Sakura:

Csak a saját szaggatott lélegzetvételeimet hallottam, a vérem a fülemben dübörgött. A poros és állott levegőtől azonnal köhögni kezdtem, szemem könnyezett a bekerülő portól. Nem ártana ezen a helyen egy alapos szellőztetés...Gyorsan kidörzsöltem a piszkot a szememből és jobban szemügyre vettem a környezetem. Hamar megállapítottam, hogy egy évek óta érintetlenül hagyott házban vagyok. A hátam mögött szintén köhécselést hallottam.

Hátrapördültem.

Obito a tenyerét a szája elé kapta, úgy prüszkölt a felkavarodó portól.

- Vissza kell mennünk, Obito! – kérleltem azonnal hisztérikusan – Sasuke... - a férfi félbeszakított.

- Nem tudtál volna ellene semmit tenni, Sakura. Kaguya átkai túl erősek! Sasuke megölt volna! – ejtette ki fojtottan a kegyetlen igazságot a férfi.

A kétségbeesés könnyei szántották fel arcomat és a tehetetlenség dühe árasztotta el testemet.

- Muszáj tennünk valamit!!! Különben mindenki meghal! – Obito szánakozva nézett rám.

- Nem tudtuk volna megakadályozni Sasukét. A biztonságotok előrébb való! – a karjaim a testem mellé hullottak. Utáltam, hogy ennyire törékeny és tehetetlen vagyok. A prófécia szerint nekem kellene legyőzni Kaguyát, de mégis hogy tegyem ezt meg, ha a legerősebb szövetségeseinket a saját oldalára fordította?

Mintha meztelenül, fegyverek nélkül kellene harcba vonulnom, úgy éreztem magam.

- Van bármi is, amit tudok tenni?! – üvöltöttem kétségbeesetten.

Obito egy lépéssel átszelte a köztünk levő távolságot és a karjaiba vont.

- Nyugodj meg, Sakura! Együtt kitalálunk valamit! – simogatta meg a fejemet.

Belekapaszkodtam a vállaiba és csak sírni tudtam... a könnyeim lassan elapadtak, csendesen zokogtam tovább. A tekintetem egy könyvespolcra tévedt, amin egy fénykép árválkodott. A kereten vastagon ült a por és az üveg is kitört a tartóból. Felismertem a két alakot rajta, egyből tudtam hol vagyunk.

Elhúzódtam Obitótól.

- Ez... - néztem jobban körbe és próbáltam megtalálni a hangomat– A ti házatok volt? – Obito bólintott.

- Azóta nem jártam itt, amióta... - nem kellett befejeznie, mert tudtam jól mire gondolt. Amíg Kaguya meg nem ölte Rint.

Vegyes érzelmekkel pillantottam szét. Megkopott emlékek bontakoztak ki gondolataimban, illanó illatok tévesztették meg szaglásomat és homályos arcokat láttam magam előtt megjelenni. Hamis hangok illúziója visszhangzott a fülemben, egyre hangosabban hallottam egy leánygyermek kacagását, Obito öblös nevetését, végül Rin énekét, mely tisztábban szólt a kristályok csengésénél is.

Bármerre néztem, mindenről volt Rinnek emléke. Az ő emlékei a gondolataimba férkőztek, szinte már bennem is nosztalgikus érzést váltottak ki annak ellenére, hogy most látom először a házikót és mégsem...

Obito hátára esett a pillantásom, aki levette a képet a polcról, a szívem pedig sajogni kezdett. Rin felébredt álmából, kérnie sem kellett, átadtam az irányítást neki. Már úgy sincs sok időnk hátra, azt akarom, hogy elbúcsúzzon a szeretett párjától. Ahogy eddig a világmegmentő akciónk halad, úgy látok egyre reálisabb esélyt a halálomra.
Tényleg csak az önfeláldozásommal tudom megváltani a világot? Nincs a megmentésemre esély?

- Obito! – szólalt fel Rin. A férfi egyből hátra nézett, meglepetésében elejtette a fényképet – Azt volt a kedvencem – sóhajtott fel a nő, Obito bocsánat kérően nézett a smaragdokba.

- Valami jó tanács? Hogy győzzük le Kaguyát? – kérdezte komolyan a férfi, minden reményét a nő válaszára tette fel.

Rin megremegett.

- Kaguya halála nem a vég lesz, hanem a kezdet – a mutatóujját végighúzta a poros asztalon, tekintetét nem szakította el a férfiről. Egy pillanatra mintha leheletfinom chakrát éreztem volna meg a nő ujjain keresztüláramolni... Igazából nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki.

- Először szeretnék Kaguya haláláig eljutni – ráncolta meg Obito a homlokát, majd a szeme sarkából az asztalra esett a pillantása.

Rin felvette a fényképet, majd megölelte Obitot.

- Sajnálom! – ölelte át kedvese nyakát. A férfi pedig a nyakhajlatomba fúrta a fejét.

- Köszönök mindent, Rin! – suttogta megkönnyebbülve Obito.

Rin eltávolodott és visszaadta az irányítást. Az asztal fele akartam volna nézni, de Obito magabiztos hangja megállított.

- Tudom mit kell tennünk! – felém nyújtotta a kezét – Bízol bennem Sakura? – összeszedtem magam és tenyerem az övébe csúsztattam.

Az örvény elnyelt minket.

Obito magabiztos tekintetében megnyugvás is vegyült, amit nem tudtam értelmezni.

Itachi:

Obito elteleportálta Sakurát, mielőtt Sasuke teljesen az eszét vesztette volna. Pein, Obito, Izumi és én beszéltük meg ezt így magunk között a legrosszabb eshetőséget feltételezve. Tudtuk, hogy Kaguya ki fogja használni az átkok erejét, de bíztunk abban, hogy később fogja aktiválni azokat.

Sajnos azonban ez nem így történt.

Pein, Izumi és én közös erővel próbáltuk Sasuke tombolását megállítani. Még szerencse, hogy Sakurának nem kellett látnia ezt a pusztítást, amit Sasuke egymagában véghez vitt. Az Akatsuki búvóhelyének lőttek, romokban hevert az egész barlang. Nemcsak az átok vette el Sasuke eszét, hanem az eddig jól kordában tartott szörnyeteg felett is elvesztette az uralmát, előtört belőle a vérszomj.
Bele sem merek gondolni, mi történt volna, ha Obito nem reagált volna azonnal. Sasuke azonnal megölte volna Sakurát.

Sasuke a levegőben egy helyben csapdosott a szárnyaival, majd hirtelen előre rúgta magát Izumi felé. Pein felé néztem. Én is megegyeztem valamiben az Akatsuki vezérével.
Ha Izumi élete veszélyben forog, akkor teleportálja őt biztonságos helyre. Izumi gyógyító, nem engedhetjük meg, hogy baja essen!

- PEIN! – adtam meg a jelet a férfinek, aki azonnal Izumi mögött termett.

Még láttam menyasszonyom döbbent tekintetét, mielőtt Pein örvénye elragadta volna.

Sasuke az én felelősségem! Nekem kell feltartóztatnom őt!

Fekete szemeit rám emelte, melyben az őrület haragos harcot vívott. Egyszerre mozdultunk, katanámat kirántottam a hüvelyéből és úgy indultam meg felé. Lendítettem fegyverem, de Sasuke a saját kezével hárította. Ahol a penge megvágta a tenyerét, ott sisteregve begyógyult azonnal a kérges, szürke bőre.

Szabad kezemmel pecséteket formáltam és egy tűzörvény hagyta el a torkomat. Sasuke a levegőbe röppent, pont ahogy arra számítottam. Heteken át együtt edzettünk, kiismertem a mozdulatait. A háta mögé teleportáltam, egy erős rúgással a szárnya tövénél eltaláltam és azonnal a föld felé kezdett száguldani. Nehéz teljes beleadással küzdeni, hisz mégiscsak az öcsémről van szó, nem akarok neki a szükségesnél nagyobb fájdalmat okozni. Teste becsapódott a hegyoldalba, a hatalmas porfelhőtől nem láttam semmit.

Őrült nevetést hallatszódott a hátam mögül. Rossz érzés fogott el, nem emlékeztem, hogy mikor ejtett Sasuke genjutsuba. Gyorsan elemeztem a helyzetet, a legvalószínűbb, hogy közvetlenül Izumiék elteleportálása után történhetett ez meg. A szükséges pecséteket formáltam, de nem változott semmi.

- Itt nincs hatalmad felettem, Nii-san – ejtette ki gúnytól csöpögő hangon a szörnyeteg – Még találkozunk, hív az Úrnőm! – fekete örvény nyelte el a testét, a genjutsuja pedig azonnal megszűnt, ahogy eltűnt.

Meg foglak menteni Sasuke bármibe is kerül! – fogadtam meg magamban.

Közvetlenül a csatatérre teleportáltam és dühtől fortyogva irtani kezdtem a fehér zetsu hadsereget, míg Pein visszatérésére vártam...

Sakura:

Távolabb érkeztünk meg a csatatértől, a látványtól a térdeim felmondták a szolgálatot, még szerencse, hogy Obito tartott a derekamnál fogva. Ráláttam azokra a lényekre, amiről Shikamaru beszélt. A fehér zetsuk körbekerítették a toborzott hadsereget és az Akatsuki tagjait. A bajtársaink hősiesen kaszabolták le az agyatlan lényeket, de a nagy számok törvénye idővel ki fog ütköződni a harc állásán. Túl sok szörnyeteggel kell szembenézniük... még én is meg tudtam állapítani, hogy nem több ezerről, hanem tízezrekről volt most szó.

Sokkal távolabb Kaguya lebegett és a hét örökös egy képzeletbeli kör mentén vette körül a nőt. Ők még csak a csata szemlélői voltak, de ebből a távolságból is megéreztem az erejüket. Őrületes chakra lengte körül őket, a veríték már levert pedig mérföldek választottak el minket. Obito megragadta a felkarom, nehogy összeessek.

- Szóval pontosan mi is a nagy terv? – próbáltam kiszedni belőle valamit. Rin üzent Obitonak, de nem árult el azóta részleteket.

- Ki kell mozdítanunk Kaguyát az örökösök védelmező köréből. Erre pedig Hinatát fogjuk használni! Kicsit közelebb kell teleportálnunk, hogy a vérszerződés miatt megérezzen téged. Készen állsz? – bólintottam.

Hinata nincs ereje teljében, de még így sokkal erősebb volt nálunk. A hét örökös közül egyedül ellene van most esélyünk, még ha a sikerünk valószínűsége közelít is a nullához. Obito közelebb teleportált, a belőlük áradó chakra egyre fullasztóbbá vált, pedig így is több száz méter választott el minket egymástól.

- Jól vagy? – a csata zaja elnyelte a hangját, csak a szájáról tudtam leolvasni a kérdését. Halálsikolyok visszhangoztak a mezőn, a rothadó vért a talaj már magába sem tudta szívni, miközben a hullahegyek egyre magasabbra csaptak. Sajnos egy-két arcot felismertem, így inkább félrekaptam a tekintetem. Kapkodni kezdtem a levegőt, a látványtól és a szagtól felfordult a gyomrom. Obito megszorította a kezem – Sajnálom – olvastam le az ajkairól a bocsánatkérést.

A férfi vasmarokkal megragadta a csuklómat és iszonyatos erővel szorítani kezdte. A sikolyom belevegyült a csatakiáltásokba, illetve halálhörgésekbe, nem lehetett elkülöníteni a hangomat zajtól... Nem értettem, hogy Obito miért teszi ezt velem, értetlenül, válaszokat keresve próbáltam kiszabadulni a szorításából. Éreztem, hogy roppant a csontom, a bőrömön sistergett a vérszerződés.

Obito tekintetét kerestem, de ő csak felfelé nézett. Összeszorított ajkakkal fordítottam a fejem ugyanabba az irányba. A fájdalomtól elködösült tekintetemmel még ki tudtam venni Hinata alakját, ahogy a karját szorongatta kínjában. Kaguya úgy nézett rá, mint ahogy a söpredékre szoktak.

Hinata kitört a körből és felénk kezdett száguldani. Kaguya hiába nyújtotta irányába az ökölbe szorított tenyerét, az átok nem volt rá hatással. A vérszomja legyőzte az őt fogva tartó átok erejét.

- Én elbánok Hinatával, addig gyógyítsd be a karod! – Hinata mögé esett a pillantásom, Kaguya viszont nem tartotta arra érdemesre, hogy kövesse a fekete hajú nőt.

- Hinata karja nem fog begyógyulni? – Obito megrázta a fejét, így elkezdtem gyógyítani a karomat, minél hamarabb harcra késznek kell lennem!

Ebben a pillanatban Pein, Itachi és Kisame indított közös támadást Kaguyáék felé, akik a csali szerepét játszották volna az eredeti tervünkben is.

- Pont időben! – sóhajtott fel Obito.

Hinata húsz másodpercen belül ideért és felvette Obitoval a harcot. Fél szemmel a harcra koncentráltam, de inkább szenteltem nagyobb figyelmet Kaguya következő lépésére. Itachi megjelenésére egy pillanatra összerándult egy izom a szája sarkában, valószínűleg nem gondolta volna, hogy életben van. Ikumát, Gaarát és Shikamarut küldte rájuk, így már csak hárman védték őt.

Már csak Inot, Narutot és Sasukét kellene eltávolítani valahogy Kaguya közeléből! Ha Obito nyer, akkor Hinata vereségére valószínűleg Naruto is ki fog tudni törni az átok hatása alól. Legalábbis erre tudtam gondolni Obito tervéből. Éles vijjogás hasította túl a káoszt, az égen egy festmény sólyom suhant át, a hátán Sait láttam meg. Kaguya unottan emelte fel a kezét és Inot kényszerítette, hogy vegye üldözőbe párját.

Elhittem, hogy van esélyünk.

Obito fájdalmas kiáltása rángatott vissza a jelenlegi legnagyobb veszélyforrásunk közelségére. A férfi az oldalához kapott, a szurony fekete vére csöpögött az összeszorított ujjai között. Hinata a szeme képességét aktiválva közeledett a férfihez.

Tennem kell valamit!

A csontszilánkok még nem forrtak össze, így csak egy megoldást láttam magam előtt. Abbahagytam a gyógyítást, tenyeremen a zöld chakra pengét formált és egy hirtelen elhatározással a combomba vágtam azt.

„Sajnálom, Hinata" – gondoltam, mielőtt a fájdalom eluralta volna az elmémet. Felüvöltöttem, Hinata torkát visító hang hagyta el.

Obito rögtön magához tért és gyorsan cselekedett. Elkapta a nő tekintetét és genjutsuba tudta ejteni, így sikerült kiiktatnunk egy kis időre.

Odabicegtem Obitohoz, az ő sérülései súlyosabbak voltak, mint az enyémek.

- Ne foglalkozz a sérüléseimmel, gyorsan gyógyulok! – hárította el a segítségnyújtásomat fogcsikorgatva.

Makacs természetem révén nem hagytam annyiban a dolgot, sikerült kiharcolnom, hogy legalább a vérzést hadd állítsam el neki, utána vettem kezelésbe saját magamat. A levegőben a vérszomj fojtogató aurája szorította össze torkomat, mely egyre fullasztóbbá vált. Időm sem volt felnézni, Obito máris a karjaiba kapott és teleportáltunk. Épp időben ugyanis Naruto óriási robajjal érkezett földet. A férfi testét vörös chakra borította, mely savként emésztette fel a valódi bőrét. Leereszkedett a földre, arca eltorzult, majd négyfarkú rókadémonként lépdelt oda párjához. Megbökte orrával, de Hinata feje visszahanyatlott.

A föld is beleremegett a Naruto üvöltésébe.

- Van elég chakrád teleportálni? – kérdezte Obito hadarva, halántékáról veríték csordult le. Biccentettem, hogy van, mire ő lerakott a kemény talajra – Narutot elcsalogatom, találkozunk annál a dombnál! – mutatott egy távolabb fekvő lankás dombra.

Tekintetem odavezettem, enyhén levert a víz, mert még olyan messzire nem teleportáltam... Azonban most nem bizonytalanodhatok el, képesnek kell lennem ezt az egyszerű feladatot megoldanom!

- Jön! – ejtette ki fojtottan – Menj! – parancsolt rám keményen Obito, én pedig összeszedtem a chakrám és a domb körvonalaira kezdtem koncentrálni.

Az ismerős örvény durván ragadott magával, úgy éreztem magam, mintha szét akarnának a sejtjeim mentén hasítani. Az egész nem tarthatott egy másodpercnél tovább, de ez a gyors helyváltás több chakrát emésztett fel, mint terveztem. Bele sem mertem gondolni, hogyan tudnak Sasukéék több száz mérföldnyi utat teleportálással áthidalni...

A lábaim kocsonyaként remegtek, hamar a földre roskadtam. A csata zaja itt már elviselhetőbbnek bizonyult, de a völgyre táruló látvány borzasztó volt. A fehér zetsuk tengerként hullámoztak a mieink felé, akik kezdtek fáradni a végeláthatatlan mennyiségű ellenség ellen. Kaguyát és Sasukét alig láttam már ebből a távolságból.

Muszáj tennem valamit! – felálltam és az oldalamhoz csatolt tőrhöz nyúltam, amit még Kisamétől kaptam.

A tehetetlenségem iránt érzett gyűlöletem adott erőt a felálláshoz. Mindenki keményen harcolt a környezetemben, míg én eddig csak menekültem.

Nem akarok több értelmetlen halált látni! – határoztam el magamban, majd tettem pár lépést előre, a görcsölő hasam azonban megállásra kényszerített.

- Bírd ki még odabent egy kicsit! – hunytam le a szemem egy kis időre – Te túl fogod élni! – simítottam meg szabad kezemmel a hasamat, míg a másikban a koponyafejes markolatú fegyverem fogtam egyre fehéredő ujjakkal.

Tudom, hogy törjem meg Sasuke felett Kaguya hatalmát!

Köszönöm a türelmeteket és legfőképp a bizalmatokat, végül köszönöm, hogy küldtétek a chakrát, tegnap sikeresen leállamvizsgáztam😍 Igyekeztem hosszú részt hozni, remélem tetszik :)

Dr. Ardath 😂