Sasuke:

Itachi a komoly arcomat látva nem kérdezett, hanem úgy cselekedett, ahogy kértem tőle. Izumit, az ikreket és Daisukét is elvitte a legbiztonságosabb helyre az Amuzen erődbe, ami hasonló volt a Hyuugák egykori nyaralójához. Erős védelemmel volt ellátva és csak Uchihák tudnak oda beteleportálni és onnan ki is. Daisukénak röviden elmagyaráztam a helyzetet, és hogy mindent megteszek, hogy Sakurát előkerítsük, illetve nem kell aggódnia, hisz meg fogom védeni bármi áron.

Amint Itachi végzett a feladattal magyarázatot várt tőlem, amit nem voltam rest megadni. Hasonlóképp reagált, ahogy a többi Örökös, a helyzetet viszont tovább rontotta, hogy megbántva érezte magát, amiért nem árultam el neki az angyalok fenyegetését. Mit tehettem volna? Nem akartam, hogy aggódjon, hisz végre a bátyám boldogsága kiteljesedhetett Izumi oldalán. Amikor Sakurát az emberek világában hagytuk Itachi kísért el az útjaimra. Szerintem a hét év alatt többet volt velem mint magával Izumival, az utolsó egy évben én zavartan el magam mellől, hogy végre éljen normális házas életet. 

Így sem repestem az örömtől, hogy ki kell rángatnom a családi életből Itachit, hisz alig múltak el egy hónaposak az ikrek, viszont szükségem van rá.

Nemcsak rá, hanem az Uchiha klán leghűségesebb alattvalójára is, Kakashira is.

- Kakashi hol van? - kérdeztem Itachit.

- Elment meglátogatni az apja sírját - felelte rezzenéstelenül. Ajkaim elfehéredtek, hisz pont most kell családi látogatást tennie, amikor nagy a baj. Lehűtöttem a fejem, igazán nem haragudhatok Kakashira, hisz több mint két évtizednyi időt töltött távol otthonától, és csak most jutott el odáig, hogy tiszteletét lerója.

- Gondolom majd Ikumánál értesül a történtekről és majd siet vissza - hagytam annyiban a dolgot - Itachi rád itthon van szükségem. Meg kell erősíteni a terület védelmét és katonáknak is intenzív edzésben kell részt venniük. Én Sakura keresésére indulok.

- Van ötleted, hogy hol lehet? - tekintve, hogy csak oda tud teleportálni ahol járt, vagy olyan helyre amit maga előtt, így eléggé leszűkült a lista.

- Ötleteim vannak, de ha kell minden követ megmozgatok utána - füttyentettem, Ikazuchi szállt az ablakhoz - Számítok rád, Nii-san! - tettem vállára a tenyerem - Bocsáss meg amiért nem szóltam az angyalokról - Itachi feszült testtartása megenyhült.

- Ha bármi kell, csak szólj! Semmi meggondolatlant, tudod - veregetett hátba, aztán rögtön útnak is indultam.

Meg foglak találni Sakura, még ha az egész Alvilágot is fel kell forgatnom érted!

Sakura:

Másnap korábban keltünk fel mint nap a horizonton, nem tölthettük el az időt lustálkodással. Az angyalok megtalálták a portált és bármikor kezdetét veheti a harc. Az angyalok engem akarnak, a démonok szintén.

Miért mindig úgy hozza a sors, hogy engem vesznek üldözőbe? Remélem a balszerencsét, nem tudom továbbadni gyermekeimnek, mert én már szerintem a génjeimben hordozom azt.

Kakashi tudatosan építette fel az edzést, egyre bonyolultabb technikákat mutatott nekem, amikkel sikeresen megbirkóztam. Ő is meglepődött az elszántságomon, én meg magamon, amiért egyre természetesebbé válik az elemek és a jutsuk használata. Talán istennői mivoltom ébredezik bennem.

- Mindent megtanítottam, ami az alkotáshoz kell - szólalt meg hirtelen a férfi miután megszüntettem az öt gömböt mik körülöttem keringtek és mindegyik a maga elemét képviselte - Így áttérhetünk a közelharcra - értetlenül meredtem rá.

- Előbb nem az alkotást kellene befejezni aztán áttérni a fegyverekre? - kérdeztem naívan. Nekem úgy lett volna logikus, hogy előbb befejezünk egy nagyobb blokkot mielőtt rátérünk egy másikra.

Az ezüstös hajú kérdéssel felelt kérdésemre.

- Sakura-sama tisztában van az íj felépítésével, a pöröly lesújtó erejével vagy a katana és a pallos közötti különbségekkel? - Ajkaimat harapdáltam, hisz csak az internetről láttam róluk képeket.

Nem a középkorból jöttem, nem hadonásztam velük. Csak Hinata pengéit ismertem, amikor harcolni tanított az emberek világában.

A férfi egy tekercset akasztott le az oldaláról, majd egy idéző jel után felbukkant tucatnyi fegyver a földön.

- Innentől én leszek a kiképződ - bukkant fel a semmiből Ikuma, teljesen a frászt hozva rám.

Nem örültem, hogy Kakashi átpasszolt Ikumának, hisz olyan jó összhang volt közöttünk és tényleg jól magyarázott. Rávezetett dolgokra, a hibáimra...

Nem tudom mit várjak Ikumától, ő elég kiszámíthatatlan minden téren. Habár egy dolognak örültem.
Ő megbízott a képességeimben, nem úgy mint Sasuke.

- Válassz! - mutatott le a fegyverarzenálra. Felvettem egy pengét, mely nagyon hasonlított Hinatáéra.

Megforgattam a kezemben, a súlyeloszlása pont jó volt.

- Látom volt már dolgod a pengékkel - válaszul csak bólintottam - Alapállás! - parancsolta Ikuma és bemutattam neki a tudásom.

- Az alapok megvannak, viszont úgy mozogsz mint egy halandó. Közben kétszer is elvágják a torkodat mire kettőt pislantasz - Valahogy sejtettem, hogy nem lesz elégedett velem, de könyörgöm! Melyik halandóról derül ki egyik napról a másikra, hogy hoppá a feltámasztó rituálé kissé balul sült el és nem démonná váltál hanem istennővé?!

Ikuma közben lázasan gondolkodott a problémán.

- Amikor félvérűvé váltál, akkor nem esett nehezedre a gyorsabb mozgás. Most viszont mintha blokkolna valami... - elmélkedett hangosan.

- Ösztönösen jött - magyaráztam. Nem igazán kellett a gyorsabb reflexekre koncentrálnom akkoriban. 

- Ösztön - motyogta félhangosan, szürke szemeit egyszer sem vette le rólam, ami már kezdett kissé zavarni. Megvilágosodás gyúlt szemeiben - Az istennői mivoltod elnyomja a démoni ösztöneidet. A hét legerősebb démon erejét örökölted, valahogy azt is felszínre kell hozni benned.

- Most döntsük már el, hogy démont vagy istennőt akarunk belőlem faragni? - fűztem hozzá epés megjegyzésem, Ikuma viszont nem reagált semmit. Nagyon bele volt mélyedve a gondolataiba.

- Rendben - ragadta fel a földről ő is a penge párját - Harcoljunk egy kicsit! - támadott rögtön nekem.

Épphogy sikerült kikerülnöm a döfést, de a penge éle megsebezte az arcomat, vékony csíkban csordogált le a vérem.

Kakashi egy pillanatra felnézett a könyv lapjai mögül, majd tekintete újra a sorokra vetődött.

Tudtam, hogy közbeavatkozna, ha nem bírnék megbirkózni a feladattal. Kakashi bízott a képességeimben és nem akartam csalódást okozni neki. Nem vonulhatok úgy háborúra újra, hogy nem készülök fel annak szörnyűségeire. Fegyvert kell ragadnom és harcolnom kell a családomért, illetve barátaimért.
A túlélést nem lehet megtanulni könyvekből és pusztán útmutatások alapján. Át kell érezned, hogy milyen is az mikor az életed veszélyben forog. Az így nyert tapasztalat végül ösztönné válik.

Az adrenalin valóban felpörgetett.

- Máris sokkal jobb a mozgásod - folytatta tovább kíméletlenül a támadásait a férfi - A védelmed viszont borzalmas.

Imádtam, hogy a dicséretébe mindig bele kellett szúrnia egy rosszalló megjegyzést is.

- Szünet! - kiáltotta el magát hirtelen a férfi, majd kikapta a kezemből a fegyvert - Figyelj és tanulj! - Odanézés nélkül Kakashi felé hajította a pengét, aki fel sem pillantott a könyvből és úgy kapta el a fegyvert.

Kakashi hangosan becsukta a könyvet.

- Nii-san megtisztelnél egy bemutatóval ahelyett a szenny olvasása helyett? - kérdezte flegmán Ikuma.

Az idősebb férfi aurája rideggé vált, ami még engem is megborzongatott. Kakashi elmosolyosodott a maszk alatt, viszont a mosolyába valami ijesztő is költözött.

- Jiraya-sama könyvei nem szennyek, hanem művészalkotások! - lódult magából kikelve Kakashi Ikuma felé.

Szegény Kakashi lelkivilágát nagyon megbántották :D