Taehyung
Jiminnie sápadtan állt még mindig és engem nézett. Kezdtem ideges lenni...
- Kookie... mondd, hogy  ez csak egy vicc! - pillantottam a dongasengemre, de ő lassan rásimított a kezemre és keserű mosolyt villantott.
- Hyung... sajnálom, de... - motyogta halkan, miközben könnybe lábadtak a szemei.
- Yoongi-hyung... kérlek... mondd, hogy vicc! - ragadtam meg hirtelen a dzsekijét az említettnek. - Könyörgöm... kérlek!
- Taetae... - sóhajtott egy hatalmasat Yoongi-hyung. - Sajnálom, de igaz.
Megszédültem, így erősen bele kellett kapaszkodnom a karjába. Fájt a fejem és a látásom is homályos lett... próbáltam levegőt venni, de nem ment... a tüdőm összeszorult a szívemmel együtt.
- Tae... - szólított meg valaki, de nem tudtam már, hogy kinek a hangja lehet az. Tompa volt a hang és csak a fájdalomra tudtam koncentrálni.

Jungkook
Yoongi óvatosan döntötte le az ágyra hyungot. Folytak a könnyeim és remegtem. Nem mertem megmozdulni... egyszerűen nem ment.
- Kookie... - simított a hátamra Yoongi. - Jól vagy?
- Hyung... - simítottam az eszméletlen barátom kezére a sajátomat. - Minden rendben lesz...
- Kookie, fel bírsz állni? - kérdezte remegő hangon Jimin.
- Nem akarok innen felállni. - mondtam, mire Yoongi-hyung az állam alá nyúlt ezzel kényszerítve, hogy rá nézzek.
- Nem maradhatsz mellette örökké. - mondta, de nem bírt érdekelni.  Elkaptam a tekintetem róla és Taehyungra néztem.
- Szeretlek, Hyung... - nyekeregtem.

Jimin
Amikor kimondta Kookie azokat a szavakat Yoongi óvatosan felállt és magával rántotta az aggódó maknaet is. Előttünk kente fel a falra... soha nem láttam még ilyen durvának.
- Ne mondj ilyeneket előttem másnak! - sziszegte, mire Kookie csak idegesen fújtatott egyet. - Hallod?!
- Ne kezd már megint, Hyung! - mormogta Kookie, majd leszenvedte a nyakáról Yoongi-hyung kezét. - Taehyungie a barátom... miért ne mondhatnám, hogy szeretem?
- Mert én vagyok a pasid. - mormogta Yoongi, majd rám pillantott. - Jiminnie, nagyon nagyon szeretlek!
- Mi van? - nyögtem ki nehezen, de már nem is velem foglalkoztak.
- Neked ez hogy esett? - kérdezte Hyung, miközben erősen összeszorította az állkapcsát.
- Nincs vele bajom. - motyogta Kook, majd félre lökte Yoongi-hyungot, ami mindenkit meglepett, de ekkor Hyung megragadta a csuklóját.

Yoongi
Amilyen erősen csak tudtam a csuklójára szorítottam és elkezdtem kifelé cibálni. A parkolóig meg sem álltam, majd mikor belöktem a kocsiba és én is beültem felé fordultam.
- Mi van már, Hyung? - mormogta. Mindig édesnek tartottam, amikor ideges volt, de most nem bírt érdekelni.
- Haza megyünk és majd otthon mindent megbeszélünk. - mondtam, majd elindítottam az autót. A fél órád utat néma csendben tettük meg, majd mikor hazaértünk az ajtajához siettem, hogy kinyissam neki. Attól, hogy összevesztünk nem leszek vele bunkó. Az ajtóban is előre engedtem. Mikor lehuppant a kanapéra odasiettem és megtámaszkodtam felette. - Miért mondtad neki, hogy szereted?
- Hyung... azt nem abban az értelemben mondtam, mint ahogy gondolod. - motyogta, mire megragadtam a nyakát. Tudom, hogy kicsit pszichopatának hat, hogy ezt csinálom, de megbeszéltük, hogy őt kifejezetten nem zavarja ez, így bátran csinálom.
- Akkor mégis milyen értelemben? - mormogtam, miközben a fülébe haraptam egy aprót.
- Ba...barátilag... - nyöszörgött alattam Kookie.