Sakura:

Ikuma még másnap reggel is mozdulatlanul feküdt a kanapén. A férfi karja lelógott és Hikari a fejét ingatta jobbra-balra, mintha csak azon gondolkozna, hogy melyik irányból lenne érdemes leharapni a férfi kézfejét.

- Hikari! - szóltam rá kissé erélyesebben, mikor már a fogait kivillantotta. Megállt a mozdulatban, majd durcásan elvonult a sarokba.

Szedtem ki egy tálba neki tegnapi maradékot és élvezettel enni kezdett. Megfeledkezett Ikuma kezéről legalábbis egy ideig biztos.

Bekaptam pár falatot, sokat nem tudtam enni reggelire, hisz a sok mozgás miatt hamarabb köszönt vissza volna a torkomon, minthogy megemésszem a tápanyagot.

Kakashi üdén libbent ki az ajtón velem ellentétben. Az állandó izomfájdalomhoz már kezdtem hozzászokni, de a tegnapi nap az a szokásosnál többet vett ki belőlem. Azonban nem mutattam ki a gyengeség jeleit, edzenünk kell!

A feladat egyszerűnek tűnt. A földből kellett egy darabot kiemelnem és egy masszív pajzsot formálnom belőle. A tegnapiból tanulva egy kisebbet dobbantottam a földre és egy emberméretű fal állt meg előttem. Kakashi megsorozta a támadásaival és egyre többet ki tudtam védeni. Megtaláltam az egyensúlyt, hogy mennyi chakrát kell használnom, hogy a fal egyben maradjon és ne robbanjon atomjaira.

Ezután a férfi kitalálta, hogy mozgó célpontokat kell megvédenem. Aktiváltam a Sharingant, hogy a támadások helyzetét be tudjam mérni és a megfelelő helyekre tudjam a pajzsot idézni. Nekem a kezes technika nem jött be, mindig a lábammal dobbantottam a védelem biztosításához, ami elég sikeresen is működött. Ebéd környékére már egész jól ment a koncentráció megoszlása, hogy ne csak magamra, hanem a környezetemre is figyeljek. Ebéd után a következő feladat egy éles helyzet szimulálása volt szigorúan csak alkotási technikákkal. Kakashi támadott tüzes nyilakkal és én védekeztem. A férfi kemény ellenfél volt, a Sharingan nélkül nem is vettem volna észre a tökéletes mozgásában a rést. Megragadtam az alkalmat és ellentámadtam.

Fenn tudtam tartani a védelmet és támadni is tudtam egyszerre. Komoly koncentrációt igényel a folyamat, és ez csak bonyolultabb lesz mikor bejön a többi elem is. De nem adtam fel!

Két óra magasságában ettünk aztán egy rövid pihenő után folytattuk az edzést, viszont már a szél elemmel.

- Megtanítom Sakura-samát a repülésre - kacsintott rám.

Gyerekként álmodoztam róla, hogy milyen jó lenne repülni és kiszakadni abból a helyzetből, amiből jöttem.

- A talpba kell koncentrálni a chakrát, aztán... - Kakashi talpa körül meglibbent az a pár szál fűcsomó, ami borította a kopár vidéket, aztán játszi könnyedséggel sétált a levegőben.

Mintha csak lépcsőn lépkedne felfelé.

Az állam már megint a talajt súrolta. Kakashi mindig meg tudott lepni a bemutatóival.

Nem restelkedtem én sem. Chakra a talpba, majd séta fel.

Hát ez elméletben nagyon jól hangzott, de nyilván nem úgy történt, ahogy elképzeltem. Ahogy a lábam a levegőbe emeltem és ráhelyeztem volna a testsúlyom, arccal előre borultam volna, ha a férfi karjai nem tartottak volna meg. Zavartan igazgattam vissza a kiszabadult tincseket a kontyomba.

- Alkotás - suttogta a fülembe - Hinni kell benne. Hunyja le a szemét, hogy lássa azt amit kell. - Ezt a tanácsot kicsit abszurdnak éreztem. Nem pont a levegőben a semmin állva akarom lehunyni a szemem.

Hit.

Higgyem el, hogy tényleg van előttem egy lépcső és csak felsétálok rajta? 

Kakashi a mesterem, eddig sosem adott rossz tanácsot. Úgy tettem ahogy mondta. Lehunytam a szemem és egy lépcsőt képzeltem magam elé, amin egyszerűen felsétálok. Nem kellett volna meglepődnöm, amiért tényleg úgy történt ahogy mondta, de arcomra csak kiült a döbbenet, majd az öröm, amiért sikerült.

- Csak a képzelet szab határt - kiáltotta Kakashi tíz méterre tőlem. Elképzeltem egy folyosót, majd magabiztos léptekkel haladtam rajta egyenesen, nem felfelé. Nekiiramodtam és felszabadultan futni kezdtem, majd egy csúszdát képzeltem el és a levegőben meredeken lecsúsztam Kakashihoz.
Most pont úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek.

- Ez elképesztő! - nevettem fel izgatottan. Közben azon agyaltam, hogy Kaguya anno lebegett a levegőben és nem tett olyan nevetséges mozdulatokat mint én az előbb. Vajon hogy csinálhatta?

Kakashi látta a merengő ábrázatom, majd a villanykörte kigyulladt a fejem felett.

- Csak a képzelet szab határ? - kérdeztem cinkosan. A férfi furcsán nézett rám.

Haptákba vágtam magam, pont úgy ahogy az emberek beszállnak a liftbe.

- Sakura-sa...ma? - kérdezte bizonytalanul, majd testem hirtelen emelkedni kezdett.

Működött. Elegánsan lebegtem a levegőben, lépcsőzős mozdulatok nélkül. Ha előre akartam libbenni, akkor csak azt képzeltem el, hogy a lift előre megy, nem pedig fel.

Kakashi megtapsolta a technikámat, és mielőtt az elégedettség érzése a fejembe szállhatott volna, a férfi úgy döntött, hogy megsoroz pár tüzes nyíllal. A Sharingant élesítettem és itt sokkal nehezebb volt a kitérés. El kellett hinnem, hogy amikor ugrok akkor "szilárd talajt" ér a talpam a levegőben. A sokadik kitérő mozdulat után rosszul mértem fel a távolságot és a lábam megbicsaklott.

Zuhanni kezdtem.

Azonban agyam gyorsan kapcsolt. Nyilván nem képzelhetek magam alá egy szilárd talajt, mert akkor úgy loccsannék szét rajta, mintha az igazi földre érkeznék. A kezembe gyűjtöttem a chakrát és egy ágat képzeltem el, amibe megkapaszkodom. Hintáztam rajta, hogy lendületet vegyek és magasabb szintre - a lombkoronák magasságába - ugorjak.

- Leleményes megoldás - dicsérte meg Kakashi a gyors helyzetfelismerő és problémamegoldó képességem.

A dicsőség nem szállhatott a fejembe, hisz a férfivel újabb éles harcot imitáltunk. Most már a figyelmemet három felé kellett osztanom. Először fent kell maradnom a levegőben, miközben védekezek és támadok is a megfelelő pillanatban.

Ez már eléggé megizzasztott.

Szürkületig harcoltunk egymással, de úgy érzem nem reménytelen harcost faragni belőlem. Egyre ügyesebben mozogtam, de azért még mindig van hova fejlődnöm. Ikuma lépett ki álmos fejjel a kunyhóból.

- Látom már a szelet is az uralmad alá vontad - szólt hozzám, majd öles léptekkel közelített felém.

A sötét karikák a szeme alatt még mélyebbre vájtak, ahogy arca elsötétült.

- Mi a baj? - ereszkedtem le hozzá.

- A háború elkezdődött - kezdett bele hidegen, amitől végig futott a libabőr a hátamon - El kell mennünk innen - folytatta tovább a látomását.

Több száz mérföldön belül csak mi hárman voltunk az egyedüli intelligens lények, kizárt dolog, hogy ilyen hamar ránk találtak volna! Jó, tegnap elég nagyot szólt az alakításom és ráadásul eléggé szembetűnő a pusztítás, amit véghez vittünk az edzés során.

- Én maradok - szólalt meg hirtelen Kakashi. Döbbenten kaptam felé a fejem, de meglepetésemre Ikuma is ellenezte az ötletet.

- Nem teheted ezt bátyám! Sakurának szüksége van rád! Még a víz és a villám elemet meg kell tanítanod neki! - érvelt szokatlan hevességgel.

- Az alapokat te is át tudod neki adni - Ikumát még sohasem láttam semmilyen elemmel harcolni, ezek szerint víz és villám elemű jutsukat tud használni.

De miért titkolta ezt eddig? Miért nem vetett be egyet sem mikor elrabolt és az Arachnosok ellen küzdöttünk?

- Nem - zengett a rideg és határozott válasz az ajkairól - Sakurának rád van szüksége, majd maradok én.

Kakashi elmosolyodott a maszk alatt.

- Annak nem sok értelme lenne. A terv szerint haladunk.

Terv? Milyen terv, miből hagytak ki? Kicsit becsapottnak éreztem magam, hisz ők voltak az egyetlen bizalmasaim!

- Miről beszéltek?! - kértem számon őket erélyesen. Ott voltam közöttük mégis semmibe vettek az egész beszélgetés alatt - Miért nem megyünk el mindhárman? Miért kell valakinek hátramaradnia?

Ikuma sötéten pillantott rám.

- Hogy valaki hihető mesét adjon be kedves férjuradnak, amint megérkezik ide. És feltartsa annyi ideig míg mi biztonságos helyre érünk.

Szíven ütöttek a szavai.

- Sa-Sasuke ide tart? - kérdeztem elhaló hangon.

Gyerünk Sakura, szedd össze magad!

- Mikor ér ide? - kérdeztem zaklatottan.

- Pontosan húsz perc múlva repül el innen húsz mérföldnyi távolságra a sárkánya hátán, és akkor fogja észrevenni a pusztítást a levegőből. El kell égetnünk a kunyhót! - mondta kíméletlenül Ikuma.

Kakashi zsebre tett kézzel meredt a kunyhó falaira, mely az otthona volt.

- Nem égethetjük el! Ez Kakashi otthona! - álltam ki hevesen a házáért, ahova őt megannyi emlék fűzi!

- Muszáj Sakura-sama illatát eltüntetnünk - közölte érzelemmentesen az idősebb férfi - Ráadásul ez csak egy kunyhó. Az én otthonom ott van, ahol Sakura-samáé is - mosolyodott el kedvesen.

- Kakashi - lábadt könnybe a szemem. A férfi bizalma és hűsége megérintette a lelkemet - Köszönök mindent! - érintettem meg a kézfejét hálásan - Igyekszem, hogy ne okozzak csalódást - kacsintottam rá.

A torkomat szorongatta a búcsúzkodás, de igyekeztem úrrá lenni az érzéseimen.

- Tudom, hogy képesek vagytok megmenteni a világainkat - nézett ránk bátorítólag.

Ikuma szótlanul állt mögöttem.

- Hikari! - füttyentettem egyet és az édes kis sárkányom kisprintelt az ablakon át.

- Sakura-sama, megtisztelne, hogy... - hajbókolt előttem Kakashi és a házra mutatott.

Zavart mosoly szökött arcomra, majd egy mély levegő után elengedtem magam. Nem hagyom, hogy letaglózzon a búcsú!

- Még szép - ropogtattam meg az ökleimet és tüzes nyilakat idéztem le az égből, melyek pengéje úgy hatolt át a zsindelytetőn, mint kés a vajon és úgy kapott lángra, mintha benzint locsoltam volna rá.

Keserédes érzelemmel tekintettünk az égő kunyhóra. Kakashi várakozóan tekintett öccsére.

- Ikuma... - A fiatalabb férfi arca eltorzult, ahogy Kakashi megszólította őt.

Azért ismertem Sasukét annyira, hogy biztos voltam benne, hogy nem ölné meg Kakashit. Habár érdekelt volna, hogy mégis milyen hihető magyarázattal akarnak előrukkolni.

- Fogd Hikarit - adta ki az utasítást hirtelen Ikuma.

Amíg én el voltam fordulva heves kézmozdulatokat hallottam, mire visszanéztem feléjük egy hatalmas kék villám csapott le az égből pontosan Kakashira. Hikarit a karjaimban tartottam, de majdnem ki is ejtettem a kezemből, akkorát ordítottam, ahogy láttam Kakashit eszméletlenül összerogyni.

De mielőtt bármit is csinálhattam volna Ikuma megragadta a derekamat és elteleportáltuk...

Gyors voltam, igaz? :P