Két hete, hogy Jungkook eltűnt. Azóta sem hallottam felőle.

Most pedig itt állok az üres szobámban és nézem a kopott falakat és az egyetlen ablakot. Rengeteg emlék van itt, de én még is beleegyeztem a költözésbe, mert felejteni akarok. El akarok felejteni mindent, ami lehetetlen, de azért próbálkozom.

Végülis, ha már Jungkook is elment nincs miért maradnom.

Miatta maradtam volna. Örökké. De elment és elvitte magával a szívemet is, az összes érzelemmel benne.

Utoljára körbeforogtam a fehér falak között, majd kiléptem és becsugtam magam mögött az ajtót.

-Na, mehetünk?-ugrott mellém anyám az utolsó dobozzal a kezében.

-Csak kérlek ne játszd a jó anyát. Mindketten tudjuk, hogy nem vagy az.-néztem rá rezzéstelen arccal, majd kimentem a házból is. Bevágódtam az autóba, majd miután anyám is csatlakozott elinduldunk az új életünkbe.

Csak mentünk és mentünk. Mindenről Jungkook jutott eszembe. Az elsuhanó autókról, a magányos villanyoszlopokról, az ablakon lefolyó esőcseppekről. Mindenről.

Talán mégis szeretem?

Már lényegtelen.

De én tényleg szeretem!

Elmém veszekedni kezdett saját magával, és egyfolytában sorolta az érveket és az ellenérveket.
A végén odáig fajult a dolog, hogy szemeim megteltek könnyel, majd azok meg is indultak arcomon. Fejemet a kocsi ablakának támasztottam, de így sem tudtam eltakarni nedves arcomat. A belsőmet pedig még annyira sem. Pedig jó lett volna. Jó lett volna elfelejteni mindent, és csak a holnappal törődni, de nem ment. Mert Ő mindent tönkretett.

-Te sírsz?-nézett anyám hol rám, hol az útra.

-Nem.-hallattam egy apróbb szipogást.

-Csak ne mond, hogy egy fiú miatt.-Nem válaszoltam- Mi a neve?

-Hagyjuk. Nem akarok róla beszélni. Csak menjünk, had felejtsem el.

-Szóval ezért egyeztél bele? Csak miatta?-megint nem válaszoltam. Anyám azzal a lendülettel megállította a kocsit és felém fordult.

-Amíg nem meséled el, addig én nem megyek sehova!

-De ne már!-kezdtem el hisztizni.

-Nekem így is jó!-egy pillanat alatt megfordította az autót és rátaposott a gázra.

-Most meg mitcsinálsz?-kérdeztem kikerekedett szemekkel.

-Megyek és megnézem a pasikádat. És ha már ott vagyok meg is kérdezem mi történt.

-De...

-Nincs de, Ann!  A szerelem nem olyan dolog, amit csak úgy eldobhatsz.