- Hogyan kell kinyitni az ajtót? - kérdezte gyorsan Grace Cartertől. Luke-ot és Calumot hallották a kis kunyhón kívül. Dühösen dörömböltek az ajtón, könyörögve, hogy engedjék be őket. Lelövések hallatszottak, mindenki bepánikolt.
- Ha kinyitod az ajtót, akkor a lövöldöző fickó is bejut! - ordította Carter.
- És ha mi nem nyitjuk ki az ajtót, akkor a barátaink meghalnak, komolyan azt hiszed, hogy ez a férfi nem fog másik bejáratot találni? - vágott vissza dühösen Grace. Carter próbált tiltakozni, de feladta, mikor egy fájdalmas ordítás jött kintről.
- Vigyázz! - mondta, és elment Grace mellett az ajtóhoz. Elkezdte kinyitni a bonyolult zárat, és végre kinyílt az ajtó egy csattanással. Luke és Calum esett be az ajtón, mindketten csurom véresen. Carter gyorsan bezárta az ajtót, asztalokat és székeket rakott elé, extra védelemért.
- Jól vagytok, srácok? Úristen! - kérdezte Malia, kiakadva. Azonnal Calumhoz rohant. - Olyan hülye vagyok, hát persze, hogy nem vagy jól!
- Malia, nyugodj le! - mondta Calum.
- Nem, nem tudok le nyugodni, istenem! - válaszolta, ahogy a vért törölte le Calum testéről. Carter vitt neki egy vödör vizet és kötszert, míg Clara és Grace Luke sebeit ápolták. Ő rosszabb helyzetben volt, mint Calum, gyorsan vesztett vért. Lövések és szúrások fedték a testét és úgy hangzott, mintha felköhögné a tüdejét.
- Luke, Luke, minden rendben lesz! - suttogta Clara, inkább a maga nyugtatására.
- Ne áltasd magad - köhögte Luke.
- Fogd be! - meredt rá, majd a mellette üllő Gracere nézett. - Mit csináljak?
- Nem tudom - Grace sírt, és a fejét rázta, ugyanúgy kész volt, mint a többiek. Egyikük se tudott semmit az orvoslásról és az sem segített a helyzeten, hogy ki voltak akadva, mivel teljesen tehetetlenek voltak. Egyikük se tudta, hogyan segítsenek a súlyosan megsérült fiún, vagy a fiún, aki jelenleg előttük haldoklik.
- Oké, Luke, nézz rám! - mondta Clara, megragadva Luke állát, kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. - Bármit is teszel, nem fogsz meghalni. Küzdeni fogsz a kurva életedért az utolsó leheletedig. Nem fogsz elhagyni engem! Nem érdekel, mi történik, de nem fogsz elhagyni. Nem veszíthetünk el mást.
- Clara, nem... - Luke sírni kezdett.
- Nem, Luke! Nem fogsz elmenni! - Clara is elkezdett halkan sírni, pataknyi könny csordul le az arcáról. - Szeretlek, ne hagyj el!
- Nem maradhatunk itt - szólalt meg Calum. - Mennünk kell!
- Calum, megsebesültél. - mondta neki Malia.
- És Luke haldoklik. De mind meg fogunk halni, ha itt maradunk! - csattant fel.
- Nem mentek sehová, srácok! - Carter törte meg a kis veszekedésüket.
- És miért nem? - Grace felállt, és csípőre tette a kezét.
Carter cöcögött. - Nem hagyhatom, hogy elmenjetek.
- Mi a faszért nem? - Grace ideges kezdett lenni.
- Ez a munkám. Ne engedjem ki a buta gyerekeket - válaszolt. Clara mellett, Luke összefüggéstelen obszcén szavakat mondott a fájdalom és a frusztráció miatt. Érezte, hogy lassan az összes energiáját elveszti, és a teste kezdi feladni. Ragacsos volt a verejtéktől, a vértől és a kosztól, alig tudta összeszedni magát.
- Carter, kérlek! - próbált Clara könyörögni.
- Sajnálom, de itt fogtok meghalni.
- Kérlek, ne... - Malia zokogni kezdett, ahogy Carter az ajtóhoz indult, és könnyedén kinyitotta azt.
- Ideje volt már, Carter - a férfi sétált be. - Igazából megsebesültem, te faszfej.
- Sajnálom - Carter összerándult a férfi hangjára, mintha ő is félne tőle. De ki nem? A férfi a hátra maradt 5 kimerült, rémült, koszos gyereket nézte. Aztán megszólalt:
- Szépen összegyűltünk. Sose gondoltuk volna, hogy nyolc jön be egyszerre.
- Hagyj minket békén, te rohadék! - csattant fel Calum.
A férfi csak mosolygott, és Calumhoz ment. - Vigyázz a szádra, fiacskám! - majd az ökle összeütközött Calum arcával.
- A szőke haldoklik. - mondta Carter az embernek, Lukera utalva.
- Ó, pedig kedvelem. Inkább páratlan számmal játszanám a játékot.
- A játékot? - kérdezte Carter, az összes gyerek gondolatát beszélve.
- Kitaláltam egy újat, tudod mennyire szeretem a játékokat. - mondta. Csend ülepedett a szobában, kivéve Luke rövid lélegzését és nyöszörgését a fájdalomtól. Mindenki le volt sokkolva, beleértve Cartert is. Azt mondta, ha nem engedi ki a gyerekeket, akkor csak simán lelövi őket, eloltva a nyomorukat. aztán ő elmehet. Semmit se tudott a rettenetes játékról, amit a férfi talált ki.
A férfi a riadt arcokra mosolygott. - Na, ki akar játszani?
A kunyhót csend lepte el.
- Ó, ne legyetek ennyire izgatottak! - mondta a férfi szarkasztikusan. - Carter, hozz ide egy széket!
Carter idegesen megfogott egy széket az asztaltól, és a férfi felé vitte. Kissé remegett és feszült volt, mintha a férfi bármelyik percben megölhetné. A férfi hálásan leült a székre, elégedetten felsóhajtott, mikor a nyomás le lett véve a sebesült végtagjairól.
- Miféle játék? - kérdezte Carter.
- Először is, aki a legkevésbé van megsérülve, azt egy székhez kell kötözni. - válaszolt. Maliát, mint aki a legkevésbé volt megsérülve, Carter egy székhez vonszolta. Majd szorosan hozzákötözte. A kunyhó még mindig csendes.
- Most jöjjön ide a barna, a szőke fiú mellett. - a férfi Clarára utalt. Carter megfogta Clara karját, és próbálta elhúzni Luketól, de nem mozdult. - Mozogj már, az istenit! - motyogta, ahogy erősebben húzta, ahogy a lány végigbotladozott.
- Hagyj békén! - próbálta kihúzni a karját a szorításából.
- Nem akarod megmenteni az értékes, haldokló barátodat? - mondta a férfi hangosan, mire Clara megdermedt.
- Megmenteni? - kérdezte halkan.
- Igen, megmenteni. Gyere ide, kislány! - a férfi mutatta, hogy menjen közelebb, és felemelte a pisztolyát, a ravaszt felé szegezve. Clara hátrapillantott a barátaira, akik ráztak a fejüket. Nem tudta, mit tegyen, a férfi azt mondta, megmentheti Luke-ot. De bíznia kéne benne? Valószínűleg nem. De nem kockáztathatta Luke életét.
- Ne merészeld! - lélegezte Luke. Clara lassan a férfi felé indult, a léptei tétovák voltak és a teste remegett az idegességtől. A férfi mosolygott rá, ahogy a lány elvette a kezéből a pisztolyt.
- Remek - vigyorgott a férfi. - A házamban vannak orvosi eszközök. Rendbe tudom hozni magam és a barátodat egy pillanat alatt. De csak egy feltétellel!
- És m-mi a feltétel? - kérdezte Clara.
- Lődd le a megkötözött lányt.
- Mi? - kérdezte Clara, sokkolva.
- Inkább a pasid haljon meg, vagy az egyik barátod sebesüljön meg? - mosolygott tudatosan.
- Mi a fasz, Clara? - ordította Grace, mikor Clara Maliára nézett.
- Nem kell megölnöd, Clara. Igazából jobb lenne, ha nem. Az nem vicces. - mondta a férfi. Clara idegesen körülnézett a szobában, ahol még Carter is hitetlenül nézte, ahogy Malia felé szegezte a pisztolyt. Malai szeme tágra nyílt, ahogy a felé célzott fegyvert nézte.
- C-Clara? - suttogta.
- Elég! - ordította Calum, hangja tele volt fájdalommal. - Hagyd abba, Clara!
Könnyek kezdtek lefolyni Clara arcáról. - Sajnálom, sajnálom!
Egy hangos durranás, egy sikoly és fröccsenő vér. Malia térdkalácsa össze lett zúzva egy golyótól. Kezelhetetlenül zokogott, vér folyt le a lábán.
- Mi a franc? - ordította Grace, Clarához futva. Carter megfogta a karját, megakadályozva őt a támadástól.
A férfi felnevetett. - Ilyen könnyen elárulod a barátaidat? Egy fiúért, aki amúgy is meg fog halni?
- De azt mondta... - kezdte Clara.
- Hazudtam, nem mentheted meg őt. - válaszolt. - Most add ide a fegyvert!
- Várjon..
- Add ide a fegyvert! - ordította. - Tudod, nem csak egy pisztolyom van! Carternek is van kettő, nekem van még egy másik és egy gomb, ami megöl mindenkit a kunyhóban, ha nem csináljátok azt, amit mondok!
Még egy gomb?, gondolta Calum. Basszus.
Clara vonakodva átnyújtotta neki a fegyvert. - De...
- Viszlát! - mondta a férfi, és egy újabb durranás, de ezúttal nem volt üvöltés a fádalomtól. Azonban, ordítások töltötték be a kunyhót, ahogy úgy tűnt, minden lassítva történt volna. Vér áradt ki Clara koponyájából, ahogy a földre rogyott.
- Clara! - Luke ordítása volt a leghangosabb, annak ellenére, hogy neki volt a legkevesebb energiája.
- Na, ki következik? - kérdezte a férfi. - Mi van veled? - Gracere nézett.
- Passzolom - Grace hátrált, és feltette a kezét.
- Nem passzolhatsz - horkant a férfi. - Gyere ide! Carter, hozd ide.
Carter a lány mögé lépett, megfogta a felsőkarját és a férfi felé húzta.
- Carter, kötözd a kezét az asztalhoz!
- De... - próbált tiltakozni Carter.
- Csináld! - Carter összerándult, de lassan odakötözte a kezét az asztalhoz. Grace sírt és azt suttogta Carternek, hogy álljon le, de a fiú nem figyelt rá, olyan erősen harapta az ajkát, hogy vérezni kezdett.
- A fiú, aki nem haldoklik, gyere ide! - a férfi Calumra nézett.
- Öm - hezitált Calum.
- Gyere ide! - vicsorgott. Calumnek el kellett mennie Clara holtteste mellett, ahhoz, hogy a férfihez jusson, majdnem sírva fakadt. Öklendezett a látványtól, és halkan nyöszörgött. A férfi átnyújtott neki egy kést, Calum habozva elvette.
- Oké. Leszúrnád a megkötözött barátodat, vagy levágnád a másik lány kezét? - kérdezte a férfi.
- Micsoda? Egyik sem. - válaszolt gyorsan Calum.
- Sajnálom, az nem lehet - mondta a férfi, cseppet sem hangozva úgy, hogy sajnálja.
-  Csináld, Calum - suttogta Grace.
- Nem, nem fogom megcsinálni! Nem vagyok szörnyeteg! - csattant fel Calum.
- Fiacskám, könnyedén megölhetlek téged és a barátaidat is. Jobban jársz, ha választasz.
Calum oda-vissza nézett Malia és Grace között, mindkettőjüknek szomorú volt az arckifejezése. Rosszul érezte magát a gondolattól, hogy mit kell csinálnia.
- Calum, csináld! - suttogta újra Grace. Nem tudta, mit tegyen, de mondták melyiket válassza. Nem akarta megtenni, de felemelte a kést és lelendítette Grace csuklójára. A keze el lett távolítva a testétől, a lány egyformán sírt és zokogott.
- Most, nézzük, ahogy meghal. - mondta a férfi.
- Meghal? - lihegte Calum.
- Igen, a kés be volt kenve egy gyorsan ható méreggel. Egy óra alatt meg fog halni. Épp most ölted meg - mosolygott a férfi. Grace inogni kezdett a helyén és lefehéredett. A térdei feladták, a légzése gyorsulni kezdett.
- Ne, ne, ne! - motyogta Calum.
A férfi összecsapta a kezeit. - Hát nem mókás?
- Te seggfej, köcsög szemétláda, meg foglak ölni! - Calum ordítása visszhangzott végig a kunyhón, ahogy nekilendült a bolond férfinak. Calum a földre nyomta, a férfire ült, és ütni kezdte. Egyik jött a másik után. Mindegyik erősebb volt, mint az előző. Mindegyik nyomot hagyott, felvágták az arcát, amikből csöpögött a vér. A férfi is küzdött Calum alatt, és mivel sokkal nagyobb volt, mint Calum, fordított a helyzetükön, és erősen belevert az orrába. A kisebb fiú orra eltört, vér folyt belőle. Felnyögött, és a férfi felállt. A férfi egy pisztolyért nyúlt és egy gyors mozdulattal Calum mellkasába lőtt, pont a torka alá. Vér kezdett kiömleni a sebből és Calum fuldokolva köhögött. A megmaradt gyerekek gyötrelmesen felordítottak. Elállt a lélegzetük és úgy érezték, mintha őket is meglőtték volna. Bár fizikai fájdalomban is szenvedtek, mégse nem lehetett összehasonlítani azzal az érzéssel, ahogy látták még egy barátjukat meghalni a szemük előtt. Calum teste elernyedt és vér folyt ki a testéből. Olyan volt, mint egy rémálom. A vörös folyadék az egész testéből jött ki, szinte nem volt olyan hely, ami nem sérült volna meg.
- Calum! - Malia ordította a székből, vér folyt ki a saját sebéből. - Cal-Calum!
Malia próbált tovább ordítani, de a teste nem engedte, ahogy a zokágás rázta őt. Zokogás, ami a mellkasa mélyéből tört ki, Calum látványára.
- S-s-segítség - Calum hangja gyenge, rekedt, halott volt. Miután kimondta az utolsó szavait, a teste úgy látszott ellazul és csak úgy, mint a hangja, Calum halott volt.
- Ne, ne, ne! - ordította Grace, ahogy a teste megingott gyengeséggel és a gondolatait elfedte a szomorúság. A még jó kezével, Grace megfogta a kést, amivel levágták a kezét és a bolondra célzott, szélsebesen meglendítette a karját. A lány ügyetlen, instabil és megsebzett volt. Nem tudta, mit csinál, de azt igen, hogy azt akarta, ez a férfi úgy szenvedjen, ahogy ő. Ahogy az összes barátja szenvedett.
- Hűha! - az őrült mosolyogva feltartotta a kezét. - Nyugodj le, kisasszony, nem erre akarod használni az utolsó óráid.
- De igen, az isten szerelmére! - rikácsolta Grace.
- Öld meg, Carter! - a férfi intett a segítőjének.
- Mi? - Carter arca zavartan eltorzult.
- Öld meg! - úgy mondta, mintha nem lenne nagy dolog megölni valakit.
- De amúgy is... - kezdte Carter, de félbe lett vágva.
- Öld meg, vagy te leszel a következő, fiam! - az őrült Carterre nézett, ami nagy hiba volt. Grace megragadta a sebezhetőségét, és eldobta a kést, amilyen erősen csak tudta. A célzata kiszámíthatatlan volt és a keze is remegett. A férfi visszanézett rá, de akkora már a lány cselekedett, és a kés a mellkasába fúródott. Egy seb nyílt meg a bőrén, és hátratántorodott. A mellkasára rakta a kezét, ahogy rémülten nézte a vérét.
- Te kurva! - köpte, méreg csöpögött a hangjából. - Most mind meg fogunk halni!
Az örült elővette a kis gombját, de nem volt ideje megnyomni. Carter lenyomta a földre és a gomb a kunyhó másik oldalába csúszott. Ahogy a két férfi birkózott, Grace végignézett a barátain, sebesülten és a halál csúcspontján, pánikolni kezdett. Érezte, hogy lassan fogy az energiája, de akkor is ő volt az egyetlen ember a kunyhóban, aki még áll.
- Fuss! - ordította Carter, ahogy a férfi arcon ütötte őt. - Fuss!
- Nem tudok! - ordította Grace, a barátait nézve. Malia és Luke alig éltek, de a lényeg az volt, hogy még mindig lélegeztek.
- Élni akarsz? - kiáltotta Carter. - Vagy meg akarsz halni velünk együtt?
- Nem tud elmenni. - nevetett az őrült, vér fedte az arcát. - Ez a lényeg, nem tudja itt hagyni a barátait.
- Ó, fogd be! - Carter felpofozta, a férfi üvöltött és hasba rugta Cartert.
- Fuss, Grace! - szólalt meg végre Luke. Már nem is tudta kinyitni a szemét és a hangja is alig hallatszott. Grace még utoljára ránézett Maliára, aki bólintott, majd Grace futni kezdett. Ahogy rohant és távolodott a kunyhótól, visszafordult, épp amint a házat elnyelték a lángok. Ezek szerint, a gombot megnyomták. Üvöltések jöttek a kunyhóból és majdnem megfontolta, hogy visszafusson. De nem tette. Tovább futott. Grace imbolygott és botladozott. Sírt és ordított. Úgy érezte, haldoklik, de ugyanakkor szabadnak érezte magát.
És Grace soha nem nézett vissza.

*

Csoda volt, mondták az orvosok. Ha 5 perccel később találták volna meg, nem lett volna remény számára. De a sürgős, azonban nyugodt cselekvés az emberektől, akik megtalálták a lányt kibotladozni az erdőből, időben a kórházban volt, hogy kezelésbe vegyék. Persze, voltak pillanatok, mikor az orvosok azt hittek, nem tudnak semmit sem tenni, de Grace megmutatta az ellenkezőjét, hogy muszáj tovább próbálkozniuk. Többszörös műtétek, gyógyszerek és két hónapig tartó kóma után Gracet kiengedték a kórházból. A teste jobb volt, mint újkorában, de az elméje darabokban hevert. Olyan volt, mint egy kirakós játék. Egy kirakós, amit a turkálóból vettek. Egyszer minden darabja meg volt. De mikor valaki megvette, néhány darab hiányzott. És azokat a darabokat nem lehet megtalálni. Grace egyszer egész volt. De most úgy érezte, mintha a szíve darabokra szakadt volna, ahogy az elméje is, és a szemei nem látták a mérget, amit okozott. És ami még rosszabbá tette az egészet, hogy egyedül jött ki. Mikor végigterjedtek a városon a hírek a visszatéréséről, hamis reményeket nyújtottak az elhunyt barátai családjának. És amikor a hír eljutott hozzájuk, hogy a lányuk vagy a fiúk nem élte túl, újra összetörtek. Ettől a bűntudat Gracet felemésztette, apránként napról-napra. Gyakran gondolt arra, miért hagyta ott őket. Miért nem próbált segíteni. Miért nem maradt ott meghalni az emberekkel, akiket a családjának tekintett. Zavart gondolatok eredtek az érzéseiből és a képekből, amik kísértettek éjjel-nappal. Nem tudott teljes napi tevékenységeket csinálni, mivel minden tette a házra emlékeztette. Grace nem tudott aludni, mert mikor lehunyta a szemét, látta a barátai halálát újraismétlődni. Grace még enni sem tudott, anélkül, hogy ne fájna a szíve. Egyszerűen Grace többé már nem volt önmaga.
- Sajnálom, Ashton. Sajnálom, Luke. Sajnálom, Calum. Sajnálom, Michael. Sajnálom, Clara. Sajnálom, Malia. Sajnálom, Emma. - szinte csak ezeket mondta. Újra és újra motyogta őket, előre-hátra ringatózva. Mintha az agya egyetlen funkciója az a bocsánatkérés lenne, és hogy még jobban bűnösnek érezze magát.
- Grace? - mondta lágyan az apukája, ahogy bement a szobájába. - Éhes vagy, Grace?
Nem beszélt, csak megrázta a fejét és folytatta a padló bámulását.
- Enned kell, édesem! - mondta, és az ennivalót az éjjeliszekrényére tette, majd leült az ágyára. - Nem akarom, hogy megbetegedj.
Grace csak megvonta a vállát válaszként. Majdnem minden nap ezt történt. Az egyik szülője megpróbálná rávenni, hogy részt vegyen a minden napi tevékenységekben, de Grace elutasítaná. Nem akart semmit csinálni, nem akart élni, csak el akart tűnni. Egy olyan életet élni, ahol minden tárgy a múlt szörnyűségeire emlékeztet, nem a legjobb életmód. Mikor a konyhai késre nézett, elképzelte, ahogy eltávolítottak a kezét a testétől. Mikor egy fát látott, elképzelte az erdőt, amin keresztül az életéért futott. Minden nap egyre jobban összetört, addig a napig, míg már azt hitte, nem is ember. Csak egy üres héj.
- Grace, el kell menned a boltba tejért. - mondta az anyukája, mikor bement a szobájába. Grace megrázta a fejét. - Nem kérdezem, hanem mondom. - a főnökösködő szülői vonalat használta. - Úgy kell viselkedned, mint egy normális ember vagy sosem leszel jobban. Én és az apád aggódunk érted, engedtünk, hogy pihenj négy hónapig, de itt az ideje, hogy javulj.
Grace megrázta a fejét.
- El fogsz menni tejért, nincs vita. Öltözködj! - mondta az anyukája. Elhagyta a szobát, Grace ajtaját pedig nyitva hagyta. Grace még egyszer megrázta a fejét, de kikelt az ágyból. Az anyukája nem mondta, mit vegyen fel, így Grace csak egy melegítőnadrágot és egy bandás pólót vett fel, és felkontyolta a haját. Nem törődött azzal, hogy kisminkelje magát, ahogy belebújt a converse cipőjébe és kiment a szobájából. Nem mondott egy szót sem, ahogy lassan az nappaliba ment, ahol a szülei voltak, és elővett néhány forintot az anyukája pénztárcájából. Majd újra nem mondott semmit, ahogy elhagyta a nappalit és a házat. Pár másodperce a nap megvakította, azt tekintve, hogy már hónapok óta nem hagyta el a házat. Végigsütött rajta, ami kényelmetlenül érte, de folytatta az utat a bolt felé. Gracenek összeszorult a gyomra, mikor látta a gyerekeket játszani, és a családok nevetnek. Általában a boldogságtól szörnyen érezte magát. Úgy érezte, ő már ezt nem fogja többet tapasztalni.
Szerencsére, a bolt gyakorlatilag üres volt. Nem kellett foglalkozni az emberekkel, ami jó volt. Nem került senkivel kölcsönhatásba hónapok óta, kivéve a szüleit és az orvosát, így nem tudta, hogy kell kezelni más embereket.
A hűtött termékekhez ment, hogy szerezzen egy kis tejet. Ahogy fordult volna meg, a tejjel a kezében, nekiütközött valakinek (szerencséjére, nem tudott úgy elmenni, hogy ne látott volna valakit). Frusztráltan felnyögött egy nagyon, nagyon halk bocsánatot motyogott, mielőtt tovább ment.
- Várj! - a fiú, akibe beleszaladt, hívta.
Francba. Gondolta magában, ahogy megfordult.
- Grace vagy, igaz? - kérdezte. Grace csak bólintott.
A fiú rámosolyog. - Alex vagyok. Egy iskolába jártunk, de... sose beszéltünk. Te és a barátaid nem nagyon beszéltetek másokkal. - idegesen felkuncogott. Grace csak vállat vont.
Alex beletúrt a hajába. - Imádom azt a bandát, amúgy. - a lány pólójára mutatott. Gracenek le kellett nézni, mivel egy pillanatra elfelejtette, milyen pólót vett fel. Egy Maraina's Trench-es felső volt. Eddig még nem találkozott olyannal, aki szerette őket, így aprón rámosolygott.
Az a kis mosoly Alexet vigyorgásra késztette. - Elragadó vagy, ugye tudod?
Grace a földre nézett.
Ez folytatódott egy hónapon át. Minden nap, Grace elment a bolta, hogy szerezzen apróságokat a szüleinek, és minden nap, Alex ott volt. Random dolgokról beszélt neki és Grace fej mozgatással vagy egy egyszerű arckifejezéssel válaszolt. Ezután az egy hónap után, Alex megkérdezte, nem néz-e meg vele egy filmet. Grace magát is meglepte, mikor rábólintott, igent jelezve. Ez hagyománya vált. Minden pénteken együtt néztek meg egy filmet. Két hónap múlva Grace még mindig nem beszélt, de több dolgot kezdett csinálni. Rendszeresen evett, TV-t nézett, olvasott. Ezt a szülei észrevették, és Grace is. Így mikor legközelebb látta Alexet, az első szavait mondta neki. Csak annyit mondott "Köszönöm". Nem is kellett többet mondania, mivel Alex pontosan tudta, miről beszél. Megölelte, Grace pedig visszaölelt, és egy pillanatra, nem érezte magát annyira összetörtnek. És minden egyes eltöltött nap Alexxel, egyre kevésbe érezte így magát. Amíg egy napon, nyolc évvel később az esküvő napján, mikor meglátta Alexet a sziget végében állni, tényleg boldognak érezte magát.
Persze, gyakran gondolt a barátaira. És folyamatosan voltak összeomlásai. És néha napokig nem beszélt. De Alex mindig ott volt számára, enyhítő dolgokat suttogott neki vagy csak szimplán átölelte. Az emberek azt mondták, sosem fogja elfelejteni azokat az emlékeket a barátairól, de ahogy az idő múlik, elhalványulnak. Elfelejtette Clara fertőző mosolyát és Emma angyali hangját. Elfelejtette Michael milyen színűekre festette a haját és Luke béna vicceit. Elfelejtette Calum tetoválásait, Malia nevetését, és Ashton meleg ölelésének érzését.
Grace próbált visszaemlékezni ezekre a dolgokra, de ahogy az idő múlt, egyre nehezebb és fájdalmasabb lett. Nem akart felejteni. Úgy érezte, elkeseríti ezzel őket. De húsz év elteltével a rettegéssel töltött napok után, nem tudott emlékezni, bármennyire is próbálta. Félt, de az orvosa azt mondta az agya így próbálja blokkolni a rossz dolgokat, hogy tovább lépjen. Szóval eldöntötte, hogy ő is így tesz.
És Grace soha nem nézett vissza.