Sakura:

Döbbenten pislogtam párat. Most ugye viccelt?

Ugye?!

Az elhatározottság sütött az arcáról, nem úgy nézett ki, mintha poénkodni szeretett volna ezzel.

- Nem gyors ez egy kicsit? – lepődtem meg.

- Több mint hét éve erre várok – nem akartam azzal visszavágni, hogy legalább egy-két hetet akkor még igazán várhatnánk. Még nekem is be kell illeszkednem a társadalomba és Daisukénak is biztos nagyon gyors lehet a változás. Szeretem Sasukét, csak ez így hirtelen sokként ért ez a sok információ és a lelki trauma.

Azért nem mindennap zúdul a nyakamba hét éve elveszett emlékek tömkelege és pláne nem derül ki, hogy hét éve terhesen meghaltam a háborúban, majd következőként egy kórházban ébredek a gyermekemmel a karjaimban.

- Mi a gond? – kérdezte Sasuke.

Szólásra nyitottam a számat, hogy kifejezzem az aggályaimat, habár belegondoltam az ő helyzetébe. Hét éve folyamatosan várt minket, csak erre a pillanatra várt évek óta...
Annyi mindent túléltem már, igazából egy esküvő már meg sem kottyan.

- Azt meg is kellene szervezni, nem? – vontam fel a szemöldököm, de csak egy sejtelmes mosolyt kaptam válaszul.

- Amikor elmeséltem Hinatának, hogy esküvőt szeretnék miután visszahoztalak titeket, nagyon rácuppant a témára. Inoval karöltve mindent megszerveztek. Mindent... Már csak a ruhákat kell felvennünk és mehetünk is. A vendégek is itt vannak – köpni-nyelni nem tudtam.

Nagyon biztosak voltak a dolgukban, mi lett volna, ha nem kapom vissza az emlékeimet és elmenekültem volna innen a „Sárkányok földjéről" Daisukéval együtt? Na jó, most nincs idő az agonizálásra. Visszakaptam a múltam, a szerelmem, gyermekeim apját, szóval igazán nem panaszkodhatom.

- Akkor ne is várassuk meg őket! – húzódott mosolyra az én szám is.

Sasuke húzni kezdett az ajtó felé, majd hangosan felciccegett. Durván kinyitotta az ajtót, pipiskednem kellett, hogy kilássak a válla felett.

- Ti most komolyan hallgatóztatok?! – förmedt a földre huppant Hinatára és Inora egyaránt.

- Nem akartunk megzavarni semmit – mentegetőzött Ino

- Azonban a vendégek éhesek – folytatta Hinata.

- Hinata... - léptem ki könnyek között Sasuke mellől. Belenéztem a levendula színű szemeibe... Ekkor döbbentem rá, hogy megint macskaként találkoztam vele először. Elvörösödtem, ahogy eszembe jutott, mikor ráhívtam az állatorvost, persze, hogy meg volt ijedve szegény. Elnevettem magam a képtelen sztori miatt, a könnyeim pedig kipottyantak.

Hinatával összeölelkeztünk.

- Úgy sajnálok mindent! – távolodtam el. A karjára pillantottam, de a vérszerződésnek már hűlt helye volt. Hinata követte a tekintetem.

- Obito és Rin szerelme erősebb kapocs volt, mely felülírta a vérszerződést. Obito megmentette az életem – felelte csendesen, a férfi nevét pedig tisztelettel ejtette ki.

Magamban Rint hívtam, de nem jött elő, tompa üresség uralkodott odabenn. A tengernyi chakrámat viszont éreztem mélyen szunnyadni bennem. Türelmesen vár, és halkan csepegve tölti a feneketlen űrt. Kíváncsi voltam, hogy tudok-e még gyógyítani, emlékszem-e még Izumi tanításaira. A zöld chakra kellemes bizsergéssel futott végig a testemen, majd az ujjaim végére koncentráltam a chakrafolyamot. Lassan a meleg chakra bevonta a tenyerem.

Az irányítással nincs gond ezek szerint.

- Ez nagyszerű Sakura! – csapta össze tenyerét Ino – Tényleg emlékszel mindenre! – borult most már ő is a nyakamba – Sasuke ugye nem bánod, ha egy kis időre elraboljuk a mennyasszonyodat, hisz még fel kell öltöztetnünk és csodaszép frizurát is kell varázsolnunk. – a lányok igazából meg sem várták a válaszát, már kacagva teleportáltak el is velem.

Egy elég tágas öltözőszobába érkeztünk, és kicsit megijedtem a sziporkázó tekintetüktől. Hátranéztem és két tucat ruhakölteményt láttam kiterítve, remélem nem Barbie babásat akarnak velem játszani. Nem fogom felpróbálni az összeset!

Kinyílt az ajtó, a chakrájáról felismertem az idegent.

- Izumi! – kiáltottam boldogan mielőtt ő megszólalhatott volna. A szó belém akadt, ahogy szemem lentebb csúszott a kikerekedett hasára.

Állapotos volt.

- Sakura! – szaladt volna felém, de Inoék rögtön karon ragadták.

- Izumi a te állapotodban nem ajánlatos futni! – oktatta ki Ino.

- Bármelyik nap megérkezhetnek a kicsik! – rótta fel Hinata, Izumi pedig duzzogva hallgatott rájuk.

Hiába gyógyító Izumi és tudta, hogy a lányoknak igaza van, ő sosem az a személy volt, aki hideg vérmérséklettel bírt volna. Mindig az érzelmeire hallgatott és elég szenvedélyes tudott lenni. Egy cseppet sem változott.

Egy gyors „istenhozott Sakura" és „gratulálok az ikrekhez" után Hinatáék fogtak és elráncigáltak a ruhákhoz. A habos-babos szoknyájú ruhákat azonnal elvetettem, jobban szerettem a letisztult stílusúakat. Szerencsére volt egy pár kimono is a választékban, így inkább azok közül szemezgettem. Egy egyszerű selymes anyagú fehér kimonora böktem, majd választottam hozzá egy rózsaszín cseresznyevirág díszes uchikakét, amit a lányok segítségével magamra öltöttem. Miután minden kiegészítő a helyére került, ideértve az ékes hajtűt is a feltűzött hajamba, illetve a szolid sminkemet indulhattam is a lányok kíséretében az udvarra, ahol a ceremónia lesz. Ahogy közeledtünk a helyszínhez egyre idegesebb lettem. Ino és Hinata felváltva elmagyarázták, hogy pontosan mi is fog történni, de csak fél füllel hallottam őket. El fogok ájulni, annyira izgulok.
Vajon a többiek is el fogják fogadni a démoni mivoltomat?

Ahogy kiléptünk az udvarra, rájöttem, hogy minden félelmem alaptalan volt. Közel száz vendéget láttam, akik egyszerre mosolyodtak el a megjelenésemre. Egy kör alakú udvar volt feldíszítve, melynek közepén egy hatalmas juharfa terebélyesedett. Krémszínű selyemfüggönyök voltak kifeszítve a fa ágai és az épület tartóoszlopai között. Lampionok fénye világította be az utat, mely a kora esti órában is tökéletes fényáradatot biztosított.

- Menj – suttogta Hinata, majd gyorsan eltűntek mellőlem.

Óvatosan megtettem az első lépést Felé. Sasuke a fa előtt várakozott háttal nekem, a sötétkék kimonon gyönyörűen kirajzolódott az Uchiha klán híres-neves szimbóluma. Itachi állt közvetlenül mellette, ő bátorítóan rám mosolygott. Elkaptam a tekintetem róla, amikor egy halk kiáltást hallottam oldalról.

- Hajrá Sakura-chan! – Majdnem elnevettem magam, ahogy Naruto integetett felém, és ahogy Hinata lehurrogja őt. A társaságukban volt egy Daisukéval egykorúnak tűnő kiköpött Naruto hasonmás.

A mosolyom még jobban kiszélesedett.

Igazi bajkeverőnek látszott, akárcsak a szülei.

A sorok között egyre több ismerős arcot fedeztem fel. Ino és Sai előtt egy kerekarcú kisfiú álldogált, sápadt bőrét apjától, míg haja és szeme színét az anyjától örökölte. Shikamarunak és Temarinak is szintén született egy fia, aki kinézetre szintén kiköpött apja, de a szeme az Temarié. Gaara a testvére mellett álldogált, ezek szerint ő még nem állapodott meg. Tovább kutattam a sorok között azonban Ikumát sehol sem láttam. Minden örökös jelen van az esküvőn, csak ő nincs. Kicsit csalódott voltam, hisz személyesen akartam megköszönni neki, hogy betartotta az ígéretét és segített visszahozni az életbe. Még a múltra is fátylat boríthatunk.
Ahogy haladtam tovább egy csoportos társaságot vettem észre. Az Akatsuki tagjai nem hazudtolták meg magukat. Mindenki egy vörösfelhős fekete kimonot viselt, kivéve Konant, akinek halványkék volt az ünnepi ruhája, de a felhő az övéről sem maradhatott el. Konan angyali mosolyt küldött felém, ahogy tekintetünk találkozott és mellőle egy narancssárga hajú lányka bukkant fel. Pein szemeivel még mindig nem sikerült megbarátkoznom, de legalább már nem futok el a másik irányba az ijesztő tekintetétől. Kisame és Hidan elég lazára vették a figurát, a kimonojuk nem volt rendesen megkötve, így szabadon szellőztették a mellkasukat. Sasori és Deidara egész normálisan nézett ki és Kakuzu... fogjuk rá, hogy ő is.

Már csak néhány méter választott el Sasukétől, amikor Itachi szája megmozdult. Kiválóan le tudtam olvasni, hogy mit mondott öccsének.

„Megfordulhatsz"

Sasuke megfordult és láttam, hogy elakadt a lélegzete. Nemhiába, a lányok értették a dolgukat. Itachi ellépett Sasukétól és Izumi mellé lépett. Sasuke kinyújtotta a kezét, ahogy elhaladtam végre az első sor mellett.

- Szép vagy, Anya! – hallottam a halk suttogást a közelemből.

Azonnal Daisukéra néztem, már ő is ünnepi ruhában feszített. Szemem könnybe lábadt, és igyekeztem visszatartani a boldogságom könnyeit. Nem tehetem tönkre Hinatáék munkáját az arcomon. Felemeltem a kezem, belecsúsztattam a tenyerem az övébe. Gyengéden maga mellé vont.

- Gyönyörű vagy – suttogta alig hallhatóan, de lefogadom, hogy mindenki hallotta, hisz démonok vagyunk – most már én is – és elég jó a hallásunk.

- Te sem nézel ki rosszul – Izumi fojtottan felkuncogott.

A kis asztalkán pihenő két füles gyertyatartóra esett a tekintetem, miután kigyönyörködtem magam leendő férjem látványában. Igazából el tudnám még nézni egy darabig, de félek, hogy vendégsereg keserves éhhalált halna. Próbáltam felidézni a lányok szavait. Igen határozottan volt szó gyertyáról, de hogy mit kell vele csinálni a meggyújtás után, na arról már fogalmam sem volt. Sasuke a kezembe adta az egyiket, ami súlyosabbnak bizonyult, mint vártam. Kacifántos minta tekergett a bronzszínű edényke körül, a fehér gyertyaszálat szintén minta borította, aranyágak szaladtak fel a kanócig. Sasuke kezébe vette az övét, majd az ujját először az enyémhez érintette, utána a sajáthoz. Amint elvette a kanócról az ujját, ott láng lobbant fel. A helyre szokatlan csend telepedett.
Vártunk.
A levegőnek is súlya lett, nem értettem mi történik. Szélcsend volt, de a lángokat meglobogtatta valami. A juharfa vaskos, fehér törzsére meredtem, éreztem, hogy egy szokatlan ősi erő lengte be a fát. Meleg érintést éreztem meg az arcomon, majd puha ajkakat a homlokomon. Sasukéra sandítottam, lehunyt szemmel, félig lehajtott fejjel fogadta az ősi teremtmények áldását. Kellemes meleg levegő gomolygott el mellettünk és ösztönzött arra, hogy kövessük. Sasuke a karját nyújtotta, én belekaroltam, és úgy követtük közösen a láthatatlan energiát a fa mögé. Egy ódon épület bejárata húzódott mögötte, amit a fa hatalmas méretei miatt nem láthattam. A kétszárnyas ajtó mindkét fele egyszerre nyikorogva tárult ki, de nem a vendégek közül nyitotta ki valaki. Az ősi szellemek voltak azok.

Egyszerre léptünk be, a lángok magabiztos világgal ragyogták be körülöttünk a helyiséget. Egy óriási teremben voltunk, hatalmas kőszobrok övezték az utunkat, a legtöbbjük nagyon réginek hatott. Pont olyan ősinek, mint maguk azok a teremtmények, melyek idevezettek minket. A kopogó lépteinket visszhangozta a végeláthatatlan folyosó, ami a nagyteremből nyílt, de egyszer annak is elértünk a végére. Egy egész szűkös helyiségbe lyukadtunk, a pókhálók a sarokban kicsit rossz emlékeket idéztek fel. A láthatatlan energia türelmesen várakozott, a szoba közepén elhelyezkedő asztalról kissé felkavarta a port. A gyertya fénye egy nagyobb meggyújtatlan gyertyára vetült. Sasukéval összenéztünk és egyszerre gyújtottuk meg az égő gyertyáinkkal a nagyot. Követtem Sasuke mozdulatait, és én is leraktam a tartót az asztal sarkára.

- Vedd le az uchikakét – engedelmesen leoldottam magamról a külső, színes ruhadarabot és átnyújtottam neki. A fehér kimono viszont nem volt túl vastag, így libabőrös lettem. Elég hűvös volt ezen a helyen.

Sasuke a gyönyörű ruhám szélét meggyújtotta a nagy gyertya lángjával. Az energiagömb mintha csak erre várt volna. A lángba suhant és az egész helyiséget elvakította a fellobbanó fény. Le kellett hunynom a szemem, de amint kinyitottam Sasuke kezében egy Uchiha címeres kimono pihent, ami nem volt megégetve.

Nagyon érdekelt volna, hogy ezt mégis hogyan hozta össze, hisz láttam lángra kapni a ruhát, erre egy tized másodperccel később egy tökéletes épségű Uchiha-kimonot kapok. Elmosolyodott, ahogy az értetlen arcomat látta, majd rögtön rá is terítette a vállamra a kimonot. Sasuke még gyönyörködött a látványban.

- Hét év óta erre vártam – húzott magához és egy szenvedélyes csókban forrtunk össze.

Nagy nehezen elszakadtunk egymástól, ez még nem az a pillanat, mikor egymásnak kellene esnünk.

- Ezt majdnem elfelejtettem – Nagyokat pislogtam rá, épp a frizurámat igyekeztem a helyére igazítani.

Sasuke lecsatolta a nyakláncát és a nyakamba helyezte.

- Egy Uchiha nem szaladgálhat a nyaklánca nélkül – hálásan mosolyogva megérintettem a medált, amit hét éve kaptam tőle. A láncszemek feketén és fehéren váltakoztak a gyertyafényben, pont mint a gyűrűm.

Felvettük a gyertyákat és kéz a kézben elindultunk a kijárat felé. Szerencsére sokkal gyorsabban jutottunk ki, mint ahogy be. Ahogy átléptük a küszöböt, a láthatatlan energia becsapta mögöttünk az ajtót és a helyet uraló súlyos ősi erők is egy csapásra eltűntek.

Mindenki odajött gratulálni hozzánk, majd a gratulációk végeztével Ino felkiáltott.

- Akkor kezdődhet a buli! – Sasuke a szemét forgatta, látszott rajta, hogy nem akart ekkora felhajtást, de a dolog már ott eleve bukásra volt ítélve, amikor Hinatával megosztotta az ötletét.

- Remélem a palota egyben marad – morogta, de én csak nevetni tudtam rajta.

- Menjünk! – fogtam meg a kezét és Daisuke is megjelent mellettünk. Hárman közösen belevetettünk magunkat az ünneplő vendégsereg közé...

A rész összefoglalva: Tejszínhab cukorsziruppal nyakon öntve és csillámporral megzúdítva 😂 Még szerencse, hogy édesszájú vagyok 🤣