Elérte volna határait?

Milyen naív volt, hogy azt hitte képes lesz hazavinni a barátait Konohába és minden olyan lesz, mint a régi szép időkben.

Hiábavaló volt Ero-senninnel az a sok edzés? Csak ennyire lenne képes? Tényleg nem tudja megakadályozni, hogy a szeme előtt kínozzák meg csapattársát? Ennyire szánalmasan gyenge lenne?

Mozdulj már! - adta ki folyamatosan a parancsot az izmainak, de a béklyó sziklaszilárdan tartotta őt. Lendült az ostor.

Végtelenül hosszú időnek tűnt, mire a szöges vég megfeszülve csattant volna a földön. Lassítva peregtek le a másodperc törtrészei a szeme előtt. Vére dübörgött a fülében, minden létező izmát megfeszítve sikerült kitörnie a béklyó fogságából. A lánc erejénél csak az akarata volt erősebb.

A csapás útjába állt, ami viszont őt találta el. Csillagokat látott az ütéstől, de lábait behajlította, fejét a padlóhoz érintette.

Engedelmeskedni fog, ha ezzel békén hagyja Sakurát.

Hiroshinak hányingere támadt ettől a jelenettől, viszont tudta hogyan kell az érzelmek útján irányítani kedvenc bábuit. Sakurát a rókával tartja sakkban, míg a rókát a lány megkínzásának lehetőségével. A közöttük levő köteléket gyengeségnek látta az idős férfi, de ebben az esetben pont kapóra is jött neki.

Sakura végre véghez viheti az évek óta dédelgetett álmait. Nem tartott attól, hogy megpróbálna megszökni, hisz Sakura okos teremtés volt. Tudta, hogy nincs számára menekvés, ráadásul még egy nyomós biztosítéka is akadt, hogy visszatérjen a bérgyilkosokhoz.

- Danzoutól vettelek meg, mint már tudod - nézett le a lányra - Engedélyt kapsz a bosszúálláshoz - Sakura szemei összeszűköltek a döbbenettől. Nem számított rá, hogy a mester ilyen könnyen elengedi őt. Hiroshi látta a zavarodottságot a lány szemeiben.

- Azt hitted, hogy szövetségesek vagyunk, igaz? - húzódott csúfos vigyorra a szája. A lány valóban ezt hitte - Nekem nincsenek szövetségeseim. Egyedül másztam fel a hatalmi piramis csúcsára. Én csak hasznot húzok a szövetségnek nevezett kötelékből. Danzouban már nem látok hasznot. Megöregedett. Gyenge lett. Épp ezért pusztulnia kell. Két hét múlva tálcán kell átnyújtanod a fejét. - Hiroshi ördögi kacagását visszhangozta az egész terem, Naruto pedig továbbra is mozdulatlanul meredt a földre.

Sakura tudomásul vette a parancsot. Nem kellett ecsetelnie férfinek, milyen következményekkel járna, ha a küldetést nem vinné sikerre.

Az ajtó kivágódott, Hisae jelent meg a csarnokban. Gúnyosan meredt a földön fekvő Sakurára, elégedettséggel töltötte el a látvány, majd illendően köszöntette a mestert.

- Mindent előkészítettem, Hiroshi-sama - hajolt meg újra.

Az idős férfi pedig hátat fordított Sakuráéknak, a hatalmas faajtó bevágódott a távozók háta mögött.

Ketten maradtak.

A démonróka az orrával megbökte a lány véres arcát, majd megnyalta a homlokát. Sakura kábultan meredt maga elé.

- Naruto - suttogta erőtlenül, és már formálta az ajkait a bocsánatkéréséhez.

Pont úgy mint régen tette volna.

A nyelve megakadt, nem tudta kiejteni ezt az egyetlen szót. Mégis mire menne a sajnálatával?

- Ki foglak juttatni innen - határozottságot sugallt a hangja, nem akart gyengének és szánalmas tűnni. Nem lesznek előrébb, ha összeomlik a lelkiismeretének súlyától. Naruto lefeküdt mellé, hogy felmelegítse a lány testét. Sakura megemelte a kezét és gyengéden megvakarta a füle tövét, majd átkarolta barátja testét. 

- Haza foglak vinni - mélyen a vörös szempárba nézett, ha tudta volna, akkor magára öltötte volna a minden rendben van mosolyát. Azonban az arcába nyilalló fájdalom miatt, meg sem rezdültek a vonásai.

Naruto a mancsát óvatosan a lány földön pihenő kézfejéhez érintette, nemcsak bátorította őt ebben a szorult helyzetben, hanem bizonyosságot is akart nyerni. Együtt akart vele hazatérni Konohába.
Sakura szívét mintha szöges drótkerítés kerítette volna körbe és minden egyes másodperccel mélyebbre vájtak a fémtüskék. Ő sosem térhet vissza az otthonukba, de mégis hogyan magyarázhatná meg ezt pont Narutonak?

Sakura, hogy eloszlassa a pillanatnyi habozását, amit Naruto egyébként a megilletődöttségének tudott be, rátette a róka hátáról a kezét. Évek óta lop, csal, hazudik és öl. Mit számítana egy újabb hazugság? Tud lentebb süllyedni a lelkiismerete is ennél?
Ki tudja...

- Együtt - mondta ki Naruto szavait ő. A róka éles érzéke viszont nem szimatolta ki a kegyes hazugságot.
Megbízott a lányban, hisz Haruno Sakura újra a régi volt.

Narutonak fogalma sem volt, hogy az a lány, kit otthagyott három éve többé már nem létezett. Csak annak egy kevéssé hiteles másolata, de túl vak és naiv, hogy észrevegye az égbe kiáltó jeleket.

....

Hirtelen ébredt fel, melynek következtében megszédült, érzékei tompák voltak.

- Sasuke - kiáltott fel megkönnyebbülten egy női hang. A hang irányába kapta a fejét, de csalódottan vette tudomásul, hogy nem egy smaragd szempár tekint vissza rá, hanem egy vörös.

- Hol vagyok? - ki akart kelni az ágyból, Karin pedig azonnal segítő kezet akart nyújtani neki. Sasuke durván elutasította a lány szándékát.

- Sasuke-kun - hallatszódott a folyosóról egy kígyó sziszegése. A félhomályból Orochimaru jelent meg néhány másodperccel később. Az Uchiha számára világossá vált, hogy a búvóhelyen voltak.
Egy pillanatra megrémült.

-Hány napot aludtam át? - tette fel kertelés nélkül a kérdést.

- Öt napig aludtál folyamatosan - válaszolta meg a sannin. Sasuke megkönnyebbült, hisz a Kék-folyó forrása egy napi távolságra van a menedéktől. Muszáj lesz elmennie, hisz Sakura olyan információ birtokában volt, mellyel talán le tudná győzni a bátyját. Azonban nem hagyta nyugodni a lány szenvedő arca, mely állandóan felsejlett előtte.

"Az igazságot Itachiról"
Mégis mire akart ezzel utalni? Csapda lenne? Mit tudhat, amit ő nem?

- Sakura igazán lenyűgöző tehetség - villantak meg Orochimaru szemei, Sasuke közömbösen tekintett vissza rá. Nem cáfolta meg a mesterét, hisz igaza volt. A kardforgatása és a helyzetelemző képessége kiemelkedő volt. - Sikerült válaszokat kapnod tőle? - a kígyószerű ábrázatra egy gúnyos vigyor ült, hisz tudta a választ.

- Mit tud Sakura Itachiról, amit én nem? - tette fel követelőzve a kérdést.

- Menj el és megtudod a választ - fordult el tanítványától sejtelmesen, és egy pukkanás kíséretében elhagyta az orvosi szobát.

Sasuke habozás nélkül felállt, kissé gyengének érezte még magát, de most nincs ideje ezen aggódni. Oda kell érnie minél előbb a találkozó színhelyére.
A csuklójára Karin keze kulcsolódott és rántotta őt vissza.

- Hova mész, Sasuke? - tette fel aggódva a kérdést, de sejtette a választ. Sakurával fog találkozni.

- Eressz! - tért ki a válaszadás elől. Egy könnyed mozdulattal kirántotta magát, Karin karja pedig ernyedten hullott maga mellé.

Nem ment a fiú után, hisz felesleges lett volna. Bosszantotta őt a jelenlétével, nem akart még jobban lentebb süllyedni Sasuke szemében. Tehetetlen harag áradt szét testében. Gyűlölte a lányt, ki magába bolondította Sasukét. Amióta Sakura feltűnt, Sasuke csak vele foglalkozott.

Legszívesebben követné őt, de egyedül nem tudná megvédeni magát Sakurától.

Félelmet szült a szívében már a puszta jelenléte is...

...

Sasuke órák óta hangtalanul ugrált a fák ágain, nem sok felszerelést vitt magával, így akart még jobban gyorsítani az így is feszes tempóján. Egy percre sem állt meg, úgy döntött, akkor pihen csak, ha már a Kék-folyó forrásához ért. Lesz egy egész napja kipihenni az út fáradalmait, a lány úgy is csak a következő nap fog megjelenni.

Sasuke egyre hangosabban hallotta a zubogó víz hangját, mely az egész völgyet betöltötte. Kiért a fák rengetegéből és a sziklaszirtre ugorva megpillantotta a fehér macskaálarcos lányt, aki lassan leoldotta a maszkját, így rózsaszín tincsei szabadon hullottak a vállára.

- Jó korán érkeztél, Uchiha - kiáltott fel Sakura.

Sasukét vegyes érzelmek töltötték el. Egyszerre volt izgatott és félt is valamelyest a sorsfordítónak számító elkövetkezendő percektől.

- Mit tudsz Itachiról? - kérdezte köszönés helyett.

Sakura szoborszerű arca megremegett. Nagy levegőt vett, hogy kimondja a végzetes szavakat, mely megpecsételheti a fivérek, akár az egész világ sorsát is.

Gyors voltam? 😁