Sakura:

Felpattantam a helyemről.

- Emlékszem – ejtettem ki kissé kábán – Mindenre! – felvilágosultan néztem Sasukéra, majd egy pillanatra Inora is.

- Mindenre? – kérdezte Ino gyanakodva. Ott állt mellettem készen arra, hogy elkapjon, ha épp el akarnék ájulni.

Megmasszíroztam a halántékom, a megrohanó emlékek viszont nem okoztak fájdalmat. Mint egy filmszalag úgy pergett le előttem a múltam. Láttam hogyan ismerkedtem meg Sasukéval, Akira és Haruki terrorja után az Alvilágban kötöttünk ki Hinatával, aki a családi nyaralójában akart elrejteni, de elrabolt Ikuma. A férfi terve viszont kudarcba fulladt, hisz egy tucat éhes Arachnosba botlottunk, megküzdöttünk velük, menekülés közben találkoztam Itachiékkal, majd ahogy visszakerültem Sasukéhez, ő jobbnak látta, hogyha mégis a halandók világában bújunk el egy időre. Hinata edzett engem, de az kiképzésnek a terhességem vetett véget, ezek után határozottan felgyorsultak az események. Karin átejtett minket, kis híján mindannyiunk vesztét okozta, a fiúk fogságba estek, Ino megmenekített engem és Hinatát a kivégzéstől. Utunk az Akatsuki rejtekhelyéhez vezetett ezután, Hinata vérszerződést kötött velem, Izumi gyógyítást tanított. Legyőztem Deiderát, megszelídítettem Ikazuchit, és így mentünk kiszabadítani Sasukéékat. Megöltem Karint, aztán kemény munka árán sikerült mind a hét örököst egy szövetségbe vonni, mindannyian egyként készültünk a Kaguyával elleni küzdelemre...

Apropó Kaguya. Mi történt vele?

A háborúról nem sok emlékem van. Csak egy sötét lyuk van a helyén.

- Mi történt Kaguyával? – mindketten megfeszültek. Daisuke kíváncsian nézett fel rám.

Ino megfogta Daisuke kezét.

- Most hagyjuk anyát és apát magukra egy kis időre, nagyon sok megbeszélnivalójuk van – Daisuke elhúzta a száját – Be szeretném neked mutatni a fiamat, Inojint. Biztos nagyon jól ki fogtok jönni egymással – Daisuke az engedélyemre várt, egy bólintással jeleztem, hogy menjen.

Ino kézen fogva kisétált a fiammal a szobából. Kettesben maradtunk.

- Miért nem emlékszem a háborúra Sasuke? Mi lett a végkimenetel? – úgy néztem körbe, mintha bármelyik pillanatban a szekrény mögül előbújhatna Kaguya rémisztő alakja – Van egy szakadás... aztán már csak arra emlékszem, hogy Daisukét fogom a kezemben. Mi történt? – léptem előrébb egy lépést felé.

Az arcára költöző fájdalom válasz volt mindenre. Nem akartam elhinni.

- Én... meghaltam aznap? – kérdeztem óvatosan. Vártam, hogy megrázza a fejét a képtelen felvetésemre, azonban ő óvatosan igent bólintott.

Megtapogattam a karom, hirtelen foszladozó és rothadt húst képzeltem be a sima bőröm alá, a pulzusomat ellenőriztem a csuklómnál, illetve nyakamnál is. Valódi szívdobbanásaim voltak.

- Mégis hogyan? – éreztem, hogy gyengülnek a lábaim. Ha én meghaltam aznap, akkor Hinata is halott... és te jó ég... Daisuke akkor még a méhemben volt.

Sasuke látta a közelgő katasztrófát, mely az ájulás szélére sodort, épp ezért menyasszony pózba gyorsan felkapott, mielőtt reszkető lábaim megadták volna magukat. Leültetett az ágy szélére.

- Hinata él – felelte meg az első fel nem tett kérdésemet Sasuke – Kaguya... összeroppantotta a gerinced. Még... most a fülemben hallom azt a borzalmas reccsenést. Legborzalmasabb rémálmaimban pedig újra és újra átélem a halálod pillanatát. – Nagy levegőt vett, hogy folytassa a múlt elregélését - Utána elszabadult a pokol... Hinata is meghalt, Naruto és én pedig elvesztettünk a fejünket. Széttéptük Kaguyát... – Sasuke pedig szép lassan elmesélte mi is történt pontosan hét évvel ezelőtt.

Amint felfedte előttem az igazságot, csak döbbenten bámultam ki a fejemből.

Szóval Obito halott és Ikuma is betartotta az ígéretét. A hét örökös megosztotta velem az erejét, de akkor a testem nem bírt el az erejükkel, így el kellett zárni az erőmet és emlékeimet is egyaránt. Izumi Tsunadéval együtt világra segítették Daisukét, mesterem mindenről tudott, Sasuke pedig arra kért, hogy ne haragudjak Tsunadéra a titkolózásért. Ő kérte meg, mert mindenki így látta a legjobbnak.

Én csak egy dolog miatt voltam magamra dühös.

Tsunade tudta, hogy egy nap vissza fogok térni ide... és én még el sem búcsúztam tőle. Már világossá vált számomra, hogy miért reagált úgy, mikor bemutattam a „spanyol herceget" neki. Tudta, hogy elérkezett a búcsúnk pillanata. Istenem, annyi mindenért vagyok neki hálás, de meg sem köszönhettem neki.

Sasuke ujjaival megérintette a gyűrűt.

- Hét éve ígéretet tettem, hogy visszatérek hozzátok – kezdett bele csendesen – Most pedig itt lennénk – kicsit feszengett, nem tudta, hogy fejezze ki magát – Akarod... Akarsz még engem? – megdöbbenve néztem rá.

Szemembe könnyek gyűltek.

- Hogy kérdezhetsz ilyet? – vetettem magam a nyakába. Sasuke hála a cselekedetemnek hátradőlt az ágyon, és úgy kapaszkodtam belé, hogy ha akarna se tudna lekaparni magáról – Persze, hogy akarlak, Baka! – ajkaimat az övére tapasztottam, az édes csókba sós könnyek vegyültek.

Végre itthon vagyok. Most már mellette vagyok és semmi sem választhat el minket. A családunk végre teljes lesz!

Mohón faltuk egymás ajkait, még úgy istenigazából egyikünk se hitte el, hogy itt a másik elveszett fél. Szenvedélyes csókcsatát vívtunk, majd még szorosabban öleltem át. Valami reccsent. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, biztos az ágykeret roppant egyet. Azonban Sasuke fájdalmasan felnyögött, és azonnal elhúzódtam.

- Ez a bordám volt – mosolygott rám, én pedig nem értettem, hogy tud mosolyogni, miközben az oldalába pokoli fájdalom szúr – Negyed óra és begyógyul -vonta meg lazán a vállait, és próbálta volna ott folytatni ahol abbahagytuk.

Sasuke megérintette az ajkaimat, de nem csókoltam vissza. Nem tudtam ellazulni. Megfeledkeztem az erőmről, most már teljes értékű démon vagyok, sokkal elővigyázatosabbnak kell lennem. Sasuke az arcomat fürkészte.

- Mi a baj? – tenyerébe vette az arcomat.

- Csak... még nem vagyok tudatában az erőmnek, nem tudom kontrollálni, és most fájdalmat is okoztam – biggyesztettem le a számat – Sajnálom... nemcsak az előbbit, hanem mindent. Amiket az étteremben hozzád vágtam. Te jó ég! – a szégyentől elvörösödött az arcom.

Gyengéden átkarolta a vállamat és a mellkasához húzott.

- Nincs semmi baj, érthető volt a kirohanásod, nem haragszom rád. Inkább nekem kellene a bocsánatodért esdekelnem – felemeltem a fejem, hogy az ónixaiba fúrjam a tekintetem.

Bűntudata volt az elmúlt évek miatt, amiért egyedül kellett nevelnem Daisukét, és kétségek között őrlődtem nap mint nap az igazságot kutatva.

- De most már minden rendben lesz, nem választhat el minket semmi és senki! – hittem benne, hisz Kaguya halott és már senki sem akarja a vesztünket.

- Még az istenek sem tudnának elválasztani tőled – tette hozzá komolyan. Nem sokszor hallottam ezt a szót elhangozni Sasuke szájából, de valószínűleg a helyzet komolyságára utalt ezzel.

Gondolkodó tekintetem láttán lágy vonásokat vett fel.

- Daisukénak apára van szüksége... és még a legfontosabb ígéretemet nem tartottam be – kérdőn pillantottam rá, hisz a legfontosabb nekem az volt, hogy visszatért közénk. Mégis mi lehetett volna ennél fontosabb?

Ujjai újra a gyűrűmre siklottak. Elakadt a lélegzetem.

- Remélem nem a világon a leghosszabb ideig jegyben járó párként akarunk bevonulni a történelemkönyveinkbe – nézett rám sejtelmesen.

Elnevettem magam, de közben arcomat az örömkönnyek szántották fel.

- És mikor veszel el, Uchiha Sasuke? – féloldalas mosolyt villantott felém.

- Most.

Istenem sikerült hét mondatban összefoglalnom az első évad lényegét, büszke vagyok magamra 😂 Most ez egy kis bemelegítő rész volt, hogy visszazökkenjek a világba, készüljetek a kövi rész esküvő lesz 😉