"Mégis hogy tudtátok ennyi ideig titkolni? Minden ezért volt, igaz?"

"Kislányom...."

"Ezért küldtetek el otthonról, ezért nem mentünk együtt soha sehova"

"Értsd meg, miattatok tettem!"

"És mi jó volt nekünk ebből?"

"Az, hogy egyszer sem raboltak el. Egyszer sem próbáltak megölni, nem csonkítottak meg! Kimaradtatok a háborúkból amik a bandák között folytak. Ezt meg kell értened, ahogy anyád is megértette!"

Amint megállt a ház előtt kipattantam és felszaladtam a szobámba. Carlos is tudta végig gondolom, mégis a szemembe hazudott. Senkit nem akarok látni egy ideig. Ezeknek elmentek otthonról? Nem egy filmben élünk.

A következő napjaim változatlanul teltek, otthon voltam és gondolkodtam azokon a dolgokon amiket megtudtam az apámról. Még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy hogy nem derült ki ez az egész. Azóta általában napi kétszer megyek edzeni, hajnalban és késő este. Így biztosan senkivel nem találkozom össze a házban.

Monacóban maradtam, nem tudtam volna anyám szemébe nézni. Ehhez még kell egy kis idő, hogy feldolgozzam, már ha egyáltalán fel lehet.

Épp a taposógépen szenvedtem már egy jó ideje amikor Carlos lépett be az ajtón. Azonnal felém vette az irányt, hiszen azóta nem is beszéltem vele. Szintén edzéshez való ruha volt rajta, nekem pedig semmi kedvem nem volt vele együtt edzeni, így abbahagytam és elindultam kifelé.

"Többet nem beszélsz velem?"

"De, biztosan fogok. Csak meg kell emésztenem"

"Nara, te is tudod, hogy sosem okoznék neked fájdalmat direkt. A munkámat teljesítettem, szigorúan tiltva volt, hogy bármit is elmondjak"

Mintha meg sem hallottam volna tovább sétáltam. Nagyon nem érdekel, hogy ki hogy magyarázza meg az elmúlt éveket. Ami megtörtént az megtörtént.

Apám irodája előtt haladtam el, amikor hangokat hallottam. Egészen eddig tiltva volt, hogy bemenjünk bármelyik "irodájába", ami a házunkon belül volt de most ez egyáltalán nem érdekelt. Benyitottam, majd körbenéztem. Az asztalnál ült egy forgószékben és telefonált. Szemöldökét felhúzva kérdően nézett rám, én viszont becsuktam az ajtót magam mögött és a falnál lévő fotelhez sétáltam. Biccentettem a fejemmel jelezve, hogy nyugodtan fejezze be a hívást, megvárom.

"Nara?"

"Beszélni jöttem. Tabuk nélkül, ha már az eddigi éveim hazugsággal teltek"

"Mire vagy kíváncsi?"

"Mindenre? Sok sok magyarázatra van szükségem"

"Nem érek rá most erre. Fontos üzletem lesz"

"Például? Ember rablás? Egyáltalán mi a te munkád pontosan? Miért hazudtatok mindketten? Nem várhatod el, hogy úgy tegyek mintha semmi sem történt volna!"

Felállt az asztaltól, magára vette a zakóját és felém fordult. Az arcán láttam, hogy nagyon mérges rám de én is az voltam így cseppet sem érdekelt, hogy nem kéne tovább fokoznom a feszültséget.

"Nem, ezt most nem hagyjuk abba ameddig nem adsz válaszokat!"

"Nara! Egyet ne felejts el, az apád én vagyok és nem pedig fordítva! Válogasd meg a szavakat meg a stílust, amit megengedsz magadnak!"

Éreztem hogy könnyekkel telik meg a szemem, amiért még most sem avat be semmibe. Még most is kivagyok zárva a saját apám életéből. Mintha egy idegen állna előttem.

"Ne haragudj! Tudom, hogy kereteken belül válaszokat érdemelsz. Este együtt vacsorázunk és beszélgetünk egy két dologról"

Köszi. Ezzel igazán kilettem segítve. Gondoltam, hogy ismét egy lerázást kapok.

Anyámnak azóta sem voltam hajlandó felvenni a telefont, pedig megállás nélkül keres.

Valahogy kutakodnom kellene, bár a szoba ajtaját kulcsra zárja amikor elmegy onnan, így az kizárt, hogy oda bejussak.

Carlos.
Carlos most már tudja, hogy tudom. Talán nála elkezdhetnék valahogy puhatolózni. Igen, ha jóban akar maradni velem akkor válaszolnia kell pár kérdésemre. Ez lesz a feltételem.

Visszasiettem a ház aljában lévő edzőterembe, majd a fiúhoz sétáltam.

"Fél háromkor elszeretnék menni enni egyet. Légyszi legyél kész addigra"

Az órájára nézett, majd bólintott egyet.

"Ja és Carlos, ne öltönybe gyere!"

Összekészültem, egy fekete pólót kaptam magamra egy fekete cicanadrággal. Fél háromkor pontosan lesétáltam a garázsba, ahol már ott várt a cimkostársam.

"Én vezetek"

"Nem nagyon értem, hogy akkor minek kellek én ide?"

"Mert beszélgetni fogunk"

A hosszan bent tartott levegőjét kifújta, majd elindult utánam.

Annyi kocsi van, hogy hirtelen nem is tudtam melyiket válasszam de végül egy fekete Audi terepjáróhoz léptem oda.

"Tökéletes"

"Vezettél már egyáltalán amióta meglett a jogsid?"

"Nem, de valamikor el kell kezdeni és az a valamikor most lesz"

Mindketten beültünk, majd a GPS-be beütöttem az étterem címét amit a szobámban kinéztem.
Nem is ment olyan rosszul a vezetés, bár ez gyanítom annak köszönhető, hogy egy automata váltós autót amúgy sem nagy tudomány vezetni.

Carlos egyszer kétszer fékezett az anyós ülésen, vagy csak kiabált, hogy "fal! faaaaal! Túl közel a fal!" de szerintem azért titokban élvezte.
Jelentem, úgy értünk az étteremhez, hogy a kocsinak egy szem karc sem díszítette az oldalát.

"Visszafele én vezetek!"

"Még mit nem..... Arra várhatsz! Ma nem vagy szolgálatban"

"Ne szemtelenkedj"
Mondta, majd a lábát felemelve egy aprós rúgást éreztem hátul a bokámon.

Jól esett elhülyéskedni és újra nevetgélni vele, már egy jó ideje nem volt ilyen programunk.

Megrendeltük az ételt amit enni szerettünk volna és beszélgetésbe kezdtünk.

"Vallatni hoztál, ha jól sejtem?!...."

"Pontosan. Lenne pár kérdésem, amire a mai napig nem kaptam választ"

"Nem biztos, hogy mindenre válaszolhatok. Még mindig a munkámba kerül, tudod..."

"Ha nem válaszolsz, akkor pedig a barátságunkba fog kerülni"

"Ez nem fair...."

"Kisujjeskü?"

Elhúzta a száját majd megcsóválta a fejét. Sokszor csináltunk már egymásnak kisujjesküs ígéreteket, amiket a sírig viszünk. Sokszor segítettük át egymást lelki problémákon, amiket másoknak nem meséltünk.

"Ki valójában az apám?"

"Seb Vettel"

Jó erősen bokán rúgtam az asztal alatt majd mutogatni kezdtem a mutató ujjammal.

"Jól van jól van.... Azért a lábam ne törd el!
Az apád egy elég "híres" ember a maga módján. Minden fekete és nem tisztes üzletben benne lehet a neve, amit csak eltudsz képzelni. Csinált nem szép dolgokat de hidd el, mindent csak azért, hogy megtudjon adni nektek mindent amire szükségetek van"

"Ugye viccelsz? Amire a legjobban szükségem lett volna pont azt vette el, ezzel az egész alvilági cuccal"

"Tudom, hogy hazudott neked de te még meg sem voltál, amikor belekeveredett ebbe az egészbe. Most már akkora terjeszkedés tartozik a nevéhez hogy lehetetlen lenne kiszállni és mindent annyiban hagyni. Mellesleg, nem rossz ember, sok jót tesz emellett.

"Mint például?"

"Például rohadt sokat adakozik. És nem egy árvaházat vagy kórházat építtetett már"

"Ölt már embert?"

"Tessék?"

"Jól hallottad"

Carlos nem válaszolt, csak enni kezdte az ételt, amit a pincér elénk rakott.

"Nem mondok többet Nara. A lényeget megtudtad, a többit nem az én feladatom elmesélni...."

Igaza van. Nagyon sok kérdőjelet rendbetett a fejemben és ez miatt nagyon hálás vagyok neki. Bár még egy kicsit haragszom rá de kezd tudatosulni bennem, hogy erről tényleg nem ő tehet. Azon kívül, hogy a munkáját végezte, még engem is védett vele.

Végül annyira elment az idő, hogy sietnünk kellett haza az esti vacsora miatt. Hazafelé is én vezettem és sokkal jobban ment, mint az étterem felé vezető úton.

Apám már otthon volt, így gyorsan felszaladtam a szobámba és átöltöztem egy kicsit elegánsabb ruhába.

Ez lesz az első alkalom, hogy hivatalos helyen fogunk mutatkozni együtt szóval szeretnék normálisan kinézni, elvégre ő is mindig öltönyben van.

Az úton csend volt a kocsiban, egyikünk sem szólalt meg. Carlos néha néha rám pillantott a tükörben de csak összemosolyogtunk.

A lefoglalt asztalunk felé sétálva megvető tekinteteket kaptam pár ott étkező embertől. Nem kell gondolkodnom, hogy vajon miért. Valószínűleg azt hiszik, hogy valamiféle szajha vagyok akit épp most bérelnek fel az estére.

Pedig én csak az apám eltitkolt lánya vagyok.

Megrendeltük az ételt és 1-1 pohár bort, majd neki lendültem annak, amiért tulajdonképpen itt vagyunk.

"Sosem hiányzott neked az az igazi családi élet? Egyáltalán minek vállaltatok gyereket, ha tudtátok, hogy ilyen életünk lesz?"

"Ez egy kényes téma lányom. Mindenképp szerettünk volna titeket ez nem is kérdés. Próbáltunk megvédeni az esetleges problémáktól, gondoktól de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretünk titeket. Remélem egyszer majd máshogy fogod látni ezt az egészet"

"A tanáraim azt sem tudják kik a szüleim. Ezt is hozzám vágta az utolsó nap az egyik tanárom, mert sosem jelentetek meg egyik fogadó órán sem vagy szülőin sem. Tudod milyen megalázó volt?"

"Szívem, nem szabadna, hogy érdekeljen más véleménye"

"De Seb... Te nem tudod milyen volt így felnőni! Nem is mondhattam ki, hogy apa vagy anya!"

A kezébe vette az asztalon lévő whiskyt, majd kortyolgatni kezdte.

"Anyáddal hosszú tanakodás után arra jutottunk, hogy el fogsz költözni"

"Tessék?"

"Az lesz a legjobb, ha elmész egyetemre és elköltözöl egy olyan országba, ahol nincs senkinek tudomása arról, hogy ki lehetek én vagy te"

"Most nagyon remélem, hogy viccelsz"

Már épp könnyes szemeimmel mértem gyilkos csapást apámra, amikor mellénk sétál egy csapat öltönyös fickó. Mindegyik ismerős volt a kocsielrablós történet után, így egyből tudtam, hogy az apa-lánya vacsora egybe volt kötve egy üzlettel valószínűleg.

"Nara, Seb!"

Szólított meg minket a férfi.

"Abban biztosak lehettek, hogy ezt itt most mi ketten befejezzük"

Magamra és apámra mutogattam, hiszen nincs az az isten, hogy kérdésekkel a fejemben távozzak újra.

"Mi az, hogy elköltözök? Hova?"

"Amerika vagy Japán"

Hangosan felnevettem és a mellettem helyet foglaló Adam Norrisra néztem, akitől csak egy komoly pillantást kaptam. Szóval nem viccel.

"Nem"

Mondtam a fejemet rázva

"Nincs olyan, hogy nem"

"Oké tudod mit? Nem érdekel ez most! Mi volt ez az autós szitu? Hogy kerültem a ti garázsotokba?"

Adam felé fordultam és mindkettő férfitól választ vártam.

"Tulajdonképpen ellopták apád kocsiját és ez körbement az itteni "bandák" között. Arra gondoltunk, ha mi szerezzük vissza apádnak, akkor egy lépést teszünk az felé, hogy békét tegyünk a két család között"

"Évek óta kakaskodtunk egymással de ennek köszönhetően most már mondhatjuk, hogy szövetségesek vagyunk"

Mosolygott rá apám. Uram isten elkap a hányinger, ha ebbe belegondolok.

"Oké James Bond és Ethan Hunt kicsit hihetetlen a mesétek. Mi van akkor, ha újra rosszba lesztek? Félnem kell nehogy elraboljanak majd?"

"Egy dolog lehet, ami miatt mi újra rosszba lennénk. Az pedig Lando"

"Nyugodj meg Seb, a fiam tudja, hogy házinyúlra nem lövünk"

Csak pislogok. Ezek tényleg azt feszegetik, hogy a fia esetleg megpróbálna-e felszedni? Az agyam eldobom.

Csak emlegetni kellett, mert ebben a pillanatban levágta magát apám mellé.

"Elnézést Carlossal beszéltem. Sziasztok"

Kezet fogott apámmal és utána felém fordult.
Köszönés helyett egy grimaszt engedtem el felé, amin meglehetősen meglepődött.

"Mondták már, hogy minden kiül az arcodra?"

Rám mosolygott, majd mindketten leadták a rendelésüket a pincérnek. A további időben csendben fogyasztottam az elém rakott ételt, majd amikor befejeztem felálltam és minden szó nélkül kiindultam a kert helyiségbe, ahol Carlos tartózkodott.

Egyedül akartam lenni, levegőhöz jutni és felfogni amit előbb apám szájából hallottam. Aggódva sétált hozzám az előbb említett titkos cimborám majd egyből a lényegre is tért.

"Elmondta?"

"Szóval tudtál róla..."

"Indulás előtt mondta el nekem, amikor készülődtél"

"Carlos, nem költözöm el! Nem! Nem engedek tovább, nincs az az isten, hogy ilyen messzire pateroljanak! Ez a 4 év is borzalom volt nem adok nekik újabb éveket az életemből!"

Zokogásban törtem ki, felfoghatatlan fájdalmat éreztem belül. Mintha folyton csak felesleges lennék és mindig csak elakarnának tűntetni.

Fontosnak akarom érezni magam valaki számára és nem pedig úgy, hogy útban vagyok.
Ha nem maradhatok itt, hát elszököm. Van hova mennem, van kihez mennem de ha nem lenne, akkor inkább csöveznék, mint hogy elköltözzek Amerikába.

"Mit szólnál, ha elmennénk este szórakozni egy kicsit?"

"Király, hívom Clemit, ha nem gond"

"Persze, én is hívom egy nagyon jó barátom"

Kint maradtam levegőzni, ő pedig odasétált a bejárathoz és telefonálni kezdett majd lerakta és tovább várakozott.

Meglepetésemre Lando lépett oda hozzá, kezet fogtak majd megölelték egymást. Köztük egyáltalán nem volt érezhető, hogy ki milyen beosztásban dolgozik, vagy kinek van több pénze.
Talán barátok? Vagy nem is tudom...

Néha lopva felém pillantott a fekete inges fiú, majd gyorsan tovább is vitte a tekintetét másra. Nem tudom, hogy vonzalmat vagy csak szimpla kíváncsiságot érzek iránta de bármelyik is az nagyon bosszantó.