Malia szemszöge.

Abban a pillanatban, mikor a fény kialudt a szívem gyorsabban kezdett verni és levegő után kapkodtam. Éreztem, hogy újra pánikolni kezdek.
- Srácok! - nyöszörögtem. - Mi a franc történik?
- Nem tudom - válaszolta Luke.
Hangokat hallottam az emeletről, ettől még jobban megrémültem. - Mi a franc történik?
- Nem tudom! - kiáltotta Luke. - Fogd be és hallgass!
Befejeztem, de a gyors levegőételemmel nem tudtam mit kezdeni. Próbáltam lassan és mélyeket lélegezni, de nem ment. Úgy éreztem megfulladok ebben a sötét pincében és pokolian féltem. Lépéseket hallottam felettünk, de nem lassúkat, hanem gyorsakat, mintha valaki futna. Zúgások, puffanások is voltak, amiknek nem tudtam értelmét nyerni. Aztán újra elkezdődtek a sikítások. Úristen, hogy utálom ezt! Leszorítottam a szemem, és a kezemet a fülemre tettem, ezzel próbáltam kizárni a hangokat.
- Ashton! - ordította egy hang. - Ne, elég legyen!
Nehezebben vettem levegőt és a szemeim megteltek könnyekkel.
- Ashton!
Még több puffanás és lépések.
- Szállj le róla! - egy másik hang kiabálta.
- Basszus - motyogta Calum. Clara sírni kezdett, Luke pedig szipogott. Aztán minden elcsendesült. Még mindig le volt kapcsolva a villany és mi csak ültünk a hideg, sötét, csendes pincében.
- Szent szar - mondta Luke. Remegtem és felhúztam a lában a mellkasomhoz. Mit tettünk, hogy ezt érdemeljük? Ezt a fajta kínzást, aminek sose gondoltam, hogy részese leszünk. Sosem tudtam gondolkodni nyomás alatt, szóval most teljesen hasztalan vagyok. Fogalmam sincs, hogy mi a francot tegyünk. Hallottam, hogy valaki mozgolódik mellettem és kiesik valami a zsebéből. Telefon.
- Calum! - ordítottam.
- Mi van?
- A mobilod, a mobilod! - kezdtem izgatott lenni.
- Eltört, Malia. - mondta szomorúan.
- Valakinek itt van a telefonja? - kérdeztem Luketól és Clarától.
- Le vannak merülve. Azelőtt pedig leellenőriztem a térerőt, de nem volt. - felelte Luke. Újra könnyek lepték el a szemem. Volt egy kis reményem, de az is elszállt. Nem tudunk senkivel se kapcsolatot létesíteni.
- Nem ülhetünk csak így itt! - végre megszólalt Clara.
- Hogy érted? - kérdezte Luke.
- Lehet, hogy ebbe a poklok házába ragadtunk. Lehet, hogy nincs telefonunk. De még mindig tehetünk valamit. Most teljesen haszontalanok vagyok, mivel csak itt ülünk és sajnáltatjuk magunkat - mondta.
- Mintha egy kis inspiráló hang lennél a fejemben. - próbáltam viccelődni.
- Bár igaza van - mondta Calum. - A próbálkozás jobb, mint a semmittevés.
Mindkettőjüknek igaza volt. Mindig viccet csináltam a horror filmekben azokból az emberekből, akik csak ültek és hagyták, hogy megöljék őket. Hülyék voltak és idegesítőek. És most ugyanúgy viselkedem, mint ők.
- Akkor mit tegyünk? - kérdezte Luke.
- Nem tudom, kereshetnénk egy kijáratot vagy valamit. - mondtam.
- Korom sötét van idelent! - megszólalt újra Luke.
- Van jobb ötleted? - kérdezte Calum.
- Nincs - motyogta.
- Akkor ez eldőlt. Ha nem cselekszünk; meghalunk. Szóval nem árt, ha megpróbáljuk. - hallottam, ahogy Calum feláll a hideg padlóról. Én is így tettem, a falat használtam támaszként. Mozgolódást hallottam mellőlem, ahogy mind felálltunk. Clara fájdalmasan nyöszörgött, bizonyára a fájó karja miatt. Még mindig a falat fogtam, ahogy ott álltam és vártam valami jelet a többiektől. A sötét pincén keresztül menni nem szerepelt azok a dolgok közé, amit tenni akarok, de nincs más választásunk.
- Malia! Malai, hol vagy? - hallottam Calum hangját.
- Itt vagyok, Cal! - egy kicsit mosolyogtam a helyzetünk dacára.
- Merre? Nem látok. Beszélj, hogy megtaláljalak! - mondta.
- Te egy idióta vagy - megforgattam a szemem.
- Folytasd!  - mondta.
- Fogd be, Calum! - csattant fel Luke.
- Gyerünk, Calum. Itt vagyok Luke mellett. Csak kövesd a hangunkat! - mondtam lassan, hogy Calum ki tudja mérni a hang forrását. Éreztem, ahogy megölel a sötétben és simogatni kezdi a hátam.
- Te sírsz? - kérdeztem, ahogy szipogást hallottam.
- B-bocsi - a hangja rekedtes volt. - Én..én csak félek.
- Én is - mondta, ahogy könnyek csordultak ki a szememből. Megfogta Calum a kezem és összekulcsolta a sajátjával. Éreztem, hogy enyhén megszorítja a kézfejem és a gyomrom megrándult. Nem így képzeltem el a helyzetet, mikor valami ilyesmi történne. Tudatában voltam, hogy Luke és Clara velünk van a sötétben, de egy hangot se hallottam felőlük, szóval Calum és én tovább ölelkeztünk. Ez egy fajta nyugodtságot adott mindkettőnknek ebben a szörnyű helyzetben.
- Malai? - suttogta Calum.
- Igen? - válaszoltam.
- Bárcsak égne a villany!
- Így láthatnád, hogy merre mész?
- Majdnem. Így láthatnálak téged. Te és a gyönyörű mosolyod mindig megmelengeti az emberek szívét. Jobb kedvre deríted őket. És most pont erre van szükségem.
Éreztem, hogy elpirulok, és mosolyogtam. - Én itt vagyok neked! Nem számít, hogy sötét van, vagy sem.
Lágy ajkaival megpuszilta a homlokom. Nem tudom miért nem mozogtunk, de még mindig egymás karjaiban voltunk, Isten tudja meddig. Majd rádöbbentem, hogy eddig Luke és Clara egy szót sem mondott.
- Clara? - kérdeztem a sötétben. Semmi válasz.
- Luke?
Újabb semmi.
- Szent szar, Calum! - pánikolni kezdtem. - Hol lehetnek?
- Nyugalom, mi épségben vagyunk! Nyugi, nyugi! - Calum hangja nem úgy hangzott, mint várta. A hangja remegett és gyorsan jöttek ki a szavak a szájából. Ő is pánikolni kezdett csak úgy, mint én. Majd a lámpa pislánkolni kezdett, de még így is nehezen vettem ki a dolgokat. Egy rövid ideig égve marad és megláttam Calumot és az üres pincét. De Clara és Luke sehol.
- Calum? - suttogtam, majd ránéztem. Pupillái tágra nyíltak és le lehetett olvasni a félelmet az arcáról. Lenézett a földre, majd zihálni kezdett. Követtem tekintetét. és egy kis darab fecnit pillantottam meg. Calum lehajolt, hogy felvegye és mellém lépett. Kibontotta és elénk tartotta a papírt, hogy elolvassuk mi áll rajta: " Egytől egyig, mind halottak lesztek. "