NORTH

Kínzó fejfájásra ébredtem. A Nap sugarai beszűrődtek az ismerős szoba ablakán. Óvatosan felültem, mikor megpillantottam a mellettem fekvő fiút. Tristan békésen szuszogott, ahogy magára húzta takaróját.

-Tris. – suttogtam halkan és megráztam karját. Kinyitotta szemeit, és álmosan tekintett rám.

-Mi van? – mormogta reggeli rekedtes hangján.

-Hogy kerültem ide? – kérdeztem. – A szobádba.

-Bealudtál a limuzinba és ide hoztalak. – motyogta bele paplanjába.

-És mi nem...? – vontam fel szemöldökömet. Tristan felült, és fáradtan pillantott rám.

-Nem, most kivételesen nem. – mosolygott rám. – Sajnálod? – nevetett fel.

-Igen, nagyon. – motyogtam szarkasztikusan, majd kikászálódtam az egyszemélyes ágyból. Értetlenül pillantottam végig magamon.

-Hol a ruhám? És mért van rajtam a te pólód?

-Átöltöztettelek. – rántott vállat Tris.

-Tessék?! – kiáltottam fel hisztérikusan. – Te levetkőztettél engem?

-Úgy állítod be, mintha nagy dolog lenne. – pillantott rám vigyorogva. – Ugye emlékszel, hogy én már láttam minden egyes porcikádat?

-Igen, sajnos. – dünnyögtem.

Beszélgetésünket az ajtón való dörömbölés szakította félbe.

-Majd nyitom. – sóhajtottam fel, és gondolkozás nélkül léptem a bejárathoz. Azt el is felejtettem megkérdezni, hogy Scott hol van, ha ez a Trissel való közös szobájuk.

Kitártam az ajtót, és egyből hátra is hőköltem.

-Mit keresel itt? – förmedt rám Jason villámló tekintettel. Egyből beugrott a tegnapeste, és a kép, ahogy Trissel ott hagytuk őt.

-Kérlek nyugodj meg! – próbáltam csitítgatni a dühös fiút.

-Csak te hiányoztál. – sóhajtott fel Tristan, mikor meglátta a küszöbön álló Jayt.

-Gyere North, megyünk! – ragadta meg karomat a fiú. – Most!

-Nem. – rángattam ki csuklómat szorításából. – Mostanában úgy viselkedsz, mint egy őrült. – néztem bele Jay szemébe.

-Én?! – vonta fel dühösen szemöldökét.

-Igen, te. – köptem elé a szavakat.

-Lefeküdtél a legjobb barátommal! – csattant fel Jason. Égnek emeltem tekintetemet.

-Az nem úgy volt, mint ahogy hiszed. – motyogtam.

-Akkor gyerünk, magyarázd meg, hogy pontosan, hogy volt!

-Nyugodj le Jason! – parancsolt rá a fiúra Tristan.

-Te ebbe ne szólj bele! – förmedt rá Jay.

-De igen, beleszólok! – kiáltott fel Tris. – Meg sem érdemled Northot. – lépett egyet közelebb Jasonhez fenyegetően a fiú. Feszülten meredtek egymás szemeibe, körülbelül egymagasak lehettek. Végül Jason rám pillantott, aztán vissza Trisre.

-Most esett le. – motyogta maga elé. – Összeállt a kép. – rám emelte villámló tekintetét. Belépett a szobába, és arrébb lökdöste Tristant. Dühösen indult el felém.

-Azok a titkos pillantások, amiket folyton váltottatok. Akárhányszor összevesztem Trissel, te az ő oldalát fogtad. – sorolta feszülten. – Én voltam az, aki folyton kibékített titeket, akárhányszor öltétek egymást. Én voltam, aki azt erőltette, hogy legyetek barátok. Az egész az én hibám!

-Te mégis miről beszélsz? – vontam fel szemöldökömet értetlenül.

-Ti szerelmesek vagytok egymásba! – csattant fel Jason idegesen. Homlok ráncolva néztünk rá Tristannel.

-Haver, csak képzelődsz. – szólalt fel a fiú.

-Igen? – vonta fel szemöldökét Jay, végig tartva velem a szemkontaktust. – Akkor az sem igaz, hogy lefeküdtetek egymással? – közbe akartam vágni, de elakadt a szavam. Szívem sebesen dobogott mellkasomban.

-Egyszeri eset volt. – motyogtam halkan, mikor erőt vettem magamon. 

Egyszeri...

-Biztos? – tekintett rám kérdően Jason. – Csak mert szerintem nem.

-Ez hülyeség. – nevettem fel hitetlenül. – Veled vagyok együtt, tudod, hogy téged szeretlek! – Tristan nem szólt közbe. Némán figyelte Jasonnel való vitánkat.

-Nem hiszek neked. – sziszegte arcomba. – Hetek óta járunk és egyszer sem feküdtél le velem. Nincs az a nő, akinek annyi kifogása lenne, mint neked.

-Az nem azért volt. – suttogtam remegő hangon. Most már én sem tudtam, hogy mi igaz és mi nem.

-De. – vágta rá Jay erélyesen. – Pontosan amiatt volt. Mert őt szereted, és nem engem.

-Jason...-sóhajtottam fel, és kérlelően pillantott fel rá. Arca vöröslött a dühtől, erei kidagadtak nyakán. Fekete kócos haja belehullott kék szemeibe.

-Egész végig őt szeretted. – motyogta megsemmisülve Jay. – Végre beleszeretek egy lányba és az nem viszonozza az érzéseimet.

-Ne mondj ilyet! – csattantam fel, és arcát kezembe vettem. Háta mögé pillantottam, ahol Tris még mindig szótlanul álldogált. Összevont szemöldökkel tekintett rám. Most ő is jól megkavarodott.

Létezik, hogy Jasonnek igaza van, és Trissel tényleg szerelmesek vagyunk egymásba?

Nem, az nem lehet.

-Mondd a szemembe. – suttogta Jay le pillantva rám. – Mondd a szemembe, hogy engem szeretsz és nem őt. – újra Trisre emeltem pillantásomat, és vacilálva néztem hol az egyik fiúra, hol a másikra. Tris egy aprót bólintott beleegyezően. Ott volt a nyelvem a hegyén, és mégsem tudtam kimondani.

Jason hitetlenül felnevetett.

-Tehát igazam volt. – suttogta maga elé, majd lerázta magáról kezeimet, és sarkon fordult. Nagy hévvel indult ki az ajtón, de Tristan útját állta.

-Jay, kérlek hallgass meg! – kaptam kétségbeesetten csuklója után, de ő nem figyelt rám. A két fiú újra szemtől-szembe állt egymással, tapintani lehetett a köztük lévő feszültséget.

-A tied lehet. – mormogta Jason. Tris még mindig tartotta vele a szemkontaktus, majd kiengedte az ajtón. Bocsánat kérően pillantott rám. Sokszor Jay után kiáltottam, de egyszer sem fordult meg. Hevesen szaladt végig a kolesz folyosón, és szépen lassan eltűnt a látókörünkből. Megtörten néztem rá Trisre, aki az ajtó félfának dőlve kémlelt engem. Felsóhajtottam.

-Le fog nyugodni. – motyogta.

-Lehet. – suttogtam magam elé. - De az nem jelenti azt, hogy meg fog bocsátani. – a fiú együttérzően tekintett rám, aztán közelebb lépett hozzám, és meleg ölelésébe vont. Kétségbeesetten bújtam hozzá és kapaszkodtam belé. – Nem a megfelelő alkalom arra, hogy egymás nyakában csüngjünk. – motyogtam halkan.

-Tudom. – sóhajtott fel a fiú. – De mást most úgy sem tudunk csinálni.

-Jogos. – mondtam, és fejemet ráhajtottam izmos mellkasára.

-Igaz volt, amit mondott? – kérdezte hosszú csend után. Nem válaszoltam, szívem hevesen dobogott. Lassan szívtam be levegőmet.

-Nem. – suttogtam, mire Tris még szorosabban ölelt magához.