztosra tudok, ha vége lesz ennek a borzalomnak, akkor el fogok költözni innen, és remélem, hogy Lando is velem tart. Ha pedig nem, akkor nem tudom, hogy lehet-e jövőnk.

Már másfél óra is eltelt, amikor megpillantottam azt az ismerős embert, aki miatt eljöttünk ide. Velünk szemben üldögélt egy pókerasztalnál, és éppen engem nézett. Charles elment innivalóért, így ő nem láthatta a jelenetet, de ő is épp engem nézett és pontosan tudta, hogy mit akarok.

Lapjait lerakva az asztalra felállt, egy ideig engem nézett, majd összegombolta zakójának gombjait, felével billentett egyet jobbra és elindult fel a lépcsőn. Nem akartam követni, de a lábam előbb cselekedett, mint hogy azt én eldöntöttem volna.

Szó nélkül léptem le a helyről, ahol Charles megparancsolta, hogy várjak rá. Egy percig sem gondoltam bele abba, hogy keresni fog, hogy esetleg félelmet keltek benne, amiért nem fog a helyemen találni.

Talán már 1-2 emeletet is mentünk, amikor a lépcsőfordulóban megállva észrevettem, hogy a következő szintén rám vár a férfi, és kezeit maga mellett lógatva mosolyogva néz rám.

"Tudtam, hogy okos lány vagy te"

"Mit tettél vele?"

Úgy méregetett, mintha egy kiló hús lennék a piacon, akiről elkell dönteni, hogy megesszük ebédre, vagy sem. A kicsi hányingeremből semmi nem maradt, átvette az irányítást az önbizalom és a határozottság. Próbáltam úgy lépdelni a lépcsőn, hogy véletlenül se látszódjon több a kelleténél a lábamból, ezzel se felhívva a figyelmet a lábamon pihenő fegyverre.

"Mit akarsz, mit tegyek?"

"Szeretnéd visszakapni a te kis herceged, igaz? lehet, hogy már késő..."

A szívem, mintha ezer szilánkra tört volna, minden egyes szó amit kiejtett egy késszúrással ért fel. Késő? Az nem lehet. 

"Bántottad?"

Tekintetem könnyektől volt homályos, és talán még az arckifejezésem is eltorzult egy pillanatra, aztán beugrott valami, amit még Lando mesélt nekem.

"Tudod, ezek mindig zsarolni próbálnak, vagy megpróbálnak úgy hatni rád, hogy az érzéseiddel játszadoznak. Van, hogy a fele sem igaz annak, amit mondanak, de ezt sosem tudhatod biztosra. Ha pl. mutatnak egy levágott ujjat, ami hasonlít egy egy szerettem ujjára, az egyáltalán nem biztos, hogy tényleg az övé. Mindent megtesznek, hogy kihozzanak a béketűrésből, és elhitessék veled azt a sok szörnyűséget, amit egyébként lehet, hogy meg sem tettek. Ilyen ez az élet, meg kell tanulni látni a sorok között."