A környezete homályossá vált körülötte, a jelenlévők alaktalanná torzultak a szemében. Tagjai üvöltöttek a fájdalomtól és így a földre kényszerítve igencsak megérintette a halál gondolata. Vörös mancsok szorítottak le őt a sziklás talajra és éles karmok szegeződtek a nyakához. A küzdelem pora rég elült, a harc kettejük között elég egyoldalúra sikeredett.

Már megint vesztett egy újabb csapattársa ellen. Először Sakura, és most Naruto tiporta földbe.

Tényleg nem fejlődött volna a három év alatt egy cseppet sem?

A szörny kitátotta a száját, lecsepegő nyála savként roncsolta az ingjét és égette le a bőrét. Csendben tűrte a maró fájdalmat, nem akart ennél is több gyengeséget mutatni. Elbukott.
Utálta beismerni, de ha őket nem tudta legyőzni most, akkor Itachi ellen esélye sem lenne jelen állapotában, sem kipihent formájában...

Meghallotta a bijuu bomba jellegzetes hangját.

A sorsa az lenne, hogy itt pusztuljon el ilyen szánalmas körülmények között?

- Elég! - a jég metsző fagyosságával hangzott a parancs Sakura szájából.

- Pedig most jött volna a legizgalmasabb rész - elégedetlenkedett Kazuki - Habár Orochimaru nem lenne túl boldog, ha a kis gazdatestének csak a hamvait tudnánk elküldeni - mérte végig megvető pillantással az Uchihát. Fel akart volna állni, de nem tudta küzdésre bírni a testét. Nem maradt több ereje.

Sakura nesztelenül suhant eléje, megmarkolta Sasukét a hajánál fogva.
- Ostoba, szánalmas teremtés - fúrta a smaragdokat az ónixokba - Nem győzhetsz ellenünk - suttogta a kíméletlen igazságot a lány. Sasuke ellenszenvvel próbálta palástolni a szégyent, amit érzett saját gyengesége miatt. Erősebbé kell válnia.

A rózsaszín ajkak gyorsan és némán peregtek néhány centiméterre tőle. Sasuke szeme kitágult a döbbenettől, ahogy felfogta az elhadart szavak értelmét, majd ütés érzett a nyakán. Sakura meggyötört arca volt az utolsó amit látott, mielőtt a világ sötétségbe borult volna előtte.

" Ha érdekel az igazság Itachiról legyél egy hét múlva A Kék-folyó forrásánál" 

....

A férfi szálkás izmaira ráfeszült a fekete kimono, ujjaival az ősz szakállát húzogatta. Elégedett vigyor terül szét az arcán, a sebhelye még ijesztőbbnek hatott, ahogy még több barázda jelent meg körülötte. A két fiatal tisztelettudóan térdelt az idős ember előtt.

- Szép munka volt - szólalt meg kimérten, miközben tekintetét le sem vette az új, gyönyörű játékszeréről. A róka vérvörös színe teljesen elbűvölte őt, magával ragadta az újonnan szerzett hatalom mámora - Fekszik! - adta ki a parancsot, de a szörny rá sem hederített. Sziklaszilárdan állt Sakura mellett.

Sakura sikeresen palástolta az egyre jobban fokozódó idegességét.

- Miért nem engedelmeskedik?! - dörrent rá az unokájára és annak jövendőbelijére.

- Úgy látszik csak annak hajt fejet, aki ráhelyezte a nyakláncot - vonta le unottan Sakura a következtetést - Engedelmével leveszem róla a nyakörvet és átadom Hiroshi-sama a szörny felett az irányítást - darálta el a lány érzelemmentesen a szavakat egymás után. 

Sakura tudatára ébredt, Narutot pedig semmiképpen sem akarta belekeverni az ügyes-bajos dolgaiba, amivel azonban már rég elkésett. Meg akarta menteni a barátját, de itt az ellenség területén egyszerűen lehetetlen vállalkozásnak bizonyult. Lázasan kattogott egy észszerű megoldáson, állandóan Naruto kimenekítése járt a fejében. Mégis hogyan oldhatná meg, hogy lojális maradjon a bérgyilkosok fejedelméhez és a csapattársához, aki mindvégig hitt benne? Ha még ezek a problémák nem lennének elegendőek, ott volt neki még az Uchiha fivérek viszálya is. Tartozik Sasukénak annyival, hogy elárulja az igazságot Itachiról, amit pedig utána tenni készül...

Az már nem fog rá tartozni.

Hisz már többé nem vallhatja magát konohai shinobinak. Egy körözött bűnözővé vált Danzou miatt, nincs joga hazatérnie...

Ahogy a név az eszébe villant, rögtön elöntötte őt a harag és a bosszúvágy.

A terv kezdett kovácsolódni a fejében.

Konohába fog menni, hogy levadássza Danzout.

Ő már nem shinobi. Ő csak egy lélektelen gyilkos, és pontosan aszerint fog cselekedni.

Sakura levette a nyakláncot, Kazuki készen állt, hogy mozgásképtelenné tegye a szőkét, ha az szökni próbálna. A készenlét hiába való volt, ahogy a lány kipattintotta a kapcsot, Naruto ájultan zuhant a márványpadlóra. Felszegett fejjel sétált oda Hiroshihoz és ejtette tenyerébe a véres fémláncot. Gyomra görcsbe rándult ahogy az idős férfi korát meghazudtoló gyorsasággal jelent meg a szőke előtt, és helyezte fel az elme bilincseként szolgáló ékszert. Naruto emberi alakja eltűnt és újra róka formájában álldogált előttük.

- Fekszik! - adta ki az öreg mester az utasítást, de a róka lábai nem hajlottak meg.

Nemcsak Sakurát, de Kazukit is leverte a veríték, ahogy Hiroshi qi energiája sötét színt öltött fel. A férfi leírhatatlanul dühös volt amiért tökéletes tervébe így belerondított ez az apróság. Az oldalára csatolt szöges ostorért nyúlt, hogy a kínzással érje el a céljait. Sakura tudta, hogy csendben kellene maradnia, de képtelen volt tovább nézni barátja szenvedését. Látta a szemén keresztül a fájdalmat, a szenvedést, mely a nyaklánc okozott neki. A szörny felemészti az emberi énjét, míg végül össze nem roppantja a tudatát.

Mégsem olyan lélektelen, mint gondolta magát.

- Fekszik! - zengte be a lány hangja a termet. Készen állt, hogy elviselje Naruto helyett a büntetést, hisz ő miatta került ebbe a helyzetbe. A szőke nem tehetett semmiről, csak épp rosszkor volt rossz helyen.

Naruto pedig engedelmeskedett a parancsnak.

- Lenyűgöző! - tátotta el a száját Kazuki, aki gyorsan magyarázkodni kezdett nagyapja villámló tekintete láttán - Olyan erős kötelék fűzi Sakura-himéhez, hogy megtagadja a parancsodat, nagyapám. Csak neki hajlandó engedelmeskedni - Sakura nem értette a fiú szemeiben a csodálatot.

Hiroshi tenyere Kazuki arcán csattant, aki a földre zuhant az ütés erejétől.

- A kötelékek csak gyengévé teszik az embert, nem megmondtam?! - kiabálta torkaszakadtából a férfi - Másfelől még nem Hime, majd ha beteljesíted a férfiú kötelességed akkor válik csak hivatalosan azzá! - folytatta tovább fortyogó dühvel a kioktatást. Lábát meglendítve elrúgta unokáját, teste átszakította a kőfalat és hatalmas porfelhőt hagyott maga után.

Miután magukra maradtak, az ostor lendült, mely Sakura arcán csattant. Ismerős fájdalom fogadta őt, térdei megrogytak. Nem kiáltott, összeszorított fogakkal tűrt. Ki fogja bírni, ki fogja bírni!

A démonróka harsány üvöltése dobhártya szaggató módon töltötte be a termet.

- Marad! - parancsolt rá Sakura, az utasítás pedig béklyóba kötötte őt. Naruto hiába küzdött, nem tudott mozdulni.

- Túl értékes vagy, hogy megöljelek, Sakura - hangja csepegett a gúnytól - De ha nem engedelmeskedsz nekem, akkor a szemed láttára kínzom meg! - vetette hátra a rókának. Hiroshi szemeiben őrült fény csillant, az ostor pedig lendült.

Sakura egy pisszenés nélkül tűrte az izomszakító fájdalmat. Ennél rosszabbat is átélt már. Ki fogja bírni, ki fogja bírni!

A férfi egyre csak közeledett, a szandálja már szinte érintette az orra hegyét.

- Azt hiszed nem tudom, hogy emlékszel mindenre? - húzódott kaján vigyorra a szája.

Sakura tagjait elárasztotta a rémület.

- Akkor miért? Miért hagytál eddig életben? - kérdezte lihegve.

- Nem megmondtam? Túl értékes vagy. És elég okos, hogy kitaláld számodra nincs menekvés. Nem tudsz elmenekülni előlem, Sakura. Te vagy az én legértékesebb bábum - a férfi keze lángba borult, a tűzcsóvák láttán pedig Sakura torkát sikoly hagyta el.

Naruto szintén üvöltött. Fájdalmat okozott a róka és a nyaklánc ereje is, mely kétoldali támadást indított az elméje ellen.
Azonban az az érzés leírhatatlan volt, mely szét akarta szakítani a szívét. A számára oly kedves hang most szenvedett. Félt. Ő pedig bármi áron meg akarta védeni, de a béklyó nem hagyta őt cselekedni.
Hiába tapadt a hang tulajdonosához vér, számára ő mindig...

Ő mindig Haruno Sakura marad. 

A hetes csapat tagja és élete szerelme.