Sakura:

A sárkány rám üvöltött, majd kiugrott a vízből egyenesen felém. A hirtelen jött hullámok sokaságától és Temari akciójától teljesen elvesztettem az irányítást. Még tudtam egy kétségbeesett lélegzetet venni mielőtt a habok elnyelték volna a testemet. Az áramlat egyre mélyebbre vitt, a sárkány pedig száját kitátva úszott felém. Jeges rémület lett úrrá rajtam, hisz felfelé nem tudtam úszni, az egyetlen utat a feneketlen mélység jelentette. Akaratlanul is eszembe villant, amikor Haruki belehajtott a tengerbe, míg én a kocsi hátsó üléséhez voltam préselődve. Akkor úgy éreztem, hogy vége az életemnek, sőt vágytam a halált, mert tévesen azt hittem, hogy a maffia főnök minden szerettemmel végzett. Azonban Hinata és Sasuke nemcsak túlélték a robbantást, hanem engem és második anyámat is megmentették.

Jelen pillanatban viszont csak magamra számíthattam.

A levegőm gyorsabban fogyott mint vártam. Próbáltam, hogy a pánik ne uralja el teljesen a tudatomat, mert akkor mindennek vége. A látási viszonyaim úgy lettek egyre rosszabbak, ahogy egyre mélyebbre úsztam. Nem menekülhetek örökké, ki kell jutnom a szorult helyzetemből valahogy.

Ki kell teleportálnom innen!

Arra a pontra kezdtem koncentrálni, ahol a lányok voltak, de vakító fényt érzékeltem a hátam mögül. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy megéreztem a hatalmas energiát gyülemleni magam mögött. A koncentrációm megtört.

Ijedtem kaptam tekintetem hátam mögé, egy pillanatig teljesen ledermedten lebegtem a vízben ahogy megpillantottam a sárkány szája elé tornyosuló energiarészecskéket, melyek élénk kék színnel világítottak.

A sárkány lőtt, én pedig rémülten rúgkapáltam arrébb.

A bal karomat érte a támadás. A fájdalomtól fel akartam kiáltani, így sajnos nem tudtam tovább visszatartani a lélegzetem. Ajkaim szétnyíltak és víz tódult be a számon.

Fuldokoltam.

Elég élénken emlékeztem, hogy milyen volt nyelni a koszos tenger vizét Konoha partjainál, míg süllyedtem lefele egészen az eszméletvesztés határáig. Tüdőm egyre feszült a nyomástól és tudtam, hogy pillanatokon belül el fogok ájulni.

Valaki mentsen meg. - gondoltam magamban.

A félelmem kétségbeesést szült. Nem akartam meghalni, főleg nem így és nem most, mikor végre mindent megkaptam az élettől, mit korai éveimben csak nélkülözni tudtam.

Egy boldog családot és egy újabb gyermeket a szívem alatt.

Nem érhet így a történetem! Nem hagyhatom veszni ezt a csodát! Kaguya százszorta rosszabb volt ennél a vízi siklónál! Ez a sárkány semmiség az existennő ellen.

Küzdenem kell!

Szégyenteljes viselkedés a legerősebbnek kikiáltott démontól. Nem vagyok gyenge ember többé már... nem kellene másokra hagyatkoznom és a megmentésemre várnom. Bőröm alatt perzselő energia áramlott szét.

Minden örököstől kaptam valami különleges képességet, rögtön Sasuke jutott eszembe, de itt a víz alatt sem tüzet nem tudok csiholni, és villám elemet sem lenne bölcs döntés használni.

A fénygömb izzása elült a mélyben és csak a vak sötétség ölelt körül minket.

Sötétség.

Shikamaru az árnyakat volt képes életre kelteni.

Nem sokat agyaltam tovább, hogy képes vagyok-e egyáltalán igába hajtani a megfoghatatlant. Az energia a testemben várt, egyre csak feszítette bensőmet. Egy ősi ösztön kerített hatalmába, nem olyan mint mikor elvesztettem az érzelmeim felett az irányítást. Tudatomnál voltam, de testem ösztönösen cselekedett.

A sárkány már csak pár méterre volt tőlem, hogy fogai között végezzem. Kinyújtottam a kezem, az energia a tenyerembe koncentrálódott.
Mintha a tüdőmet feszítő nyomás is enyhült volna.

Hinatáék chakráját megéreztem a sárkány mögött. Itt voltak, így legalább láthatják miként fogok győzelmet aratni. Bebizonyítom, hogy én is méltó démon vagyok.

Az ismeretlen erő a tenyerem előtt egy tökéletes gömb alakját vette fel, mely nem volt nagyobb egy teniszlabdánál. A víz körülötte egyre hevesebben örvénylett, és a tenger fenekéről levő sötétséget magába szipolyozta. Az öt méter hosszú sárkány megállt, az arany íriszekben borzadály ült ki, majd az ellenkező irányba akart volna elúszni, de a gömb körül akkora örvény keletkezett, hogy a sárkány nem tudott kiszabadulni az örvény fogságából, sem a lányok közelebb jönni. Egyre több sötétség áramlott be a gömbbe, amit már két kézzel próbáltam uralmam alatt tartani.

A tökéletes gömb alak eltűnt, helyét egy idomtalan labda vette át, mely minden irányban szurony fekete sugarakat lőtt ki. Az áramlás egyre közelebb húzta a sárkányt, mely minden erejével küzdött, hogy ellenálljon az árnak, de nem járt sikerrel.

Ha elengedem a gömböt felrobban és ki tudja mekkora pusztítást vinnék ezzel végbe.

Féltem.

A sárkány és az én kétségbeesett tekintetünk találkozott. A sugarak eltalálták őt, melyek úgy hasították át kemény pikkelyeit és húsát, mint egy szigony a hal testét.

A fejemet ráztam rémületemben. Én nem akarom megölni ezt a sárkányt.

Én csak... én csak...

Menekülj! - mantráztam neki a kérésem, melyről én is tudtam, hogy lehetetlen.

A sárkány megfáradt tekintettel nézte a vívódásom. Újra egymásra hangolódtunk és szemeim elé vetült a barlang pontos képe, melyben a tojása lapul. Aztán feladta a harcot és ahogy hozzáért a gömbhöz úgy robbant szét, mintha egy léggömböt pukkantottak volna ki.

A vére beterített engem, a gömb pedig veszített az erejéből, de még a sötét árnyak ott örvénylettek előttem. 

Ordítottam volna, de a víz elnyelt minden hangot. Valaki megfogta a vállamat és a tenger felszínére teleportáltunk.

- Sakura nyugodj meg! - rázta vállaimat kétségbeesetten Hinata. Temariék elborzadva néztek rám.

Homályosan láttam csak az előttem guggoló alakját. A sárkány vére beborította mindenem, a szívemre telepedő bűntudattól pedig hányingerem támadt.

Megöltem egy anyasárkányt, árvává tettem egy meg nem született kis sárkányt.
Undorodtam magamtól.

Ami még rosszabb, hogy féltem az erőmtől. Féltem saját magamtól, amiét nem tudom kordában tartani az erőmet. Ha Hinatáék az örvényen belül lettek volna őket is megöltem volna!

Veszélyes vagyok mindenkire!

Egyre csak ziháltam, a hangok egyre messzibbről jöttek, végül már el sem jutottak a tudatomig. Perzselő érzés költözött a lábamba.

Lenéztem magam alá.

A tenger gőzölgött körülöttem, felfordult halak lebegtek a víz színén. 

- Ez nem lehet igaz - lábadt könnybe a szemem.

- Minden rendben lesz - ölelt át Hinata. A forró gőztől rákvörössé vált a teste.

- Menjetek innen! Nem akarok senkit sem bántani! - fejtettem le magamról Hinata karjait, majd messzire rúgtam magamtól.

Biztonságban akartam tudni.

A tenger egyre nagyobb területen kezdett gőzölögni. Átöleltem a testem és csak egyetlen esélyem volt.

El kell innen mennem!

Egy hűvös, nedves barlang képe jelent meg szemeim előtt. Halványkéken világító kristályok borították a falát, melyek távolra elűzték a sötétséget. Egy kis ér csordogált le a repedések között, mely tisztább volt a könnynél is. A víz egy elhagyatott fészek mellett folydogált el, a benne árválkodó tojáslakó pedig anyja melegét és törődését már sohasem fogja megtapasztalni.

Egy szemvillanás alatt történt az egész.

Az egyik pillanatban még Hinatáék döbbent arckifejezését láttam magam előtt, a következő másodpercben pedig életre kelt a szemeim előtt kirajzolódó kép.

A sohasem látott barlangba teleportáltam.

Egyedül.