Sakura:

El is teleportálhattunk volna, de olyan hogy biztonságos hely nem létezik jelen pillanatban az Alvilágban. Ikuma felé egy apró biccentéssel jeleztem, hogy készen állok a harcra. Gyakorolnom kell a képességeimet és azt csak éles helyzetben tudom fejleszteni.

- Mit látnak szemeim! - vált ki egy nagyobb szörnyeteg a csoportból. Tekintete megállapodott Ikumán, míg engem csak egy futópillantásra méltatott - Eljött a bosszú ideje nővéreim! Végre megbosszulhatjuk a Királynő elárulását! - villant gonosz fényben a szeme.

A férfi alig észrevehetően megfeszült mellettem.

Az Arachnosok nyálelválasztása megindult a levegőben terjedő vérszag miatt. A köves talajra cseppenve a kőzet sisteregni kezdett. Nem voltak számomra idegenek a pókszörnyek képességei. Mind távolsági és közelharci támadásaik veszélyesek voltak. Egyetlen gyenge pontjuk, hogyha a szemei közé célzok vagy esetleg egy gyors támadással lemetszem a fejét.

Általában abba minden szörny bele szokott halni.

Az adrenalin lüktetett ereimben, a gondolataimat a csata kezdete töltötte ki. Nem tudtam koncentrálni a képességeimre, hogy a valóságban is megjelenjenek.

- Minden rendben lesz - suttogta halkan Ikuma - Képesek vagyunk rá.

A férfi biztató szavaira volt szükségem, hogy megnyugodjak. Nem ezért edzettem, hogy most megfutamodjak. Bizonyítanom kell istennői rátermettségemet az Alvilág megvédése érdekében.
Hinnem kell, hogy képes vagyok rá!

Három szörny indult meg egyszerre habzó csáprágókkal felénk, míg hátulról ragacsos pókhálókat kezdtek lőni felénk. Azonnal észbe kaptam, a földre dobbantottam és egy embermagasságú pajzs nőt ki a földből, melyek felfogták a hálókat. Szavak nélkül is megértettük egymást Ikumával.

Ő foglalkozik az előttünk levőkkel, köztük a nagyobb termetű Arachnossal is, míg én a hátát fogom fedezni. A férfi felugrott a levegőbe, és újabb adag pókháló repült a szélrózsa minden irányából. A szél segítségét hívtam és kezemmel elsöprő mozdulatot végeztem a levegőben, így a hálók visszarepültek a feladóknak. Egy páran beleragadtak, de pengekarjuk segítségével eltávolították az akadályt. Azonban voltak ketten, akik nem tudták időben kibogozni magukat, hisz a férfi pengéje gyorsabb volt.

Két fej gurult le a földre.

Már csak tízen vannak hátra.

- Boszorkány! - morogta a nagyobb Arachnos - Ő reá cserélted feleséged - csöpögte maró gúnnyal.

A férfi hideg aurája megváltozott. Ikumát nem lehetett könnyen kihozni a sodrából, de a szörnynek sikerült. Csak egy hajszál választja el attól, hogy ne veszítse el a hidegvérét.

A Királynő gyilkosaként hivatkozott rá, a szörnyek tudnak a tragédiájáról és Ikuma reakciója a sértésre...
Itt valami mélyebben meghúzódó dolgot sejtettem.

Nem merengtem tovább, hisz tőlem jobbra kivágott az egyik dög és sebesen iszkolt felém. Penge karját emelte, hogy fejemet elválassza a törzsemtől. A Sharingan ösztönösen aktiválódott és könnyedén hárítottam a halálos csapást. Mivel teljes testtel a szörny felé fordultam a hátam védtelen maradt. A számításaim helytállóak voltak, hogy hátulról próbáltak volna ragacsos hálóval elkapni, de a levegő rezdülése elárulta tervüket. Szabad kezemmel generáltam egy kis fuvallatot és a csapdába nem én, hanem egy társa esett, ki épp Ikumára próbált volna rátámadni.

Újabb ormótlan kiáltás hallatszódott Ikuma oldala felől. Támadása újabb két áldozatot követelt.

Nem is állunk olyan rosszul. Kezdtem beleélni magam a szituációba, és szabadjára engedtem a kreativitásom. Két szörnyet nekem is sikerült kiiktatnom két tüzes nyílvesszővel, ami pontosan a szemük közé fúródott.

- Ne hidd, hogy élve megúszod azt, hogy megszegted az egyezségünket! - támadott most már a nagyobb darab Arachnos, ki Ikumát célozta meg.

"Egyezség? "

- Ti szegtétek meg először! - arca eltorzult a dühtől, amit most már nem is próbált visszafojtani - Fájdalommentes halált ígértetek neki! - kiabálta torka szakadtából.

Az Arachnos visító nevetése dobhártya szaggató volt.

- Szabad területet ígértél nekünk a piszkos munka elvégzéséért. A te gyenge reszketeg szíved képtelen volt megölni őt - felelte gúnyos vigyorral az arcán.

Értetlenül füleltem kettejük beszélgetését. Nem történhetett meg az amire most gondolok jelen pillanatban!
A férfi arckifejezése viszont elég meggyőző volt.

Ikuma felbérelte az Arachnosokat, hogy öljék meg Reikit.

A férfi eleresztette a teljes erejét, első kézből tapasztaltam meg a hetedik trónörökös valódi erejét. A határozott kisugárzása mellbe vágott, egy pillanatig levegőt sem kaptam attól a hideg masszív aurától mi a környékre telepedett.  A düh forrt az ereiben és brutálisan kivégzett egy csapással további három szörnyet.

Már csak előttem volt két Arachnos és ő előtte a falka vezetője.

A férfi olyan démonként küzdött, mit a halandók világában ismertek igazán. Kíméletlenül csapott le az ellenségre és kegyetlen halált haltak a kezei által. Fájt így őt látnom, a bűntudat és  harag eszét vette.

Meg kell őt állítanom!

Az ég morajlani kezdett és hamarosan kövér esőcseppek koppantak a földre. A tüzes nyílvesszőim kialudtak és én átkoztam az időjárást az ellenműködéséért. Az Arachnosok egyszerre indultak meg felém, kik eddig tartották a távolságot tőlem. Megérezték a pillanatnyi bizonytalanságomat és észrevették a kiváló lehetőséget a lefejezésemhez. Lázasan gondolkodtam, hisz kreativitásom kék halált kapott ebben szent pillanatban.

A zuhogó eső függönyt képezett a föld és ég között.

A szívem egyre hevesebben vert. Ikumára nem számíthattam jelenleg, nekem kell kivágnom saját magam ebből a helyzetből. Az alkotáshoz kreativitás és anyag kell. Kakashi egyszer azt a tanácsot adta, hogy mindig abból hozzam ki a legtöbbet, ami megadatott.

A víz idézésével már nem kell foglalkoznom.

A két szörny felugrott, és egy kör mentén megszilárdítottam a testük körül a levegőt. A víz néhány másodpercen belül megfagyott, így fogságba estek a levegőben lebegve. Halálos pengéik pont nem érték el az arcomat.

A kezemmel egy gyors körkörös mozdulatot tettem, melynek hatására a körfűrészre hasonlító jégtükör egy csapással különválasztotta a pókszörnyek torz emberi felsőtestét a potrohától. Hangos csattanással értek földet, és a biztonság kedvéért sikerült két jégcsapot formálnom, amivel keresztülszúrtam a fejüket.
Ezek már több vizet nem fognak zavarni.

Tenyerem a hasamra helyeztem, szerencsére minden rendben volt odabent. A harc nem viselt meg különösebben, de ez a folyamatos edzésnek is betudható. Egyre jobb volt az állóképességem.

Ikumát kezdtem kutatni a szemeimmel, de nem éreztem őt a közelemben. A mennydörgés robaja elnyelte a saját lélegzetvételemet is. A szemem sarkában egy villanást láttam, de ahogy odakaptam a fejem már nem volt ott semmi.

Egyre jobban frusztrált, hogy nem látom Ikumát és azt a nagyobb szörnyet sem. Tettem pár lépést előre a zuhogó esőben, de már az Arachnosok hullája sem hevert a földön.
Újabb villanások, viszont ezek már hosszabbak voltak.

Élénk színek a fakó tájban és hamis illatok a levegőben. Egy-egy suttogó hangot is hallani véltem közvetlenül mögöttem.

Egy illúzió rabja lennék?

Ahogy megfordultam szinte arcon ütött a hátam mögött megjelenő fodrozódó kép. Egy hatalmas Arachnost láttam, kinek hollófekete hajában megannyi csontdísz volt a hajába fonva. A két méteres Arachnosok szinte eltörpültek mellette. Magamtól is kitaláltam, hogy pontosan mit is látok.

"Hamarosan ráébredsz az én örökségemre. Jobb, ha tőlem személyesen tudod meg az igazságot."

Ikuma múltja elevenedett meg a szemeim előtt.

Alkut kötött az Arachnosok királynőjével és egy csellel Reikit a szörnyek vadászterületére csalta. Két tucat Arachnos vette őket körül. Reiki bízott a maga és férje képességeiben, úgy gondolta ketten együtt képesek lesznek elbánni velük.
Ikuma viszont hátat fordított neki, a nő a döbbenettől még elteleportálni sem tudott. A csalódottság nem sokáig uralta a szívét, hisz a szörnyek egyként vetődtek a fegyvertelen nőre.
Ő pedig nem harcolt. Tudta, hogy meg kell halnia. 

- Miért? - rebegte ajkain mielőtt sikolya betöltötte volna az erdő mélyét.

Választ nem kapott a zord férfitől, de véres testének látványába az ő szíve is beleremegett. Két penge állt ki a mellkasából, egy harmadik pedig lemetszette a karját, mit védekezésre emelt. Az Arachnosok belemartak eleven húsába, és élve akarták őt felfalni.

Ikumában végleg eltört valami.

Olyan dühöt érzett mint még soha életében és egymaga képes volt lemészárolni a hatalmas falkát. A nő a földön fekve nézte végig, ahogy Dalanos örököse elpusztítja a vérengző pókszörnyeket. Ikuma félve pillantott a nő felé, de tudta szembe kell néznie a tette következményével.
Lassan Reiki felé fordította a fejét, még találkozott a pillantásuk. Azonban a férfi halk rebegő bocsánatkérését már nem hallhatta, hisz az utolsó fájó lélegzetvétele után többet nem emelkedett meg a mellkasa.

Nem ebben állapodtak meg.

A férfi bosszúszomjas tekintete volt az utolsó foszlány, mielőtt a múlt emlékei bezárultak volna előttem.

Ikuma:

A düh teljesen eszemet vette és brutális vérengzésbe kezdtem. Már csak a falka vezetőjét kell megölnöm és végre pontot tehetek a múltam sötét foltjára.

Az Arachnos elmosolyodott.

- Nem felejtettél el valamit fontosszat? - sziszegte a kérdését továbbra is egy otromba vigyorral az arcán. 

A fülem sípolása végre alábbhagyott és a köd is felszállt a tudatomról. Fegyveremet hevesebben markoltam meg a testembe áradó jeges rémülettől. Nem ismétlődhet meg a múlt!

Sakuráról teljesen megfeledkeztem!

Elég messzire kerültem el tőle és a zuhogó eső is elnyomta az illatát. Csak a nyaklánc révén tudtam, hogy melyik irányban van.

Az Arachnos kihasználta a pillanatnyi döbbenetemet és megindult abba az irányba, ahova ösztönösen pillantottam, mikor próbáltam őt bemérni. Egy halottnak vélt Arachnosban még volt annyi energia, hogy egy ragacsos hálóval eltalálja a lábamat és a földhöz szegezzen.

- Sakura! - ordítottam, de nem érkezett felelet a kiáltásomra.

A medálomra kezdtem koncentrálni és sikerült pontosan bemérnem a helyét. Habozás nélkül odateleportáltam, pont még a szörny előtt. Sakura üveges tekintettel nézett előre, mintha nem ebben a világban lett volna.

A szörny pengéje az én hasamat szúrta át.

Megragadtam a vállait és hevesen rázni kezdtem. A fény lassan visszatért a szemeibe és rögtön kiveszett a szín az arcából, ahogy meglátta a hasamból ömlő vért, illetve a csattogó csáprágókat a fejem mögött.

A nő nem habozott sokáig.

Haragos szélörvényt generált, melyben ezernyi jégszilánk marta halálra az Arachnost, míg mi ketten biztonságban voltunk az örvény közepén.

Az eső csitult és én Sakura vállaira zuhantam. A nő megfogta a pengekart és egy határozott rántással kitépte belőlem. A vérem valósággal zubogott kifelé, a nő zöld chakrája azonnal bevonta a lyukat és próbálta elállítani a vérzést. A regenerációs képességem lelassult, hisz még meg is mérgezett az a dög.

A nő fölém hajolt és én Reiki arcát láttam magam előtt.

Keserédesen elmosolyodtam. Vajon ilyen halált kívánt ő nekem árulásom pillanatában?

Ha igen... akkor még várnia kell a bosszúra, hisz nem itt és nem most fogok meghalni...

Sakura:

Az eső végleg elállt. A valóság történéseiről teljesen lemaradtam, míg én a múltban merengtem. Ikuma rázott fel a révületből és alig jutottam szóhoz, amikor megláttam a testéből kiálló pengét. Szerencsére gyorsan észbe kaptam és végeztem az utolsó Arachnossal is. A férfit azonnal kezelés alá vettem, a vérzést sikerült pár percen belül elállítanom és a mérget is kivonnom a szervezetéből. Épp az utolsó simításokat végeztem mikor egészen közelről egy ismerős sárkányüvöltés hasította át az eget. A szívem egyszerre lódult meg a félelemtől és örömtől egyaránt.

Uchiha Sasuke teleportált le a földre, Ikazuchi fél perccel később követte őt. Szótlanul meredtünk egymásra, Ikuma gyógyítását abbahagytam.

Az életveszélyen már rég túl volt.

- Miért? - törte meg ő először a csendet.

- Tudod a miértre a választ - feleltem halkan. Ikazuchi kíváncsian szimatolt a levegőbe, majd a táskámból azonnal mocorgást éreztem. A csat kipattant és ölembe kúszott Hikari.

Sasuke szemöldöke meglepetten kúszott fentebb. Felismerte a sárkányt.

- Miután elmentem gondozásba vettem a tojást és Hikari pár napja kelt ki - simogattam meg a buksiját.

- Egy albínó - méregette Sasuke ugyanabból a távolságból. Nem mert közelebb jönni, nehogy elteleportáljak és újra kezdetét vegye a hajsza.

Eszem ágában sem volt elmenekülni. Ezt itt és most kell beszélnünk. Meg kell tudnom, hogy Sasuke mellettem vagy ellenem van.

- Sasuke! - szólítottam meg és most már én is felálltam.

A férfi szemei élesen villantak, ahogy meglátta a medált a nyakamban. Fájdalom suhant át az arcán, mintha pofon vágták volna.

- Uchiha vagy! Vedd le azt a nyakláncot! - utasított rá keményen.

Megráztam a fejem.

- Ez a nyaklánc mentette meg az életem. Segít kordában tartani az erőmet és el is rejti a jelenlétem az angyalok előtt - magyaráztam hidegen. Idegesen túrt bele a hajába.

- Tudod mit jelent egy másik férfi nyakláncát hordani? Elmondta Ikuma? - kérdőn meredtem rá. Az őszinte reakciómat látva szem forgatva folytatta tovább a kérdés megválaszolását - Még szép, hogy nem - mordult fel - Azt jelenti, hogy hozzá tartozol. Hogy megtagadod mindazt, amit mi jelentettünk egymásnak.

Ezt az apró tényt valahogy elfelejtette az orromra kötni Ikuma, habár sejtette mi lett volna a reakcióm ezt tudva. A számára szentimentálisnak tartott okok miatt tartotta ezt titokban. Én nem akartam ilyen módon megbántani Sasukét, és nem is vettem volna fel, ha tudom milyen rejtett jelentése van ennek.

Érzéseim nem változtak iránta. Szeretem őt míg lélegzem, ezt a tényt még a közöttünk vibráló feszültség sem tudja megmásítani. 

- Mielőtt leveszem hallgass végig most az egyszer! - ajánlottam fel az egyezséget - Szándékosan menekültem el, mert már nem bírtam a fojtogató hálót elviselni, mit a bizalmatlanságod szőtt. Nem hittél benne, hogy képes vagyok az erőmet jelen pillanatban kontrollálni. Ikuma segített megszelídíteni az erőmet és rájöttem sokkal többre vagyok hivatott. - Kakashi nevét szándékosan kerültem, ki Ikazuchi hátán volt még szerencsére épségben már. Az ezüst hajú feszülten figyelt engem és a földön fekvő öccsét is - Látod ezt itt Sasuke? - mutattam körbe a csatamezőn - Ezt mi tettük. Öltem az erőmmel. És végre nem ártatlan életet ontottam ki - Sasuke megtörten figyelte az arcomat.

- Soha nem akartam ezt - suttogta - Nem akartam, hogy ölnöd kelljen. Egy olyan világért küzdöttem éveken át, ahol békében és harmóniában élhettünk volna. Azonban hét évnyi erőfeszítésem vált semmissé.

Megráztam a fejem.

- Nem volt hiábavaló az a sok küzdelem, mit megvívtál és megvívtatok az évek alatt. Az ellenség nem a démonok között bújik meg, hanem odafentről érkezik. Harcolnunk kell, hogy végre békében élhessünk.  És az angyalok ellen szükség van az én erőmre is. Harcolni akarok én is, hogy megvédjem a számomra fontos személyeket. Ugyanaz az érdek vezérel minket, hadd hogy küzdhessek én is. A te oldaladon akarok harcolni, nem ellened. Ezt tudnod kell.

Az elhatározásom jeleként le akartam venni a nyakláncot, de a bokámra Ikuma ujjai szorultak.

- Ne tedd! - szorította össze fogait, és lassan felült a földre - Ha leveszed az angyalok tudni fogják most már mindig a helyzetedet!

Tudtam mivel fog ez járni, de készen álltam. Nem akarok megfutamodni.

- Szerintem már így is tudják - böktem a halott halandó felé.

Az ujjaim meghúzták a kapcsot és a medált a férfi tenyerébe ejtettem. Üveges tekintettel figyelte a fehér kristályt, kezemmel összezártam az ő kezét.

- Köszönök mindent, Ikuma! - suttogtam és elfordítottam a tekintetem a férfi csalódott arcáról. Sasuke talpa továbbra is ugyanazon a ponton állt, ahova teleportált. Elszántan néztem férjem ónixaiba. - Segítesz megnyerni ezt a háborút is, Sasuke? - kérdeztem határozottan és felé nyújtottam a kezem.

Sok időbe telt, de remélem megérte várni :)