Sakura:

Akira hirtelen a falhoz szorított, és egy gyors mozdulattal egy bilincset csatolt az egyik csuklóm köré. Igazából féltettem az új rendelőmet, ezért nem teljes erőmből próbáltam kiszabadulni. Sajnos ez így nem volt elég ellene.

- Eressz el! – ekkor már a nyakamnál lihegett.

- Csak ennyire vagy képes? – legszívesebben bemostam volna neki, de itt nem tehettem meg. Itt nem.

Az ajtó valósággal berobbant mellettünk. Mindketten odakaptuk a fejünket. Az a férfi volt, akit elütöttem tegnap. Sasuke úgy nézett ki, mint aki ölni készül, de látszólag visszafogta magát.

- Ne inzultálja a doktornőt, legyen szíves. Ez egy kórház. – hangja olyan fagyos volt, mint a jég.

- Ez a nő most velem fog jönni.

Azt még meglátjuk Akira-san!

Láttam, hogy fogvatartóm felismerte, hogy kivel is áll szemben.

- Várjon! Magát ütötte el Sakura, igaz? – a rosszullét kerülgetett, nem akartam, hogy Sasuke lássa azt a felvételt. Féltem, hisz Sasuke gazdag, bármit megtehet, egyszerűen eltaposhat egy olyan kis bogarat, mint én.

- Igen. És? – elég nyers volt a hangja.

- Hadd mutassak magának valamit. – Felsikoltottam, próbáltam kiszabadulni a szorításból. – Ne mozogj már annyit, Cica!

Ne,ne,ne, kérlek ne!

Megmutatta a felvételt, én pedig fejben már számoltam, hogy hány évi fizetésembe fog kerülni a per. Dühös voltam, szemembe könnyek gyűltek. A harag könnyei.

Akira elmagyarázta, hogy ő a rendőrfőnök fia, szóval bármit megtehet. Sasuke elkérte a telefont, én lélegzet visszafojtva vártam. Sasuke arcán sötét árnyak suhantak át. Hirtelen a földhöz csapta a telefont és még rá is taposott.

Kellemesen csalódtam, félig-meddig fellélegeztem, mikor kiderült, hogy Sasuke nem lesz Akira cinkostársa. Legszívesebben elröhögtem volna magam, amiért Akira ekkorát koppant a tökéletesnek hitt tervével.

A fekete hajú férfi kijelentette, hogy most szabadon enged Akira. Nem követelt, nem fenyegetett. Kijelentette. Nagyon magabiztosan nézett Akirával farkasszemet. Ő egy olyan férfi lehet, aki tisztában van az erejével és felsőbbrendűségével. Szemmel látható volt a két férfi között a különbség. Egy csótány és egy isten. Igazából így tudtam volna leírni a kialakult helyzetet.

Sasuke a bilincsre tette a kezét, és az darabjaira hullott szét. Ez lehetséges egyáltalán? Képes egy halandó ember széttörni egy fémbilincset?

Akira megfenyegette Sasukét, akit szemmel láthatólag nem hatotta meg a dolog. Az ajtóból még visszaszólt Akira. A fenyegetés most nekem szólt.

- Ezt nem úszod meg szárazon Sakura! Elintézem, hogy pokoli életed legyen!

Elsétáltam Sasuke mellett, és akkora pofont adtam neki, hogy a fal berepedt.

Francba. Pedig megfogadtam, hogy vigyázok a rendelőmre.

Az elmúlt tíz éve csak a poklot élem, nem fogok megfutamodni. Többé nem! Már látom ennek az életemnek a végét, utána végre új életet kezdhetek!

Akira fülét-farkát behúzva eliszkolt, én meg a károkat kezdtem felmérni. A fenébe is, ez még csak a második munkanapom. A mögöttem levő félistenről megfeledkeztem.

Sasuke:

Eszembe jutott, hogy Hina említette ezt az Akirát,akinek tartozott Sakura. Most az egyszer hagytam futni, de ha még egyszer meglátom Sakura közelében, elpusztítom. A nő a károkat mérte fel, úgy tűnik megfeledkezett rólam. Köhintettem, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Megfordult, rám emelte azt a gyönyörű tekintetét.

- Mégiscsak találkoztunk. – sóhajtott. Nem a megkönnyebbüléstől.

- Nézze, hálás vagyok, amiért közbeavatkozott, de most szerzett magának egy ellenséget. A továbbiakban megkérem, hogy ne avatkozzon bele az életembe. Nem akarok magának rosszat, de így a legkönnyebb mindkettőnknek. – az ajtót próbálta visszarakni a helyére. Azonnal odaugrottam segíteni neki.

- Az én hibámból került ebbe a helyzetbe, szeretném ezt jóvá tenni. – az ajtó visszakattant a helyére.

- Ha igazán segíteni akar, akkor sétáljon ki ezen az ajtón. – kinyitotta előttem, de úgy éreztem, ha megtenném, akkor az egész életéből sétálnék most ki. Ezt ugye nem hagyhatom.

- Bármikor visszajöhet az a fickó!

- Talán nem úgy néz ki, de meg tudom magam védeni. – összefonta a karjait a mellkasa előtt.

- Úgy mint az előbb? – övön aluli támadás volt, de muszáj maradnom, és elnyernem a bizalmát.

- Féltettem a rendelőmet, nem akartam rögtön a második napomon tönkretenni. Azt hiszem ezzel elkéstem. – leakasztott egy naptárat az asztala mellől és a repedéshez tette, tökéletesen eltakarva a hibát.

- Én lehetek a testőre, kárpótolva Önt az ért veszteségek végett – hitetlenkedve nézett rám.

- Figyeljen nekem nincs szükségem testőrre, világ életemben egyedül harcoltam. Nincs szükségem segítségre. Mellesleg egy olyan csótány, mint Akira, nem állhat a nagyszerű terveim közé – tele volt önbizalommal.

- Milyen tervei vannak? – Sakura sóhajtva leült a székébe.

- Ha elmondom, elmegy? – kérdezte reménykedve.

- Ha elmondja, nem fogom tovább feltartani. Ígérem. – a nő egy felborult székre bökött, hogy üljek le rá.

- Van egy kis tartozásom a bank felé, amint kifizetem, összespórolok annyi pénzt, hogy saját házam legyen. Lesz egy gyönyörű macskám és... – itt elpirult. – Ki fog nevetni.

- Ígérem nem fogom kinevetni. – kíváncsi voltam, hogy úgy folytatja-e mondatot, ahogy én gondoltam.

- Egy ezüstszárnyú solymom. – láttam, hogy elkalandozik a gondolataiban, az én szívem meg őrült táncot járt.

- Akkor lesz még egy kocsim is. Ennyi. Távozhat. -felállt, hogy kitessékeljen.

- Ennyi? Család és ilyenek? – kérdeztem meglepődve.

- Nézzem rám! Az emberek megbámulnak a hajam miatt, én pedig belefáradtam a magyarázkodásba, hogy ez egy ritka genetikai jelenség. Az utódaim 99,9 %-os valószínűséggel örökölnék az apjuk hajszínét, mivel a rózsaszín recesszív allélen öröklődik. De mindegy is, jobb nekem egyedül.

Felálltam és Sakura elé álltam. Mélyen a szemébe néztem, egy hajtincset pedig az ujjaim köré csavartam.

- Az emberek vakok, hogy nem veszik észre milyen gyönyörű is valójában – szomorúan mosolygott rám.

- Nagyon beüthette a fejét, ha ilyen szépeket mond nekem.

- Őszintén így gondolom – zavarba jött, nem tudta hova rakni az előbbi kijelentésem. Egy férfi se bókolt még neki?

Elkapta a tekintetét és zavartan hátralépett, hogy kinyissa azt a rohadt ajtót. Még úgy maradtam volna még, de megígértem, hogy nem tartom fel. Kiléptem.

- Sasuke-san! – meglepődve visszafordultam.

- Köszönöm. Az előbbit. – halványan mosolygott, ez volt a legszebb mosolya, amit valaha is láhattam.

Bátorítóan rámosolyogtam mielőtt teljesen elhagytam volna a kórház területét. Még délelőtt megkaptam a vizsgálat eredményeit, miszerint semmi bajom sincs, szabadon távozhatok. Hinatának dobtam egy SMS-t, hogy a felhőkarcolónál találkozzunk.

Hinata:

Sasukéból minden részletet kifacsartam a délutáni eseményekről. Töviről- hegyire el kellett mesélnie háromszor, hogy mit mondott Sakurának, mert nem akartam elhinni. Sasukénak van romantikus énje?

Elsírtam magam.

- Mi a baj?

- Csak olyan szépet mondtál neki, hogy én se mondhattam volna ezt neked szebben – Sasuke csak forgatta a szemeit.

- Hinata fejezd be vagy ledoblak innen.

Tovább zokogtam, hisz unokatesómnak nincs kőből a szíve. Látok esélyt a fajunk megmentésére. Sasuke elfordulva egy zsebkendőt dobott az ölembe. Felszárítottam a könnyeimet.

- És most hogyan tovább? – érdeklődtem.

Sasuke rám vigyorgott.

- Szerezz nekem egy autót. Sofőrködöm egy kicsit.

Köszönöm a komikat és a csillagokat :)

Folytassam? :D