NORTH

Sietősen léptem be az egyetem jégcsarnokába. Már így is késésben voltam a meccsről és még meg kellett keresnem Tristant és Scottot. Nem akartam Trissel egy légtérben lenni, de a mai nap kivételnek számított. Jason, Adam és Jake meccset játszanak és muszáj megnéznünk. 

Megkönnyebbülten nyugtáztam, hogy az első harmadból még hátra van 18 perc, amikor a lelátóra értem. Majd megpillantottam a fiúkat. Tris egy ismeretlen férfivel beszélgetett, aki mellette ült. Kíváncsian léptem oda hozzájuk.

-Sziasztok!-mondtam, majd helyett foglaltam Scottie melett.-Bocsi a késésért.

-Semmi baj.-legyintett az afroamerikai.-Ismered Tris nagybátyját?-kérdezte a fiú mellett ülő férfire mutatva.

-Nem, még nem találkoztunk.-feleltem.

-Hank.-nyújtotta felém kezét illedelmesen.

-North.-fogadtam el tenyerét.

-Örülök a találkozásnak.-mosolygott rám barátságosan. Erős borosta fedte arcát, barna szemei és haja volt. Tipikus jófej nagybácsi kisugárzása volt. A mellette ülő Trisre tekintettem, akin csak most tűnt fel, hogy napszemüveg van.

-Tristan, minden rendben van veled?-kérdeztem az abszurd látványt nézve.

-Tegnap megint lenézett a boros üveg aljára. - mondta Scott dühösen.

-Nem is igaz. - vágott közbe Tris. - Biztos csak a front miatt fáj a fejem.

-Véletlenül sem azért, mert feltoltad a véralkohol szintedet az egekbe.-mondtam szarkasztikusan.

-Csak maradjatok csöndbe. - nyöszörögte Tris. - Aludni próbálok. 

Úgy beszéltük meg Jasonnel, hogy ma este fogunk elmenni randizni és már nagyon izgultam.

Izgatottan járkáltam fel alá az aulában és vártam, hogy Jay végre készen legyen. Scott, Tristan, és Hank egy körben álltak és beszélgettek. 

-Miről cseverésztek?-léptem oda hozzájuk.

-Hokiról.-felelte Tris.

-Gondolhatod mennyit érthetek belőle.-tette hozzá Scott. Hank arcáról egy pillanat alatt lefagyott mosolya és döbbenten kezdett el kémlelni egy férfit. 

-Ő mit keres itt?-kérdezte ellenszenvesen még mindig az ismeretlent követve szemeivel. Én is az alak felé fordultam. Egy márkás szürke öltönyt viselt, barna haja tökéletesen volt lenyírva. Már messziről sugárzott róla, hogy egy igazi nagykutya.

-Jason faterja.-felelte Tris.-Miért, ismered?-kérdezte vidáman.

-Régen, már volt dolgunk egymással.-felelte, és arcára kiült a feszültség. Idegesen pillantottunk egymásra a srácokkal.-Bocsássatok megy egy percre.-mondta Hank és az öltönyös férfihez sietetett. Láthatóan Jason apja is eléggé meglepődött Tris nagybátyja láttán. Idegesen váltottak pár szót, mikor Jason végre felért az öltözőből Adammel és Jakkel együtt. Scott egyből a két lököthöz sietett, akik láthatóan megint veszekedtek valamin.

-Sziasztok!-köszönt nekünk Jason vidáman és lepacsizott Tristannel.-Mindjárt jövök, csak beszélek még egy pár szót apával, aztán indulhatunk.-pillantott rám, mire bólintottam. Lelkesen sietett el. 

-Akkor ti most együtt vagytok Jasonnel?-kérdezte Tristan, de hangja nyugodtan csengett. Felsóhajtottam. Nem akartam erről beszélni vele. Egyáltalán nem is akartam beszélni vele.

-Még nem.-feleltem értetlenül.-Csak elmegyünk valahova, aztán meglátjuk.-rántottam vállat.

-Értem.-bólintott Tristan és semmi nyomát nem érzékeltem haragnak vagy dühnek. Már éppen szólásra nyitottam volna a számat, mikor Tris közbe vágott.

-Ne haragudj a múltkoriért.-felelte és szeme őszinteségtől csillogott.-Tiszteletben tartom a döntésedet.-meglepetten pillantottam rá.

Mégis mi ütött belé?

-Öhm, bocsánat kérés elfogadva.-mondtam még mindig értetlenül.

-Ja, és ne aggódj. Nem fogom elmondani neki, hogy mi...tudod.-vakarta meg tarkóját szégyenlősen. Döbbenten meredtem Trisre, kérdően vontam fel szemöldökömet. -Barátok vagyunk, nem?-kérdezte egy lágy mosoly kíséretében. - Én csak a legjobbat akarom neked és az a jelen pillanatban Jason.

-Köszönöm.-hálásan pillantottam rá a fiúra. Ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy végleg sikerült elásnunk a csatabárdot és soha többé nem fogunk szándékosan kárt okozni a másiknak.

Mindig is szerettem volna egy olyan embert az életembe, akivel teljesen egy rugóra jár az agyunk. Aki egy apró huncut mosolyból tudja, hogy mire gondolok, és én is tudom, hogy ő mire. Akivel ha összefonódik a tekintetem, nem bírjuk ki, hogy ne vigyorogjunk. Ha vele vagyok folyton valami hülyeséget akarok csinálni és soha nem bírom megállni a nevetést.

Nekem ez az ember Jason volt és erre csak most döbbentem rá.

Mosolyogva sétáltunk egymás mellett a járdán. A Nap már lement, és a Hold hatalmas alakja ragyogta be a teret. A levegő már lehűlt, a lágy szél belekapott göndör fürtjeimbe. A távolban már kezdett kirajzolódni a kollégium sziluettje.

-Nos-torpant meg előttem Jay, és csillogó tekintettel nézett le rám-Az első randink a végéhez közeledik. És én még nem tudom, hogy jól csináltam-e a dolgokat.-egy széles mosollyal pillantottam fel a fiúra.

-Hát, a vacsora finom volt. És te is elég szórakoztató vagy, szóval igen. Eddig mindent nagyon jól csináltál. De ha meg fogod a kezem talán plusz pontot is kapsz.-Jay egy győzést vigyort lövelt felém, majd az én jobb kezemet összekulcsolta az ő baljával és úgy folytattuk tovább sétánkat.

Meghitten haladtunk egymás mellett. Kellemes nyugalom vette hatalmába az egész énemet. Úgy éreztem, hogy mindjárt kicsattanok a boldogságtól. 

Lassan az épület előtt álló parkolóba értünk. A lány és a fiú kollégium közvetlenül egymás mellett volt, csak egy nagyon keskeny ösvény választotta el a kettőt. A lámpák halvány fényében haladtunk kézen fogva az ideiglenes otthonom felé.

A kolesz ajtaja elé érve Jason újra megtorpant előttem. Boldogan meredt rám, mire zavaromban a parkolóra irányítottam tekintetemet.

-Tudod, hogy nem vagyok az a randira járó típus.-mondta, mire halkan felnevettem.-Ezért nem tudom, hogy szabad-e megcsókolnom téged már az első randin.-csillogó pillantásokkal kémleltem a fiút.

-A mi múltunkkal szerintem már a házasságot is szabad felajánlanod.-motyogtam boldogan, szívem hevesen kalapált.

-Azt azért hagyjuk meg a harmadik randira.-suttogta, miközben arcomat két keze közé vette. Ajkaink lassan találkoztak, nyelveink gyengéd táncot jártak. Próbáltam kikapcsolni és csak a csókunkra koncentrálni, de hirtelen valami más is bevillant. Behunyt szemeim előtt a Tristannal való éjszakáink képei jelent meg. A bűntudat mardosó érzése kezdett felemészteni és úgy éreztem menten megfulladok. 

-Baj van?-pillantott le rám Jay szemöldök ráncolva. Kezeivel még mindig arcomat tartotta.

-Nem, semmi-ellenkeztem kerülve a szemkontaktust, de mikor tekintetünk mégis összefonódott, beharaptam alsó ajkamat. Egy mély sóhajt vettem.-Valamit tudnod kell Jason. Szeretnék veled együtt járni, de addig nem lehet, amíg nem mondtam el neked az igazat.

-Nem érdekel.-vágott bele szavamba Jay hanyagul.

-Tessék?-döbbenten néztem fel rá.

-Ha elmondanád és azzal elrontanád ezt a pillanatot, akkor nem akarom tudni. Most csak az a lényeg, hogy mi itt vagyunk. Ketten. És semmi nem állhat közénk.

-De valami rosszat tettem.-motyogtam bűnbánóan.

-North, láttad, hogy én miket művelek a lányokkal, és kétlem, hogy te annál valami szörnyűbbet csináltál.-mosolyogva nézett le rám és jobb kezével végig simított az arcomon. 

-Lehet.-motyogtam halkan. Abban a pillanatban a fiú újra csókba invitálta ajkainkat. Hirtelen meghallottuk az ajtó zárját, így szét rebbentünk, és a hang irányába fordultunk. Tristan, Scott, Jake és Adam döbbenten kémlelt minket.

-Én megmondtam!-kiáltott fel a szöszi boldogan.-Én megmondtam, hogy össze fognak jönni.

-Ad, ezt mindenki tudta.-mondta Jake mosolyogva. Zöld szemei virítottak az éjszakában, és barna haja már kezdett egészen hosszú lenni. Félve Tristanra tekintettem, aki egy lágy mosollyal az ajkain nézett engem. Nem tudom, hogy mi okozhatta nála ezt a 180 fokos fordulatot, hogy újra rendes lett velem és nem piszkált már az ügyünkkel.

-Megmagyarázzuk.-tette fel mutatóujját Jason jelzésképpen, de abban a pillanatban egy ismeretlen autó parkolt le szabálytalanul a kollégium előtt. Minden szempár a kiszálló alakra tapadt, aki nem volt más, mint Tris nagybátyja. De ahelyett, hogy felénk indult volna, kinyitotta az anyós ülést, és egy másik férfit rángatott ki rajta. Egyből felismertem a rajta lévő méregdrága öltönyről.

-Apa?!-kiáltotta Jason ijedten. Hank megragadta az alakot, és felénk kezte el lökdösni.

-Most végre elárulhatod az igazat, te kis szarházi!-kiáltott Tristan nagybátyja idegesen.

-Engedje el az apámat!-parancsolta a mellettem álló fiú, de a szürke öltönyös jelzésként megrázta fejét.

-Jól vagyok Jay.-mondta.

-Hank mit csinálsz itt?-kérdezte Tristan zavarodottan.-És mit csinálsz Jason apjával?-Tris nagybátyja ösztönzően pillantott rá a szürke öltönyös alakra.

-Troy, ha nem te mondod el, akkor én fogom.-fenyegetőzött a mögötte álló férfi, és még egyet taszított rajta, hogy kellőképpen a közelünkbe legyen.

-Jól van, rendben. Elmondom, csak hagyj már békén te gorilla!-vicsorgott rá Tris nagybátyjára.

-Hank!-kiáltotta el meg Tristan türelmetlenül. Körbekémleltem a terepet. ahol mindenki feszülten várta, hogy mi lesz a következő lépés. Troy, ezek szerint így hívják, még utoljára hátra nézett kibúvott keresve, de Hank egy szúros pillantást lövelt felé. Az alak végül elveszítve utolsó reményét, megrázta fejét, és egy mély sóhajt vett.

-Fiam, nem voltam veled öszinte.-mondta a szürke öltönyös Jason szemeibe nézve.-Valamit tudnod kell.-éreztem, ahogy a mellettem álló Jay levegő vétele egyre szaporább lesz.-Van egy testvéred. Egy féltestvéred.-motyogta és hirtelen összeállt előttem a kép. A vérengző Hankre tekintettem, aki gyilkos pillantásokkal meredt Troyra. Ijedten olaldra pillantottam, félve a Tristan reakciójától, akinek az arca másodpercek alatt torzult el. Ajkai remegni kezdtek, tekintete elsötétült, ahogy az igazság elkezdte elfedni egész elméjét. Pillanatok alatt megállt körülötte az idő, és egy végtelen hosszúságú káoszba cseppent bele. A szürkeöltönyös alak szólásra nyitotta száját, de most már a szőkés-barna hajú fiúra meredve mondta ki a következő szavakat, amire Tristan már 22 éve várt, hogy végre halhassa.-Én vagyok az apád.