Az alvó fekete hajú szépség halk gügyögésre ébredt fel. A gyermek felébredt.

Nem sokat aludt az elmúlt hatvan órában. Minden erejével azon volt, hogy a gyermek hasa tömve legyen és kellő figyelmet fordítson rá, hogy csendben maradjon. A rögtönzött kiságyhoz sétált és a gyermek mosolyogva fogadta őt. Hisae megbökte ujjával a puha, bársonyos arcát, mire a gyermek felkacagott. Rövid karjaival hadonászott a levegőben, míg el nem kapta Hisae ujját.

Gyengéden megszorította azt, akaratlanul egy köteléket próbált kialakítani elrablójával. A lány szánakozva nézte a szerencsétlen teremtést, ki halálra ítéltetett.

- A nővéred nem tud megmenteni - közölte kíméletlenül, de a gyermek nem érthette szavait, továbbra is barátságosan fogta az ujját - Hiroshi-sama terveit fogod szolgálni. Ez pedig így van rendjén - húzta ki mutatóujját a szorításból.

"Ez így van rendjén" - ismételte el magában, mintha megerősítésre lenne szüksége. A nagyobb jó érdekében cselekszenek - győzködte magát és tekintetét elvette arról a lényről, kinek most a világát jelentette az elmúlt napokban.

A szívét keserűség lepte el. Nem akart kötődni hozzá, főleg nem olyan személyhez ki Haruno Sakurához köthető.
És most mégis...

Fájt belegondolnia, hogy többet nem fogja látni ezt az őszinte boldogságot megcsillanni. Hisae sosem gondolta volna, hogy valaha gyereket fog reptetni a levegőben, miközben vicces hangokat ad ki magából. Azt az ifjú Haruno kacagva élvezte.
Akaratlanul is elképzelte, ahogy Kazuki és az ő közös gyermeküket ilyen módon szórakoztatja. A bolondos ábrándot rögtön el is vetette. Hiroshi nem nézte volna jó szemmel, ahogy bánt volna a gyermekükkel. Elfintorodott, ahogy eszébe jutott, hogy mit tett a saját menyével és ezáltal a fiát is a halálba üldözte.

- Idő van - suttogta inkább csak magának és felvette a gyermeket, hogy életét Hiroshi kezébe helyezze.

A szertartáshoz minden előkészület megtörtént. Már csak a rituálé résztvevői hiányoztak a sakktábláról...

...

Sötét táskák húzódtak egy fakó smaragd szempár alatt, ujjaival idegesen dobolt a másik karján. Homokszínű köpenyébe belekapott az esti szél, megtépázott tincseit egy gumival fogta össze. A lány gyötrődését egy ónix szempár követte minduntalan.

Az eset óta egy szót nem váltottak.

Sakura magába fojtotta az indulatait, melyet Hiroshi alattomos terve váltott ki belőle. A hosszú éjszakába nyúló tervezés pedig hideg fejet kívánt tőle, így a feszültség csak egyre nőtt benne. A gondolatai az újszülött öccsén és legjobb barátján, Naruton forogtak. Összeszorult a gyomra, ahogy lelki szemei előtt felvillant a gyermek véres holtteste és Naruto kihűlt teste is.
Amikor pihenni próbált, már olyan rémálmok üldözték őt, amiben Naruto karmai között feküdt öccse élettelenül és szülei vádló arcát sem sikerült kitörölni elméjéből.

Negyven órája nem aludt egy rendeset. Az utolsó tizenkét órában a mindent eldöntő csata előtt, szintén nem fog tudni pihenni.

- Pihenned kellene - unta meg végül az ifjabb Uchiha a lány élettelen arcát. Leugrott őrzőhelyéről, mely egy tölgy vaskosabb ágát jelentette.

Sakurának a cinikus arckifejezéshez viszont volt még elég ereje.

- Majd akkor ha túl vagyunk ezen az egészen - vágta zsebre kezeit és teljes testével Sasuke felé fordult.

Az erdő hangos volt a tücskök ciripelésétől és a baglyok huhogásától. Sakura már a legkisebb zaj hatására is készenlétbe állt.

Kimerült volt, de tartani kell még magát.

- Állva el tudnál aludni - folytatta tovább Sasuke és a valóságtól nem volt messze a fiú.

Sakura tényleg el tudott volna aludni, de az őt kísértő rémálmok miatt nem mert nyugovóra térni. Csak fáradtabban ébredne fel, mint ahogy lefeküdt.

- Nem megy - vallotta be Sakura - Túl sok a felelősség, túl nagy a teher és... félek - tört meg végül a lány - Ezt az egész helyzetet én keltettem életre... és nem tudom, hogy holnap ki fogja megérni velünk az estét...

Meg egyáltalán sikerrel járunk-e - tette hozzá magában.

- Túl sokat agyalsz. A lehető legjobb stratégiát dolgoztuk ki, ennél többet már nem tehetünk. Eddig hittél bennünk, ne az utolsó pillanatban inogjon meg a hited. - A Haruno tudta, hogy Sasukénak igaza van.

- Hinni - mosolyodott el halványan, majd lépett egyet előre. Furcsa még mindig az Uchiha szájából hallani ezt a reményteljes kifejezést.

A lábai mintha felmondták volna a szolgálatot, teste habkönnyűvé vált. A feje viszont nehéz volt a sötét gondolatoktól, mely egyenesen a föld felé húzta őt. Sasuke látva a zuhanó lányt gyorsan elé lépett és karjaival megtámasztotta őt.

- Vigyázom én az álmaidat - Sasuke most már a lány teljes súlyát tartotta meg. Már annyi ereje sem volt, hogy felálljon.

Sakura megkönnyebbült ezt hallva. Miért nem jutott eszébe hamarabb ez a megoldás? Talán mert félt kínzó problémái miatt segítséget kérni. Erősnek kellett maradnia az új szövetségeseik miatt, de most viszont lehet gyenge...nincs a környéken senki, ki látná őt.

- Rózsaszín felhőkben akarok lubickolni - motyogta a fiú ingébe, mire Sasuke szemöldöke fentebb kúszott az érdekes kéréstől.

- Repülő mézeskalács házikókat is szeretnél vagy esetleg szárnyas dangokat? - A lány felkuncogott, szemhéjai majd leragadtak.

- Egy virágos rét megteszi - keményen küzdött, hogy résnyire húzott szemeit nyitva tudja tartani.

Sasuke aktiválta a Sharingant, mire a lány bizalommal és hálával telve nézett fel a vörösen izzó szempárba.

Egy mosollyal az arcán aludt el.

Sasuke ölbe kapta és az őrhelyéül szolgáló fa törzsének támasztotta szerelme testét. Az Uchiha közvetlenül mellé ült, kardja a másik oldalán pihent. A csillagok szikrázóan ragyogtak az égen és az erdő állatai most élték igazán életüket. Az erdő monoton zaját figyelte Sasuke, amikor édes teher nehezedett vállaira. Sakura dőlt neki és halkan szuszogott.

A genjutsu jól működött.

Sasuke kapva az alkalmon fejét a lányénak hajtotta és hitte, hogy a holnap éjszakát ugyanígy tudják tölteni.

Nem lehet ez az utolsó éjszakájuk.

Hitt a túlélésükben. Hitt a lány erejében és a többiekében is. És legfőképp hitt saját magában, hogy képes lesz megmenti Sakurát.

...

A kellemes virágillat csiklandozta a lány orrát, de jó érzéssel töltötte el, hogy végre mást is érezhet a világi bajain kívül. Amikor a bajokra próbált koncentrálni, nem tudta felidézni, hogy milyen gondjai is vannak... mintha elméje egy erős akadályba ütközne, amikor fel akarná eleveníteni a problémáit.

Talán át tudja törni az akadályt?

Hirtelen erős késztetést érzett arra, hogy a másik irányba induljon meg és hagyja békén az akadályt.

Sakura végül engedett a csábításnak és megindult az ellenkező irányba. Kis patak csobogása ütötte meg a fülét, a szeme amerre ellátott csak színesebbnél színesebb virágokat pillantott meg a végeláthatatlan réten. Elérte a patakot, melynek kristálytiszta vizéből merített egy marokkal.

Olyan békés volt a táj és a hirtelen rátört fáradtság ólomsúlyként húzta le őt a földre.

- Csak egy picit megpihenek - mormolta és fejét már a virágszőnyegre hajtotta le.

Az idő gondtalanul pergett tovább, a mély pihenésből egy lánygyermek hangja ébresztette fel.

- Mama! - majd vállainál rázni kezdték apró kezek.

Sakura zavartan nyitotta ki szemeit. Egy fekete hajú lánygyermek állt előtte, vörös ruháját fehér csipke szegélyezte. Fekete szemeivel érdeklődően vizslatta őt.

Biztos eltévedt - vonta le a következtetést.

- Megtaláltalak, Mama! - Az ismeretlen gyermek felkacagott, ki kinézettre nem lehetett több ötévesnél. Sakura hirtelen szóhoz sem jutott.

Tekintetét hirtelen elkapta és elakadt a lélegzete, ahogy a víz tükrét megpillantotta. Nem a tinédzser énje nézett vissza rá, hanem jóval idősebb felnőttebb változata. Homloka közepét egy lila rombusz díszítette, arcán viszont egy darab ránc sem virított.

Szóval mégsem olyan öreg.

Csak a szemei árulkodtak az évekről és a hosszúra nőtt haja. 

Zavartan nézte a fáslival bekötözött karját. Derengett valami régi sérülése onnan, de határozottan emlékezett rá, hogy fásli nélkül tért nyugovóra. Ruhája hasonlóan vörös volt, mint a kislányé. Látszólag egy anyagból készültek.

- Mi a baj, Mama? - kérdezte a kislány, ki most érzékelte anyja csendességét.

A patak vizétől évekig csak aludtam? - futott át az első értelmesnek tűnő felvetés, de rögtön elvetette. - Nem... ennek a gyermek állítólag én vagyok az anyja, szóval csak nem aludtam át a terhességet és az azt megelőző időszakot - vélekedett magában, de bizonytalan volt, amiért egyetlen emléke sem volt a lányról.

- Nincs baj - simogatta meg a lány arcát, akinek hirtelen megváltozott a tekintete. Csillogó szemekkel mutatott Sakura háta mögé - Ott jön a Papa! - kiáltotta boldogan.

Sakura villámként fordult abba az irányba, ahova a kislány mutatott.

Az állítólagos Papa majd mindent meg tud magyarázni! - szívta fel magát, de ahogy meglátta a férfi alakját az ereje elhagyta.

A szavak újra cserben hagyták, csak hebegni és habogni tudott volna, ha kérdeznek tőle valamit. Inkább nem szólal meg.

Uchiha Sasuke felnőtt változata közelített feléjük, akit a kor még férfiasabbá varázsolt. Fekete haja kissé lenőtt, ami takarta a fél arcát, de kifejezetten jól állt neki a stílusváltás. Ruhái letisztultak voltak, egy egyszerű nadrágot és egy szürke inget viselt. Egy szívből jövő mosollyal ajándékozta meg őt és a lányukat.

Sasuke a kezét nyújtotta felé, hogy felhúzza őt a földről. 

- Sa-Sasuke-kun - vékonyodott el a hangja, az agya felmondta a szolgálatot. Egy pillanatra utálta magát, amiért úgy reagált a megjelenésére mint fiatalkorukban, de egyszerűen ezt a hatást váltotta ki belőle.

- Sakura - szólította őt a nevén, amitől jóleső borzongás futott végig gerince mentén.

Tenyerét bizonytalanul emelte meg, de a férfi elkapta és felhúzta őt. A kislány nevetve előreszaladt, a ruhája hátán ott viselte az Uchiha klán szimbólumát.

Sakura szemei könnybe lábadtak. A férfi álma teljesült és ő boldog volt.

- Menjünk haza - kezdte húzni Sasuke maga után feleségét, ki nem láthatta a patak vizén tükröződő legyezőt, melyet ő is a hátán viselt.

Sakura nem kérdőjelezte meg a családi idillt, csak követte a férfit, ki már rég ellopta az ő szívét...

...

Sakura szemei kipattantak, a virágos rét eltűnt szemei elől. A ritkuló lombok között beszűrődő napfény megcirógatta az arcát és hirtelen azt sem tudta hányadán állnak a mellette alvó Sasukéval.
A karján nem volt fásli, mi takarta volna a csúnya heget és a haja sem volt hosszú. Megnyugodott, hogy nem aludt éveken keresztül és felderengtek neki az éjszaka történései.
A genjutsunak hála, olyan jól aludt, mint még soha, de ahogy jobban átgondolta fájt felébredni és maga mögött hagyni az édes álmot. Sakura tovább gondolta a dolgokat.

Sasuke szándékosan szőtte bele a családi részt vagy csak a véletlen műve? Az ő álma lett volna, vagy az Uchiháé?

Sasuke szintén felébredt. 

- Ohayou - köszöntötte Sakura, majd ahogy elemelte Sasuke a fejét egy picit arrébb csúszott.

Az Uchiha örömmel konstatálta, hogy a lány szeme alatti gödrök mélysége enyhült és gondterhelt arca is kisimult.

- Köszönöm az álmot  - fejezte ki őszinte háláját a lány, majd tapintatos puhatolózásba kezdett - Gyönyörű volt a rét és a patak is. Tényleg létezik ez a hely vagy csak az elme szüleménye? - Az Uchiha féloldalasan elmosolyodott.

- Létezik. Ha vége ennek az egésznek elviszlek oda - Sakura mosolyogva húzta fel a lábait és felidézte az álom további részleteit.

Eldöntötte, hogy nem faggatózik tovább. Ez maradjon a jövő zenéje.

- Megígéred? - nyújtotta felé a kis ujját, hogy az ígéretet megpecsételjék.

Sasuke nézte a gyermeteg gesztust, majd ő is emelte a karját a lány felé. Amint elhaladt a kisujja mellett Sakura meglepődött, majd megpöckölte két ujjal a Haruno homlokát, ki továbbra is értetlenül pislantott egy párat.

- Ígérem - felelte felelősségteljesen és mosolya arra a férfiéra hasonlított, kit Sakura álmában látott.

Köviben már lesz harc végre :D

Just for fun: És most képzeljétek el, ahogy ezt Itachi egy bokor mögül hallgatta végig és már gondolatban az esküvőt szervezi + telesír egy százas pzs-t amiért öccse felnőtt 😂