A semmiben való lebegésemet fejem földhöz csapódó zaja zavarta meg.
Kezemet lassan a fájó ponthoz emeltem, majd kinyitottam szemeimet. Lassan felültem és körbenéztem. Egy számomra teljesen idegen szobában ültem. A falakról már omladozott a vakolat, miközben a plafonról lassan csöpöggött a víz.
Undorodva néztem végig az egész szobán, majd a sarokba másztam, és bekucurodtam oda. Csak ekkor vettem észre milyen borzasztó hideg van. Kezeimet behúztam pulcsim ujjába, majd átkaroltam magam, ezzel a lehető legkevesebb hőt elengedve magamtól.

Hasamba hirtelen ismeretlen fájdalom nyilalt. Hasonló, mint a kocsiban, csak rosszabb. Ezt hívják úgy, hogy felemészted magad? Egyből hasamhoz nyúltam és próbáltam kiszorítani a fájdalmat, de helyette valami más történt.

-Jól vagy?-hajolt arcomhoz valaki.

-A..azt hiszem.-könnyes szemeimmel nem tudtam tisztán kivenni ki is lehet az, de ismerősnek tűnt.

-Akkor jó, mert én hoztalak ide. Nem bírtam nézni a szenvedésed. Nekem ez túl sok Ann. Miért tetted?- ült le velem szembe, miközben végig nyugodt marad.

-Mit?

-Hát azt. Miért nem hagytad, hogy a dolgát végezze?

-Oké, nem tudom ki vagy, de kezdessz idegesíteni. Beszélj már értelmesen!

-Jimin vagyok. Az őrangyalod. Tudod az.. ahj, azt hittem beszéltek veled!

-Kik és mikor?

-Hát a főnök.

-Na jó, nem tudom ez mi, de elég szar vicc. Először Jungkook jön ezzel az angyalos szarral, most meg te. Nem tudom miért csináljátok, de gyorsan hagyjátok abba, mert úgy érzem kezdek megőrülni. Kezdem elhinni.

-Jól teszed, mert igaz. Figyelj- megfogta kezeimet- tudom, hogy Jungkookkal közel kerültetek egymáshoz és hogy szeretted, de pont ezért kellett elhagynia. És ne haragudj rá, de ez a kötelessége.

-Ezt majd akkor hiszem el,  ha ő mondja!

-De te már nem láhatod őt!- mondta akaratosan.

-De most láttam tegnap, vagy tegnapelőtt. Nem tudom pontosan mikor, de láttam!

-Az meg hogy lehet?- a meglepődöttség és a félelem  egyszerre rajzolódott ki arcára.

-Nem tudom, de beszéltem vele és azt mondta, hogy most az anyám őrangyala. Nekem ez már sok!

-De te nem láthatod őt. Nem, az lehetetlen.

-Miért lenne az?

-Mert Jungkook elbukott. Elvesztett téged.

-Ezt hogy érted?

-Most komolyan ilyen hülye vagy, vagy csak játszod magad?- állt fel hirtelen.- Jungkook volt az őrangyalod, akinek az volt a feladata, hogy védelmezzen téged, de lebukott mert bele estél, és ezért helyette küldtek engem. Nem Jungkook dobott el magától, ezt fogd fel! És azt is, hogy nekem most az a feladatom, hogy megvédjelek, szóval ne legyél öngyilkos. Tudod, ezzel sokat segítenél.-mondta, már szinte hisztérikusan.

-És én ezt miért higgyem el?

-Engem nem érdekel elhiszed-e. Én csak elmondtam.

-És akkor nem is beszélhetek Jungkookal?

-Elvileg nem lehetne, de te azt mondtad beszéltél vele. Ez igaz?

-Igen.

-Akkor itt valami nagyon nincs rendben. Ti ketten felforgatjátok az egész életet! A ti kis szerelmetek előtt minden rendben ment több száz évig, most meg egy egyszerű kis érzelem miatt minden összedől.-szitkozódott magában.

-Jimin, ha az a feladatod, hogy  segíts nekem, akkor keresd meg Jungkookot.

-Annak meg mi értelme lenne?

-Beszélnem kell vele, különben kikészülök lelkileg.

-Jó, majd próbálkozom, de addig is menjünk innen. Undorító ez a hely!

-De hát te hoztál ide.-kuncogtam.

-Jól van, nem volt más hely a közelben, na!-mondta ő is mosolyogva.

-Jimin, ha valakivel egész életemben együtt kell lennem, ugye nem te leszel az?

-Most ezt vegyem sértésnek?

-Igen, mert idegesítő vagy.

-Hát csak akkor nem kell velem maradnod, ha belém esel.- -húzogatta szemöldökét.

-Akkor úgy tűnik örökre hallgatnom kell az üres dumádat.

-Ezt megjegyeztem, de attól még vettem a küldetést, megkeresem Jungkookot.

-Köszö...-nem tudtam befejezni. Hirtelen eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.