Csontos ujjak kulcsolódtak Sakura nyakára, sikolya fuldoklásba torkollott. Muku egész testével rázuhant Sakurára, a földön dulakodni kezdtek. A lány a fogvatartójának a csuklójára szorította kezeit, a túlélő ösztöne működésbe lépett. Mihamarabb meg kell szabadulnia a lángoktól, még mielőtt az ő ruhája is kigyulladna. Utálta magát, amiért így reagált a tűzre, de teste még elég élénken emlékezett. Magán viselte az összes megégetésének jelét, melyek olyan sebhelyek voltak, amik sosem gyógyultak be igazán. A gyűlölt csúfságot egész testes ruhával próbálta fedni, az arcát viszont mindig rendbe hozták. Egy leendő Himének gyönyörűnek kell lenni látszatra, míg belülről rothadtnak. Furcsa kettős szereppel járt ez a cím, de már a kezdetektől fogva erre képezték ki. Kazukit kell szolgálnia, épp ezért nem hozhat rá szégyent.

A tűztől való félelme pedig szégyellnivaló volt. Akármennyire is próbálta titkolni aktuális csapata előtt, most nem tudott felülkerekedni az érzésein.

Szánalmas - gondolta Sakura.

Muku arca már felismerhetetlenségig égett, Sakura pedig egy pillanatra a saját arcát látta maga előtt. Az övé is így nézhetett ki...

Minden erejét a kezébe koncentrálta, és hallotta, ahogy ellensége csuklói roppantak egy nagyot. A következő másodpercben megszabadult a lángoló sráctól, még mielőtt lerúghatta volna magáról. Bosszúsan nézett az Uchiha irányába, ki megszabadította őt a tehertől, míg Naruto egy rasengannal elintézte örökre Mukut. Suigetsu egy felhőt idézett a hely fölé, melyből csendes esőcseppek kezdtek hullani, így hamar kialudtak a lángok. Juugo jelent meg előtte, ki a küldetésének tárgyát nyújtotta felé. A láncszemek még forróak voltak, de nem izzottak. Dühösen kikapta a kezéből az ékszert, majd Karin sétált oda mellé, látszott rajta, hogy nem önszántából teszi. A karjáról felhúzta a felsőjének ujját, a harapásnyomok pedig halványan világítottak a bőrén. Sakura soha nem fanyalodott volna rá, hogy ő is otthagyja fogsorának nyomát, ezért undorát le sem nyelve félrekapta a fejét. Saját erejéből állt fel.

- Nem kértem a segítségetek! Ura voltam a helyzetnek! - felelte Sakura bosszúsan.

- Ugyan ne kéresd már magad, mindannyian tudjuk, hogy félsz a tűztől - ripakodott rá Karin flegmán.

A megszólalás csak olaj volt a kirobbanó dühéhez. Gyilkos, szikrázó szemekkel nézett a vörös hajú lányra, aki erre meghunyászkodott. Sasuke visszaváltozott, és egy önelégült vigyorral az arcán fordult Sakurához.

- Még egyszer az adósom vagy - közölte a nyilvánvaló tényt. Sakura még sohasem érezte magát ennyire tehetetlennek, utálta amiért az Uchihának igaza van.

Sakura belenyúlt az oldaltáskájába és egy batyut dobott a fiú felé, mely csilingelve szelte át a kettejük közötti távolságot. Sasuke fél kézzel elkapta a súlyos kis csomagot, kinyitás nélkül is tudta, hogy arany van benne.

- Remélem elég lesz - felelte rezzenéstelenül Sakura. A bérgyilkosok az élet értékét pénzben mérik, Sakura viszont nem tartotta sokra a sajátját. Azonban a segítséget megfizette.

- Nem a pénzed kell - dobta vissza az erszénykét Sakurának - Nézz a szemembe! Mást nem kérek - Sakura cinikus mosolyt villantott.

- Hogy genjutsuba ejts? Hogy utána megölj? - Sakura feljebb emelte tekintetét egészen a fiú álla vonaláig.

- Talán félsz? - próbálta hergelni a Harunot, de az csak hidegen felelt a provokálásra.

- Az óvatosság nem félelem. - Sasuke másképp próbálta megközelíteni a lányt.

- Nem vagy kíváncsi az emlékeidre? Én ismerem azt a személyt, aki felől Narutotól érdeklődtél. - húzta el a mézes madzagot a Haruno előtt.

- Blöffölsz! - vádolta meg egyből Sasukét.

- Az illetőt Danzounak hívják és a konohai gyökér vezetője. - hintette el az aduászát, és kíváncsian várta a lány reakcióját.

Sakura a nevet ismételgette magában. Ha igazat állít az Uchiha, akkor mégis mi köze neki Konohához? Valóban csapattársak voltak ők régen, mint ahogy azt a genjutsujában megmutatta?

- Mit akarsz mutatni? - bökte ki mielőtt meggondolta volna magát Sakura.

- A színtiszta igazságot - Sakurát furdalta a kíváncsiság, így engedett a kérésnek. Lassan elemelte a tekintetét a fiú álláról, hogy a vörösen izzó rubinokba nézzen.

Egy örökkévalóságnak tűnt kettejüknek, míg Narutoéknak csak egy pillanat volt az egész. Sakura hagyta, hogy elméjére ráüljön a köd és színes emlékek kavalkádja magával rántsa. Újra láthatta azt a törékeny cseresznyevirágot, ki az ő arcával bírt. Gyerekkori emlékek suhantak el előtte, kissé kínosan érintette, ahogy aprócska hasonmása lelkesen kiabálgat a hétéves Uchihának és szerelmével üldözte őt. Ha tehette volna elfordította volna inkább a fejét, így azonban kifejezéstelen arccal meredt az előtte lezajló akadémiai eseményekre. Néhány emlékképben látta, hogyan kovácsolt egy ezüsthajú férfi belőlük egy összehangolt csapatot, és még egy idegesítő szőke lány is feltűnt a képben, aki szintén a nyálát csorgatta a fekete hajúért.

- Ő kicsoda? - bökött a kék szemű lányra.

- A legjobb barátnőd volt - Sakura elmerengett, elidőzött a lány arcán, de semmiféle köteléket nem érzett megfeszülni.

- Inkább Danzout mutasd, ezek az emlékek feleslegesek - közölte hidegen.

- Nem! - mondta ellenmondást nem tűrő hangon Sasuke - Látnod kell, hogy megértsd ezt az egész helyzetet - Sakura keresztbe rakta mellkasa előtt a karját, és kivételesen hagyta, hogy untassa az Uchiha az emlékekkel.

Küldetéseikből mutatott még részleteket, utoljára hagyta azt a bizonyos konohai éjszakát, mely sorsfordítónak számított a hetes csapat életében. Aznap a csapat megszűnt létezni.

Sasuke a lány reakciójára várt, aki komótosan emelte fel rá a tekintetét.

- Tényleg elég bosszantó lehettem, amennyiben tényleg konohai vagyok - csak ennyit fűzött hozzá nem többet. Semmi felismerés szikrája nem csillant a smaragdjaiban, sem fejfájás nem kínozta.

- Mi változna, ha feleszmélnél végre a feledés homályából? - tette fel Sasuke a kérdést.

- Semmi - tette hozzá habozás nélkül. A keserű élt viszont hallani vélte a hangjából - Én... nem lehetek szabad - merengett el. A felkarjáról felhúzta a fekete bőr felsőjének ujját és a hosszú hegen végigfuttatta az ujját - Erre az egyre mindig emlékeztetnek - Sakura ahogy végighúzta a mutató ujját, a heg szétnyílt és egy kíváncsi szem tekintett vissza rá.

A táj változott, vér és hullaszag terjengett a levegőben. Sakura azonnal felkapta a fejét, amint megérezte a számára ismerős illatot. A gyermeki Sasuke szemén keresztül látta a klánját ért borzalmakat. Sakura megrökönyödött, amint először pillantotta meg élőben Itachit. Biztos volt benne, hogy ez a szempár villant fel emlékeiben.

- Ismered? - kérdezte Sasuke leplezett kíváncsisággal a hangjában.

A lány válasz helyett viszont egyre csak az idősebb fivér arcát bámulta. Lüktetett a feje, tudta, hogy közel jár a talány megoldásához. Nem szabad most félrepillantania, még ha a fejfájása addig is fog erősödni, míg szét nem robbanna a feje.

- Mégis honnan vagy ilyen ismerős? - tette fel a kérdését az illúziónak, de az csak némán kifejezéstelen arccal meredt rá.

A kép szertefoszlott és helyében Danzou alakja tűnt fel. Sakura egyből ráismert a rémálmának főszereplőjére. Egy pillanatra látta csak a férfit, de hallotta koppanni a márványpadlón a sétabotot és léptek közelgő hangját visszhangozta a folyosó. A félhomályból kirajzolódott az ocsmány arca, melyen gúnyos vigyor ült.

Ez alkalommal viszont nem vált köddé előtte.

Végül a feledés homálya felszállt az elméjéről...