Sasuke:

Obito és én is egyszerre mozdultunk, hogy elkapjuk Sakurát. Rámordultam Obitora, aki egy lépést hátrált. Sakura az én karjaimban landolt, Obito pedig fapofával tűrte ezt.

- Legalább ebben a helyzetben ne gyilkoljátok már le a másikat! – kiáltott ránk Izumi, ahogy megérezte mindkettőnk harcra kész auráját.

Közénk ugrott, majd kezét Sakura homlokához érintette. Ragyogó zöld chakra vonta be a kezét.

- Semmi baja, csak kimerült, egy órán belül magához tér. Pihenésre van szüksége! – adta ki Izumi az utasítást. Még szorosabb ölelésbe vontam Sakurát, és egyszer sem vettem le Obitoról a tekintetem.

Sakura hozzám tartozik – utaltam rá a magatartásommal.

Bármi áron megvédem!

Sakura:

A szobámban ébredtem, vagyis inkább a közös hálónkban. Migrénszerű fejfájásom enyhülni látszott, de még a fény zavarta volna az aurámat, ezért kifejezetten jól esett a helyiségben uralkodó félhomály.

- Sasuke? – kérdeztem halkan, de felelet nem érkezett a megszólításra. Szóval jól éreztem, hogy egyedül vagyok a szobában.

Kitakaróztam, az ágy szélére helyezkedtem. Mikor úgy éreztem, hogy készen állok a felálláshoz, a testsúlyom a lábamra helyeztem, a talpam alatt megreccsent a padló.

Sasuke a semmiből termett előttem, kis híján szívinfarktus hozva rám. Annyira megijedtem, hogy aprót sikkantottam és visszaestem az ágyra.

- Ennyire azért nem vagyok ijesztő – villantott meg egy féloldalas mosolyt, én meg zavartan a tarkóm vakargattam – Pihenned kell! – váltott komolyabb hangnemre.

- Jól vagyok! – erősködtem – Nem lazsálhatok, Izumival folytatnom kell az edzést! – fel akartam volna állni, de Sasuke az utamat állta.

- Kérlek, pihenj ma! – durcásan ránéztem, ennyire nem vagyok gyenge nyárfalevél. Azonban Sasukénak sem akartam gondot okozni, pláne nem vitatkozni, így inkább kiegyeztünk abban, hogy elméleti anyagot nézek át a mai nap. Olvasni tudok az ágyból is.

Sasuke áthozta nekem az ősrégi pergameneket Izumitól, szerencsére a démoni részem miatt értettem a kacifántos alakzatokat.

- Ha bármi kell érintsd meg a nyakláncot és suttogd a nevem. Azonnal itt leszek – megpuszilta a homlokom, majd eltűnt.

Már az ötödik tekercset olvastam, amikor megéreztem újra a gyermekünk mozgolódását. Habozás nélkül a nyaklánchoz nyúltam és Sasuke nevét kiáltottam. Egy pillanat alatt előttem termett, úgy látom edzésből szakítottam ki.

Basszus, el is felejtettem, hogy edzeni fognak Itachival. Én bolond...

- Mi a baj? – kérdezte miközben katanáját kivonta ellenség után kutatva.

- Semmi... sajnálom, hogy kiszakítottalak az edzésből. Elfelejtettem. – idegesen babráltam a takaróm szélével, lehet, hogy nem épp a megfelelő pillanatot választottam ki. Sasuke sóhajtott, elrakta a fegyverét.

- Csak? – kérdezte picit feszültebben.

Újra rúgott a pici.

- Add a kezed, kérlek! – Sasuke szó nélkül a kezét nyújtotta, és a hasamhoz irányítottam. Értetlenül meredt rám, majd megérezte.

Az arcára leírhatatlan boldogság ült ki. Megsimogatta a pocakomat, és megölelt.

- Köszönöm – suttogta. Én a világ legboldogabb nőjének éreztem magam abban a pillanatban.

- Lassan a neveken is gondolkoznunk kellene – vetettem fel az ötletet, Sasuke egyetértően bólintott.

- Este megbeszéljük – simította meg az arcomat – Szeretlek! – megcsókolt, végül egyedül maradtam a szobában.

- Én is – suttogtam mosolyogva. A nyaklánc enyhén felmelegedett.

A történtek után kicsit nehezen koncentráltam az olvasmányra, mert az agyam folyamatosan a neveken kattogott. Félreraktam a tekercset, és egy papírra felvetettem az ötleteimet. Volt egy olyan érzésem, amit talán már az ébredező anyai ösztönöknek tudhatok be, hogy a születendő gyermek neme fiú lesz. Ennek okaként főleg fiúneveket firkantottam fel, de egy pár lánynevet is kitaláltam. Kíváncsi voltam Sasuke ötleteire is, már alig vártam az estét.

Ebéd előtt kikászálódtam a szobából és megindultam a konyha felé egy kis harapnivalóért. Útközben Obitoval futottam össze, fogalmam sincs hogyan kellene a jelenlétében viselkednem, hisz a párja lelke az én testemben él. Zavartan köszöntem neki, ő hasonlóképpen reagált. Elsétáltunk egymás mellett, majd hangja megállásra késztetett.

- Meg foglak védeni, nem hagyom, hogy bármi bajod essen. Az árnyékból foglak védelmezni – tette meg az ígéretét a férfi.

Döbbenten tekintettem rá, ő biccentett, aztán úgy illant el, mint a kámfor.

Sajnáltam Obitot. Rin miatt felelősséget érez irántam is, azonban én nem Rin vagyok. Nem akarok benne hiú reményeket kelteni, főleg nem akarom szenvedni látni. Az életem védelmére esküdött fel, kötelességének érzi a megóvásomat, ugyanis Rint nem tudta húsz éve megmenteni.

Nem tudom, hogyan kellene a fogadalmát fogadnom.

- Sajnálom – suttogtam az üres folyosó falainak.

Sötét gondolataimmal terhelve indultam meg az ebédlőbe, ahol a lányok főzőcskéztek, míg az asztalnál Naruto falta a ráment.

- Hinata, ez isteni finom volt! – simogatta meg a kerekded hasát Naruto, Hinata pedig elnevette magát.

- Remélem hagytatok nekem is valamit! – szólaltam meg, mire mindenki felém nézett.

- Sakura! – szólítottak meg a lányok. Bementem és mertem egy tálnyi ráment magamnak.

Jót beszélgettünk, senki nem hozta fel a reggeli kényes szituációt, amiért hálás voltam. Valószínűleg Izumitól már úgy is tudják a részleteket. Elbúcsúztam Hinatától és Narutotól, mivel ők ebéd után indulnak útnak Gaarához. Ino is bejelentette, hogy ő este fog indulni a párjával, így tőle is könnyes búcsút vettem.

Nekem is mihamarabb készen kell állnom! Izumi látta az elszántságomat, így ebéd után – persze miután segítettünk Konannek rendbe szedni a konyhát – mentünk is edzeni. Átbeszéltük az elméleti részt, érdekesnek találtam, hogy mennyi hasonlóság és eltérés van a modern medicinában és a chakra általi gyógyításban. Izuminak két óráig ecsetelgettem, a modern terápiát, illetve milyen eszközöket használnak a halandók világában, míg ő csillogó szemmel itta a szavaimat. Megígértette velem, hogy a csata után feltétlenül át kell mennünk a régi világomba megnézni és bemutatni a kórházat. A csevejt követően nekiálltunk a kemény diónak.

Meg kell tanulnom a démonokat gyógyítanom!

Izumi a karját megvágta, fekete vér csepegett a padlóra. Az orromat betöltötte a fémes és rothadó szag. A démoni vér nem épp a legkellemesebb érzetet váltotta ki belőlem. Már értem, miért nem egymást ölik a démonok, ha vért akarnának fogyasztani.

Kezem a seb fölé helyeztem, a chakrát a kezembe koncentráltam. Nem hibázhatok! Lehunytam a szemem, hallottam a chakraáramlás susogását, a vérzés elállítását és a regenerálódó sejtek összekapcsolódását.

Felpillantottam, Izumi elégedetten vigyorgott rám.

Egy pár karcolást ejtett még a bőrén, de azokat is sikeresen begyógyítottam. Ekkor Izumi úgy látta, ideje komolyabb fába csapni a fejszénket. A kunaival hasba szúrta magát, én felkiáltottam az őrült tette láttán. Izumi rezzenéstelen arccal figyelt, engem egy pillanatra elfogott a pánik.

- Nincs semmi baj! Emlékezz mit tanultál! – felelte Izumi, miközben egyre nagyobb vértócsa gyűlt a padlón.

Nagy levegőt vettem, kizártam a külvilág tényezőit és csak a saját chakrámra és a sérülésre koncentráltam. Ugyanazt kell tennem, mint amit az emberek világában tennék. Elállítani mielőbb a vérzést és összehúzni a mélyedést... csak épp a tudomány eszközei nélkül. A chakrámmal kell helyrehoznom mindent. Ráhangolódtam a gyógyításra. A gyógyítás az életem, erre tettem fel mindent. Nem hibázhatok! Nagyobb intenzitással ragyogott fel a kezem, több chakrára volt szükségem. A komolyabb sérülések nagyobb összpontosítást igényeltek, több folyamatot kellett egyszerre koordinálnom. A vérzés csillapodott, végül elállt. Az izmokat és a bőrt is sikeresen összehúztam.

Megtöröltem a verejtékező homlokomat. Elmosolyodtam, hisz még egy kis heg sem maradt, Izumi bőre tökéletesen fehér volt. Izumi megdicsérte a teljesítményemet.

A nap már lemenőben volt, chakrám is kimerülőben, így mára befejeztük az edzést. Nagyon reméltem, hogy holnap Izumi nem azzal fog fogadni, hogy levágta a karját és helyre kellene raknom...

Benyitottam a szobába, Sasuke pedig abban a pillanatban jelent meg. Elégedetlenül csóválta a fejét, ahogy megérezte Izumi vérét a kezemen.

- Megkértelek valamire Sakura! – emlékeztetett rá.

- De nem ülhetek egész nap ölbe tett kézzel! – vágtam vissza – Mindenki hasznossá teszi magát, Hinatáék és Inoék már elindultak szövetségest gyűjteni, a többiek edzenek, csak én maradtam itt! Ikumát mielőbb a mi oldalunkra kell állítani, vagy épp eltenni láb alól! Ezért kell haladnom a gyógyítással is! Mi van, ha életveszélyesen megsérülsz, és én meg nem tudlak megmenteni?! – fakadtam ki, a végére már záporoztak a könnyeim.

Nem akarom azt átélni, amin Obito ment, illetve megy keresztül. Sasuke komoly tekintete ellágyult. Ölelésbe vonta rázkódó testem.

- Csak ne erőltesd magad túl! Nem akarlak elveszíteni, Sakura. Nem akarom többé a családomat elveszíteni – szorított magához erősebben. A könnyeim a pólóját áztatták.

- Nem fogsz elveszíteni! – néztem fel homályos tekintettel rá.

A gyomrom pedig akaratlanul görcsbe rándult, hisz elég élénken élt a rémálom képe a szemem előtt. Diadalt fogunk aratni, de csak a halálommal fogjuk elérni...

Nem! Nem szabad most erre gondolnom! Ez csak egy buta álom! – áltattam magam.

Sasuke megérezte, hogy feszültebb lettem, amit persze nem hagyhatott szó nélkül. Nem akartam a képtelen álmommal felkavarni, akkor talán már a szobából sem engedne ki... Ezért gyorsan tereltem a témát.

Legnagyobb hibámra pont Obito fogadalmát hoztam fel...

Magamat is megleptem a gyorsaságommal! 🤣 Kövi rész mikor érkezik? Majd egyszer... XD