NORTH

Idegesen foglaltunk helyet az egyik várószoba kanapéján. Biztatóan a mellettem ülő Tristre mosolyogtam, aki viszonozta gesztusomat. A rendőrségen nagy volt a nyüzsgés. A zsaruk sietősen járkáltak fel-alá. Felálltam  és kikukucskáltam a nyomozók asztalaira nyíló üvegen. Kíváncsian figyeltem, ahogy a munkájukat végzik.

-Valahogy a hideg is kiráz ettől a helytől.-mondtam halkan.

-Addig örülj, amíg nem bilincsben vagy itt.-motyogta.

-Jogos.-sóhajtottam fel és visszaültem mellé.-Meddig kell még a nyomozóra várnunk?-kérdeztem a fiúra nézve.

-Remélem már nem sokáig. Amúgy sincs kedvem a pofáját bámulni, de kezd felcseszni azzal, hogy megvárat.-mormogta idegesen Tristan. Unottan tekintettem körbe a váróban. Egy kényelmetlen barna kanapén kaptunk helyet, amivel szembe egy régi kávézóasztal volt. A fal bézs színű volt, amit a feléig barna és vörös színű kövek fedtek. Az ajtó mellett egy pult helyezkedett el , amin egy ócska kávéfőző volt. A szoba közepén pár olcsó köralakú étkezőasztal hevert körülöttük ugyanolyan szürke székekkel.

Hirtelen az ajtó kinyílt, és egy férfi lépett be rajta. Körülbelül a negyvenes éveiben járhatott, hosszú barna haja és szakálla már elkezdett őszülni. Egy tipikus lecsúszott zsarunak tűnt. Whiskey barna szemei kíváncsian kémleltek engem.

-Tristan barátja vagyok.-motyogtam halkan. A fiú és a nyomozó már jól ismerték egymást.-North Adams.-nyújtottam illedelmesen a nyomozó felé a kezemet.

-Joe Cullen.-mondta rekedtes hangon miközben megrázta tenyeremet. Ahogy a közelébe értem éreztem az alkohol és a cigi keveredett szagát.

-Miért hívott ide?-tért egyből a lényegre Tris.

-Tájékoztatnom kell önt, hogy a nyomozást hivatalosan is lezártuk.-unottan kezdett bele a férfi a már jól begyakorolt szövegébe. -Minden jel arra mutat, hogy az anyja öngyilkos lett.-a fiú a szavak hallatán idegesen fújtatott.

-Látom jól végzik a munkájukat.-köpte oda szarkasztikusan.-Az anyámat megölték. Attól, hogy a rendőrség  minél hamarabb el akarja felejteni az ügyet, a gyilkosságból még nem lesz öngyilkosság.

- A kötélen csak az anyja ujjlenyomata volt. A búcsúlevele a feldöntött szék mellett hevert. Kívülről való behatolásnak semmi nyoma nem volt. Tudom, hogy nehéz ezt hallani, de az édesanyja önkezűleg vetett véget az életének.-a nyomozó éles hangon sorolta a bizonyítékokat, látszott rajta, hogy nem sok kedve van itt velünk lenni.

-Baromság!-kiáltott fel Tristan dühösen.-A levél nem is az ő kéz írásával volt írva. Ne akarja bemagyarázni nekem azt, hogy öngyilkos lett! Nem tudom miért akarják eltusolni az ügyet, de ha maguk nem, akkor majd én kiderítem, hogy ki a gyilkos.-a fiú dühös volt, szemében csillogott az elszántság. Cullen nyomozó vett egy mély sóhajt és megforgatta szemeit. Egy lépést tett közelebb Tris felé.

-Jól figyelj kölyök, mert ezt a te érdekedben mondom.-halkan sziszegte a fiú arcába.-Az ügy le lett zárva, vége van. Az öngyilkosságot az összes nyom alá támasztja, bármit is hadoválsz itt az ellenkezőjéről. Én a helyedben haza mennék, elengedném ezt az egészet és élném tovább az életemet. Hagyd abba ezt a nyomozósdit és hősködést, mert kurvára nincs kedvem legközelebb a te hullád felett állni, ha megöleted magadat. Fogd a csajodat és húzzatok innen a picsába.-a férfi keményen nézett bele Tristan szemeibe, majd mikor befejezte a beszédét sarkon fordult és köszönés nélkül lazán kisétált az ajtón. A kanapé felett lévő üvegen keresztül még láttam, ahogy zsebébe nyúl és elővesz egy szál cigarettát, aztán a kijárat felé meggyújtja.

Óvatosan léptem a fiú mellé, és nyugtatóan a vállára tettem kezemet.

-Menjünk.-suttogtam halkan. Tristan nem válaszolt, még mindig dühösen meredt maga elé. 

-Valamit titkol.-suttogta.-És én kiderítem, hogy mit.

-Tris.-mondtam sóhajtva.-Az előbb mondta, hogy szállj ki ebből az egészből, mielőtt bajod esik. Komolyan folytatni akarod?-vele szembe álltam meg és kérdően néztem bele barna szemeibe.

-Nem hagyom, hogy megússza a gyilkos. -sziszegte fogai között.-Ha akarsz te kiszállhatsz, de én nem fogok. - egy mély levegőt vettem.

-Ezt vagy együtt csináljuk végig, vagy sehogy.-mondtam a fiú szemeibe nézve.-Egy csapat vagyunk.

Tristan az ingatlan előtt parkolta le autóját. Kiszálltunk a járműből és hangosan becsaptam magam mögött az ajtót. A telefonszolgáltató helye egy eléggé lelakott és régi épület volt. A Nap már kezdett lemenni és a hőmérséklet is jócskán lecsökkent. Az erős szél belekapott kiengedett szőke hullámos hajamba. Borzongva néztem fel az apró vörös téglákkal borított épületre.

-Ez a hely egy putri.-mondtam fintorogva.

-Az nekünk csak jó.-mosolygott rám a fiú, miközben elindultunk az épület felé.

-És miért is?-kérdeztem.

-Nincsenek kamerák.-felelte Tris.

-Aham.-bólintottam.-Még mindig nem értem. Ugye nem azért jöttünk ide, hogy kiraboljuk?

-Nem.-rázta fejét.-De meg kell szereznünk anya telefonbeszélgetéseit a halála előtti egy hétről.

-És azt hogy fogjuk kivitelezni?-faggattam tovább a fiút, aki csak egy kellemetlen vigyort küldött felém.-Ezt még te sem tudod.-sóhajtottam fel.

-Azért az a kifejezés egy kicsit túlzás. Maradjunk annyiban. hogy segíts a személyzet figyelmét elterelni, hogy én a számítógépe mögé tudjak jutni, és akkor minden rendben lesz.-ijedten kaptam tekintetemet Tristanra.

-És mégis hogy? Kapjam le a pólómat?-kérdeztem szarkasztikusan.

-Nekem nincs ellenemre.-kacsintott rám mosolyogva, majd kitárta előttem az épület ajtaját.

-Csak utánad.-mondta és a bejárat felé mutatott.

-Kösz.-sziszegtem szemforgatva. 

A létesítmény belülről teljesen más volt. Udvariasan odaköszöntünk az eladónak, aki egyedül volt. Az üzlet 20 perc múlva zár, így már egy vásárló sem volt benne. Kíváncsian kezdtünk nézelődni a  fiúval. A helyiség viszonylag pici volt. Az ajtóval szembe helyezkedett el az eladó az asztala mögött. Előtte egy nagy monitor volt. A két szélső fal mentén pultok húzódtak, amiken telefonok mintái voltak kirakva. A szoba közepén egy hosszú puff volt, mint a cipőüzletekben. Óvatosan körbe kémleltem és sehol nem láttam kamerát. Trisnek igaza volt.

-Ha bármiben segíthetek, csak szóljanak.-mondta az eladó kedvesen. Egy középkorú férfi volt ősz hajjal és borostával arcán. Egész alacsonynak és vékonynak tűnt, de a kisugárzása szimpatikus volt.

-Köszönjük.-egy aprót bólintottam felé mosolyogva. Tristannal a legtávolabbi pult előtt álltunk meg.

-Most mi legyen?-súgta oda halkan nekem fiú. Szótlanul megtámaszkodtam a pulton.-Jó, akkor majd megoldom én.-sóhajtott fel türelmetlenül és elindult a férfi felé. Hirtelen rántottam vissza és a mellkasomhoz kaptam.

-North?-a fiú ijedten mért engem végig.

-Ne-ne-nem kapok...-kezdtem el zihálni.-Le-le-levegőt.-Tristan karjaiba kapaszkodtam meg, térdeim összecsuklottak.

-Mi történt?-kiáltotta a fiú kétségbeesetten.

-Minden rendben?-sietett oda hozzánk az eladó.

-Nem kap levegőt.-mondta Tris idegesen, majd végig fektetett a puffon. 

-Úristen.-kapott arcához a férfi.-Ne hívjunk mentőt?

-Nem kell.-ellenkeztem erőtlenül.-Csak egy kis víz kéne.

-Máris hozom.-mondta és kiszaladt az íróasztal mögött lévő ajtón, ami a lakásába vezetett.

-Mi a baj North?-Tris remegő kezekkel simított végig arcomon. Mikor láttam, hogy tiszta a terep kicsit megemelkedtem és leráztam magamról tenyerét.

-Elterelést akartál hát kaptál.-sziszegtem türelmetlenül. A fiú először nem értette, lefagyva bámult engem.-Tristan!-kiáltottam élesebben.-Menj!-szavaim végre hatottak a fiúra, és sietősen ült be a számítógép mögé. Kapkodva kezdett gépelni. Hallottuk, ahogy a férfi jön vissza, ezért Tris ellépett a géptől és mellém sietettet. Az ajtóban megjelent az eladó egy pohár vízzel a kezében.

-Tessék.-nyújtotta felém.

-Köszönöm.-motyogtam hálásan és belekortyoltam az italba.

-Használhatnám a mosdót?-motyogtam halkan.

-Persze.-mondta a férfi.

-Kikísérne?-a legbájosabb és elesettebb mosolyomat varázsoltam elő. Az  eladó bólintott, majd felsegített és elkezdett a mosdó felé kísérni. Szigorú tekintettel néztem a fiúra. Tristan vette az adást, a számítógép felé kezdett lépkedni. Az ajtó egy folyosóra nyílt, aminek a végén volt egy fürdőszoba. Egy pár percre bezárkóztam a helyiségbe, megmostam arcomat, majd kijöttem onnan.

-Még egyszer köszönöm.-mosolyogtam hálásan a férfire, aki a végig a mosdó előtt állt és várt rám.

-Semmiség.-vont vállat és elindultunk vissza Tristanhoz.-De biztos, hogy ne hívjunk mentőt?

-Nem, nem kell. Már egy fokkal jobban vagyok.-motyogtam.

Mikor visszaértünk az üzletbe Tris a puffon ült.

-Jobban vagy?-lépett hozzám sietve. Egy aprót bólintottam.

-Azt hiszem jobb, ha most haza megyünk.-mondta az eladónak, miközben karon ragadott engem.-Köszönjük a segítséget.-köszönésképpen biccentett egyet a férfinak, majd kiléptünk a friss levegőre. Még egy pár méteren keresztül nehezen vánszorogtam, aztán mikor kiértünk a látókörből elválltam a fiútól.

-Megszerezted?-kérdeztem. Tristan a kabát ujjából előhúzta az összehajtogatott papírt.

-Még kinyomtatni is volt időm.-pillantott rám vidáman és mindketten beültünk a kocsiba.

-Hála nekem és fergeteges alakításomnak.-mondtam.

-Azért annyira nem volt jó.-vágott közbe Tris miközben elindultunk a kocsival. Szemöldökömet felhúzva fordultam felé.

-Na ne kamuzz!-vágtam rá- Láttam rajtad, mennyire megijedtél, hogy valami bajom van.

-Azt csak eljátszottam. Hogy hitelesebb legyen.-pillantott rám mosolyogva.

-Aha, azért sírtad el magad majdnem.-hecceltem a fiút.

-Nem is.-ellenkezett és közben megálltunk egy piros lámpánál.

-Valld be, hogy megijedtél!-parancsoltam és közelebb hajoltam hozzá.

-Nem, mert nem így volt.-rázta meg fejét és felém fordult. Hirtelen csak pár centi választott el minket.

-Valld be!-mosolyogtam Trisre.

-Nem.-mondta szemeimbe nézve. Tekintete ajkaimra tévedt és elkezdett egyre közelebb jönni hozzám. A pillanatot a mögöttünk lévő autó dudálása szakította meg. Tristan előre fordult és a kormányhoz kapott. Én is visszaültem a szélvédővel szembe.

-Oké.-mormogta.-Talán egy picit megijedtem.