Hinata:

Mindketten dermedten álltunk a cella bejárata előtt.

- Ero-sennin?! – kérdezte hitetlenkedve Naruto.

Mégis mi történt?

- Naruto! Hinata! – nézett végig rajtunk. Szerencsére nem tűntek komolynak a sérülései. Fülemet hegyeztem, nehogy egy őr pont erre járjon – Örülök, hogy épségben vagytok a történtek után! – halkan suttogott nehogy felvonja magára a figyelmet – Nincs sok időnk!

- Miért kerültél börtönbe? – kérdezte Naruto, hangja még róka alakjában is normálisan hatott.

- Gaarának meg akartam tanítani azt, amit neked is. Azonban nem jártam sikerrel. A Shukaku átvette Gaara felett az irányítást és az átok is aktiválódott. A pánik elkerülése végett Kankuro átvette ideiglenesen az irányítást Gaara betegségére hivatkozva. Temari Shikamaruhoz utazott, hogy módot találjon öccse visszaváltoztatásához.

- Temari Ekosanban van?! – nyávogtam. Utáltam, hogy ilyenkor nem tudok normálisan beszélni, nem úgy, mint Naruto.

- Igen, én meg a tárgyalásomra várok, ahol a vezető ellen irányuló merénylet miatt el fognak ítélni – Naruto szemeiben a düh szikrái pattantak ki.

- Ezt nem fogom hagyni! Kiszabadítunk és visszük Gaarát is! – Naruto hajlamos az érzelmeire hagyatkozni, minthogy hidegen átgondolja a dolgokat. Jó, ez alól én sem képeztem kivételt, elég sokszor cselekedtem én is meggondolatlanul.

Jiraya a fejét ingatta.

- Ennek nem most van itt az ideje. Azonban – húzódott széles vigyorra a szája – Egyedül te tudsz segíteni Gaarának Naruto. Mindig is kötődött hozzád, te meg tudod neki tanítani a kontrollt a Shukaku felett! – arra számítottam, hogy Naruto vitába száll mesterével, de nem így történt. Határozott bólintással tudomásul vette a parancsot.

- Meg foglak menteni titeket! – ígérte meg Naruto, majd intett a fejével, hogy kövessem.

Észrevétlenül kiosontunk a börtönből, a nap már lemenőben volt, így végre a forróság is közel elviselhető vált. Megbeszéltük a tervet, Narutonak nem volt erőssége, ha valamit titokban kellett csinálni, jobb szeretett nyílt lapokkal játszani.

Így történt az, hogy mindketten belopakodtunk Kankurohoz. Nem tartottam jó ötletnek, de bíztam Naruto képességeiben. Ha valaki, akkor ő az, aki a beszélőképességével helyre tudja rakni a dolgokat. Az ajtó előtt felvettük emberi formánkat, nem titkoltuk a jelenlétüket sem tovább.

- Gyertek! - hangzott bentről a mély hang.

Beléptünk és illően köszöntöttük Kankurot, aki a jelenlétünkre csak a halántékát masszírozta.

- Csak a baj van veletek... Csak azért nem hívom az őröket, mert Gaarával jóban vagy Uzumaki! – megköszöntük kedvességét, igyekeztem, hogy cseppnyi szarkazmus se hallatszódjon ki a hangomból – Az otthonod hamuvá égett, Karin átvette az irányítást az árulásotokra hivatkozva. Öt percet kaptok, aztán kérlek távozzatok. Csak Gaara miatt vagyok elnéző veletek! – hangsúlyozta ki még egyszer.

Megértettük az üzenetet. Naruto megköszörülte a torkát.

- Gaarának egyedül én tudok segíteni – vágott bele köntörfalazás nélkül Naruto. Kankuro szeme keskenyre húzódott össze.

- Jártatok a tömlöcben – vonta le hidegen a következtetést- Köszönjük nem kérünk a segítségből, magunk is boldogulunk vele.

- Valóban? – tette fel ártatlanul Naruto a kérdést – Csak egy dolgot hadd mutassak meg! – előre lépett, most fogja felfedni az ütőkártyáját. Még én sem láttam, hogyan irányítja a Kyuubi erejét.

A múltkori alkalommal pont nem az önkontrollt sikerült megtapasztalnom. Ahogy Naruto meglátott vérben ázva Karin lába mellett, akkor eléggé elborult az agya.

Kankuro unott arckifejezést erőltetett magára, de szemében nem tudta leplezni a kíváncsiságát. Naruto mély levegőt vett, és aranyló chakra vonta körül a testét. Eltátottam a döbbenettől a számat, Kankuro álla is a padlót verte. Ajkai egy vonallá préselődtek, egészen elfehéredésig szorította össze.

- Gaara... is meg tudja ezt tanulni? - kérdezte óvatosan Kankuro, reménnyel teli volt a hangja. Naruto határozottan bólintott.

Nyert ügyünk volt.

- Kövessetek! – megfogta a vállunkat és teleportáltunk. Mélyen a föld alatt lehettünk, elég sötét helyiségbe érkeztünk, a levegő is állott volt.

Borzalmasan ocsmány hang hörgése hallatszódott, mely láncok csörömpölésével vegyült. Nem vagyok egy ijedős lány, de örültem, hogy Naruto mellettem volt most. Kankuro ment elől, a hörgést nem emberi üvöltés váltotta fel. A szám elé kaptam a kezem, ahogy Gaara alakja kirajzolódott előttem.

Pontosabban semmilyen vonás nem emlékeztetett Crazhita örökösére. Csak egy szörnyeteget láttam magam előtt.

A Shukaku és átok együttes megjelenése elég nagy katasztrófának számított.

- Áldozatok száma? – kérdeztem. Ha Gaara elveszti a fejét, akkor sajnos tömegmészárlásba kezd.

- Időben megállítottuk, így csak páran sérültek meg könnyebben.

- Lépjetek hátra! - parancsolta Naruto – Bemegyek! – Kankuro felkiáltott, hogy ez őrültség, és én is hasonlóképp véltem.

Én viszont bíztam benne, hogy Naruto tudja mit csinál. Mindketten hátraléptünk, míg Naruto belépett a ketrecbe Gaarához.

- Szia, Gaara – köszöntötte Naruto jókedvűen, mintha épp nem egy szörnnyel állna szemben. A Shukaku ráüvöltött Narutora, a dobhártyám szét akart szakadni.

- Remélem tudja, mit csinál! – szűrte a fogai között feszülten Kankuro.

- Tudja! – jelentettem ki határozottan, habár féltettem Narutot.

Naruto a kezét nyújtotta Gaara felé, a homokszörny testén tekergő fekete írásjelek hevesen kígyózni kezdtek a teste távolabbi pontjaira.

- Ebből baj lesz! Naruto gyere ki most! – kiáltotta páromnak.

Naruto halálos nyugalommal megindult Gaara felé, aki a száját tátotta egy bijuu bombához. Aranyló chakra vonta be Narutot, kezét kinyújtva megállította a felé száguldó fekete gömböt. Ahogy hozzáért úgy tűnt el a bomba is. Mindketten lehidaltunk a látottaktól.

A Shukaku folyamatosan küldözgette a férfi felé a bijuu bombákat, de Naruto sikeresen hárította az összeset. A szörny hátrált, kétségbeesetten üvöltözött, fejét elfordította Naruto arany palástjától. Naruto megérintette a szörnyet, mely vonyított a fájdalomtól.

Az átok visszahúzódott, a Shukaku alakja is lassan szertefoszlott. A szörny rengeteg homokot hagyott maga után, és végre megpillanthattuk Gaarát teljes valójában. Üres tekintettel bámult maga elé, szinte robotos mozgással fordult Naruto kinyújtott jobbja felé.

- Nincs semmi baj, Gaara! – a vörös hajú szeme elopálosodott, és elfogadta a segítséget.

- GAARAAA! – futott be a ketrecbe Kankuro, és szipogva átölelte testvérét – Köszönöm, Naruto! – fordult az említett felé hálásan, aki szokásos vigyorával jelezte, hogy minden a legnagyobb rendben.

Gaara még mindig üveges tekintettel nézett maga elé.

- Hány... - hangja rekedtes volt – Hány démont öltem meg? – kérdezte kínok között.

- Senkit – suttogta könnyeit nyelve Kankuro, Gaara pedig megkönnyebbült sóhajt hallatott.

- Hála az égieknek... - rebegte, majd Naruton állapodott meg a tekintete – Köszönöm – ebben az egy szóban minden hálája benne volt.

Naruto és Gaara ugyanazon a sorson osztozkodtak. Egy-egy szörnyeteg élt testükben, ezért életüket a megvetés és félelem árnyékában kellett élniük. Narutonak sikerült felülkerekednie Kuramán, míg Gaarát Naruto húzta ki a fényre.

- Most már minden rendben lesz! – sétáltam be én is, mikor már tiszta volt a terep. Naruto átkarolta a derekamat és közelebb húzott magához.

- Hogy hálálhatnám meg? – kérdezte Kankuro. Narutoval cinkosan összenéztünk.

- Megtanítom Gaarának irányítani a Shukakut, cserébe pedig... - Naruto és én hosszasan el kezdtük mesélni az elmúlt hónapok eseményeit, a próféciát, Akatsuki tevékenységeit, és mint potenciális szövetségesekre tekintünk Gaaráékra.

Nem kellett sokat győzködnünk őket. Tisztában voltak mekkora kockázatot jelent a ránk váró háború, de együtt képesek leszünk legyőzni Kaguyát.

- Vágjunk is bele! – Gaara fénytelen szemeibe végre elhatározás ült ki, így Naruto neki is látott az edzéséhez.

Remélem Ino is sikerrel jár, habár Temari is Ekosanban van. Talán a sivatagi virágnak sikerül elcsavarnia Shikamaru fejét és rábólint a szövetségre.

Ino:

Shikamaru mereven ragaszkodik a szabályokhoz, így elég kemény dió lesz meggyőzni, hogy csatlakozzon hozzánk. Shikamaru Kaguya hadseregének a vezére, habár én még sosem láttam ezt a sereget. A tudatlanság pedig félelemmel töltött el.

Én a képességeimnek hála elég hatalmas tudás birtokában vagyok. A tudás hatalom – szokták hangoztatni.

Én pedig mesterien játszottam ezt a gyűlöletes játszmát. Kaguya rákényszerített, hogy erre az utálatos útra lépjek...

Elbambultam, tekintetem a fehér pamacs felhőkre függesztettem. Akaratlanul elmosolyodtam. Shikamaruval gyerekkorunkban elég sokszor bámultuk a felhőket, azonban Kaguya ámokfutása után a barátságunknak vége szakadt. Mindketten a nő rabjai lettünk, és a ránk szabott feladatunknak próbáltunk eleget tenni.

Shikamaru a hadvezér szerepét, míg én a mészáros és az informátor szerepét vállaltam magamra. Nem saját akaratunkból tettük azt, amit. Engedelmeskedtünk, hogy életben maradjunk. Mosolyom lehervadt.

A mai napig a fülemben csengenek, illetve rémálmaim kísérői az áldozatok haláltusájának sikolyai. Nem hallottam, hogy Sai többször a nevemen szólított.

- Ino! – ölelt meg gyengéden, és ujjaival letörölte a könnyeimet az arcomról – Minden rendben van! – suttogta, de ezzel csak az ellenkező hatást váltotta ki.

- Nincs minden rendben! – zokogtam.

Sai volt az egyetlen, akinek őszintén meg mertem nyílni, és beszélni tudtam a lelkemet gyötrő problémáimról. Ott voltak a lányok is, és nagyon boldog voltam, amiért ilyen barátnőkkel áldott meg a sors, de ők nem élték át első kézből azt, mint amit nekem kellett.

- Nincs bocsánat a bűneimre! Megöltem öltek! Több száz halálban segédkeztem annak a szajhának! – a legrosszabb pedig nem is ez volt az egészben.

Nemcsak idegeneket, hanem közeli barátaimat és rokonaimat is meg kellett kínoznom információk után kutatva. Az összes áldozatom emléke gyökeret vert a fejemben, és amit tehettem értük, hogy haláluk után megőriztem az emlékeiket.

Mindenkire név szerint emlékeztem és hogy életében mit csinált. Ennyivel tartozom nekik.

- Te mindent megtettél, hogy ne szenvedjenek! – Sai mellkasába fúrtam a fejem, miközben hevesen zokogtam. Ez volt a második dolog, amiről nem tudtam rendesen beszélni.

Módosítottam az áldozataim fájdalomérzetét és jeleztem mikor kiáltsanak. Gyenge voltam, csak így tudtam szembeszállni Kaguya hatalmával. Kegyelmet adtam a megkínzottaknak, akik hálásak voltak, amiért nem kellett a pokoli kínokat kiállniuk.

Egy közös volt az összes elítéltben.

Mindegyik köszönömöt rebegett, mielőtt erőmmel összezúztam volna az elméjüket. A halál szele viharként süvített végig, míg végül csak a puszta üresség maradt belőlük. Az a csend pedig visszhangzott és ordított az én elmémben.

Egy összetört lélek voltam, míg Sai össze nem ragasztotta egyesével lelkem darabkáit. Nem lehetek újra teljes, hisz a repedések attól még ott maradtak és viselni fogom életem végéig.

Látszatra egy erős, menő, néha már idegesítő nőt játszom, csakhogy elfedjem magamról a teljes igazságot. Sai volt az egyetlen, aki úgy ismert engem, mint a tenyerét és ő volt az, akiről nehezen beszéltem róla másoknak.
Sokat szenvedett az átkom miatt. A féltékenység billogjával a nyakamon, Sai-t állandó megfigyelés alatt tartottam, nem bíztam benne. Egy kalitkába zárt madárkaként élt a toronyban éveken át. Szerelmes voltam belé, de én kételkedtem az ő érzéseiben.
Úgy éreztem, hogy ráerőltettem az egészet, az ő szerelmét csak hazugságként éltem meg. Biztosan megjátszotta, hogy kijusson valahára az otthonomból, mely az ő börtöneként szolgált. Ilyen képtelen gondolataim voltak...
Sai türelmesen várt rám, a bizalmamba férkőzött és apránként összerakta a meggyötört lelkemet.
Ahogy sikerült megbíznom benne, a féltékenység átka, mintha megszűnt volna. Legalább ez nem gyötörte az éjszakáimat tovább.

A zokogásom elállt. Sai jelenléte nyugtató volt, mégis erőt tudtam meríteni belőle. Mi ketten alkotunk egy közös csapatot, nélküle mit sem érek.

- Most már rendben vagyok! – néztem fel rá – Csak... – Sai mindentudóan félbeszakított.

- Csak túl sok volt az utóbbi napok történései. Tudom mekkora teher nehezedik rád – vett a kezébe egy hosszú tincset, majd hagyta az ujjai közül kihullani. Én melletted vagyok – mosolygott rám, amitől végtelen nyugalom ült rám.

Sai pontosan tudja mire van szüksége a lelki világomnak.

- Köszönöm, Sai – leheltem egy puszit az ajkaira, mielőtt elteleportáltunk volna Ekosan közelébe.

Rengeteg őr járőrözött, a bejutás egyenesen lehetetlennek bizonyult. Vajon Sasuke szökésének és Izumiék betörésének volt ez köszönhető? Minden bizonnyal igen.

- Nem fogunk észrevétlenül bejutni – közölte Sai, amivel egyet kellet értenem – Remélem nem azt tervezed, hogy beszambázol a város közepére, mikor mi is árulónak lettünk kinyilvánítva? – azt hiszem, túl jól ismer. Őszintén megfordult a fejemben, hogy besétálok egyenesen Shikamaruhoz.

Ezer százalékra nem hagyná ki az alkalmat, hogy ne találkozna velem.

Sai rosszallóan a fejét csóválta.

Amúgy meglepő gyorsasággal terjedtek el Karin tettei, a palota leégése és hogy én segítettem az árulóknak megszökni.

- Pedig értékes csali vagyok – kacsintottam Sai-re, de ő nem értékelte a sötét humorom.

A távolba meresztette a tekintetét, hunyorogva koncentrált a hátam mögé. A meglepettségtől az arca még jobban elsápadt.

- Az ott nem Temari? – azonnal megpördültem a tengelyem körül. Az adott irányba néztem, és valóban Gaara nővére állt Shikamaru mellett.

- Vajon ő mit keres itt? – gondolkodtam hangosan.

- Ezt csak egyféleképpen deríthetjük ki – Sai elővette hátáról a tekercset és ráfestett egy apró madarat. Kézjel formálása után a festmény életre kelt, apró szárnyaival a város felé kezdett verdesni.

- Remélem Hinatáék sikerrel jártak és Temariban szövetségest lelünk Shikamaru megpuhításában – elmélkedtem továbbra is hangosan.

Sai madara a megfelelő pillanatra várt, pontosabban amikor Temari egyedül maradt a szobájában. Temari kitárta az ablakot és a veréb a párkányra szállt. Temari kíváncsian kinyújtotta az ujját, amire a madár ráröppent -Csak azért voltam tisztában a történésekkel, mert Sai mindent részletesen kommentált, amit a madárka szemén keresztül látott és hallott –

A nő megbökte a veréb testét és írássá alakult.

Beszélnünk kell!

Yamanaka Ino.

ui:: éjfélkor a torony tetején.

Temari belemártotta az ujját a tintába és felfirkantotta az ő üzenetét.

Mindenről tudok. Gaarával a ti oldalatokon állunk. Már vártalak titeket!

Majdnem Sai nyakába ugrottam, annyira megörültem, hogy Temari a mi oldalunkon áll és főleg, hogy Hinatáék sikerrel jártak.

Éjfélig kint bóklászoltunk, még szerencse, hogy itt volt párom, különben megölt volna az unalom. Az én különleges állatformám egy hóbagoly volt, míg Sai papagájjá tudott alakulni. Igazán találó volt az alakváltásunk, én a tudást képviseltem, míg ő a művészlélek volt. Cseppet sem fura, hogy egy tarka papagáj és egy hófehér bagoly együtt száll a sötét éjszakában.

Már majdnem a toronyhoz értünk, amikor kiszúrtuk Shikamaru jelenlétét. Temari szintén meglepődött, de nyugalmat erőltetett az arcára. Hallótávolságon belül voltunk.

- Már azt hittem, hogy rég alszol – ölelte át a nőt Shikamaru. A szemem a homlokomig felszaladt.

Milyen viszonyban vannak ezek ketten?

- A holdat jöttem ki csodálni. Pont olyan szépen ragyog, mint otthon – a honvágy érzékelhető volt a nő hangjából.

Shikamaru szembefordította magához Temarit.

- Ne maradj kint sokáig! – csókolta meg Temarit, majd jó éjszakát kívánt.

Még szerencse, hogy le tudtunk szállni egy fára, különben lezuhantam volna.

Na jóóó, miről maradtam le?!

Amint biztonságosnak ítéltük meg a terepet, leszálltunk Temarihoz, de nem alakultunk át, különben lebuktunk volna azonnal. Nincs szükség papírra, sem hangra, hogy kommunikálni tudjunk. A képességem bőven elegendő, hogy lebukás nélkül átadjuk a másiknak az információt. Sai addig őrködik, míg nem vagyok magamnál.

- Szia Temari! – öleltem át elmémben a nőt, aki viszonozta a kedves gesztust. Cinkosan ránéztem, ő pedig vette a célzást.

- Kicsit bonyolultabb, mint gondolod – sóhajtotta.

- Shikamaru odáig van érted – kacsintottam rá – Mióta tart a dolog? – hiába a küldetés, sajnos előtört belőlem a pletykafészek. Ilyenkor pedig nem tudok megálljt parancsolni a kíváncsiságomnak.

Temari elszomorodott, amit nem értettem.

- Házassági ajánlatot tettem, amit Shikamaru pár nap mérlegelés után elfogadott. Eladtam magam, csakhogy módot keressek Gaara megmentéséhez. Jiraya- sensei érkezett a falunkba jó pár héttel ezelőtt, meg akarta tanítani Gaarát hogyan uralja a Shukaku erejét, de a dolgok nem jó irányba sültek el. A Shukaku és az átok egyszerre nyelte el az öcsémet, ami mértéktelen tombolást hozott ránk. Egyetlen lehetőségem az itteni könyvtár volt, és csak úgy tudtam közelebb férkőzni, hogy... - Temari könnyei eleredtek.

Ő mindig is kemény lány volt, mióta ismerem, sosem mutatott gyengeségre utaló jeleket.

- Shikamaru menyasszonyává váltál, hogy a könyvtárban tudj legálisan kutatni – összegeztem. Letörölte a könnyeit – De hát szereted Shikamarut! Ő is odáig van érted! – értetlenkedtem tovább – Csak kicsit előrébb hozzátok az esküvőt...

- Persze, hogy szeretem! De ha kiderül ez az egész, azt fogja hinni, hogy az érzéseim hamisak. Úgy érzem, hogy csak kihasználom őt! – újra megöleltem támogatásom és együttérzésem jeléül.

- Nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen! Mi ketten értelmet verünk a fejébe! – mosolyogtam rá bátorítóan. Temari is kezdett megnyugodni – Mi történt Gaarával? – faggattam tovább.

- Narutonak sikerült megfékeznie őt, és megtanította hogyan használja helyesen az erejét. Jiraya-sensei is szabad azóta – az utóbbin inkább nem akadtam fenn, hagytam hadd folytassa a mondandóját – Gaaráék készülnek a háborúra, mindenben támogatják az Akatsukit. Én pedig... nos itt ragadtam. Minden erőfeszítésem úgy érzem kudarcba fulladt – megsimogattam a hátát.

- Ne mondd ezt! Te vagy a kulcs Temari, hogy Shikamaru mellénk álljon – villanyozódtam fel.

- Elraboltok vagy mi? – de rögtön el is hessegette ezt az ötletet – Úgysem jönne utánam – legyintett.

- Alábecsülöd őt – ingattam meg a fejem – Mikor lesz az esküvő? – Temari szája elkeskenyedett.

- Pontosan tíz óra múlva.

Igazán hosszú rész kerekedett ki belőle, remélem így is élvezhető, hogy nincs most konkrét SasuSaku jelenet benne :D

A szemfüles ACOTAR rajongók találhatnak egy kis hasonlóságot a részben ;)

Közel a végjáték, remélem ti is izgatottak vagytok, nemcsak én XDD