Rámenillat lengte be a szűkös kis kifőzdét, mely jócskán kinőtte már magát. Az üzlet mellett egy tábla hirdette, hogy felújítás miatt egy hónapra be fognak zárni, így az utolsó napokban telt háznak örülhetett az idős tulajdonos és annak a lánya, Ayame.
Legkedvesebb törzsvendégük szintén a pultnál várt és annak ki nem mondott barátnője szintén. A gőzölgő ételt elébük tették, majd Hinata nekilátott az ínycsiklandozó fogásnak, viszont Naruto hozzá sem nyúlt a pálcikához. Az utóbbi két napban eléggé el volt veszve a gondolataiban.

Azóta ilyen amióta találkoztak Naruto mesterével...

- Naruto-kun - szólongatta Hinata csendesen, mire az Uzumaki észbe kapott és nekilátott az ételnek ő is.

- Gomen - kért bocsánatot zavartan.

Hinata megvárta míg Ayame hátrament a konyhába.

- Minden rendben? - kérdezte halkan, de Naruto így is értette a mellettük ülő baráti társaság harsány beszélgetése mellett.

- Persze - felelte Naruto mereven, mire a lány sóhajtott egyet.

- Jiraya-samával történt valami - közölte tényszerűen.

A szőke kimérten bólintott, de Hinata nem faggatta tovább. Tudta, hogy meg fog neki nyílni, csak időt kell adnia neki. 

Végeztek az ebéddel és sétálni indultak a faluban. 

- Mondd Hinata... - kezdett bele nehézkesen Naruto, ami már csak azért is meglepő volt, mert ő kifejezetten a szavak és tettek embere volt - Mit tennél ha akaratod ellenére olyan erő használatára akarnak ösztönözni, mely félelmet kelt bennem és másokban?

Hinata csendesen mérlegelte válaszát.

- Attól függ, hogy mire akarják ezt a hatalmat felhasználni. Ha valami rossz dologra, akkor mindenképp ellenállnék, ha viszont valami nemes célt szolgálna, akkor szembenéznék a félelmeimmel - A lány fürkésző tekintetét a fiúra vezette, amint az megállt.

- Mégis hogy nézzek szembe a legnagyobb félelmemmel? - kérdezte gyötrődő hanggal.

- Nem vagy rá egyedül - nyújtotta a kezét Hinata.

Tenyere Naruto arcára simult.

- Engem az nagyobb félelemmel töltene el, ha tudnám, hogy az erő amivel képes lennék megmenteni másokat senkit sem tudnék megmenteni. A szeretteim halálának gondolata rémiszt meg igazán. Tudom, hogy képes vagy azt az erőt uralni, Naruto-kun - Hinata szavai egyenesen a fiú szívéig hatoltak.

- Hiszel bennem, Hinata?

- Mindörökké.

...

Egy hét.

Egy hét telt el az ősz hajú férfi érkezése óta. Tanítványa egyszer sem kereste fel, de nem adta fel a reményt. Már magason járt a hold és léptei belevesztek az éj csendjébe. Konoha főkapujához tartott, de már messziről feltűnt, hogy egy köpenyes alak várja őt az oszlopnak támaszkodva.

Első pillanatra azt hitte, hogy Tsunade jött elbúcsúzni tőle, de ahogy közelebb ért a szíve nagyot dobbant.

Naruto várta őt, hátán egy táska volt.

- Késtél - vetette fel az öregnek, majd a táska szíját meghúzta - Akkor elmondod, hogy pontosan hova is megyünk? Mert az elég zavaros volt.

-  Hát elhatároztad magad! - csapott egy nagyot a fiú vállára.

- Vannak fontos emberek akiket meg akarok védeni. Nem tudnám elviselni ha a tétlenségem miatt vesznének oda - Naruto hangja határozottan csengett.

Jiraya szeme mosolygott, ahogy a tanítványát szemügyre vette, hisz a gyermek apját - ki egykori tanítványa volt - látta benne.

Még sohasem hasonlított ennyire rá, mint jelen pillanatban.

- Akkor induljunk is! - Jiraya intett az őröknek, akik viszonozták a gesztust.

- Szóval merre is van a Myoobuko hegy? - próbálta Naruto továbbra is kideríteni, hogy pontosan hova is mennek.

- Még előtte kitérőt kell tennünk. Szükségünk lesz egy kis segítségre, hogy erődet megfelelő kontroll alatt tudjuk tartani.

- És mennyi ideig leszünk távol? - folytatta tovább a faggatózást a szőke.

- Amíg meg nem tanulod uralni az erődet.

Naruto felsóhajtott.

- És a háború is megvárja míg én felkészülök?

- Bízzunk benne! - A férfi hangja egy árnyalattal sötétebb lett, ahogy belegondolt az ellenkezőjébe.

Nincs vesztegetni való idejük. Egész éjszaka haladtak és csak hajnalhasadáskor álltak meg pihenni. Naruto elhúzódott egy fa árnyékába és ledőlt pihenni, míg Jiraya leült vele szemben és írni kezdte a könyvének az utolsó fejezetét. Egy hét alatt a részletes vázlatokból sikerült élete remekművét összehoznia.

Ráadásul ezzel el tudta terelni borús gondolatait, miszerint cserben hagyta a keresztfiát.

Azonban most már aggodalomra nincs oka. Minden olyan lesz mint régen volt köztük.

- Még mindig nem tudtál elszakadni a könyvírástól? - pillantott fel Naruto a fű magasságából.

- Halálig tartó hobbi. Aki egyszer belekezd, nehezen tudja abbahagyni - mártotta bele az ecsetet a tintába a férfi. 

Naruto lehunyta a szemét és csak hallgatta, ahogy a férfi egyik vonás után a másikat festi fel a papírra. Megnyugtató hangja volt.

Már majdnem álomba merült, amikor a tintatartóra visszakerült a kupak.

- Itt van - pakolta el a dolgait Jiraya.

Naruto is felpattant a földről és várta a titokzatos idegen érkezését. Pár perc múlva felbukkant a fák sűrűjéből a férfi, ki Konoha jelét viselte az arcát keretező fejpántján. Rövidre nyírt barna haja az ég felé állt, míg tekintetében volt valami ijesztő Naruto számára.

Nagy, kerek, fekete szemei voltak az illetőnek, aki a húszas évei közepén járhatott. A fiatal férfi Yamatoként mutatkozott be és tisztelettudóan meghajolt Jiraya előtt, míg Narutoval kezet fogott illedelmesen. Az Uzumaki uralkodott arcvonásain, de kirázta a hideg Yamatotól.

- Tsunade-sama mindenről tájékoztatott és a szükséges előkészületeket megtettem - Jiraya bólintott. A férfi ráharapott az ujjára és gyors kézjeleket követően a földre csapott.

Gamabunta jelent meg teljes nagyságában. Naruto egy párszor találkozott vele az edzése folyamán, sőt mi több a chuunin vizsgán is segítette őt, amikor megküzdött Gaarával.

Naruto hiába próbált emlékezni részletesebben, mintha töröltek volna bizonyos emlékeket a múltjából. Miért küzdött Gaarával? Mit akart oly hevesen megmenteni?
Hiába próbálta a homályt megtölteni emlékekkel nem sikerült. A kérdései megválaszolatlanok maradtak.

Jiraya megkérte Gamabuntát, hogy hármójukat vigye el a hegyre, amit a hatalmas varangy teljesített is.

...

A lány tekintetében a Tűz akarata égett. Minden előkészületet megtett, hogy szembenézzen az elődei hagyatékával.  A csapata elfoglalta a helyét, míg ő szélsebesen repült a Yowashik és Qhizushik alkotta hadsereg felé.

A tízezer ember betöltötte Sakura látómezejét. A Qhizushik jó minőségű harci felszereléssel voltak felfegyverkezve, míg a Yowashik szedett-vedett bandának tűntek a jó kiállású Qhizushik mellett.

Sakura lejjebb ereszkedett, hogy hallhassák a hangját. 

- Eljöttetek, hogy kivégezzetek engem és a népemet, azonban az én erőm felülmúlja a tiéteket. Lerendezhetjük egy mészárlás keretei között vagy alkut is köthetünk. Aki leteszi a fegyvert annak nem fog bántódása esni, hanem befogadásra lel és a védelmemet élvezi.

Sakura néhány Yowashi harcos tekintetében felismerte a félelmet és a hajlandóságot a megadásra, de senki sem akart előre lépni. Féltek a vezetők haragjától. A Qhizushik magabiztosabbak voltak a képességeikben.

Sakura tett még egy utolsó próbálkozást.

- Komolyan a halálba rohannátok értelmetlenül csak a vezéreitek parancsára? Miért nem külditek előre őket, hogy ők alkossák a feláldozhatók csoportját?

- A Király akaratát mi képviseljük! - felelte egy díszes Qhizushi lovas.

- És hol van a Királyotok, amikor a legnagyobb szükség lenne rá? Lehet, hogy fogta a birodalom összes vagyonát és elhajózott egy biztonságos szigetre? - élcelődött tovább, ami olaj volt a lovas önérzetének megsértésében.  - Én jobb Királynőtök lennék - folytatta Sakura határozottan - Véget vetnék az igazságtalanságnak, ami a Yowashik felé irányul.

Néhány Yowashi vezér tekintete érdeklődően csillant felé, de a Qhizushik támadásra adtak parancsot, míg a Yowashik vártak.

A qí használatuk elég kifinomult volt, de ez nem akadályozta meg Sakurát abban, hogy kitérjen a támadások elől.

- Vagy soha nem is akarjátok kiküszöbölni a társadalmi különbségeket - folytatta Sakura a qí használók felé fordulva - A szövetség csak ürügy számotokra, a valódi célotok, hogy a Yowashik száma megfogyatkozzon ebben a csatában és a maradék földre is rátennétek a kezetek. Az egész kontinens a tiétek lenne. Ha valódi lenne a szövetség, akkor a király itt lenne - folytatta tovább a fejtegetést Sakura.

A lány célt ért, hisz bogarat ültetett a Yowashik fülébe.

- A mélyen tisztelt Királyunk megbetegedett - jött a betanult válasz a lovas felől, de Sakurának egyből lejött, hogy bizony ez távol áll az igazságtól.

A Haruno pedig megragadta az alkalmat és még lentebb ereszkedett, hogy már az egyszerű fegyverek hatótávolságába is beleesett. A hatalmas főnix tollai leértek a földre és nyomában tűz keletkezett. Sakura körberepülte a csatateret, miközben folyamatosan kitért a támadások elől. 

Az emberek egy tűzgyűrűbe szorultak, esélyük nem volt kimenekülni belőle. 

 A Qhizushik hiába próbálták eloltani erejükkel a tüzet, ezt a fajtát nem tudták. Zabolátlanul égett tovább és haladt az élők felé. Egyre kisebb területre szorultak össze a harcosok, a láncing miatt még perzselőbbé vált a forróság, mi körülvette őket.

- Most már látjátok a különbséget az erőink között? - szállt le Sakura, aki közben visszahúzta hatalmas lángszárnyait normális méretűre - Megadjátok magatokat, vagy értelmetlenül elégtek?

Senki sem akart égve elégni...

Így történt az, hogy tízezer harcos egyszerre dobta le a fegyvert és vérontás nélkül zárult le a csata menete.

...

Buborékok szálltak alá lassan a juharfa ágáról. Egy fiatal ifjú fújta azokat a bambuszból faragott pipájából, amit egyébként fegyvereként is használt. Mostanában ez lett a kedvenc elfoglaltsága, hogy bosszantson vele egy néhány évvel fiatalabb ifjút. A fekete hajú először unottan hessegette el a buborékokat maga elől, majd amikor már megunta bosszankodva nézett a buborékfújóra.

Az viszont nem akarta abbahagyni.

Néhány hónapja egy elég furcsa társaság csapódott hozzá.

Két Uchiha és egy Chinoike. Érdekes felállás volt tekintve, hogy a két klán közös múltja elég zűrösen alakult. Azonban a nézeteltéréseiket rendezték, habár őt ez nem különösebben érdekelte.
Nem támadó jelleggel közelítettek felé, de ő nem tudott megbízni az emberekben, hisz egész életében üldözték őt átkozott ereje miatt. Ezért nem is lepte meg, hogy az Akatsuki célpontjává vált. Közömbösen fogadta a hírt, hisz csak egy újabb fejvadászt látott maga előtt.
Azonban a társaság nem akart tágítani mellőle, és neki még több koloncra nem volt szüksége. Szabadúszó volt. 

Nyilván nem tartott igényt a felajánlott segítségre, hisz eddig is meg tudta magát védeni, de továbbra is erősködtek a jelenlétük mellett és ennek következményeként harcba keveredtek.

Bosszantó három kekkei genkai birtoklóval harcolni és el kellett ismernie a vereségét. Lassan féléve utaznak és edzenek együtt. A fejvadászok pedig menetrend szerint jönnek, viszont többségében nem élve távoznak.

- A legutóbbi milyen volt? - kérdezte Utakata, aki alapvetően nem szokott beszélgetést kezdeményezni.

- A változatosság kedvéért csak egy ködrejteki idióta, aki az adósságát akarta rendezni a fejemért járó pénzből.

- Lassan elvesztem a népszerűségem - sóhajtotta a férfi - Megölted?

- Nem volt rá szükség. Még most az erdőben bolyong hála a genjutsumnak.

- Meg kellett volna ölnöd - fújt újabb buborékokat, amik Sasuke arca fél szálltak.

- Nem jelentett veszélyt.

- Minden életben hagyott kockázati tényezőt jelent - húzta fel az orrát Utakata.

- A jelentéktelen bogaraktól nem félek. Ha te igen keresd meg és öld meg - vonta meg a vállát Sasuke.

Utakata arca grimaszba torzult. Pontosan ezért nem szoktak beszélgetni, hisz általában az mindig egymás egójának taposásában végződött.

Egy pikáns válasz érlelődött a barna hajú férfiben, de kinyögni már nem tudta, hisz a kunyhó ajtaja kinyílt. Három napja itt téblábolnak egy helyben. Itachi arca még borúsabb volt mint tegnap volt.

Sasuke egy szó nélkül felállt és tiszta vizet akart volna meríteni a vödörbe, amit Itachi a kezében tartott. Azonban Itachi nem engedte el a fogantyút.

- Beszélned kellene vele - hozta fel óvatosan a témát Itachi. Sasuke szorosabban markolta meg a fogantyút, de nem eresztette azt - Amíg még megteheted - tette hozzá csendesen az idősebb fivér.

Az elmúlt hónapokban eléggé kötődni kezdett Chinohoz Sasuke és vica versa. Egyikük sem volt az az érzelgős fajta, az ő szeretetnyelvük egymás sértegetésében merült ki, de ha baj volt azonnal ugrottak, hogy a másikat mentsék.

Viszont Chino már az útja végét járta a fiatalos kinézete ellenére. Sokkalta idősebb volt náluk.

Sasuke végül elengedte a vödröt. Jól tudta, hogy nincs hatalma az idő felett, de akkor is szorító érzéssel töltötte, hogy egy számára kedves arc már nem lesz többé.  Az utóbbi időben egészen megszokta a fura idős nő dolgait, nélküle magányosabban fognak telni a napok.
Sasuke sokszor találkozott a halálnak annak a fajtájával, amely hirtelen csapott le és hirtelen  is tűnt el. Ez a fajta elmúlás számára szokatlan volt és szívszorítóbb, hisz az idő napról napra fogyasztotta el az ember lényét.

A fiatalabb Uchiha becsukta maga mögött az ajtót. A kunyhó Köd szigetének északi részén feküdt, ami valószínűleg egy farmer háza lehetett. Amikor idetértek a tárgyak elhelyezkedéséből arra következtettek, hogy néhány hónapja lehetett csak lakatlan. A berendezés szolid volt, de a célnak tökéletesen megfelelt.

Chino az ablak mellé tett ágyban feküdt békésen, mintha csak aludt volna. Sasuke talpa alatt megreccsent egy padlódeszka, amire a nő szeme résnyire kinyílt.

- Nincs sok időm hátra - lehelte erőtlenül, de valahogy mégis mosolyt csalt az arcára.

Talán csak a láz miatt tette.

- Meg fogsz gyógyulni - ült le Sasuke a székre, de ő sem hitte el, amit mondott.

Chino nevetése hörgésbe torkollott.

- Ez a nyálkás idő - nézett ki fintorral az arcán - Nem ezt akartam látni a halálom pillanatában.

Természetesen beszélt a rá váró végről. Beletörődött sorsába, hisz neki már nem volt vesztenivalója.

- Még nem találkoztál Sakurával - Sasuke torkába gombóc szökött és nem tudta folytatni.

Chino beletörődötten mosolygott.

- Majd odafentről. - Chino zihálva kapkodta a levegőt, majd a roham után újra megszólalt. Vágyakozva tekintett kifelé - Lenne egy utolsó kérésem. Látni akarom a napot.

Sasuke felvette a takaróba bugyolált Chinot és gyengéden tartotta karjai között. Teste még törékenyebb lett mint emlékezett rá. Sasuke kisétált, mire a két férfi tekintete egyszerre vetült rájuk.

Itachi azonnal odaugrott, mire Sasuke átadta neki a nőt, míg kézjeleket formált. Itachi nem kérdezett semmit, Utakata közömbösen figyelte az eseményeket.
Egy szép nagy sólyom jelent meg a kunyhó előtt. Sasuke visszavette Itachitól Chinot és felült a madár hátára. A sólyom kitárta szárnyait és heves csapkodással átvágott a szigeten ülő  vastag ködfüggönyön. Az arcukba hűvös szél csapódott viszont a látványért megérte. A nap épp a horizont mögé bukott, az ég pedig a szivárvány színeiben pompázott. Chino sápadt volt mint a hó, teste viszont forró volt a láztól, ami még a takarón keresztül is átütött.

Bágyadtan nyitotta ki a szemét.

- Gyönyörű - lehelte, a szemébe könny szökött a látványtól - Az egész életemet köd borította be. A gyűlölet megbetegíti az ember lelkét. Viszont az utolsó hónapjaimban végre békére leltem általatok. Hálás vagyok nektek, amiért megmutattátok, hogy van remény még a világon.

Szaggatottan vette a levegőt, a mellkasa egyre nehezebben emelkedett fel és alá. Fájt az éltető levegőért minden megtett mozdulat.

- Bár találkozhattam volna a leánnyal, bár láthattam volna egy békés világ megszületését - szaladt könnybe Chino szeme.

- Chino... - suttogta halkan Sasuke, majd támadt egy ötlete. Nem volt épp a szavak embere, de ezzel könnyíthet a nő fájdalmán.

Chino bágyadtan meredt az Uchiha szemeibe, sejtette hogy milyen ötlete támadt.

- Ez a végső búcsúm, Uchiha Sasuke. - Kinyújtotta vékony karját Sasuke arca felé, de nem érte el. Sasuke megragadta gyengéden a kezét és felébresztette a Sharingant. A vörös izzás mellé könny is társult, de azt már Chino nem láthatta.

Egy genjutsut bocsájtott rá, ahol találkozhatott Sakurával egy olyan világban, amiről mindenki álmodik. Egy háború nélküli világban.

A nap végleg a horizont alá bukott és az ég elvesztette ragyogó színeit. Csak a sötétség maradt és burkolta be hidegen Sasukét.

A genjustu megszakadt.

A halál észrevétlenül lopózott be a karjai közé és vitte el egy újabb szerettét. A kibuggyanó könny felszántotta az arcát és a nő sápadt arcára hullott. A kezét elengedte és szeretetteljes mozdulattal a testére helyezte.

Egy békés világot fog teremteni, hogy a múlt tragédiái ne ismétlődhessenek meg és egész biztos volt abban, hogy egy tüzes lélek sok-sok mérföldnyire ugyanígy érez, mint ő...

A 100. rész méltán megérdemli az extra hosszú fejezetet. Hogy is mondtam? Max 15 részes lesz? 😂