Már ezzel a két szóval is képes volt az őrületbe kergetni. Fejemet inkább elfordítottam, még mielőtt észrevenné  az arcomra kúszó mosolyt.

-Na mi van? Már el is pirultál?-hajolt közelebb hozzám.

-M..mi van?

-Semmi.- mondta kuncogva. Biztos észre vette, hogy elpirultam.

-Nem akarsz elmenni?-kérdeztem, mikor arcom végre visszaváltott a természetes sápadt színéhez.

-Miért mennék?

-Mert egyedül szeretnék lenni?

-De azt sem tudod hol vagy.-mosolyodott el. Mióta lett ilyen vidám?

-Te tudod?

-Persze, hogy tudom!

-Oké, akkor vezess haza!-mondtam, majd egyből fel is pattantam. Kicsit leporoltam a nadrágomat, majd Jungkookra néztem, aki még mindig csak egyhelyben ült és közben engem nézett.

Kezét felém nyújtotta, mire szemet forgatva felsegítettem.  Észre sem vettem, de arca egyre csak közeledett felém, majd amikor már csak néhány centi választotta el ajkainkat ösztönösen becsugtam szemeim. Vártam, hogy valami történjen, de semmit sem csinált. Még a levegő is megállt egy pillanatra. Néhány másodperccel később kinyitottam egyik szememet, majd a másikat is. Még mindig csak állt. Centikre tőlem, majd mikor észrevette, hogy nézem elmosolyodott, majd rohanni kezdett. Kezemnél fogva húzott maga után és csak futottunk. Sötét volt, ezért nem láttam még is merre megyünk. Csak az előttem rázkódó sötét alakot láttam, ami valamiért nyugalommal töltött el. Nem  féltem egy cseppet sem, mert velem volt ő.

Néhány perccel később lihegve állt meg. Még mindig az erdőben voltunk. Semmi sem változott a tájon, legalább is abból, amit láttam belőle.

-Most mi van? Eltévedtünk?-kérdeztem riadtan.

-De hogy is.-mosolyodott el ismételten- csak kezdek fáradni.

-Akkor ne fussunk.

-De így izgalmasabb!- újra rohanni kezdett, engem pedig ráncigált maga után, és persze amilyen szerencsétlen vagyok el kellett csúsznom. Nem volt valami jó érzés, amikor a fenekem találkozott a sáros talajjal.

-Úristen! Jól vagy?-hajolt le mellém Kookie.

-Persze.-mondtam, majd kitört belőlem a röhögés. Ő is röhögni kezdett, majd hirtelen felkapott a hátára és tovább futott.

-Nincs erre időnk!-mondta lihegve.

Lábaimat szorosan összefontam dereka körül, kezeimet pedig mellkasánál pihentettem. Tenyereivel rámarkolt két combomra és nem hagyta, hogy kicsússzak karjai közül.

Élveztem a pillanatot.

-Megjöttünk.-lassan leeresztett hátáról, majd kezem után nyúlt, amit egyből övérie kulcsoltam.

Néhány lépést tovább mentünk, majd széthúzta az egyik bokrot és átkúszott a kis nyíláson. Kicsit hezitálva, de én is utána mentem.
Amint kiértem a szúrós ágak közül eltakarta a szemeimet és tovább terelgetett.

-Oké, most leveszem a kezem.- azzal a lendülettel szét nyitotta ujjait, majd lassan elemelte arcom elöl.

-Ez gyönyörű!-mondtam az előttem lévő kis tóra meredve.