Kinyitottam a szemem és pislogtam párat, hogy kiélesedjen a látásom.
Különösen nyugodt éjszakám volt, ezúttal nem volt semmilyen rémálmom. Visszagondoltam rá, hogy mi történt tegnap és ki hozott ide, de nem emlékeztem már semmire azután, hogy leestem a lépcsőről. A telefonomért nyúltam volna, de meglepetten tapasztaltam, hogy nincs a zsebemben. Az ágy szélén találtam meg. 5:04 percet mutatott. Megnyitottam az üzeneteimet és azon belül is, amit Androssi írt.
„Később érek vissza, Anaak befogott csicskásnak.”
„Bocsi, valószínűleg ma már nem megyünk a koliba. Elég messze vagyunk és hamarosan tíz óra. Majd holnap mesélek”

Akkor ezért nincsenek itt. - gondoltam. Bementem a fürdőbe megmosni az arcom. A karikák eltűntek, így sokkal tisztábbnak látszott az egész. Miközben néztem magam a tükörben vettem észre, hogy nincs rajtam a nyakláncom. Ijedten szaladtam vissza az ágyamhoz, hátha leesett, de nem volt sehol.
- Ne, ne, ne, ne! Nem lehet igaz! Nem veszíthettem el! Csak azt ne... - ültem le  a fejemet fogva az ágyamra. Vettem pár mély levegőt és átgondoltam a tegnapi napomat. Az órák végéig, biztosan rajtam volt. Talán... Mikor elestem!
Gyorsan átvettem a ruháimat. Még mindig a tegnapiak voltak rajtam. Bepakoltam a könyveimet nem törődve azzal, hogy egy házim sincsen kész. El akartam indulni, mikor rájöttem, hogy még csak fél hat van és nyolckor kezdődnek az órák.
Visszaültem az ágyamra és a kezembe temettem az arcomaz.
Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Bármit csak a nyakláncot ne... Mindenképpen meg kell találnom.
Amíg vártam, úgy döntöttem megcsinálom a házi feladatokat amiből volt bőségesen, így el is ment az idő.

Fél nyolc felele a szobatársaim is megérkeztek, teljesen kész voltak már, igazából csak a táskájukat kellett visszajönniük. Útközben az első órs felé Androssi elmesélte, hogy Anaak miket csináltatott vele és azért nem jöttek a koliba tegnap, mert egy elég messzi helyen edzettek és Androssinál kellett aludniük különben nagyon leszidták volna őket, ha 10 után érkeznek be. Én is elmondtam, miket csináltatott velem Khun, kivéve a könyves esetet.

Matekóra végeztével visszamentem oda, ahol tegnap elestem, hátha ott hagyták az ékszert, de sajnos nem így történt. Megfordult a fejemben, hogy mi van, ha ellopták? - de megpróbáltam elhessegetni ezt a gondolatot. Ha megtudnám, ki vitt vissza talán egyszerűbb lenne, viszont nem akartam híresztelni ezt az ájulásos dolgot ezért az sem volt megoldás, hogy mindenkit végigkérdezek.

Egész álló nap azon agyaltam, hogy kéne visszaszereznem a nyakláncomat, de kezdtem feladni és egyre jobban aggódni. Inkább a telefonomat, a tankönyveimet vagy bármi mást veszítettem volna el, de ne ezt.

- Még el kell mennem valahova, majd a koliban találkozunk. - szóltam Androssinak az órák végén majd futottam vissza a lépcsőkhöz. Az egész tegnapi utamat végigjártam, még a tanárnő termébe is bekopogtam.
- Igen? - szólalt meg bentről, majd benyitottam.
- Elnézést, de tegnap segítettem a könyveket vinni és útközben valahol elejtettem a nyakláncomat, nincs itt?
- Én nem láttam semmit, de gyere be, nézz szét, ha szeretnél. - elfogadtam az ajánlatot és beléptem, de akárhol nézelődtem, nem találtam. Sóhajtottam egyet és mentem ki a teremből.
- Köszönöm szépen.
- Sajnálom, hogy nem találtad meg.
- Áh, mindegy... Majd... Valahogy megoldom.

Ezután lementem a lépcsőkön, még mindig figyelve minden apró zugra. Habár igaz, ha ilyen feltűnő helyen volt, valaki biztosan elvitte. Mikor leértem, szomorúan tapasztaltam, hogy tényleg nincs sehol.
- Mit keresel ennyire? - szólalt meg mögöttem Khun.
- Semmi közöd hozzá! - morgolódtam és mentem tovább.
- Azért valamennyi mégis van, ha ahhoz kapcsolódik, hogy tegnap elájultál.
Megtorpantam.
- Honnan tudsz te arról?
- Én cipeltelek vissza a szobádba.
Ennek hallatán csöndben maradtam.
- Na?
- A nyakláncom... Eltűnt a nyakláncom!
- Óh, az a fehér? A földön volt és amíg felhoztalak zsebre tettem, de végül elfelejtettem odaadni. - mondta és már  a kezében fogta az említett tárgyat. Azonnal odarohantam és elvettem tőle.
Megpróbáltam feltenni a nyakláncot, de nem tudtam rendesen összekapcsolni hátul. Nagyon kínosan éreztem magam, hogy itt szerencsétlenkedek előtte.
- Add ide, felteszem. - szólalt meg és kikapta a kezemből az ékszert. A hajamat egy oldalra emelte és bekapcsolta a nyakláncot.
Ekkor vettem csak észre, hogy egy csomóan minket figyelnek.
Úgy tűnt, ő os most látta csak meg mert gyorsan elköszönt és a koli irányába indult. Mivel én is oda tartottam, egy darabig pár méterrel lemaradva mentem tőle, egészen addig míg a fiú wc mellett elhaladva valaki be nem rántott. Befogta a számat és hátulról lefogott, így nem láttam az illetőt. A fülemhez hajolt és suttogni kezdett.
- Szóval te vagy az a lány. - mindeközben éreztem ahogy a lehellete a bőrömet éri.
- Ki vagy te? - próbáltam kérdezni, majd  a kezét kicsit lentebb engedte, hogy tudjak beszélni.
- Lehet nem kellene túl közel kerülnöd egy árulóhoz.
-  A kérdésemre válaszolj!
- Érdekes dolgok fognak még történni a jövőben. Mond, szerinted létezik a sors?
A sors, ami ellen nem tehetünk semmit, minden úgy fog alakulni, ahogy az eldöntetett. Előre meg van írva, hogy mikor halunk meg és ez be is fog következni.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Mit gondolsz, vannak olyan emberek akik meg tudják változtatni az emberek sorsát?
- Ne ignoráld már a kérdéseimet, mintha csak magadban beszélnél mint egy skizofrén!
Hangos ajtócsapódást hallottam meg és Khun jött be rajta.
- Hachuling, mit akarsz itt?
- Óh, semmit csak gondoltam beszégethetnénk egy kicsit. Így mégjobb, hogy te is itt vagy, Maria kicsi korcsa.
Khun izmai láthtóan megfeszültek. Az engem fogó férfi elengedett és elé lépett. Nagyon hasonlítottak, ugyan olyan szeme és kék haja volt. Kinyújtotta a kezét.
- El tudlak vinni a hercegnőhöz, ha szeretnéd. Ezt a hülye iskolát se kell végigjárnod és bejuthatsz a toronyba.
Khun egyszerűen elcsapta a felé nyújtott kezet.
- Nem érdekel Maria. Nem miatta akarom megmászni a tornyot.
- Óh, még mindig azt a lehetetlen vágyad követed, hogy a Khun család feje legyél? Még engem se tudnál megkarcolni, mégis hogy képzelted el? Mindegy is, ha nem hát nem. Pedig érdekes lett volna, de így is jó lesz. - mondta majd az ablakon kiugorva eltűnt. Nem tudtam hova tenni ezt az egész párbeszédet.
- Az egyik testvéred volt?
Bólintott.
- Mondott neked valamit?
- Semmi említésre méltót. - ráztam meg a fejem habár ez korántsem volt igaz.
Nem kérdeztem semmit az imént hallottakról, tisztában voltam vele, hogy nem az én dolgom. Khun ezután szótlanul kiment, majd nem sokkal utána én is, vissza a kollégiumba.

- Mi tartott eddig?
- Áh, csak megkerestem a nyakláncomat. Kicsit tovább tartott, mint gondoltam.
- Ilyen fontos az a nyaklánc? - mosolyodott el pimaszul - kitől kaptad? Egy fiú? Ki az?
- Igen, fontos és nem, nem egy fiútól kaptan.
- Kár. - mondta újra unott arckifejezéssel.
- Hé, nem megyü-
- Nem. - vágtam rá egyből, mert tudtam, hogy vásárolni akart megint.
- De még nem is mondtam semmit!
- Anélkül is tudom, mit akarsz, hogy kimondanád!
- Olyan ünneprontó vagy.
- Inkább írd meg a leckédet.
- Pont te beszélsz?
- Hé, ma kivételesen megírtam! - mosolyodtam el.
- Wow, már a második alkalom az évben!
- Nálad még mindig jobb.
- Az meglehet. Nincs kedvem ilyen unalmas tantárgyakhoz.

Csevegtünk még egy kicsit majd mikor Anaak is megjött megpróbálta rávenni őt a vásárlásra, de sikertelen volt. Végül megmakacsolta magát és egyedül ment el. Ketten maradtunk, de nem igazán volt beszédtéma. Androssi miatt vagyunk igazából csak együtt.

Csendben feküdtem az ágyamon és a mai napon történteken gondolkodtam.
Leginkább egy bizonyos mondaton.
„Lehet nem kellene túl közel kerülnöd egy árulóhoz„
Áruló? Khunról beszélt? Történt valami vele? Fogalmam sem volt, viszont nem tudtam kiverni a fejemből ezt az egészet.
- Anaak, mi történt Khunnal a múltban? - dobtam fel hirtelen a témát.
- Honnan kéne nekem tudnom? Ha akarja különben is elmondja majd saját maga. - válaszolta és a velem ellentétes irányba fordult az ágyon.
Azért egy kicsit több kedvességre számítottam... De ami azt illeti, igaza van, azt hiszem. Ha akarja elmondja, különben sem tartozik rám, egyedül a puszta kíváncsiság hajt.

Mikor Androssi megérkezett fél órán keresztül mutogatta az új ruháit. Soha nem fogom megérteni, hogy képes ennyit vásárolni. Olyan unalmas órákon át ruhákat próbálgatni! Viszont a divatbemutató alatt sem igazán tudtam figyelni rá, ugyan azok a gondolatok járták végig az agyamat mint eddig. Egészen reggelig ez ment, megint nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Ezúttal tettem fel egy kis sminket, hogy legalább ne látszódjanak a szemem alatti karikák.
Végre péntek volt, szóval már csak a mai 8 órát kellett kibírni a hétből.
Stratégia volt az első Ha Jinsung tanárúrral. Mondanom se kellett, amellé, hogy a fáradtságtól majd meg haltam, az agyam még mindig ugyan azon kattogott és nem akarta feladni. Nem értem miért, egyszerűen ha el is kezdek máson gondolkodni, valahogy erre térek vissza és ez eléggé zavart.
- Hiraki? - néma csend, nem érkezett válasz. Szinte meg sem hallottam, ahogy felszólított a tanár.
- Hiraki! - még mindig semmi.
- Hiraki! - mondta ezúttal még hangosabban amire már én is felfigyeltem.
- Öh, igen?
- Örülök, hogy visszatértél közénk. Megkaphatnánk a választ a kérdésre? Mit tennél abban a szituációban, amit elmondtam?
Csendben ültem tovább, hirtelen azt se tudtam biztosan milyen órán ülök, nemhogy választ tudjak adni.
A tanár csak sóhajtott egyet.
- Órák után tovább bentmaradsz a suliban büntetésképp. - mondta majd felszólított mást.
Csodálatos... - gondoltam magamban. Mindezek mellett az egyik szünetben szólt nekem az osztályfőnök, hogy szintén suli után menjek az igazgatóiba.

Az utolsó két matek teljesen megölt így péntek 7-8. órában. Mikor meghallottam a kicsengőt már siettem is az igazgatóiba, hogy minél hamarabb túl legyek rajta.
Bekopogtam és benyitottam.
- Áh, Hiraki! Ilyen sok órád volt pénteken? Igazán kellemetlen.
Biztos vagyok benne, hogy miattad lett ennyi óránk és azt a dupla kínzást a végére is te tervezted el, most meg röhögsz belülről.
- Miről akart beszélni?
- Először is ülj le! - parancsolt rám majd nyújtott felém egy csésze kávét, amit viszont illedelmesen elutasítottam.
- Nem foglak sokáig feltartani ne aggódj, csak meg szeretném beszélni, mikor érsz rá az edzésekre.
- Csütörtökön és hétfőn igazából csak 6 órám van szóval...
- Óh, nekem az a két nap pont nem jó. Esetleg szerda és péntek?
Te most direkt szopatsz engem? Mind a két nap nyolc órám van... De most nem tudom mennyire kellene nemet mondanom, végtére is különösebb dolgom tényleg nincs órák után...
- Rendben. Akkor, ha ennyit szeretett volna én megyek is. - jelentettem ki, majd elköszöntem. Egyszerűbb lett volna Yuri tanárnővel üzenni, hogy mikor lesz, ha már úgy sincs választásom.

Ha Jinsung tanárúrnak sikeresen kimagyaráztam a késésemet, szerencsére nem csapott túl nagy ügyet belőle.
- Tudom, hogy nemrég épültél fel, de ki kéne pihenned magad az órákon. Na meg az se segít, ha másik univerzumban jársz közben. Ha kell még idő a felépülésre, szólj az osztályfőnöködnek.
- Sajnálom...
- Mindegy, de legközelebb ne legyen ilyen.
Bólintottam.
- Mi lesz a büntetés?
- Azt hiszem éppen elég volt az, hogy a legfelső emeletre fel kellett jönnöd és kicsit tovább kellett maradnod. Most pedig menj vissza, úgyis péntek van.
- Köszönm szépen. - válaszoltam majd kimentem.
Most meglehetősen sokat nőtt a szememben, sokkal szigorúbbként könyveltem el magamban.

Mikor mentem vissza a kollégiumba, Khun és Bam az ajtóban állva beszélgettek. Természetesen nem tudtam észrevétlenül elmenni mellettük.
- Hiraki-san! Mi volt a büntetésed? Ugye nem volt túl rossz? - kérdezte aggódva Bam.
- Dehogy, igazából csak egy fejmosást kaptam aztán elengedett.
- Milyen kár! - szólalt meg a kékhajú - Pedig kíváncsi voltam, milyen büntetésd ad neked. Különben meg, miért nem alszol rendesen?
- Semmi közöd hozzá! - vágtam rá majd otthagytam őket, bár Bamnak intettem még egyet.

Androssi amikor beléptem a szobába ugyan azt kérdezte tőlem mint Bam, én pedig ugyan azt a választ is adtam.
- Pedig azt hittem, ő tipikusan az a fajta tanár aki szereti szívatni a diákjait.
- Igazából én is. Egyébként mond... - ha rám tartozik ha nem, túl kíváncsi vagyok, hátha ő tudja. - Khun múltjáról tudsz valamit?
Egy darabig furcsán nézett rám, aztán pimaszul elmosolyodott.
- Ne gondolj semmire, csak hallottam valamit és kíváncsi lettem!
- Aham. Értem. - kacsintott. - Igazából konkrét infókat én sem tudok, pletykákat hallottam, sajnos abból is csak annyit, hogy kitagadták a családból, mert elvileg elárulta őket.
- Akkor ő nem is hivatalosan a Khun család tagja?
- Ha úgy nézzük akkor nem. De ma este úgyis megkérdezheted magad.
- Ezt meg hogy érted?
- Óh, neked elfelejtettem mondani? Este átszökünk a fiúk részlegéhez iszogatni.
- De nem tilos átmenni oda a lányoknak?
- Ezért megyünk este, 11 körül. Akkor már a tanárok se nagyon járőröznek.
- Értem. Ez esetben jó szórakozást.
- Te is jössz.
- Én nem aka-
- Ha arra kerül a sor kikötözve foglak átvinni téged, de ott leszel, szóval meg se próbáld elutasítani.
Sóhajtottam egy nagyot.
- Jól van, elmegyek.