Egy pillanat volt az egész. A bijuu bomba útját Itachi állta el. A sugárnyaláb ereje egészen a faluig lökte el, de az idősebb Uchiha minden erejét és akaratát beleadta, hogy megvédje a falut. A tömény chakra leoldotta a Susanoo extra páncélrétegét és Itachi most már a Susanoo két karjával tartott ellent.
A Susanoo chakrája kezdett szertefoszlani, ezzel teste védtelenné vált a bomba hőjével szemben.
Izzani kezdett a teste.

Most már tudta, hogy Sakurának milyen kínokat kellett kiállnia.

Már nem kell sokáig kitartania. Érezte, hogy a sugárnyaláb gyengülni kezdett.

Már csak pár lélegzetvételnyi idő.

Lángok nélkül égett a teste, kínzó fájdalom járta át minden porcikáját, az egyes levegővételek pedig felértek ezernyi tőrdöféssel. Meg kellett küzdenie minden egyes éltető oxigénmolekuláért.

Hamarosan vége.

A fájdalom mi elborította elméjét, kezdett megszűnni, úgy ahogy a világ képe töredezni kezdett előtte. Nem igazán érdekelte miképp fog a történelem megemlékezni róla, de legalább a múlt mocskába vegyül valami pozitív jelző is tetteiről. Hősként hal meg és ennél többet nem is kívánhatott volna. Megvédte Homokrejteket és az öccsét is a biztos pusztulástól. Az egyedüli amit bánt, hogy nem láthatta újra az Uchiha klán felemelkedését.
A látása végleg elhomályosodott, csak a füle csengése volt az egyedüli amit érzékelt. A csengés egy ideig szinte elviselhetetlenül hangosan zengett, de fokozatosan az is elhalkult, ahogy a gondolatai is elcsendesedtek.

Nem érzett sem fájdalmat, sem hideget, sem meleget. A csend részévé vált ő maga is, ahogy az ólomsúlyú álom leple befedte testét, és a lényt akit Uchiha Itachiként ismert a világ, semmivé lett.

...

Uchiha Sasuke nem tudta pillantását levenni bátyja haláltusájáról. Egy pillanat volt az egész, de mégis mintha órákig kellett volna néznie.
Érzékelte, hogy nem volt már egyedül, de a tény most eltörpült a rideg valóság mellett. Akit elveszített, azt meglelte egy másik élet árán. A medál a nyakában széttört néhány pillanattal ezelőtt és vad lángok ölelték őt körül, amelyek megszelídülve Haruno Sakura alakját vették fel.

A csata heve azonnal megfagyott Sakura megjelenésére. Még a hatalmas ösztönlény is megállt a támadásban és szemét le nem vette a lányról.

Sakura szemtanúja volt a történteknek Obito kis dimenzióhasadékán keresztül. Sokat gondolkozott az elmúlt napok eseményein és rájött hogyan képes megszökni a fogságból. Temarinak egy kis talizmánt adott, amelyet széttörve azonnal Homokrejtekben találta magát. Az egyedüli kapocs a valóságával pedig Sasuke medáljában táncoló lángjaiban rejlett. Ha helyesen spekulál, akkor képes lesz visszaszerezni a főnix erejét is, hisz az ő tüzét rejti a lánc. Az ő hite és akarata lesz majd az éltető táplálék a főnix számára. 

"Mi egyek voltunk és leszünk!" - ezek voltak a lény utolsó szavai mielőtt eltűnt.

Sakura megérintette Sasuke vállát, aki most először nézett rá. Vörös kimonója táncolt a szélben, smaragdjai az elhatározástól égtek szüntelenül. A lány is szemügyre vette szerelmét, kinek a gyász ott ült a tekintete sarkában, de nem engedett utat fájdalmának. Sokat fejlődött érzelmileg az elmúlt egy évben, ahogy ő is.

Sakura tudta hogyan mentheti meg Itachit. Ezerszer végigjátszotta Gaara gyógyítását, amikor rájött egy fontos részletre.

- Meg tudom menteni - jelentette ki csendesen, de az egész csatatér hallotta szavait. Különösen Obito kapta fel erre a fejét.

Sasuke a lány arcát fürkészte. Nem álságos ígérettel akart könnyíteni az ő lelkiismeretén, hanem  a testtartása és mimikája is a határozottság igazságát sugallta.
Sasuke tudta mi történt a Kazekagével. Belegondolni, hogy ilyen hatalom jutott egy halandó kezébe... nem csoda, hogyha Obito figyelmét ez felkeltette.

Az Uchiha megbízott a lány ítélőképességében.

- Kérlek! - felelte bizakodva. Régen ezt a kifejezést nehéz lett volna hallani Sasuke szájából.

Sakura mintha csak Sasuke engedélyére várt volna, azonnal Itachi teste mellett termett. Vetett egy pillantást a homokgömbbe burkolózott falura, majd a csata résztvevőire. Egyedül Naruto jelenléte lepte meg. Nem számított rá, hogy itt kell találkozniuk és csak remélte, hogy jelenléte semmi rosszat nem ébreszt fel egykori társában. Habár aranyló chakráját elnézve, ő is rengeteg fejlődésen esett át és már közel sem az az örök gyermek ki emlékeiben élt.

Obitora kihívóan nézett mielőtt Itachira fordította volna a figyelmét. Tudta, hogy addig nem fog senki támadásba lendülni, míg be nem fejezi a "csodát". Közelebb hajolt, Itachi arcához, tincsei előrebuktak így eltakarták az arcát és nem láthatta senki azt a könnycseppet, ami az Uchiha homlokára hullott. Az aranyló csepp legördült a férfi két szemöldöke közé majd felszívódott. A főnix könnye segít megnyitni az Ajna chakrát, avagy közismertebb nevén a 3. szem chakráját. Érzékelést ad a semmiben levő léleknek, érti és érzi, hogy mi történik körülötte, illetve a hátrahagyott fizikai test világában is tudatában van a történéseknek.

- Szükségünk van rád! - suttogta Sakura, hisz innentől kezdve már Itachin állt, hogy vissza akar-e térni az élők közé vagy sem.

Naruto mozdult először, de nem támadás volt a szándéka. Segíteni akart Konoha névtelen hősének, hisz nem érhet így véget a története. Ő nem képes holtakat visszahozni, viszont erejével képes a testét regenerálni.
Leguggolt Sakurával szemben és aranyló kezét rátette Itachi összeégett testére. A gyógyító chakrája pillanatokon belül a férfi testébe áramlott és megindította az Uchiha vér és chakraáramlását is. Megfáradt izmai erővel teltek meg és testén új bőr jelent meg.

Sakura csodálattal nézte Naruto munkásságát. Az Uzumaki csak akkor nézett rá, amikor végzett a gyógyítással.

- Te is jinchuuriki vagy, igaz? - kérdezte. Hatalmas chakramennyiséget érzett a lányban, de különbözött az eddigi jinchuurikijéktől. 

- Valami olyasmi - húzta fel Sakura a kimonója ujját és a lángoló főnix tetoválása újra a karján keringőzött, ami megnyugvással töltötte el a Harunot. Helytálló volt a feltételezése.

- Más fajta pecsét, mint az enyém  - elmélkedett hangosan, majd tekintetét elszakította a lány karjáról és az arcára tévedt.  Az Uzumaki vizslatón fürkészte az arcát még egy pár, szinte már zavarbaejtő pillanatig. - Mi már találkoztunk valahol? - kérdezte a rá jellemző naivitással.

A lány már nyitotta ajkait a válaszadáshoz, de hang nem tudta elhagyni a torkát, hisz Itachi sóhajtása azonnal minden figyelmet és tekintetet odavonzott.

- HOGYAN?! - kiabált dühvel telve Obito a juubi fejéről. Olyan erővel szorította ökölbe kezeit, hogy körme belevájt bőrébe, nyomán kiserkent vére csepegett le ütemesen a juubi fejére.

Sakura némi sajnálattal nézett bele a vérvörösen izzó sharinganba.

- Rint nem tudom megmenteni  - közölte a hideg valóságot a férfivel, aki egész életét erre tette fel...

Hopp egy rész. 😂