Sakura:

A teljesítményem láttán döbbent arckifejezés ült ki az Akatsuki jelenlevő tagjain. Kivívtam magamnak a tiszteletet, a kék bőrű nevetve veregetett hátba. A szőke behúzott nyakkal kullogott mögöttem, egy alapos fejmosást kapott Peintől és a lányoktól egyaránt. Itachi elismerően biccentett felém, ami jól eső melegséggel töltött el. Ino rohant ki a barlangból, rögtön a nyakamba ugrott és ő is összeszidta Deidarát, sajnálta, hogy nem látta hogyan tiportam el őt. Felajánlottam, hogy az emlékeimből megnézheti. Élt a kihagyhatatlan lehetőséggel.

Itachi megköszörülte a torkát, minden szem rászegeződött.

- Bárkinek van még ellenvetése Sakura alkalmasságát illetően? – nem érkezett válasz, így Itachi folytatta – Akkor indulhatnánk is! – Itachi megérintette a vállamat, míg Izumi rátaposott Deidara lábára.

Teleportáltunk. Itachi engem, míg Izumi Deit. Egy erdőbe érkeztünk.

- Izumi, te mindig csak bántani tudsz engem! – nyafogta a szőke.

- Mert megérdemled! – vágta rá fagyosan a nő.

- Csendet! – szólt ingerülten Itachi.

Izumi és Dei egymásra mutattak és egyszerre közölték, hogy a másik kezdte.

Mintha óvodában lennénk...

Ránéztem Itachira, ő is ugyanígy gondolta.

- Ti őrködtök és próbáljátok nem kinyírni a másikat, addig én Sakurával megkeresem Ikazuchit – a két fél egymásnak hátat fordítva vették tudomásul a parancsot – Gyere! – a fák ágain ugráltunk fél órát, amikor hátborzongató üvöltést hozott a szél.

- Közel járunk! – nyeltem egy nagyot, Itachi észrevette a pillanatnyi habozásom – Nem hagyom, hogy bajod essen. Végső esetben a nyakláncon keresztül is tudok segíteni – egy apró sóhaj hagyta el ajkaimat a megkönnyebbüléstől. Tudom, hogy bármi áron megvédene engem, de jól esett ezt hallani a szájából is.

Egy sárkányt kell megszelídítenem... Igazából fogalmam sincs mire számítsak, miként viselkedjek és hogyan csináljam.

A fák egyre ritkábbak lettek, az éles látásunknak köszönhetően mindketten észrevettük háromszáz méterre a sötétkék pikkelyes egyedet, amely épp táplálkozott egy szikes tó partján. Sokkal nagyobb, mint gondoltam. A sárkány a fülét hegyezte, majd egyben lenyelte a vadat. Aranyszínű szemeit ránk emelte.

- Észrevett minket – közöltem a nyilvánvalót, feszengeni kezdtem, ahogy az arany ragyogó szemeiben a vörös fény megvillant.

- Támadni fog – figyelmeztetett Itachi, védekező állást vettem fel.

- Van terved? – kérdeztem reményteli hangon.

- Én elterelem a figyelmét, te menj a tóhoz! Utána meglátjuk – az utóbbitól nem lettem sokkal nyugodtabb.

Mindketten egyszerre ugrottunk fel a fák lomkoronájának sűrűjéből. A sárkány kitárta a szárnyait és meglendítette a hatalmas tagjait. Viharos erejű szél támadt ahogy a levegőbe emelkedett, a szélroham leveleket és kisebb gallyakat fújt az arcunkba. A napot hamar fekete felhők takarták el az égen, amik örvényleni kezdtek.

Tévedtem...

Sokkalta óriásibb ez a sárkány, most hogy már a szárnyait is kitárta. Inkább száz Arachnosszal néznék farkasszemet ehelyett.

- Minden sárkány ekkora? – próbáltam minden nyugalmamat összeszedni a kérdés feltevéséhez, de remegő hangszálaim elárultak.

- Nem. Ő a legnagyobb példány, amivel valaha is találkoztam. A többi feleakkorák se voltak – legszívesebben elsírtam volna magam, amiért Sasukénak egy házméretű hüllőt sikerült hátasul választania magának.

- Feltétlenül szükséges ezt a felbőszített sárkányt magunkkal vinnünk? – nem csináltam titkot a félelmemről, egyáltalán nem voltam az a fajta „hős", aki rendíthetetlen bátorságával minden akadályt átvészel. Itachi magyarázott valami olyasmit, hogy ő a sárkányok alfája, de a többit nem értettem, mert az eget villám hasította ketté.

A gyomrom görcsbe rándult a csattanó robajtól.

Ikazuchi...

Miért nem jöttem rá hamarabb a nevéből, hogy villámot jelent?!

- Sakura minden rendben? – a sárkány szájából villámgömb kezdett növekedni, arcom falfehér színt öltött fel, testem mozdulatlanná vált a félelemtől. Ajkaim szétnyíltak, de egy árva hang sem jött ki a torkomon.

A sárkány felénk lőtte a támadását, Itachinak kellett félre löknie, mert magamtól nem tudtam volna kitérni.

- Félek – annyira szánalmasnak éreztem magam.

- Ez természetes, még sosem láttál ilyet, de ha... - pánikolva félbeszakítottam.

- Nem érted! Félek a villámoktól és a mennydörgéstől! - könnyek gyűltek a szemembe – A fenébe! Sajnálom, nem vagyok rá képes! – Itachi felkapott, mert egy újabb támadás volt készülőben. Befogtam a fülem, hogy tompítsam a dörgések visszhangzó csattanásait a fülemben. A gyerekkori félelmem teljesen úrrá lett testemen, jobban reszkettem, mint egy zizegő száraz nyárfalevél egy szeles őszi napon.

Itachi a homlokát az enyémhez érintette.

- Sakura te vagy az egyetlen, aki meg tudja őt szelídíteni. Mindannyian hiszünk benned. Tudom, hogy képes vagy rá – könnyes arccal megráztam a fejem.

Nem hittem magamban. Tudtam a határaimat.

- A hallásod sokkal érzékenyebb lett, emiatt még ijesztőbbé vált a mennydörgés – bólintottam – Gondolj valami kedves emlékre! – Itachi közben folyamatosan kitért a támadások elől, míg én a karjaiban voltam.

- Erre most nincs időnk! Nem tudok egy kedves emléket se felidézni. Most nem! – zokogtam.

Az összes viharral kapcsolatos gyerekkori emlékeim feltörtek. Mindig remegtem a félelemtől és befogott füllel vártam a csattanásokat.

Kivéve egy alkalommal.

Amikor Sasuke karjaiban aludtam el, akkor nem féltem.

Átadtam magam rövidke közös időnk emlékének. Felidéztem mindent, ami Sasukéval kapcsolatos. Kifújtam a levegőt.

Robbanás – emlékezz Sasuke illatára!
Csattanás – emlékezz Sasuke megnyugtató öleléseire!
Vakító, cikázó kék fények – emlékezz Sasuke lágy bariton hangjára!
Újabb mennydörgés – emlékezz az egymásnak tett ígéreteinkre!

Kinyitottam a szemem.

Meg kell mentenem Sasukét! – villant át az egyetlen gondolat a fejemben.

Megérintettem Itachi vállát.

- Letehetsz – egy bátorító mosolyt küldött felém – Köszönöm Itachi.

Előrébb sétáltam a sárkányhoz, aki már a földre szállt és úgy tartott felénk. A fák gyenge fűszálakként hajoltak el a sárkány izmos testétől. Ikazuchi szájában megjelentek a kék fények.

Őszinte leszek. Még mindig félek... de egy olyan világban élni, ahol Sasuke nincs jelen, az még jobban megrémített, már annak a gondolatától is megrettentem.

- A segítségedre van szükségünk Ikazuchi, Sasukét elfogták és jelen pillanatban is kínozzák. Csak te és én tudjuk kiszabadítani. Együtt - A sárkány tett egy lépést felém, de a gömböt nem oszlatta szét. Közelebbről megcsodálhattam a két sorban elhelyezkedő borotvaéles fogait, melyek akkorák voltak, mint a karjaim.

Feltámadt mögöttünk a szél, az illatomat az orrába fújta.

Ikazuchi habozott. Lenyelte a gömböt, majd fejét közvetlenül az arcom előtt állította meg. Hörögve kitátotta a száját, Itachi támadó pozíciót vett fel. A hüllő elüvöltötte magát, karmaival megragadta a testemet, így kényszerített a földre.

- Ne mozdulj Itachi! – parancsoltam rá.

A sárkány gyilkos vörös szemeibe néztem végig, nagyon hasonlított Sasuke szemeire, amikor aktiválja a képességét.

Mások karkinyújtással szelídítenek sárkányt, ha így tennék szerintem Ikazuchi vállig leharapná a karomat – nem mintha ki mertem volna felé nyújtani -, tenyeremet inkább a karmaira helyeztem.

- Kérlek Ikazuchi szükségem van rád! – a könnyeimmel küszködtem, a sárkány kitátotta a száját a fülsiketítő üvöltéshez. Láttam a szikrákat a torkában... - Bármit megtennék, hogy kiszabadítsam Sasukét! Kérlek! - becsukta a száját és megszagolt.

A vörös fény eltűnt a szemeiből, az arany ragyogás visszatért. Elvette mancsát a testemről, a kábulattól még mindig mozdulatlanul feküdtem a kövön. Megbökte orrával a hasamat, magas hangon dorombolni kezdett.

- Itachi?! – sóhajtottam erőtlenül – Most mi történt?

- Ikazuchi nőstény sárkány... megérezte, hogy Sasuke gyermekét hordod a szíved alatt, aztán az anyai ösztönök felébredtek benne.

- Akkor... sikerült? – az egész testem elzsibbadt, képtelen voltam felállni.

- Igen – felemelte a kezeit, a sárkány rávicsorgott – Csak rád hallgat. Szép munka volt Sakura!

Ikazuchi bizalmatlanul méregette Itachit, pár perc után sikerült a sárkány támogatásával felállnom. Itachi próbált segíteni, de a nőstény nem engedte a közelemben. Leengedte szárnyait, értetlenül néztem rá.

- Azt akarja, hogy mássz fel. Meg kell ülnöd, hogy végleg betörd – felháborodva néztem fel rá.

- Erről nem volt szó! – akadtam ki Itachira.

Hát jó biztos nem lehet rosszabb annál a repülésnél, mint amikor Sasuke karjaiban szeltük át a város egét.

Hogy én mekkorákat tudok tévedni...

Felmásztam, két tüske között elhelyezkedtem a nyakánál.

- Valami tipp? Vagy gyors talpaló a repüléshez? – kiáltottam le az Uchihához.

- Egyetlen szabály: Soha ne engedd el a sárkányodat! És a képességének a neve Chidori – Ikazuchi kitárta szárnyait és hamar a levegőbe szökkent.

Éles szögben nagyon gyorsan emelkedtünk, én a tüskébe úgy kapaszkodtam, mintha az életem múlott volna rajta. Tulajdonképpen ez így is volt.

Amikor elértük a felhők magasságát, behúzta a szárnyait és egy pillanatra könnyűvé vált a testem. Lábam, fenekem elemelkedett a lény hátától, majd egy zuhanórepülés keretében megtapasztaltam az igazi halálfélelmet.

Sikítottam volna, de nem tudtam. Az arcomba vágó jeges szél kiszorított minden levegőt a tüdőmből, a tenyerem csúszni kezdett lefele a tüskéről. Minden erőmet összeszedve próbáltam visszahúzni magam ülő pozícióba, de erre pörögni kezdett a szemtelenje.

Még szerencse, hogy nem reggeliztem...

A pörgést abbahagyta, most úgy döntött inkább, hogy mégiscsak kitárja a szárnyait, így nekicsapódtam a hátának, kis híján felnyársalt a hátán kiálló tüskéivel. Orrom vére eleredt, de nem érdekelt jelen esetben. Felvettem az ülő pozíciót, lábamat erősen az oldalának feszítettem. Újra megismételte a halálos zuhanás manővert, de most nem csúsztam le. Elszáguldottunk Izumiék feje fölött is, akik szájtátva bámulták a mutatványt.

- Chidori! – kiáltottam és a sárkány boldogan gyűjtötte a szájában a villámgömböt, ami az eddigieknél sokkalta hangosabban robbant fel.

Megpaskoltam az oldalát, Ikazuchi leszállt Izumiékhoz, addigra Itachi is odateleportált.

- Készen állunk! – jelentettem ki büszkén, Deidara hitetlenkedő arcát látva elnevettem magam.

Sasuke:

Hallottam Sakura kiáltását a folyosóról.

Elbuktam. Nem tudtam őt megvédeni, egy ígéretet sem voltam képes betartani. Szánalmas vagyok...

Karinnal egyedül maradtam egy hálószobában, távol a trónteremtől. Ki voltam láncolva egy székhez.

- Sasuke miért? – hajolt közelebb az arcomhoz. Felszegtem a fejem, de nem válaszoltam – Hajlandó vagyok megbocsátani neked, cserébe örök hűséget kérek. Ha így teszel szabadon engedem a halandót.

- Narutoékkal mi lesz? – felszisszent.

- Naruto és Hinata sorsa Kaguya kezében van. Ineras örököse én leszek, máris vonzóbb ajánlat lettem nem igaz? Válassz engem, hogy megments egy életet vagy utasíts el, de akkor mindannyian meghaltok! Szerintem egyértelmű, hogy melyik opciót választod – bólintottam, mélyen a vörös szemeibe néztem.

Igen, hajlandó vagyok ezt az árat meghozni...

Karin csukott szemmel közelebb hajolt az arcomhoz, én pedig a lehetőségeimhez mérten gyors mozdulattal lefejeltem őt. Mindkettőnk homloka vérzett az ütéstől, amíg az övé egy pillanat alatt meggyógyult, addig az enyém nem.

- IDIÓTA BAROM! ENNYIRE SIETSZ A HALÁLBA?! – hisztérikus nevetésbe tört ki, oldaláról lecsatolta az ostort. Azt az ostort, melyen Hinata vére száradt – Majd én megmutatom neked ki a főnök itt! – szünet nélkül csattogtatta az ostort a testemen, sérüléseim hamar rosszabbak lettek Hinata sérüléseinél. Karin a vérző sebembe vágott a körmeivel, összeszorított fogakkal tűrtem, szemeim semmi érzelmet nem tükröztek.

Az ajtó kivágódott mögöttem. Ino volt az.

- Karin, nincs jogodban ezt tenni! – Karin villámló tekintettel figyelte a szőkét, arcáról lerítt az érdektelenség - Az örökösök felett csak másik örökös bíráskodhat vagy Kaguya – Ino Karin vállára tette a kezét – Még szerencse, hogy én itt vagyok – susogta, kezeit az ostorra csúsztatta – Pontosan tudom mit érzel, én vagyok az egyetlen, aki átérzi a fájdalmad – együttérző hangnembe váltott - A féltékenység átkát viselem, nincs annál fájdalmasabb, mikor az egyetlen, akiben megbízol elárulja a bizalmad. Kétségek, bizalmatlanság, magány, csalódottság – sorolta keserű szenvedéllyel Ino – El vagy veszve Karin, de én itt vagyok – suttogta.

A fegyver a padlóra zuhant, Ino átölelte Karint, akinek csak egy kis megértésre volt szüksége. Ino hosszú pillanatig fürkészte az arcomat

„Ki fogom vinni Hinatát és Sakurát, de hiteles alakításra van szükségem tőled. Pár napon belül titeket is kiszabadítunk" – közvetítette a fejembe a nő a gondolatait.

- Lássuk csak, milyen büntetést érdemelsz? – elengedte Karint és megragadta a torkomat. Hidegen villanó kék szemeivel mélyen az ónixaimba nézett – Tudod, Sasuke, hogy mi félelmetesebb a nők haragjánál? – a fülemhez hajolt – A bosszúvágyuk – sziszegte – A fájdalom nem vált ki belőled érzelmet, de mi történik akkor, ha a szajhádat egy szörny elé vetnénk? – félelem ült ki a tekintetemre, Karin elégedetten elvigyorodott.

- Egy éhes minotauruszt fogtak el az erdőben, ami egy hete táplálkozott utoljára – Ino tapsikolni kezdett örömében, én a szerepemhez híven próbáltam kiszabadulni a láncok szorításából.

- Hisz ez pompázatos hír Karin – lelkendezett – Egy nyilvános kivégzés méltó büntetés lenne számukra. Hinatát az aréna közepén kifeszítjük, míg Naruto és Sasuke az aréna széléről nézik hogyan marcangolja szét a szörny a ribancot – ha Ino nem küldte volna el az előbbi üzenetét, erősen megkérdőjeleztem volna, hogy melyik oldalon áll.

Lefehéredtem a gondolattól, meg nem játszott rettenet ült ki arcomra.

- Hívd össze az embereidet, hadd lássák milyen meghurcoltatás jár az árulásért, én a többit előkészítem – kacsintott rá.

Ino kecses léptekkel távozott, Karin egy ütést mért a tarkómra. A világ elsötétült előttem.

Amikor újra felébredtem, már az arénában találtam magam. Naruto kiáltásait hallottam oldalról, értelmetlenül próbált kiszabadulni. Felnéztem.

Hinata kifeszített alakja minden gondolatot kitörölt az elmémből. Könnyei megállíthatatlanul folytak, meggyalázott testét alig takarta valami.

A harag jele felizzott a nyakamon, de minden erőmet elnyelte a bilincs.

Kinyílt egy kapu, az ájult Sakurát ejtették le a ring szélére. Karin megrúgta a fejét, majd az aréna közepén prédikálni kezdett a bűneinkről. Ki akartam szabadulni, riadtan kerestem Ino szőke fejét a tömegben, de sehol sem láttam.

A tömeg Sakura haláláért üvöltött, Karin mögém sétált. A nő intett, kinyílt egy másik ketrec, amin a minotaurusz jött ki. 

Az átok kezdett szétterjedni testemen, de erőmet nem tudtam továbbra sem felszabadítani.

- Tetszik a látvány? – kérdezte Karin, választ nem várt – Nekem igen, szenvedő ábrázatod gyógyír az összetört szívemnek.

Magatehetetlenül néztem, ahogy Sakura imbolyogva felállt, majd Hinata felé kezdett botladozni. Kezét a hasán pihentette.

Félt.

Tekintetünk találkozott, de addigra a szörny már mögé lépett.

- MÖGÖTTED! – ordítottam torkom szakadtából, az ostor a hátamon csattant.

Hol vagy már Ino?!

Imám meghallgatásra talált, Sakura felett a nő átvette az irányítást, az utolsó pár méternél azonban kilépett az elméjéből. Sírva rohant Hinatához, de a szörny dobbantott a vaskos lábaival, amibe a talaj beleremegett. Sakura elesett, a bikaszerű lény a bokáját megragadva magához húzta.

Lendült a csatabárd.

Egy bilincsem elszakadt.

Ino állította meg az utolsó pillanatban a fegyvert, amit Karin felé dobott. Megragadta Hinata lábát és Sakura csuklóját.

- Arigatou – sóhajtottam megkönnyebbülten Ino szemeibe.

...

Az órák összefolytak előttem, nem tudtam mennyi idő telt el a mentőakció óta. Ahogy Naruto arcára néztem, valószínűleg ő sem tudhatta, nem is érdekelte. Egymással szemben voltunk kiláncolva a börtön falához és Karin éjt-nappallá téve sem kímélt minket. Az árulások sorozatai megőrjítették őt.

Gyomorforgató szag terjengett a levegőben. Gennyes sebek, hányadék és ürülék bűze keveredett a börtön poshadó, dohos levegőjével. Karin épp nem volt jelen, egy órája magunkra hagyott minket.

- Itt fogunk megdögleni Sasuke – az örök optimista Naruto kezdte feladni a reményt – De legalább Hinata és Sakura biztonságban van – vért köhögött fel. Már mindketten túlléptünk a holtponton.

- Ne beszélj! Tartalékold az erődet! – Ino megígérte, hogy kiszabadítanak minket, de még a felmentő csapat sehol sem volt.

- Sasuke, a világ rég elveszett, ha már te tartod bennem a lelket. Hogy-hogy nem adtad fel a reményt? – kérdezte meggyötört hangon.

- Én rángattalak bele az egészbe, szóval muszáj legalább nekem hinnem. Egyébként nem áll jól neked a reményvesztett szerep – Naruto hörögve felnevetett.

Közeledő kopogó léptek zaját visszhangozták a hideg kőfalak.

- Sasuke, örülök, hogy megismertelek, és hogy te voltál a legjobb barátom... – letorkolltam.

- Ezt inkább tartalékold pár száz évvel későbbre kérlek, amikor a halálos ágyamon fekszem a családom körében.

- Cseszd meg Teme, hogy még búcsúmat sem fejezhetem be.

- Nem fogunk meghalni! – Karin lépett be, kezében legalább nem egy fegyverarzenál pihent.

Tekercsek, géz, szikék, fertőtlenítő.

- Remélem hiányoztam – előttem helyezkedett el.

- Mi a mai terved velünk? – kérdezte Naruto elsőként. Karin őrült vigyorától nem lettem nyugodtabb.

- Megszerzem magamnak a Sharingant, belőled meg kedves unokafivérem a Kyuubit fogom kioperálni. Én leszek a legerősebb démon! – felkacagott - Remélem elbúcsúztatok egymástól – szikét ragadott, amit a szemgolyómhoz kezdett közelíteni.

Naruto felüvöltött, szívem minden egyes milliméterrel szaporábban kezdett verni.

Szánalmas vég...

Hatalmas robaj rázta meg a palota falait, a mennydörgésbe még a sziklák is beleremegtek. Karin megállt a mozdulatban.

A következő másodpercben a börtön oldalsó fala felrobbant. Felnevettem.

Ikazuchi villámló tekintettel méregette a vörös hajút. Az én kedves hátasom a megmentésemre sietett.

A beáramló friss levegő egy idegen illatát sodorta felém. Idegen, de mégis oly ismerős. Nem egészen démoni illat.

Mélyet szippantottam a szabadság szeléből. A megmentőnk képes volt Ikazuchit meglovagolni, aki egyedül csak engem ismert el lovasaként.

- Chidori! – kiáltotta egy nagyon is ismerős hang.

Az nem lehet...

Ikazuchi egy villámgömbbe fókuszálta az erejét, amit kilőtt Karinra.

A sárkány kihúzta a fejét falból, és ekkor pillantottunk meg mindketten az ismeretlen személyét.

Se nem démoni, se nem halandó illat tulajdonosa Sakura volt...

A kövi rész már az a rész, amire mindenki epekedve vár 😂❤