Ann;

-Milyen szárnyak?- ráncolta szemöldökét Jungkook.

-Most azt akarod, hogy lefényképezzem, vagy mi?- kezdtem el csapkodni kezemmel.-Na jó, figyelj!- felálltam, majd háta mögé sétáltam, s kezemet egyik szárnyához érintettem.-Ezt érzed?-Néztem rá. Egy elutasító fejrázással válaszolt, szóval a másik tervemet kellett használnom. Megfogtam az egyik koromfekete tollat, majd kitéptem, mire Jungook egy hatalmasat üvöltött, majd a földre esett.
Egész testem remegni kezdett, majd én is a földre rogytam, s sírni kezdtem. Eldobtam a gyilkos tollat, majd szemeim könnybe lábadtak, s csuklómra pillantottam. Még mindig ott voltak a régi hegek, s azok is amiket nem rég ejtettem. Pontosan miatta. Az miatt, aki most az ölemben fekszik, talán halottan, és ez ellen semmit sem tehetek. Könnyeim végigcsordultak arcomon, majd szemeimet lehunytam s vettem egy mély levegőt.
Ismét alkalomra pillantottam, melyen mintha újra feltűntek volna a már beforrt, régi hegek. Az egyikből csöpögni kezdett a vér, Jungkook arcára, mely viszont egyre halványabb volt. Mintha hirtelen szellemmé válna és el akarna szállni, akár a füst. Nem törődtem a fájdalommal. Szorosan átöleltem Jungook egyre halványuló testét, majd könnyeim közt még egyszer utoljára beszéltem hozzá.

-Szeretlek Jungkook. És köszönöm, hogy megmentettél, de sajnálom, hogy én nem tudtalak. Nagyon sajnálom.-suttogtam egyre elhalóbb hangon, majd erőtlenül a földre hulltam, teljes lényemmel.

✴✴✴

Mikor szemeimet újra kinyitottam, az ágyamban ébredtem.
A barack színű függönyön lágyan átsütött a reggeli napfény, mely még békésebbnek mutatta az egész helyiséget, pedig én tomboltam magamban.
Madarak halk csicsergése hallatszott be a hátsó kertből, mely kissé sem nyugtatott meg. Idegesen kelltem ki az ágyból, majd trappolva elmentem a hatalmas ablakhoz, melyből látni lehet a szomszéd ház ajtaját. A természet gyönyörű volt.  A friss szellő lágyan lengette a még kopasz fákat, de a fű már gyönyörűen zöldellt és a madarak is vidáman repdestek. Csak egy dolog volt, ami elrontotta az egész hangulatot, az pedig egy tábla volt. Egy tábla, mely az ajtón libegett, rajta az "eladó" felirattal. Úgy éreztem, mintha egy zongorával vágtak volna pofán. Lassan a fal mellé csúsztam, s fejemett neki támasztva próbáltam feldolgozni az egészet. Hogy milyen borzasztó egy fantáziám van, hogy ilyen álmokat kreál nekem. Tudtam, hogy nem vagyok normális, de azért nem gondoltam, hogy képes vagyok érzelmeket kialakítani egy álomban.

A konyhából üvöltött nekem anya, hogy menjek le már végre reggelizni, ezért úgy döntöttem későbbre hagyom az álomelemzést, de amint felálltam valami kihullott a ruhám alól. Egy fekete toll.