Sakura egykoron azt hitte, hogy tudja mi is a szerelem, de ennyi év távlatából rá kellett jönnie, hogy kislányként puszta rajongást érzett a fiú iránt. Gyerekes és bolondos álmokat szőtt a közös jövőjükről és ezerféleképpen elképzelte, hogyan vall majd Sasuke egyszer szerelmet neki. Ahogy nőtt, a rajongása úgy csapott át a szívét perzselő érzéssé, s szíve a fiúéval együtt dobogott. Ha Sasuke maga alatt volt, akkor őt is átjárta a szomorúság, vagy ha ő éppen örült, akkor vele együtt tudott mosolyogni. Az utóbbi lássuk be elég ritka alkalmak egyike volt.

Azonban a vallomás elgondolkodtatta őt. Mégis mit jelent Uchiha Sasuke számára a szerelem és általa szeretve lenni? Erre a talányra talán csak maga az illető tudott volna válaszolni.

A fejéből viszont nem tudta kiverni az alábbit.

Tűzbe menne érte.

Végül is Sakura képes volt a poklok poklát megjárni érte, de aki megjárta egyszer, az többször nem kívánkozik vissza oda. Legalábbis magától biztos nem.
A lány már pontosan tudta milyen érzés mikor a lángcsóvák kínzó éhséggel csókolják meg a testét, épp ezért nem tud ilyen felelőtlen ígéretet tenni, mint a szemben álló. Sasuke könnyedén állított ilyet, hisz az ő bőrét nem tarkították rózsaszín hegek, se nem rajzolt nyomvonalat a tűz a testén. Az Uchiha tanúja volt a fájdalmának, de személyesen még nem élte át.
És nem is kívánja ezt neki.

Pontosan mi is lenne a szerelem a felelőtlen ígéretek halmazán túl?

Sakura már annyit biztosra tudott, hogy miért is nevezik vaknak és bolondnak. Semmi olyasmit nem tett a fiúért, ami miatt ezt a reakciót kellett volna kiváltania belőle, inkább a sors kegyetlen játékának tartja a furcsa helyzetüket. Eleinte fellángolásnak gondolta Sasuke érzéseit irányában, hisz imponálónak gondolhatta amiért erős és vad lett. Egy betörhetetlen nővé vált, kit a fiú vadászösztönei arra késztettek, hogy cserkéssze be az áldozatát.
Ha valóban csak szenvedélyről lenne szó, nem próbálná oly kétségbeesetten összerakni őt, hanem dolga végeztével magára hagyná őt. Azonban Uchiha Sasuke szándékai nem a korábbi elméletét támasztották alá. Gondoskodás és gyengéd szeretet áradt Sasuke karjaiból, ahogy védelmezőn átkarolta testét. Abból a fiúból kit csak a bosszú éltetett és minden más érzelmet a bosszún kívül maga mögé utasított.

Megváltozott.

Sakura egy falat emelt közte és a külvilág közé, hogy el tudja viselni a fájdalmat és a veszteségeit minimalizálja. Az évek alatt elfeledte milyen érzés, mikor tőrödnek vele, a szemben álló viszont visszahozta régi emlékeit azokból az időkből, mikor szeretve volt szülei és barátai által.

A fiú szeretete viszont más volt.

Biztonságban érezte magát mellette és ha a világ darabjaira is hullana, ő akkor sem fogja elveszettnek érezni magát, hisz a fiú mellett önmaga lehetett. Most először volt egy biztos pont az életében, és talán az idők végezetéig ebben a burokban maradt volna.

Megérdemli, hogy megmentsék a bűnös lelkét?

A válaszra csak akkor derül fény, ha ad egy esélyt magának a megváltásra.

Sakura megmarkolta a fiú ingét a mellkasánál, fejét a szívéhez hajtotta.

- Bakasuke - suttogta miközben fejét az ingébe fúrta. Sasuke csak mosolygott az új beceneve hallatán.

Megkönnyebbüléssel töltötte el, hogy a lány szívén olvadozott az a bizonyos jégpáncél és a vártnál jobban reagált Sakura a vallomására. Nehezen fejezte ki érzelmeit, de valahogy most könnyedén hagyta el ajkait a vallomás. A pillanat heve kimondatta vele az őszinte érzéseit és gondolatait iránta.

Bármit megtenne, hogy megmentse a lányt.

Sakura volt az, aki elsőnek elhúzódott, elpirult arcát az előre bukó tincseivel próbálta fedni inkább sikertelenül. Amint realizálta, hogy kísérlete kudarcba fulladt idegesen hátratúrta rövid tincseit. 

- Cs-csak tisztázzuk, m-megengedem, hogy megments - fonta mellkasa előtt össze a karját, orrát felhúzta.

Sasuke egy pillanatig meglepődve bámulta a rózsaszínt, majd kibukott a torkán egy hang.

Haruno Sakura zavara most már az eget verdeste, ahogy meghallotta az Uchihát szívből nevetni.

- E-ez nem v-vicces! - torkolta le pipacsvörös arccal a fiút. Sakura duzzogva fordította el a fejét tőle.

Amint a kacaj abbamaradt, Sasuke közelebb lépett hozzá és homlokon pöckölte úgy, mint gyerekkorában Itachi őt.

- Majd legközelebb. - A smaragdok értetlenül bámultak vissza rá, teljesen elvesztette a fonalat Sasuke viselkedésével kapcsolatban.

Egy szótárat igazán csatolhattak volna mellé, hogy furcsa viselkedésének és tetteinek okát kibogozza.

A fiú ellépett mellőle, a döbbent rózsaszín csak a távolodó hátát figyelte, majd utána iramodott.

- Mégis mi lesz legközelebb? - értetlenkedett tovább Sakura, de kérdésére csak sejtelmes mosolyt kapott válaszul.

...

Sakura kora délután nyitott ajtót a szobájába és arccal előre borult be az ágyába. Azért indult, hogy meghúzza kettejük között a határvonalat és világossá tegye Sasuke számára, hogy ők ketten nem lehetnek többek. Erre mi történik?

A világ a feje tetejére borult. Nem épp a tervei szerint alakult a beszélgetés.

- Jól ment? - kérdezte Itachi kíváncsian, de a lány csak a párnájába nyöszörgött.

- Rhe-me-khül - ironizálta ki a helyzetét.

Itachi várt, de a lány nem akaródzott megszólalni, úgy érezte harapófogóval kell majd kiszednie a részleteket belőle.

- Addig nem fogsz tudni pihenni, míg nem beszélsz róla - próbálta puhítani Sakurát.

Újabb életfájdalmas nyöszörgés.

- És addig nem is hagysz békén - fordult most már az idősebb Uchiha felé Sakura, Itachi pedig egy angyali mosolyt küldött a lány felé, ki megadóan megforgatta a szemeit.

Sakura tekintete komollyá változott.

- Itachi... szerinted én is megérdemlek egy esélyt az élettől? - A fiatal férfi meglepődött a kérdésen, de pontosan tudta miért neki tette fel ezt.

Hisz kettejük életvitele elég sok mindenben hasonlított.

- Ha én megérdemeltem, te miért gondolod, hogy nem érdemelnéd meg? - kérdezett vissza, mire a lány lesütötte szemeit.

- Nem akarok Sasukénak fájdalmat okozni - motyogta - Szenvedett már eleget, az én tragédiámat nem kell a sajátjának éreznie. Ő azonban mégis... - Sakura a fejét újra a párnába fúrta.

- Meg fogsz fulladni - közölte Itachi, aki közben próbált egy vigyort elfojtani. Úgy látszik öccse a tettek mezejére lépett, azért viselkedett így Sakura. Gondolatban jól vállon veregette Sasukét.

- Ő azonban többet érez irántam mint barátság - kapta fel hirtelen a fejét a lány - Én tényleg hálás vagyok és életemet is köszönhetem neki, és... - Sakura elhallgatott - Nem tudtam azt mondani, hogy mi ketten nem lehetünk többek - suttogta inkább csak magának.

- Te is vágysz rá, hogy megmentsék a lelkedet - fejezte be Itachi a gondolatait. A rózsaszín erőtlenül bólintott - Adj neki egy esélyt a bizonyításra, Sasuke miatt ne aggódj, hisz keményebb fából faragták mint hinnénk. Ráadásul itt vagyok én is, nem engedem, hogy Hiroshi bántsa őt, ha ez miatt aggódnál - Sakura hálásan pillantott Itachi felé.

- Köszönöm... Itachi - ült ki egy lágy mosoly az ajkaira, majd hirtelen zavarba jött - É-és nem zavar, hogy az öcséd pont belém szerelmes? - kérdezte és még számára is hihetetlenül hangzott ez az információ.

- Én lennék a legboldogabb, ha a sógornőmnek hívhatnálak - csapta össze a tenyereit és már gondolatban előrerepült vagy tíz évet.

A férfi qíje hirtelen rózsaszín színt öltött, ami arra utalt, hogy elég erősen ábrándozott valamiről.

- Itachi! - sipította a lány fojtottan - Sasuke nem feleségül akar venni! - hadarta felháborodottan és szemei előtt újra életre keltek azok a gyermeteg álmok miket kislányként dédelgetett. Zavartan oszlatta el maga előtt a képeket és elég abszurdnak tartotta a helyzetét, amiért ilyesmiről beszélget a fiú bátyjával.

A rózsaszín köd eltűnt a férfi energiájából helyette a megszokott szürke aura vette körül.

- Mi Uchihák egy életre választunk párt. Nem ti fogjátok megtörni a hagyományt - Sakura álla a földet verdeste Itachi komoly ábrázatát látva.

- Ugye csak viccelsz...? - a férfi viszont nem úgy nézett ki, mintha ezzel poénkodni szeretett volna.

Sakura egy villanással a férfi előtt termett és megragadta a köpenyénél fogva.

- Ha szereted az öcsédet, akkor hatni fogsz rá és elmondod neki, hogy mennyire rossz parti vagyok én, vagy törlöd az emlékeit rólam - rázta kétségbeesetten Itachit.

- Ezt meg kell tagadnom - mosolyodott most már el az idősebb Uchiha - Igyekszem nem láb alatt lenni - kacsintott rá Itachi és ebben a pillanatban döntött úgy, hogy elengedi a férfit, ki a földre huppant.

Sakura már így is nehezen birkózott meg a fiú vallomásával, de a gondolattól még rosszabbul lett, hogy a sorsuk a kelleténél jobban összefonódott az akartnál.

Egy kis cukiság, egy kis poén és kész a rész :D