Naruto:

Arra értem vissza, hogy Sasukét a földre teperték, Shikamaru árnyékai gúzsba kötötték a testét. Egy bokorban bújtam meg, de sehogy sem tudtam Sasuke közelébe férkőzni és elteleportálni a határhoz. Elég nagy port kavart az eset, az örökösök mindegyike tudomást szerzett a rablásról. Azóta Sasukét börtönben őrzik, napok óta próbálkozom megközelíteni a fogdát, de egyszerűen lehetetlen volt beosonnom. Nagyon szigorúan őrizték, az összes őr útvonalát és napi rutinját kívülről fújtam, de ez sem volt elég. Egy rést se találtam a pajzson, Shikamaru nagyon komolyan vette Sasuke őrizetbe vételét.

Ahogy számoltam a napokat, mostanában kellett volna Sasukénak jelentenie Hinatának. A menyasszonyom biztos kitalálta már, hogy Sasuke nem fog megjelenni az emberek világában, ugyanis a portált lezártuk.

Reméltem, hogy semmi sem kerülte a figyelmünket és Hinata nem talál valami kiskaput a portál kinyitásához...

Sakura:

Hinatával a felhőkarcoló tetején várakoztunk arra, hogy vőlegénye a másik oldalról kinyissa a portált. A kezemet a hasamra helyeztem, még így napokkal később sem fogtam fel igazán, hogy egy pocaklakó növekszik bennem. Annyira hirtelen jött ez a terhesség, nem tudom, hogy kellene reagálnom. Nem tudok tiszta szívemből örülni, hisz nem a legjobbkor robbant be a gólya, Sasukéval kapcsolatos érzéseim mostanában eléggé... Kuszák?

Vagy csak a terhességi hormonoknak köszönhetem a bizonytalanságom?

Szeretem őt, megbízom benne, de mégis ott van bennem a félsz. Hinata is szokatlanul viselkedik, tudom, hogy titkol előttem valamit. Egy félig démon és félig halandó magzatot hordok a szívem alatt, fogalmam sincs, hogy milyen sors vár reá és ránk nézve. A bizonytalan jövőre gondolva mindig görcsbe rándult a gyomrom.

- Félek – leheltem halkan, Hinata megfogta a kezemet.

Féltem az anyaságtól, hisz nem éreztem még magam készen erre a szerepre. Évekig a saját túlélésemért küzdöttem, és amióta Sasukéval összejöttem, úgy éreztem mindent meg kell tennem, hogy ő és én boldogan élhessünk. Harcolni akartam kettőnkért, de így terhesen kicsit vissza kell fognom magamat, nem küzdhetek úgy, ahogy elterveztem.

Megint csak holtsúlynak érzem magam. Hasznavehetetlennek...

Aki védelemre szorul...újra.

Ami még ennél is jobban megrémített, hogy most már nemcsak a saját életemért voltam felelős, hanem a közös gyermekünk élete is az én kezemben pihent.

- Minden rendben lesz – mosolygott rám Hinata bizakodóan, de nem tudtam hinni neki. Majd akkor leszek nyugodt, ha látom Sasukét és megbeszéljük a dolgokat.

A portál kinyílt és egyszerre ugrottunk át az Alvilágba. Egy szőke hajú, égkék színű szemű férfi várt a túloldalon.

- Naruto-kun! – Hinata elengedte a kezemet és férfi felé ugrott mosolyogva. A férfi szemeiből melegség tükröződött, majd tekintete hirtelen megváltozott, ahogy engem észrevett.

Hinata mosolya is azonnal lehervadt.

- Vigyázz Sa... – kiáltott Hinata, nekem fogalmam sem volt róla, hogy mi történt.

A férfi eltűnt, abban a pillanatban egy tőr pengéje szegeződött a torkomnak. Egy perce se vagyunk itt, de máris élet-halál harcot kell vívnunk.

- Hol van Naruto? – Hinata aktiválta a Byakuganját és gyilkos tekintettel nézte a mögöttem levőt. Egy pukkanás kíséretében, a férfi nővé változott, a szőke hajszínt vörös váltotta fel.

- Gondolom Ekosanban, Sasukéval együtt – felelte gyilkos hangnemben a nő. Hinata értetlenül nézett rá, én már rég elvesztettem a fonalat.

Egy vörös hajú nő, aki Hinata vőlegényeként adta ki magát, fogságba ejtett és úgy látszik többet tud Sasukéékről, mint mi.

- Engedd el Karin! Ő nem tehet semmiről! – a nő őrült kacagásba kezdett, a tőrrel felsértette a bőröm felszínét. A vér lassan csordogálni kezdett.

Féltem. A könnyeimmel küzdöttem.

- Még hogy nem tehet semmiről? Tudod ki vagyok én virágszálam? – a fejemet enyhén megráztam, Karin másik kezével megérintette a nyakláncomat – Pontosan ugyanilyen nyakláncot hordok én is a nyakamban – azonnal oldalra kaptam a fejemet, hogy ellenőrizzem állításának hitelességét. Pechemre a fegyver éle mélyebbre vágott, de még nem érintett artériát.

- Ne hallgass rá Sakura! – sikította Hinata kétségbeesetten.

Nem szabad meggondolatlanul mozognom.

A szemüveges nő nyakában tényleg egy Uchiha címeres medál lógott.

- Uchiha Sasuke TÖRVÉNYES menyasszonya vagyok – egy láthatatlan tőr sokkal mélyebbre fúródott a mellkasomban, mint Karin fegyvere a nyakamnál.

- Az... nem lehet igaz –nyögtem erőtlenül, miközben kétségbeesetten néztem Hinatára, valami észszerű magyarázatot vártam tőle. Reménykedtem, hogy csak hazugság az egész...

- Meg tudom magyarázni! – hadarta halkan Hinata.

Nem küzdöttem tovább könnyeim ellen. A félelem és harag könnyei utat találtak, záporozva indultak meg szemem sarkából.

- Hazudtatok! – hangom egyszerre volt vádló és csalódott.

Összetörtem legbelül. Sosem tanulom meg a leckét, mindig elkövetem ugyanazokat a hibákat.

Soha nem bíz meg másokban, csak magadra számíthatsz!

- Sajnálom – suttogta bűnbánóan Hinata – A te érdekedben nem mondtuk el a teljes igazságot – lehajtotta a fejét, tényleg bántotta a dolog.

- És mégis mikor akartátok elárulni az igazat? – kérdeztem gúnytól csepegő hangon – Minden hazugságra épült volna?! – kiáltottam rá, testem remegett a dühtől.

- Az érzéseitek valósak. Abban sosem hazudott Sasuke – nézett fel rám Hinata könnytől csillogó szemekkel. Megráztam a fejemet.

- Nem tudok hinni neked Hinata... - a vörös erősen meglökött.

- Szívesen hallgatnám tovább a drámátokat, de az igazi áldozat ÉN vagyok!!! – a fülemhez hajolt – Úgy látszik mindkettőnket lóvá tett Uchiha Sasuke. Te elvetted tőlem a vőlegényemet, ezért bűnhődnöd kell! – Hinata felkiáltott.

- Nyughass Hyuuga! A rózsaszín virágszálnak nem esik bántódása amíg Sasuke ide nem tolja a képét, és mindent meg nem magyaráz. Te pedig – füttyentett egyet, egy tucat démon jelent meg valami furcsa bilinccsel a kezükben – Narutot fogod idecsalogatni. Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy mi lesz, ha nem engedelmeskedsz. Egy karral vagy egy lábbal lesz kevesebb a tündérke.

Hinata farkasszemet nézett Karinnal, majd a halántékán dudorodó erek eltűntek. A szemképességét deaktiválta.

- Sajnálok mindent Sakura – suttogta felém fájdalommal a hangjában. Kinyújtotta a kezeit, először a csuklóján csattant a bilincs, majd a bokáján végül a nyakán.

Hinata térdre kényszerült, a láncok fülsiketítően csörögtek, ahogy a földre zuhant. Odalökött az egyik talpnyalójának, míg ő egy ostort csatolt le az oldaláról. A hollófekete hajú nő Karin arcába vigyorgott.

- Élvezd ki amíg lehet – felelte hanyagul, résnyire összeszűkült szemekkel.

A fogvatartónk arcán őrült grimasz terült szét. Az ostor magasra röppent, majd egy gyors rántással suhogva csattant Hinata arcán.

Felsikítottam.

Hinata arca azonnal feldagadt, fekete vér serkent az ostor nyomvonalán. Hinata meg sem nyikkant, összeszorított ajkakkal viselte a fájdalmat.

- Nem fogom megadni neked ezt az élvezetet. Nem fogod a sikolyomat hallani! – préselte ki a szavakat ajkai közül Hinata.

- Azt majd meglátjuk! Addig ütlek, amíg nem könyörögsz az életedért Hyuuga! – az ostor újra az ég felé lendült.

A könnyeim újra eleredtek. Nem akartam Hinatát ilyen állapotban látni. Minden egyes ütés visszhangot vert a fülemben, Hinata rezzenéstelenül tűrte a tortúrát.

- ELÉG! – ordítottam, Karin erre hátra tekintett.

Előttem termett, megragadta a torkomat.

- Idegesítő vagy! – hajolt az arcomba, durván megragadta a hajamat – Szeretnéd felváltani a helyét? – remegve hallgattam. Két ütéssel belehalnék a fájdalomba – Mindjárt gondoltam.

- Hagyd...őt...békén! – hörögte hanyatt fekve Hinata. Ujjaival rászorított egy kis kavicsra és a vörös fejéhez vágta. Borzalmas állapotban volt.

- Mindjárt játszom tovább veled, aranyom, de előtte... - a tőrt előkapta az oldaláról és egy mozdulattal levágta a derékig érő hajamat – Küldök egy kis ajándékot Sasukénak, hogy fogja sietősre a dolgait. A zsebéből elővett egy nagyobb borítékot, amibe a hajamat beledobta. Egy levél is lapult a borítékban, de az üzenetet nem láttam tisztán rajta.

A nő újra füttyentett és egy keselyű szállt a vállaira. Nagyon találó állatot talált magának...

A madár lábára rácsatolta a levelet, utána Karin intett a mögöttem levőnek. Ütést éreztem a tarkómon, majd a világ sötétségbe borult előttem.

Sasuke:

Lassan egy hete vagyok börtönben, Shikamaru többször kihallgatott, de nem hitte el az igazat rólam. Valahogy sejtettem, mivel elég gyanús körülmények között talált rám. Naruto itt van a közelben, de lehetetlen beosonnia, hisz egy torony legfelső tornyában őriznek, ő pedig nem tud repülni. Egy apró ablakon keresztül szűrődött be a hold fénye, sajnos kirepülni nem tudok rajta, mert egy erős védelmi burokkal van körül védve az egész ketrec.

Vijjogás hallottam az ablak felől. A párkányon egy keselyű pihent, lábára üzenetet csatoltak. Horgas csőrével feltépte a borítékot.

Rózsaszín hajszálakat sodort el a szél.

A levegő kiszorult a tüdőmből.

A madár a csőrébe vette az üzenet és az ablakhoz tapasztotta.

Drága Sasuke!

A virágszál és a Hyuuga élete csak tőlem függ. Tudok mindenről, érdeklődve várom a magyarázatodat! Narutoval gyertek a palotába, ott várunk titeket!

ui. Siessetek különben legközelebb egy végtagot küldök haj helyett!

Csókol,

Drága menyasszonyod, Karin.

Felüvöltöttem. A harag egy másodperc elöntötte a testemet, a vörösen izzó átkom szétterjedt testemen. Az őrök észlelték a kirohanásomat, de most nem tudtak megállítani. A burok nem tudta elviselni azt a chakra mennyiséget, amit árasztottam magamból, mint egy vízbuborék úgy pukkant szét. Amaterasu lángjaival felégettem a környezetemet, a torony megsemmisült. A szabad égre tekintettem a keselyűnek már nyoma sem volt. Azonnal átalakultam sólyommá és Naruto nyomai után kutattam.

Pár percen belül megtaláltuk egymást, éles hallásával meghallotta a vijjogásomat. Az őrök riadót fújtak, de mire Shikamaru megjelent, mi Narutoval addigra már rég messze jártunk.

A határhoz teleportáltunk mindketten, gyorsan felvázoltam a helyzetet.

Mindketten remegtünk a dühtől, Narutot vörös palást vonta be, a róka ereje győzedelmeskedett felette, míg én engedtem a szörny hívásának. Nem a vér iránti éhségét akartam csillapítani, hanem a bosszúszomját.

Ölni akart. Ahogy én is.

Bőröm színe hamuszürkévé változott, míg hátamból újra kinőttek a hártyás szárnyak.

- Széttépem azt a ribancot, ha egy ujjal is hozzáért Hinatához! – Naruto karmai kipattantak, négy farok jelent meg mögötte. Négykézláb ereszkedett a földre.

- Én fogom őt megölni! – közöltem gyilkos tekintettel – Hívd a sárkányod! Teleportálunk! – Naruto füttyentett, a vörös nőstény pár percen belül megjelent.

Mindketten túltengtünk a chakrától, de mégis én vállaltam hármunk teleportálását. A palota kapuja elé érkeztünk. A teleportálás annyi chakrát felemésztett, hogy bőröm újra normális lett, a szárnyaim is eltűntek. Na igen egy pár tonnás állatot elég nehéz több száz kilométernyire elteleportálni.

- Naruto – megfogtam a vállát – Nem ronthatunk így be terv nélkül!

- Ezt nem pont tőled akarom hallani! Kinek a fantasztikus „terve" miatt kerültél börtönbe? – nézett rám mérgesen.

Az ötletelést azonban nem tudtuk tovább folytatni, pontosabban elkezdeni sem, mert kinyílt előttünk a kapu.

Alvadt fekete vércsík jelezte, hogy merre is kell mennünk.

Hinata vérét érezve szemfogaim előbukkantak, Naruto pedig egy ötödik rókafarokkal lett gazdagabb. A trónteremben megéreztük a jelenlétüket. Naruto kivágta az ajtót, de egyikünk se készült fel a letaglózó látványra.

Karin a trónszékben ült, mindkét kezében egy-egy lánc pihent. A láncok végein pedig ott feküdtek életünk értelmei. Sakura szemei vörösek voltak és arca fel volt puffadva a sok sírástól. Vállig érő haja csapzottan hullott az arcába, ajkai megremegtek, ahogy meglátott minket.

Hinatát olyan bilincsek zárták el, mely az összes chakrát elfojtja. Borzalmasan nézett ki, egész testén ostorcsapások nyomai voltak felfedezhetők. Sebei elfertőződtek, arca a felismerhetetlenségig össze volt verve.

Gondolkodás nélkül támadtunk mindketten!

Na, végre megérkeztünk a kedvenc részeimhez 😅 Nem kinyírni! 😘