Grace óvatosan sétált a sötétségen keresztül, egyik kezét a mellette lévő falon tartva, ami hideg és mocskos volt, de ez volt az egyetlen dolog, ami támaszt nyújtott neki. Már órákkal ezelőtt elvált a többiektől. Minden egyes apró zajtól Grace összerezzent. Hasán lévő sebét szorította, amit csak kardigán fedett be. Pokolian fájt és percről percre jobban vérzett.

Ugyanazon folyosó végen, ahol Grace volt, Luke ült a falnak támaszkodva. Ő sem látott senkit már órák óta, csak sikításokat és nevetést hallott. Luke először sírt, mikor rádöbbent, hogy elveszett és valószínűleg meg fog halni. De most már nem maradt semmi, ami miatt könnyeket hullajthatna.
Luke csak vissza akarta pörgetni az időt. Vissza arra a napra, mikor ő és a barátai a partin voltak és szórakoztak. Most mindnyájan be vannak ragadva ebbe a gyilkos házba. Valószínűleg Luke is ugyanarra gondolt, mint a többiek. Bárcsak hallgattak volna a figyelmeztetésekre és távol maradtak volna, de túl kíváncsiak voltak. Kíváncsiak és lázadók. Ez az, ami belesodorta őket abba a helyzetbe, amibe most vannak.

Az őrült egy széken ült, egy sötét szobában. Szemeit a sötéthez tudta igazítani, jobban ki tudta venni a tárgyakat, mint bárki más a házban és ez előny volt számára. Öltözéke a saját és az áldozatai vérével volt fedve.
Nézte a szobájában lévő vezetékeket, mindegyik különböző szörnyűségre képes. Minden trükkje megvolt - maguktól záruló falaktól, a mérgező gázig. Szeretett embereket kínozni, látni akarta őket, ahogy sírnak fájdalmukban és meghalnak. Mélyen az erdő mélyen élt, ahol senki se hallhatta áldozatai sikolyait.

Az óra a falon ketyegett. Tik-tak. Tik-tak. Az idő múlt és mindegy egyes másodperccel a gyerekek egyre jobban féltek. Vártak a következő trükkre.