Ann;

Mellkasát óvatosan simogattam, miközben arca szabályos vonalait vizslattam. Akaratlanul is mosoly húzódott ajkaimra. Tökéletesnek éreztem ezt a pillanatot, olyan idilli volt. Ajkai gyengéden egymáshoz simultak, pillái lecsukódva libegtek selymes bőre felett. Tökéletes volt. Minnél tovább néztem, egyre inkább görcsbe rándult a hasam. Egyfolytában az elvesztésére gondoltam, és hogy miattam szenvedett és szenved most is. Ki tudja miken ment keresztül azért, hogy eljuthasson ide és láthasson. Szemeim benedvesedtek, de még mindig gyengéd mosoly ült arcomon. Karomat lassan felemeltem, majd kimentem egy pohár vízért. Remegő kézzel tekertem el a csapot, majd lassan tele engedtem a poharat, s bele is kortyoltam. A törékeny poharat óvatosan helyeztem le az üveg asztalra, majd visszamentem a szobába, melyben meglepően egy ülő fiút találtam.
Csendben mögé osontam, majd hátulról átölelve köszöntöttem, de semmilyen reakciót sem kaptam válaszul, csak ült tovább. Percekkel később szólaltam csak meg.

-Valami baj van?

Még mindig csak csöndben ült, majd lassan felém fordította fejét. Szeme szinte lángokban állt. Úgy nézett ki, mint egy szörnyeteg. Ahogy ez a gondolat végugfutott elmémen , már csattant is a fejem, méghozzá​ a szemben lévő falon. Egy egyszerű lökéssel ellököt magától, s ki tudja még meddig megyek, ha nincs ott a fal.
Felállt, majd elém lépett. Kétségbeesett arccal kúsztam a sarokhoz, s lekaptam az asztalról egy ollót, majd magam elé tartottam. Kicsit sem ilyedt meg, sőt még hangosan ki is röhögött. Szemei és arca vörösek voltak, akár egy ördög. Már éppen lendítette volna kezét, mikor hirtelen hátrébb lépett. Könnyek gyűltek szemébe.

-S..sajnálom Ann. Ez nem én voltam. Nem tudom mi vagy ki, de- dadogva magyarázkodott.

-Nem érdekel! Halálra rémisztettél! Menj innen!- szemeimet a padlóra csúsztattam. Nem tudtam most ránézni.

-De Ann, ez nem én voltam, csak...

-Leszarom!-kiabáltam- Csak menj innen! Nem vagyok kíváncsi rád, te egy szörnyeteg vagy!- szinte már sipítopttam, mire végre kifutott a szobából.
Könnyeim áztatták arcomat, s abban reménykedtem, az övét is. Borzasztóan megilyesztett, de most végre kiderült milyen is ő valójában. Tudtam, hogy nincsenek őrzők. Minden angyal csak egy szörnyeteg.

Bánatomat már inkább a felé érzett gyűlölet váltotta fel. Nem tudtam mit érzek, de biztosan nem szerelmet. Mikor szemeimet behunytam, újra láttam magam előtt a szürke, egyre közeledő falat, majd a sötétséget, ahogy neki csapódok. Arcom könnyben és vérben is ússzott most már. Homlokomon tátongó seb volt, de még így sem volt össze mérhető a szívemen lévővel. Gondolataim újra és újra végignézették velem a pillanatot, mikor teljesen elvesztem, s erőtlenül a földre rogytam, majd magam elé tartottam az ollót. Arcomon mosoly volt, megint, de belül sírtam, üvöltöttem. Nem bírtam felfogni, hogy most tényleg, valóban elvesztettem, majd mikor már mindent veszni hagytam, szemeimet lehunytam, s erőtlenül nekidőltem az ágynak, majd onnan a padlóra csúsztam. Könnyeim között léptem át egy más, végtelen világba, az álmok földjére.