Sasuke:

A busz, amivel Sakuráék utaztak volna, sajnálatos módon lerobbant. Kidurrantak az első kerekei és a biztonság kedvéért, még egy kis rövidzárlatot is okoztam a rendszerben.

- Nem apróztad el! – szólalt meg a hátsó ülésről Hinata, aki épp a haját fésülte ki az ujjaival.

Egy elégedett vigyort küldtem felé és a gázra taposva elindultunk a buszmegálló felé, ahol Sakuráék vártak. Lefékeztem, Hinata pedig átváltozott és elbújt az ülés alatt. Hátranyúltam a bekészített esernyőért és Sakura feje fölé tartottam azt. Daisuke felvillanyozódott, ahogy meglátott engem, de izgatottságát próbálta palástolni.

Sakura lassan kinyitotta a szemét.

Hét éve is az eső hozott minket közelebb egymáshoz.

- Sasuke... -san? – Sakura tekintete homályos volt.

Hatalmasat dörrent az ég, de Sakura nem ijedt meg. Már nem félt a viharoktól. Az ujjai az esernyő nyelére kulcsolódtak, néhány centiméterrel az én kezem felett.

- Mit keres itt? – kérdezte fátyolos hangon Sakura.

- Épp erre jártam – feleltem rezzenéstelenül – Az előző buszmegállóban láttam egy lerobbant buszt, és nem úgy néz ki, hogy hamar tudnak küldeni másikat. – Daisuke próbálta mosolyát elfojtani, rájött, hogy én voltam a ludas.

Sakurában viszont egy világ tört össze.

- Az istenek ellenem fordultak – csüggesztette le a fejét – Miért nem jön össze semmi mostanság? – kérdezte magától csalódottan. Mielőtt Sakura depresszióba esett volna gyorsan menteni próbáltam a helyzetet.

- Elvihetem, úgy sincs jobb dolgom! – Sakura szabadkozni kezdett, de Daisuke is győzködni kezdte az anyját, hogy erre várt egész életében és nem szabad a megvett jegyeket veszni hagyni. Daisuke a biztonság kedvéért bevetette az ártatlan tekintetét, amivel Sakurát le tudta kenyerezni.

Kinyitottam Sakura előtt az anyósülés ajtaját, egy pillanatig habozott a beszállással.
Talán eszébe jutott valami? - aztán a fejét rázva beült. Büszkén néztem a fiamra, majd megborzoltam a haját mielőtt ő is beszállt volna hátra.

A levegőbe szimatolva elvigyorodott. Megérezte Hinata illatát.

Sakura gyakorlatiasan bekapcsolta a GPS-t, majd két billentyű bökdösése között megfagyott a mozdulatában. Óvatosan sandítottam rá.

- Olyan... ismerős. Mintha utaztam már volna ezelőtt is ebben a méregdrága autóban. – Sakura feleszmélt – Bocsánat, hangosan gondolkodtam – vakargatta meg zavartan az arcát.

Ezután gyorsan előkotort a táskájából egy dobozkát és egy fehér tablettát halászott ki belőle, amit egy korty vízzel be is vett.

- Biztos a front okozza a hasogató fejfájásomat – vonta meg a vállait.

A másfél órás út eleje csendben telt, de amikor már Sakurának elmúlt a fejfájása, akkor igen élénken beszélgettünk. Az út végén Sakura ki akarta fizetni az utat, de természetesen nem hagytam neki.

- Sasuke-san nincs kedved velünk tartani? – kérdezte izgatottan Daisuke, Sakura felháborodva fordult hátra.

- Úgy sincs jobb dolgom – vágtam rá némi gondolkodást színlelve. Sakura elkerekedett szemekkel nézett rám – Már ha nem zavarok – tettem hozzá bűnbánatos tekintettel, amire Sakura válaszul elvörösödött.

- Természetesen nem – hebegte.

Abban a tudatban szálltam ki a kocsiból, hogyha minél több időt együtt töltünk, akkor Sakura emlékei is helyre fognak állni.

Sakura:

El sem hiszem, hogy a herceg megtisztel minket továbbra is a jelenlétével. Olyan furcsa érzésem van Sasuke-sannal kapcsolatban, mintha mi már régebb óta ismernénk egymást. Vagy csak egyszerűen túl sokat magyarázok bele a dolgokba? Annyi rejtély övezi körül, az úton is ezeken kattogott az agyam, mint például miért van Japánban testőrök nélkül? Nem hivatalos rendezvényeken kellene műmosolyt magára erőltetve kezet rázogatni a miniszterekkel és pompás vacsorát elkölteni híres emberekkel?

Ehelyett egy egyszerű orvosnőt és fiát kísérgeti vidámparkba.

Lehet megszökött otthonról, hogy a családi kötelezettség alól kibújjon?

Annyi kérdés merült fel bennem, ami kezdi visszahozni a fejfájásomat újra.

Sasuke-san hátát figyeltem, amíg beállt a sorba jegyet venni. Olyan emberi...és mégsem.

Daisuke kérdését csak fél füllel hallottam.

- Anya tetszik neked Sasuke-san? – elbambulva igennel feleltem.

Aztán leesett mire válaszoltam igennel. Arcom lángba borult.

- Daisuke! Ilyet nem illik kérdezni! – oktattam ki a fiamat, de arcán letörölhetetlen vigyor terült szét.

- Anya nem kell titkolóznod előttem. Jól mutatnátok együtt! – teljesen elképedtem Daisukén.

Tudom, hogy abban a korban van már, amikor szüksége lenne egy példamutató apára, de gyermekem apjáról még semmi hír. Ha elérkezik az idő, akkor fel fogom ismerni, hogy ki húzta rám ezt a gyűrűt!

Ebben száz százalékig biztos voltam, amíg rá nem néztem Sasuke-sanra. Vonzó, intelligens, igazi gentleman, de mégis van benne valami megmagyarázhatatlan vadság, amitől a szívem hevesebben kezdett verni.

Nem inoghatok meg, ki kell tartanom!

Ő herceg, én a pórnép tagja vagyok. Nem lehet közöttünk semmi, ráadásul menyasszony vagyok!

Egy ismeretlen férfi menyasszonya.

Sasuke miután megvette a jegyet beléptünk a vidámpark kapuján, ahol rögtön letámadott minket egy fotós. A profi kamerájával készített rólunk egy képet és kedvezményes áron – mivel a családi fotók olcsóbbak – megvehettük volna standjánál. Már épp magyarázkodni akartam, hogy mi bizony nem vagyunk egy család, de addigra már Sasuke-san kért kettőt is a képből. Egyiket a kezembe nyomta, a másikat elrakta.

- Ugye tudja, hogy ez csak pénzlehúzás volt? – ő csak elmosolyodott és közölte velem, hogy ma ne törődjek a pénzzel mindent ő áll.

Ha nem lett volna ott Daisuke vitát nyitottam volna erről, de mivel ennek a napnak róla kell szólnia így tartottam a számat és megköszöntem a felajánlást. Azért kellemetlenül éreztem magam, mintha csak a pénze miatt egyeztem volna bele, hogy Sasuke-san velünk tartson.

Őszintén egyrészt nem tudtam neki nemet mondani, másfelől élvezem a társaságát.

- Anya felülünk a hullámvasútra? – kérdezte sziporkázó szemekkel Daisuke.

Felnéztem a hátborzongató kanyarokat tartalmazó pályára és a bátorságom kicsit inába szállt.

- P-persze – feleltem kissé határozatlanul.

Daisuke megfogta az én kezemet és Sasuke-san kezét is. Olyan gyorsan rángatott el minket a jegykezelőhöz, hogy felocsúdni sem volt időm és már csak azt észleltem, hogy becsatolták az övet. Daisuke az első kocsiba ült, egy másik kisfiú mellé, így csak mögötte, Sasuke-san mellett tudtam helyet foglalni. Görcsösen kapaszkodtam a biztonsági övbe, de Sasuke-san megérintette a kezemet. Az érintésétől viszont mintha áram rázott volna meg.

- Jól van? – kérdezte aggódva.

Egy bátortalan mosolyt megvillantva akartam biztosítani, hogy az égvilágon minden a legnagyobb rendben, de nem győzte meg az alakításom.

- Foghatja nyugodtan a kezem. – Egy darabig csak szemeztem vele, de amint elindult a kocsi, rögtön a keze után nyúltam.

Remélem nem fogom eltörni a kézfejét.

Felzakatoltunk egy emelkedőn, majd jött a meredek zuhanás. Az emberek sikítottak, köztük én is.

Egy pillanatra láttam, ahogy egy sárkány hátát megülve zuhanok a mélybe, de akkor nem tudtam sikítani a mellkasomnak vágódó jeges szél miatt. A sárkány pörgött a levegőben, majd hirtelen kitárta a szárnyait és kis híján felnyársalt a tüskéivel. Az orrom vére eleredt, de sikerült ülő pozícióba tornáznom magam. A sárkány megismételte a halálos manővert, de ezúttal nem csúsztam le róla.

- Chidori – kiáltottam, és a sárkány szájában egy villámgömb kezdett növekedni.

- Anya! Anya! – hangzott a kétségbeesett kiáltás.

Észre sem vettem, hogy az út véget ért. Semmire nem emlékeztem belőle, hisz egy furcsa emlék játszódott le szemeim előtt, ami inkább illett volna egy filmes jelenetbe, mint a valóság keretei közé.

Mégis mi történik velem?

Sasuke:

Sakura arcából kiszökött minden szín, teljesen elsápadt, remegett az egész teste. Amint kicsatoltak minket azonnal a karjaimba kaptam és egy orvosért kiáltottam.

- Jól vagyok – kapaszkodott bele az ingembe – Csak... túl sok volt ez így hirtelen. Mindjárt összeszedem magam, csak üljünk le valahova.

Daisuke aggódva figyelte Sakurát, majd leültünk egy padra.

- Sajnálom Anya, az én hibám, nem kellett volna erőltetnem – biggyesztette le a száját Daisuke.

Sakura gyengéden megsimította fiunk arcát.

- Nem a te hibád. Mindjárt összeszedem magam aztán folytatjuk a vidámpark felfedezését – mosolygott Sakura.

Nem tudom milyen emlék juthatott eszébe, de valószínűleg nem túl kellemes.

Még egy kicsit tarts ki Sakura!

Gomen, hogy rövidke lett, egy kis kárpótlás amiért a héten nem nagyon aktívkodtam 😅Egy novellán dolgozom ( +költözöm, + felújítások otthon), de azért remélem élvezhető így is. XD