Uzumaki Naruto egy pecsét közepén meditált, melyet hét gyökér vett körbe és állt készen, hogy mozdulatlanná tegyék abban az esetben, ha a démon ereje felülkerekedne rajta. Amennyiben a természeti chakra uralkodna el testén, akkor azt Fukasaku intézné el egy rúgással, ahogy a nap folyamán már többször meg is tapasztalta az Uzumaki.

Az átlagemberek egyféle chakrával rendelkeznek, míg a jinchuurikik a testükbe zárt démonok hatalmas mennyiségű vad chakráját is birtokolják. Naruto pedig egy harmadikféle chakratípust próbál az irányítása alá vonni.
A természet erőiből merít energiát és próbálja a sennin módot elsajátítani, ami által képes lenne felerősíteni meglévő technikáit és újakat fejleszteni. Ráadásul az érzékelése még kifinomultabbá válna és olyan dolgokat is képes lenne észrevenni, ami eddig számára láthatatlanok voltak. Harmadik napja volt a hegyen, de már borsódzott a háta, ahogy a közelgő étkezésre gondolt.

A békák nem esznek sülteket, sem ráment. Csak rovarokat. 

Eddig sikerült valahogy kijátszania az étkezést és szabad perceiben talált bogyókon túlélnie... Azonban gyomra már valami tartalmasabb ételre vágyna. Az otthoni rámen és Hinata főztje hirtelen még jobban felértékelődött benne. Bárcsak itt lenne mellette a lány, mert a képességeit tekintve egész biztosan az itteni összetevőkből is pompás lakomát készített volna.
Mestere szokásához híven szó nélkül eltűnt és nem is látta az edzés kezdete óta. Egyedüli társai az idős béka és a faarcú senpai voltak. Az Uzumaki magában puffogott, hisz a legnagyobb szükségben megint nincs itt Ero-sennin. Csak annyi tanácsot adott, hogy merüljön alá, de ne túl mélyre és fogadja be a természet energiáit.
De mégis meddig merüljön a tudata?

Újabb rúgást érzett a tarkóján.

- Elkalandoztak a gondolataid Naruto-chan! - igazgatta meg a köpenyét az idős béka.

Naruto az égő tarkóját vakargatta és csak magában morgott.

"Mióta gondolatolvasók a békák?"

Nagy levegőt vett és lassan fújta ki. A száguldó gondolatait egy patak hömpölygő iramára lassította és az étkezéssel kapcsolatos háborgását is lecsendesítette. A külvilág hangja zümmögéssé halkult, majd mintha elvágták volna a testét és a tudatát egymástól.

A csendet felváltotta az egyenletes csöpögés hangja.

Naruto megrezzent, hisz jól ismerte a helyet. A bokáig érő víz csatorna szagát árasztotta és csak egy út volt előtte. Egyenesen előre, a démonróka ketrecéhez.
Egyszer szembe kell néznie a félelmeivel. Meg kell tanulnia azt az erőt használnia, amivel képes lehet megállítani egy háborút és ezáltal képes lesz megvédeni a szeretteit.

Nincs már egyedül... - szajkózta magában Hinata szavait, de valahogy ezek most üres szavakként hatottak a sötétség órájában.

Orrát marta a róka bűze és látását zavarta az itt uralkodó sötétség.

A ketrecben rejlő démon megérezte gazdateste jelenlétét és felébredt mély álmából.

- Készen állsz a múltad a megismeréséhez? - Naruto megrökönyödött a kérdéstől.

- Mit tudsz amit én nem? - kérdezett vissza rögtön.

A démont szórakoztatta a fiú reakciója és tudatlansága. Az Uchiha kölyök kitörölte az emlékeit, az övé viszont sértetlen volt. Minden egyes percre emlékezett, amíg az ő ereje birtokolta a fiú testét. 

- Nyisd ki a ketrecet és elárulom - húzta el a mézes madzagot a róka. 

- Ennyire idiótának nézel? -  fonta össze sértődötten Naruto a karjait a mellkasa előtt.

- Csak egy idióta mint te nem lát át a szitán és hagyja megvezetni magát az állítólagos barátai által.

- Fogd be!

Naruto tisztában volt vele, hogy valamit nem mondanak el neki.

- Ohh most már fogjam be? - játszott tovább az Uzumaki idegeivel - Akkor valószínűleg nem is érdekel, hogy hova tűntek a csapattársaid - nevette el magát ördögien a Kyuubi.

- Csapattársaim? Nekem nem voltak csapattársaim! Kakashi-sensei és Ero-sennin tanított mindvégig! - állította határozottan Naruto.

- És a szívedben uralkodó üresség is ezt állítja?

Naruto megrökönyödött és hirtelen szóhoz sem jutott.

"Naruto-chan"

"Naruto"

A róka nevetése összefolyt a külvilág kiáltásával. Naruto lassan nyitotta ki szemeit és meglepve tapasztalta, hogy nem meditáló pózban van már. Testét faágak tartották fogságban. A faarcú férfi arcáról csöpögött a veríték és még Jiraya is előkerült.

- Mi történt? - kérdezte Naruto, feje viszont hasogatni kezdett.

- Legyen mára ennyi! Holnap folytatjuk az edzést! - adta ki a parancsot a fehér hajú férfi és már indulni is akart volna vissza a fák rengetegébe.

- Állj meg! - üvöltötte az Uzumaki torkaszakadtából, ahogy felelevenítette a rókával való találkozását.

Jiraya megállt háttal.

- Hol vannak a csapattársaim? - zengte be Naruto hangja a tisztást.

- Nincsenek csapattársaid - mondta keményen a férfi.

Naruto felszisszent.

- Szóval te is hazudsz nekem? - Yamato szorított a fogáson, hogy Naruto dühkitörését csillapítsa.

Jiraya arcizmai megrándultak a vád hallatán, de igen, hisz megígérte Tsunadénak, hogy tartja a száját az igazságról.

- Ki fogom deríteni az igazságot! - üvöltötte Naruto és az összes frusztráltsága elég erőt adott neki, hogy kitörjön Yamato jutsujából. Vörös chakra borította be a testét és rögtön három farok formálódott a háta mögött.

Minden csak hazugság volt körülötte?

Naruto újra a ketrec előtt találta magát. Az egyedüli akitől az igazságot várhatja az csak a szörny előtte.

- Engedj szabadjára és megmutatom az igazságot! - csábítgatta magához Narutot a róka.

Az Uzumaki határozott léptekkel megindult előre.

Gyerekkorában is kiközösítették és most is az igazság visszatartásával. Semmi sem változott. A negatív emlékek ellepték Naruto tudatát, szörnyen csalódott volt, ahogy arra gondolt, hogy Hinata is titkolózott előtte.
Miért nem érti őt meg senki sem?

"Nem vagy egyedül"

Hazugság!

A ketrec előtt megállt és a Kyuubi már markában érezte a szabadságot. A víz örvényleni kezdett a fiú lába alatt és felemelte őt egészen a pecsétig.

- Tépd le! - sugallta a róka.

Az önkívületi állapotában lévő Naruto ujjai a pecsétre helyeződtek és kész volt letépni az utolsó akadályt ami elválasztja a démon erejét a világtól.

- Tépd már le! - sürgette a démon.

Naruto teste ösztönösen cselekedett úgy ahogy a róka kívánta tőle. A pecsét felső része már majdnem teljesen eltávolodott, amikor nyomást érzett a csuklója felől.

- Nem vagy egyedül - hallotta a selymes baritont az oldaláról.

A férfi elrántotta őt a pecsét közeléből és Naruto a vízbe csobbant. A tudata kitisztult, de a látása még nem teljesen. Az előbb képzelődött vagy tényleg volt vele valaki? A fejét masszírozta, hisz képtelenség volt, hogy ezen az átkozott helyen legyen még valaki.

Ha igen akkor nagyon jól elrejtőzött az elmúlt 17 évben.

A gondolattól még a hideg is kirázta. Nem hiányzik még egy démon ide.

- Jól vagy? - jelent meg hirtelen a látóterében egy hatalmas tenyér.

Felkapta a tekintetét és a félhomályban kirajzolódott a férfi alakja. Naruto nem jutott hirtelen szóhoz. 

- NARUTOOO! - üvöltötte harsányan a démon. 

- Elég hangos nem gondolod, Naruto? - Naruto álla még jobban a földet verte. 

- Honnan tudod a nevem? Ki vagy te és mit keresel a testemben? - A férfi titokzatosan elmosolyodott, majd a ketrec felé fordult. Naruto teljesen megfeledkezett róla, hogy a démon az előbb az ő nevét ordította, majd meglátta a férfi fehér köpenyét. - Yondaime Hokage -  suttogta Naruto.

- YONDAIME! LÉGY ÁTKOZOTT! - átkozódott a róka eszeveszetten, amiért csak milliméterekre volt a szabadságtól. 

- Nem veled akarok társalogni, Kurama! - A férfi csettintett és a homályt felváltotta a fény. Csend ölelte körül őket, nem zavarta őket a róka ordítozása.

A Negyedik felsegítette Narutot a földről.

- Te pecsételted belém a Kilencfarkút - suttogta még mindig kábultan.

Minato bólintott.

- A Kilencfarkú erejének felét a testedbe pecsételtem, mert hittem hogy a fiam képes lesz irányítani.

Naruto lassan fogta fel az előbbi mondat jelentését.

A démon erejének fele van csak benne...

A fia...

Képes lesz irányítani....

A fiam...

- Te lennél az...? - Naruto nem tudta kimondani, hisz számára felfoghatatlan volt az egész. Szürreális mondhatni. Az ő apja lenne a Negyedik Hokage?

Ha valóban ő az apja, akkor miért pecsételné a saját vérébe a démont?

- Örülök, hogy végre találkozhattam veled! - Minato szemei ragyogtak a viszontlátás örömétől, viszont nem sokáig örülhetett, hisz gyomrába Naruto ökle fúródott.

- Mégis hogy tehetted ezt velem? Miért pecsételted a saját fiadba a Kyuubit? Tudod mennyi szenvedésen és megaláztatáson kellett emiatt keresztülmennem?! Az egész faluban kiközösítettek, és én mindennap azon dolgoztam, hogy felfigyeljenek rám és elfogadjanak. El akartam szökni, de találkoztam Iruka-senseijel, Kakashi-senseijel és Ero-senninnel. Aztán az Akatsuki és a Shunsei célpontjává váltam. Elkaptak de fogalmam sincs, hogy pontosan mi történt velem, mindenki titkolózik a környezetemben. Elegem van abból, hogy senki nem mond el semmit! - fakadt ki Naruto szívszakadva, amit Minato türelmesen végighallgatott.

- Sajnálom, hogy mindezeken keresztül kellett menned, viszont a Harmadik Hokage és a mostani Hokage is okkal tartották vissza az igazságot. Meg akartak óvni ezzel.

- Mégis mitől? Állítólag voltak csapattársaim... ugye nem...

- Nem - vágta rá gyorsan Minato, ami Naruto számára megnyugvást hozott.

Legalább nem ölte meg a csapattársait, akikről nincs is emléke.

- A csapattársaid önként döntöttek arról, hogy kivonulnak egyelőre Konoha életéből. Téged akartak ezzel megóvni, mert csak így tudták megmenteni az életed.

Naruto megremegett.

- Megmenteni... az életem? - Naruto nem értette... ennyit azért a lábadozása alatt elárulhattak volna neki.

Minato látta Naruto frusztrációját ezért folytatta.

- Az áldozatuk amit érted hoztak meg mind hiábavaló lett volna, ha bárki bármit is mond neked a létezésükről. Egyszer majdnem elveszítettek téged, amiért fejjel mentél a falnak és úgy döntöttél, hogy mindkettejüket megmented. Ha az emlékeid teljes birtokában lettél volna a múlt megismétlődött volna. Megint elszöktél volna, és lehet nem úsztad volna meg ép bőrrel, mint most.

- Ők a barátaim voltak? - markolta meg a szívénél a pólóját Naruto, mire a férfi bólintott.

- A legigazabb barátok és a faluban is igaz barátaid vannak Naruto - válaszolta Minato mosolyogva.

Naruto megnyugodott az igazságot hallva, viszont a kíváncsiság furdalta őt.

- Hogy hívják őket? - bízott benne, hogy választ kap a kérdésére.

- Amikor eljön az idő tudni fogod rá a választ - felelte Minato titokzatosan, az alakja viszont halványodni kezdett.

- Nee! Apa várj! - szaladt ki a száján Narutonak.

Minato elmosolyodott és megölelte a fiát.

- Mind hiszünk benned, Naruto! - A férfi eltűnt és vele együtt a világosság is.

Naruto újra a ketrec előtt találta magát, szemben egy igen mérges Kuramával.

Naruto határozottan tekintett a rókára, szívére végre megnyugvás telepedett. Nem fogja firtatni a múltat. Ha eljön az idő, akkor minden a régi kerékvágásba fog kerülni.

- Egy nap visszajövök és az erőd az enyém lesz! - kiáltotta határozottan a démonnak és végre úgy érezte, hogy újra a régi önmaga.

Van új célja és megvan most már az önbizalma is hozzá.

A célja beteljesítéséhez viszont előbb erősebbé kell válnia és pont ezért van itt!