A bérgyilkosok újra támadásnak lendültek, hisz megérkezett mesterük titkos fegyvere. A homokrejtekiek érezték, hogy most már nagyon nem nekik kedvez a harci állás, de próbáltak ők is mindent beleadni. Még fordulhat a csata állása.
Még hittek, nem törték meg az akaratukat.

- Tombolj! - adta az utasítást Hiroshi, míg ő maga visszahúzódott a harc elől.

Sakura kétségbeesetten nézte a démonróka szája előtt gyülemlő fekete gömböt. A pillanat heve sokkolta őt, nem hallott mást csak a saját lélegzetvételét és a zúgást a fülében. Látása beszűkült.

- Mindenki fedezékbe! - ordította Temari, de hangja beleveszett a démon üvöltésébe.

Sakura szíve összefacsarodott, hogy barátját ilyen állapotban találta meg. Mennyi szenvedést kellett kiállnia miatta?

A bijuu bomba elszáguldott mellette, a robbanás erejétől egy lila páncél védte meg.

- Sakura! - rántotta meg vállainál Sasuke és ez volt az a pillanat, mikor visszatért a valóságba.

- Sa...su...ke - A lány pillantása a fiú háta mögé esett.

Sokféle pusztítást és halált látott már életében, de ez még őt is elborzasztotta. A detonáció helyén eltűntek a fák, a cserjék és a földből is kivájt egy jókora darabot. Akik a hatósugáron belülre estek semmivé porladtak, nem számított, hogy barát vagy ellenség tartózkodik-e ott.

A Kyuubi nem válogatott.  

Az emberek törékeny porhüvelyek, de ez a fajta kegyetlen pusztítás emlékeztette Sakurát, hogy ő is pont ennyire halandó, mint a többiek.

A bérgyilkosok megtorpantak, a harci kedvük kissé lelappadt.

- Járulékos veszteség. Rohamra! - zengte Hiroshi az utasítását.

Sakura szánta a többieket, amiért Hiroshi még mindig képes az orruknál fogva a saját vesztükbe csalni az embereit. A félelem nagy úr és egykori bajtársai pedig Hiroshitól még mindig jobban féltek, mint magától a Kyuubitól.

A veszteségeik jelentősek voltak.

Sakura nem tudta mit tegyen. A többiek az ő parancsára és buzdítására vártak, de egy szó nem jött ki ajkain.
Nem tudja a halálba vezényelni az embereket. Ez nem ő! Ha létezne egy olyan csoda, amivel túlélhetnék a mai napot, akkor bármilyen árat megadna.
De csak ő. Nem akart más áldozatokat bevonni, hisz ez az egész az ő hibájából fajult el eddig.

- Sakura! - szólt rá újra Sasuke.

A lány ráemelte a pillantását, a smaragdokban ki nem pislogott könnyek gyülekeztek.

- Szeretlek, Sasuke - csordult ki a könnye a szeme sarkából.

A reményvesztettség fátylán keresztül figyelte a fiút, ki reményt adott neki. Ajkai megremegtek, akár csak a hite.

- Nem nyerhetünk a mai nap és nem akarok ennél nagyobb áldozatot meghozni - Sasuke kétségbeesetten meredt a lányra.

Sakura összeszedte magát és Hiroshinak intézte szavait.

- Alkut ajánlok! - kiáltotta és kilépett a Susanoo páncéljából. Hiroshi érdeklődve pillantott le a Harunora - Hagyod szabadon elmenni őket - mutatott még az élőkre - Köztük Narutot és az öcsémet is szabadon engeded. Cserébe megkapsz engem, ha úgy tetszik viselem azt az átkozott láncot is! Te nyertél! - ismerte el Sakura a vereségüket.

Túl nagy volt az erőkülönbség, nem nyerhetnek egyszerűen. A szövetséges ninják döbbenten meredtek a vezetőjükre.

A teljes megadással még megmentheti a legfontosabbak életét.

- A kétségbeesés csak a kezdet, ifjú Parázslélek - mosolyodott el számítóan Hiroshi - A kétségbeesés egyenes ösvény az őrülethez.

- Mit akarsz tőlem? - kiáltotta magából kikelve Sakura.

Nem értette mit lát benne Hiroshi, mit keres benne oly megszállottan. A Tűz akarata, Parázslélek, kétségbeesés és őrület.

Az egyedüli, mit birtokol az a kétségbeesés.

- Lángokat - válaszolta meg sejtelmesen a férfi.

- Őrült vagy! - kiáltotta vissza teli torokból - Nincsenek lángjaim, nem én vagyok a tűz, mire oly nagyon áhítozol! Csak egy jelentéktelen porszem vagyok a történelemben!

- Lángolni fogsz. A barátaiddal együtt. - Hiroshi felemelte a kezét és Naruto támadásba kezdett.

A szörny testéből hat farok lengedezett. Naruto neki iramodott, majd az egyik farkával ellökte a lányt. Sakura métereket repült hátra, háta felszántotta a talajt.
Pont a kardja mellé zuhant és időben markolta meg azt. A démon ráugrott teljes súlyával, de balját feltartva elkerülte a szörny száját. Éles karmai törött karjába vájtak, a lány elfojtott egy üvöltést.

- Naruto - zihálta a fájdalomtól tompán - Nem akarlak bántani. Sosem akartalak bántani. Én vagyok az, Sakura. Kérlek! - könyörgött az égieknek, hogy a felismerés fénye villanjon a szemeiben.

Viszont csak az elemi gyűlölettől izzó szempár tekintett vissza rá és ahogy kiejtette Sakura az ajkain a nevét, a démon kisugárzása még fenyegetőbbé vált. A gyűlöletből táplálkozó ereje, mintha nagyobb lánggal égett volna benne. A torkában egy fekete gömb gyűlt össze.

- NARUTO! - sikította Sakura teli torokból. Bízott benne, hogy a hangja hamarabb eléri őt, mielőtt a bijuu bomba az ő fejét.

Egy hatalmas lila kard csapta el Narutot mérföldekkel odébb, és Sakura érezte, hogy teste a levegőbe emelkedik.

Sasuke és Temari mentette ki őt a szorult helyzetből.

Ahogy Temariék földet értek, közel sem finoman megragadta Sakura felsőjét. Nem törődött a lány kritikus állapotával.

- Nem adhatod fel, érted? Nem ezért vonultunk hadba, hogy a csata közepén feladd! Hol van a tűz, ami még reggel fényesen ragyogott belőled? - próbálta észhez téríteni a homokrejteki lány.

Sakura mérgesen kapott a lány csuklójához.

- Nincs semmiféle tűz bennem, értsétek már meg végre! Nem látod, hogy mennyi a veszteségünk? Próbáltam menteni a menthetőt! Nem akarom, hogy több élet vesszen el hiába - magyarázta el Sakura a nyilvánvaló helyzetüket. 

- Te csak a saját lelkiismereted próbáltad menteni! Shinobik vagyunk, tisztában vagyunk vele, hogy a halál szele bármikor utolérhet minket. Akik harcolni jöttek, azok mind tudták! A feladással értelmetlenné teszed az áldozatukat és én ezt nem fogom hagyni! Inkább halok meg büszkén, mint gyáván megfutamodjak! A jövőért harcolunk! Ha ezt most nem rendezzük le, akkor soha senki nem fogja! - kiabálta dühösen Temari a rózsaszín arcába.

Sakura nem nézett a lány lángoló szemeibe. Büszkeség, erő és akarat sugárzott az aurájából.

Minden ami most hiányzik belőle.

- Átveszem a parancsnokságot. Te fuss el ha akarsz, de én nem hagyom hátra az embereimet - engedte el Temari végül a Harunot, ki erőtlenül rogyott a lábaira.

Karin futott oda hozzá és nyújtotta a karját a gyógyításhoz. Sakura megalázva érezte magát, de ráharapott az Uzumaki karjára. A vörös már híján volt a chakrának, de mindent megtett, ami erejéből tellett.

Nem... sokkal többet tett annál. Nem érdekelte a saját állapota, csak menetelt tovább előre.

Sakura fejében Temari szavai visszhangoztak és kereste a választ, hogy honnan merítenek erőt a többiek?

Nem lenne elég motivált a harchoz? Nem elég motiváció, hogy megmentse barátját és legyőzzék Hiroshit? Nem elég motiváció, hogy a jövőt megszabadítsák eme őrülttől?

Mégis mi kell még, hogy méltó ellenfele legyen Hiroshinak?

Több erő? Nem... a fizikai teljesítőképességeinek határát elérte, ettől gyorsabb és jobb qíolvasó soha nem lesz.

Több akarat? Nem... képes volt legyőzni a saját félelmeit és túlnőtt önmagán is. Annyira kapaszkodott az életbe, mint senki más soha.

"Hol van a tűz?" - Temari szavai éket vertek a gondolataiba.

Karin felszisszent a karjába maró lángoló fájdalomtól.

Több tűz kell!

Coming soon! 😂🔥🦅