Ann;

Mellkasom hevesen mozgott fel-le, míg szívem egyre inkább csak pumpált. Nem tudtam mi ez az érzés, de mintha egy régi ismerőssel találkoztam volna. Mire ellöktem volna magamtól az idegent, már az ölemben hevert, eszméletlenül. Tekintetem idegesen kacskaringózott arca rideg vonalain, majd teljesen kétségbeesve beszélni kezdtem hozzá.

-Hé, kelj fel, ne játsz velem ember! Most smároltál le teljesen jogtalanul.-közben arca előtt lengettem kezemet. Pár pillanat után újra megszólaltam, teljesen nyugodtan.- Nem tudom mi ez , de kérlek ébredj fel, beszélni szeretnék veled, Jungkook.- magam is meglepődtem az utolsó szó hallatán, majd elgondolkodtam mégis honnan ismerős ez a név.
Pofoncsapásként zúdultak arcomba az emlékek. Lepergett szemem előtt az első találkozásunk, majd az első és egyben utolsó csókunk is. Szemeim könnyesedni kezdtek. Megjelent előttem az összes szeretetet és törődés, amit ettől az embertől kaptam. Borzalmas érzés volt, hogy ott feküdt az ölemben, eszméletlenül. Szemeim össze szorúltak s gyomrom görcsbe rándult, majd összekucorodva öleltem magamhoz az ölemben heverő testet.

-Szeretlek, Jungkook.- szipogtam, majd még erősebben szorítottam, mivel mintha kinyomtam volna belőle a szavakat.

-Én is szeretlek Ann, és ezért harcoltam hónapok óta. Segíts rajtam!- hangja erőtlen volt, akárcsak teste. Még a szemét sem tudta kinyitni. Mondjuk ez nem csoda, hiszen három napja álmodom ugyanezt a napot, ezek szerint már három napja itt fekszik félholt állkapotban, miattam.
Erre csak mégjobban segíteni akartam neki, s egy szempillantás alatt ölembe kaptam borzasztóan könnyű testét. Csontjai összenyomtak, miközben az összenőtt ágak között próbáltam átvágni.
Lelkem jobban fájt, mint a testem. Minden gondolatom csak az körül forgott, hogy ez az én hibám, megint. Miattam szenvedett egy ember, ő, aki a lehető legfontosabb nekem, s miközben ő szenvedett, én vidáman találkozhattam mással, akit bár soha ne is láttam volna, soha.

Mikor vége beértem a szobámba, megkönnyebűlve raktam le az ágyamra törékeny testét, majd gondosan betakargattam. Csak néztem lassan püfölő mellkasát, s gondolkodtam, mégis hol rontottam el az egyik legfontosabb dolgot, az életemet.

Teljesen összeroppantam, mikor már második napja csak ültem és vártam, hogy végre felnyissa csillogó, sötét szemeit, miközben arcomat kémleli, s halkan suttog valamit. Már vagy ezerféle képpen elképzeltem ezt a pillanatot, de egyik sem volt az igazi, mert az most következett be.
Ujjait lassan mozgatni kezdte, majd enyéim köré kulcsolta, s egy hatalmasat sóhajtott. Mélyebben vette a levegőket, majd lassan, de biztosan szétnyitotta pilláit, s rám emelte barna szemeit. Tekintete a lelkem mélyéig eljutott, melyben egyszerre ébresztett aggódalmat és vágyat iránta. Akartam őt, mindennel jobban.

-Köszönöm, Ann.- suttogta halvány mosollyal.-Most már nem tartozol nekem, te is megmentettél.

_________________________

Éssss megjelent a címadó dal is. Ezzel azt akartam jelezni, hogy már nem valami sok van hátra a történetből 😉
Remélem azért tetszett gájz❤