"Ez eddig oké... De mi a terv?"

Tette fel a kérdést Charles. 

"Hogyan fogsz rátalálni, hogyan kerülsz a közelébe?"

"Talán... Segíthetnél?"

"Biztos, hogy nem. Ha igaz az amit mondtál, és valóban úgy van, ahogy gondolod akkor ő tényleg rád vadászik. Ami egyet jelent, amint a közelébe kerülsz megöl. Vagy pedig megkínoz, hogy aztán apád fejet hajtson előtte."

Összeszorult a szívem, gombóc nőtt a torkomban. Ha nem segít, ki máshol fordulhatnék? Könnycsepp hullott le a szememből, majd fejemet lehajtva a földet kezdtem el nézni. Sóhajtottam egy nagyot, majd felálltam és elkezdtem a kijárat felé sétálni.

"Most hova mész?"

"Na szerinted, okoska? Ha te nem segítesz, valakinek muszáj lesz, vagy ha nem találok senkit, akkor pedig ki kell találnom más valamit. Egy biztos, nem hagyhatom cserben, hiszen miattam került bajba"

Charles a kezével kezdett el mutogatni, hogy üljek vissza a kanapéra. Nem tudom miért ilyen normális velem és, hogy miért van egyedül ebben a hatalmas házban. Jól néz ki, aranyos, jó a humora és mindemellett még normális is. 

"Egyedül élsz ebben a hatalmas házban?"

"Igen. Nincs szükségem senkire jelenleg, meg persze olyan életet élek, amibe ez nem is férne bele. Talán majd idővel eljön az is, hogy családom legyen"

Mosolyogva válaszolt nekem, szemeiben őszinteség tükröződött.

"Rendben, segítek neked. De csak egy feltétellel. Nem mehetsz veszélyes helyekre nélkülem! Ha már egyszer belemegyek ebbe az őrültségbe, akkor legalább hagy védjelek, amennyire tudlak."

"Nem tudom, hogy mennyi pénzre van szükséged, de a kártyámon több ezer euro van, és az sem okoz gondot, hogy esetleg szerezzek még."

"Szerinted kérnék tőled pénzt?"

Felállt és egy szájhúzással nézett le rám, majd elsétált egy folyosó felé, halkan pedig utánam kiáltott, hogy kövessem. Levezetett a ház alatt lévő garázsba, amiből egy ajtó nyílt. Az ajtón egy kis kütyü volt elhelyezve középre, amin gombok voltak számokkal ráfestve, majd egy kis képernyő, ami zölden világított. Charles odanyomta a hüvelykujját, majd az ajtó kinyitódott.

"Beszarok. Még nem is láttam ilyet..."

"Szerintem te még sok mindent nem láttál, maximum csak a képzeletedben."

Belökte az ajtót, majd arrébb állt, hogy menjek be én előre. A hatalmas szobában mindenféle fegyver, lőszer megtalálható volt, legalább is amiről csak sejtem, hogy mi lehet a neve. Kések és egyéb ilyen eszközök is voltak a szekrényeken.

"Azt hiszem igazad van."

Besétáltam, ő pedig utánam jött és becsukta az ajtót, ami belülről már kilinccsel nyílt. Körbe forogtam pillanatokon keresztül a szobán és próbáltam feldolgozni amit látok. Az első gondolat ami a fejemben megszületett az volt, hogy vajon apámnak is van ilyen szobája az otthonunkban? Minden bizonnyal igen, de hogy lehet, hogy sosem vettem ezt észre? Félelmetes belegondolni, hogy ennyi fegyverrel élsz egy házban.

"Gondolom ijesztő ez most számodra. Fogtál már valaha fegyvert?"

"Lando megtanított, hogyan kell használni és amióta ő nincs itt, azóta minden napom a lőtérre vezet."

"Akkor tudod használni?"

Körbe néztem, majd a számomra ismerős fegyverekre mutattam, amikkel már lőttem. Elismerően bólintott, majd odasétált egyhez. Leemelte, megtöltötte a fegyvert, és a kezembe adta.

"Ez mindig legyen nálad, bármikor kellhet, hogy megvédd magad. A rendőrök sosem fognak megállítani, ez miatt ne aggódj. Ha még is maximum egy gyors ellenőrzésre, a neved le van adva, szóval bajod nem eshet belőle."

"Hogyan tovább?"

Száját harapdálni kezdte belülről, majd kezeit csípőjére vágva gondolkozni kezdett.

"Holnap este... Nyolckor felveszlek, és elmegyünk casinózni.  Fred néha ott lóg a haverjaival, de ha őt nem is látjuk, talán találunk olyat, aki tudhatja, hogy merre lehet. Olyan ruhát vegyél fel, ami alatt eltudod rejteni ezt."

Kezemben lévő fegyverre mutatott, majd hátat fordítva nekem a szekrényhez sétált, és leemelt egy fekete táskát. Keresgélni kezdett benne, majd párszor a lábamra pillantva végig mért.

"Ezt feltudod csatolni a combodra. Ha tudsz, egy picit felvágott ruhába gyere, ami nem mutat még sem sokat. Így tudod a legkönnyebben elővenni, ha kelleni fog."

Heves bólogatással jeleztem felé, hogy megértettem amit mondd. Miután mindent megbeszéltünk a holnapról és az egész tervünkről, elköszöntünk és hazataxiztam a táskámban egy fegyverrel, ami egy kicsit biztonságérzetet adott. Mikor kiszálltam a taxiból, egyből lejjebb ment a hangulatom, ugyanis apámat láttam meg álldogálni a bejárati ajtónknál. Pontosan úgy várt, mint aki lebaszni készül. Kezeit összefonta, egyik lábát átrakva a másik előtt, szemeivel pedig ölni tudott volna még így a lámpafényben is.

"Örülnék, ha nem szaladgálnál este szó nélkül."

"Nem zárhatsz be, mellesleg nem velem kéne foglalkoznod, hanem előkeríteni Landot.

"Nara, Ez nem megy ilyen könnyen, egyébként pedig ne szólj bele ilyen dolgokba. Ez nem egy csettintéssel megy, jobb ha felfogod. Feltűnt, hogy jobban megviselt ez a dolog mint kellett volna, remélem, hogy nincs közöd hozzá"

Felkaptam a fejemet és összehúzva a szemöldököm figyeltem rá. 

"Felnőtt nő vagyok. Ha lenne hozzá közöm neked abba semmi beleszólásod nem lenne."

Rászorított a karomra, majd közelebb húzott magához.

"Közöd van ehhez az egészhez? Ha bántódásod esik miatta és te nem szólsz nekem, miközben tudsz róla én..."

"Te? Mit csinálsz? Megint jössz azzal, hogy mennyi mindent megtehetsz? Képzeld, hogy nem érdekel ki vagy és mid van. A lányod vagyok, neked pedig örülnöd kéne, ha valaki boldoggá tesz nem pedig elszakítanod tőle."

Elengedte a kezem, én pedig nem voltam hajlandó tovább beszélgetni vele, szobám felé siettem, a fegyvert pedig bevágtam a táskámmal együtt a szekrényem aljába. Falnak dőlve engedtem ki a levegőt, amit bent tartottam egy ideje.  Szekrényem nyitott ajtaja mellett néztem a vállfán lógó ruháimat, és észre is vettem a tökéletes ruhát, ami a holnapi napra meg fog felelni. Azt még ki kell találnom, hogy mit fogok mondani, hova megyek és miért így kiöltözve, de majd valamit kitalálok. Rémület suhant át rajtam, majd az ágyba bújva sírtam álomba magam. Az elmúlt estéim mind így múltak el, sírtam és elaludtam. Most azonban más érzés volt. 

Eddig tehetetlennek éreztem magam és szánalmasnak, hiányzott és űrt hagyott bennem, hibásnak tartottam magam, amiért aznap este elengedtem, azonban ma este másért sírtam. Ma este az volt bennem, hogy akár meg is halhatok, de nem bánom, ha az az ára, hogy újra lássam és tudjam, hogy ő biztonságban lesz utána. Sosem gondoltam volna, hogy a családomon kívül lesz még egy olyan ember, akiért tényleg az életemet adnám, de lett és mindent elkell követnem annak érdekében, hogy ezt a Fred nevű fickót előkerítsem és valahogy megpróbáljam helyrehozni a dolgokat.