Sasuke:

Három napja repülünk Naruto hátasán, lovasa az utat beszélgetéssel próbálta eltölteni, de én nem bizonyultam alkalmas partnernek, amit nem egyszer a fejemhez vágott. Sosem voltam bőbeszédű, de Naruto huszonnégy órás monológjai érdekes módon nem mentek még az idegeimre. Szükségem volt a barátom hangjára, mely utat tört a gondolataim káosz tengerén és egyben tartotta a porladozó lelkemet.

- Szóval? – hümmögve néztem fel rá, a táskájából az utolsó szárított húst vette elő – Három napja nem ettél semmit sem. Én a helyedben már háromszor éhen haltam volna. Mit eszel mostanában? – rágcsálni kezdte a szárított és kegyetlenül sós húscafatot.

Amikor bevallottam neki mindent, csak nagyvonalakban meséltem el az elmúlt másfél hét eseményeit. A táplálkozási szokásaim változásáról még nem ejtettem érdemben szót.

- Nem érzem az ételek ízét... kifejezetten undorom tőle. Én... - nagy levegőt vettem, de habozásomat látta Naruto, ezért ő mondta ki helyettem.

- Vér. Éreztem rajtad gyengén. Sajnos a táskámban nem tartok élő őzet – habozás nélkül felhúzta könyékig a kabátját, fedetlen alkarját felém tartotta.

A napbarnította bőre alatt futó pulzáló erek feketén rajzolódtak ki, a nyál összefutott a számban. A nyelvemre haraptam, hogy féken tartsam a szörny vágyait. A keserű íz a számban szintén émelygéssel töltött el, undorodva löktem el Naruto felkínált karját. Nagyon dühös lettem.

- Elment az eszed?! – üvöltöttem rá – Nem ajánlhatod fel magad ilyen könnyen és ne nézz így rám! Nem normális, ami velem történik és te úgy kezeled a helyzetet, mintha mi sem történt volna velem! Már nem az a Sasuke vagyok, akit régen ismertél! Megváltoztam!

És nem a legjobb irányban... - tettem hozzá magamban.

Naruto mélyet sóhajtott, lehúzta a kabátja ujját.

- Mindannyian változunk Sasuke, de egy dolog sosem fog változni.

- Mégis micsoda?! – kérdeztem éllel a hangomban.

- Hogy legjobb barátunk vagyunk – kifújtam a tüdőmet feszítő levegőt. Ezzel az egyetlen érvével nem tudtam soha vitába szállni. Naruto a gyeplőjén rántott egyet, a sárkány ereszkedni kezdett Ekosan határait jelentő hegységben.

Leszálltunk egy széltől védett barlang bejárata előtt. Naruto megsimogatta hátasát, majd gyengéden megpaskolta az oldalát. A nőstény megcsóválta a farkát, szárnyait kitárta, majd egy erőteljes mozdulattal a levegőbe szökkent.

- Vadászni megy – egészen addig figyelte, míg apró ponttá nem zsugorodott a vöröspikkelyes – Sajnálom, ha megbántottalak – nézett nyíltan a szemembe – Amik veled történnek, azokat én természetesnek veszem, hisz ugyanezen kellett nekem is átesnem. Nem rémisztesz meg Sasuke, segíteni akarok neked, de ehhez el kell fogadnod a szörnyet.

- Ha így teszek – kezdtem bele csendesen – akkor elveszítem önmagamat és elpusztítom mindazt, akit és amit szeretek – kimérten bólogatott.

- Csak akkor, ha hagyod felülkerekedni a szörnyet – Naruto levette a kabátját és a pólóját, megérintette a hasán megjelenő pecsétet – Te választasz. Hagyod, hogy a káosz uraljon téged – vörös chakra lepte el a testét a sziklák körülötte szétrobbantak, kék íriszei immáron vörösen tekintettek vissza rám.

Lehunyta a szemét, a vörös palást egy fekete gömbbe koncentrálódott, ami a tenyerében lebegett. Tömör pusztító energia, mellyel képes lenne egy kilométeres körzetben mindent porrá zúzni.

- Vagy Te uralkodsz a káoszon? – az éjsötét gömb egy szempillantás alatt eltűnt, Naruto testét aranyszínű chakra borította be, szemei szintén aranylóan világítottak.

- Ezt... mikor? – tátottam el a számat, szóhoz sem jutottam a döbbenettől.

Naruto megtanulta a benne lakozó Rókadémon erejét irányítani, ami az egész gyerekkorát végig kísértette. Hiába folyik nemesi vér az ereiben, egészen tinédzserkoráig a saját otthona volt a börtöne. Nem mozdulhatott a palota falain kívülre a saját és a birodalom népének érdekében.

Szülein kívül senki sem fogadta el őt annak aki. Mindenki csak a szörnyet látta benne, rühellem bevallani, de én is ezt a tábort erősítettem elég sokáig.

- Nem olyan rég a hegyi kéjenc visszatért – az állam a földet súrolta. Húsz éve láttuk őt utoljára – Ő segített nekem megtanítani, hogyan irányítsam ezt az erőt. Én pedig átadom neked a frissen szerzett tudásomat – magyarázta higgadtan Naruto.

- Kakashiról nincs hír? Egyébként hol van most Jiraya? – megrázta a fejét. Jiraya Naruto mestere, míg Kakashi az Uchiha udvarban szolgált, Itachi és az én tanítóm is volt.

- Amint az irányításom alá vontam Kuramát, rögtön le is lépett. Csak annyit mondott, hogy hamarosan találkozunk. Valami készülődik, Sasuke. Közelgő háború szagát sodorja a szél. Rég eltűnt barátaink bukkannak fel mostanában, a háttérből csendesen megfigyelő játékbábuk lépnek a sakktábla csatamezejére. Tudod miért? – érdeklődve vártam a válaszát – Mert Te a világunkba hoztad a reményt azzal a halandó nővel.

- Már megmondtam! Nem akarom Sakurát ennél jobban belemártani! – képtelenség egy halandónak legyőznie Kaguyát.

- Ikuma járt a palotámban és egy morzsányit elárult a látomásából.

- Tudod, mit gondolok róla, ha még egyszer Sakura közelében látom, akkor... - nem tudtam befejezni a fenyegetésemet, mert Naruto félbeszakított.

- Tudom-tudom, ellenszenves a fickó, de látomásai nagyrészt bejönnek.

- Mit mondott neked?

- Vért látott mindenhol és mindennek a tetejében egy halandó állt. Bármit is terveztek, azonnal álljatok le vele...Különben mindenki meghal. Röviden ezt mondta.

- Szóval forduljunk vissza, nyissuk ki a kaput és lökjük Sakurát Kaguya karmai közé esetleg egy katanával vagy egy kunaival a kezében? – a hangom úgy csepegett a gúnytól, hogy maga Ikuma is megirigyelhette volna ezt a stílust.

A szőke úgy nézett rám, mint akinek most nyitották fel a szemét.

- Sasuke...te tényleg megváltoztál! – döbbenten tekintett rám.

- Nem ezt magyarázom neked napok óta?! – forgattam meg idegesen a szememet – Amióta embereket öltem nem vagyok önmagam.

- Nem úgy értettem. Sosem voltál ennyire heves, legalábbis jó pár éve voltál utoljára az, de most tele vagy érzelmekkel. Nem a szörny változtatott meg. Hanem Sakura. Sakura miatt vesztetted el a kontrollodat – hátát a sziklafalnak vetette, elmosolyodott a felismeréstől – Szívesen megismerném a cseresznyevirágodat, aki elcsavarta a jégszívű Uchiha Sasuke eszét – a sárkány közben megjelent a látóterünkben– Remélem vacsora után mesélsz róla nekem.

Mayuka elrepült felettünk, karmai közül elengedett valamit. Tompa puffanással ért földet egy halott állat friss teteme közvetlenül tíz méterrel előttem. Vér illata töltötte meg az orromat, szemfogaim tűhegyessé váltak. Szám elé raktam a kezem, öklendeztem.

- El kell fogadnod Sasuke. Csak a vérrel tudsz életben maradni, nem halhatsz éhen. A szörny a részed. El kell fogadnod, hogy uralni tudd – az öklömbe haraptam, küzdöttem az éhségcsillapítással kapcsolatos vágyaim ellen. Ziháltam, a nyálam kifolyt a szám sarkából. A drága nedű vörösre festette a sziklát...

Eddig tudtam visszafogni magam. Megindultam az élettelen vad felé, majd mielőtt elérhettem volna, egy szőke villanás került a perifériámba. A következő pillanatban ütést éreztem a gyomromban, hátam a sziklafalnak csapódott. Megtöröltem a szám sarkát, idegesen tekintettem Narutora.

- Állj félre! – mordultam rá, de ő rendületlenül a zsákmányom útját állta továbbra is. Szitkozódni kezdtem, hisz ő mondta, hogy fogadjam el a szörnyet, erre most meg a vacsorám elé áll.

- Azt mondtam, fogadd el a szörnyet! – az égkék íriszei lyukat égettek az ónixaimba – Nem azt, hogy éld ki a vágyaidat! Azért szívod ki a vérét, hogy ne halj éhen vagy azért, hogy a szörny szomját csillapítsd? – karmaim kipattantak, a szavai alig jutottak el a tudatomig, mert minden gondolatomat a vad csábító vére töltötte ki.

Ugrottam. Naruto sóhajtott.

- Önkontroll Sasuke! – rúgott el az ellenkező irányba.

Órákig tartó ökölcsatát vívtunk, mindkettőnk testét lila és zöld zúzódások borították, amikor sikerült áttörnöm Naruto védelmén. Ajkaimhoz emeltem a zerge nyakát, mely már fekete volt az alvadt vértől.

- Sakura vérét is pont ennyire kívánod? – kiáltotta felém. Az éles szemfogaim egy centire álltak meg az állat nyakától.

Megremegtem. Az állat kitört nyaka helyett Sakura nyakát láttam ernyedten heverni karjaimban, a smaragdjai pedig fénytelenül meredtek egyenesen az arcomra. Undorodva dobtam félre a tetemet. Naruto tenyerét éreztem a hátamon.

- Szép munka – megpaskolta a hátamat – Sikerült megfékezned a szörny vágyait – fáradtan tekintettem fel Naruto arcára. Ha végig ilyen lelki terror lesz az edzés, akkor nem biztos, hogy ép ésszel megérem a végét. Naruto füttyentett a sárkány felkapta a zergét és egészben lenyelte.

- Mára legyen ennyi, holnap folytatjuk. Meg kell tanulnod a vérszomjadat irányítani, akár tetszik, akár nem Sakura lesz hozzá a kulcs. Sakurát nem tudnád bántani.

„Te nem tudnál bántani engem. Nem félek tőled. Megmentettél." – hallottam a fejemben Sakura halk szavait.

- Mindenki ezt mondja – dünnyögtem az orrom alatt – De mi van, ha mégis? Mi van, ha én leszek a gyilkosa?

- Nem bízol a képességeidben Sasuke. Az iránta érzett érzéseid nem engedik, hogy bántsd őt. Érted már? A szerelem csodákra képes...és bizony ostobaságokra is – nézett rám rosszallóan. Neheztelt rám, de minden joga megvolt hozzá. Bántottam Hinatát.

- Három hete nem gondoltam volna, hogy tényleg megtalálom a szerelmet a halandók világában – kezdtem bele halkan.

- Hát, mi sem fűztünk hozzád sok reményt – nevetett fel zavartan a szőke, lesújtó pillantással jutalmaztam a kijelentését. Naruto gallyakat gyűjtött össze, majd a sárkány a tüzes leheletével meggyújtotta a kupacot. Mayuka lefeküdt, Naruto leült mellé, hátát megtámasztotta a hátasának oldalán. Közelebb intett a tűzhöz – Mesélj róla! – kérlelt.

Leültem vele szemben, sokáig csak a lángok táncát figyeltem. Elválásunk pillanatai jutottak eszembe, amikor szerelmet vallottam, a forró csókjai és a sokadik ígéretem.

„Visszatérek hozzád"

Naruto a könyökét felhúzott térdén támasztotta meg, tenyerét ökölbe szorította, így támasztotta meg az állát. Mosolyogva figyelt engem.

- Elhatároztad magad? – elmosolyodtam. Nem halhatunk meg, túl sok beteljesítetlen ígéret köt még az élethez.

Alkonyodott már, amikor belekezdtem a hosszas mesélésbe és a hold legmagasabban úszott a milliónyi apró fényes csillagokkal tarkított éjszakai égbolt tengerén, amikor befejeztem Sakura dicsőítését. Naruto csillogó szemekkel hallgatott végig.

- Már alig várom, hogy megismerjem. Biztos jól ki fogok jönni vele – elnevettem magam. Egyszerűen nincs olyan élőlény, mellyel Naruto nem tudna jól kijönni. Még Karint is képes kezelni, pedig szépen fogalmazva sem egy egyszerű esetről van szó.

Naruto újabb gallyakat dobált a tűzre, hogy életben tartsa a lángokat. Arca komolyságot tükrözött.

- Gondolkodtam, de nekem sincs ötletem, hogy ki menthette meg Sakurát. Egy farkasmaszkos férfi... sosem hallottam még róla.

Miután alaposan kiveséztük a témát, rátértem az én kérdéseimre.

- Arany színű a chakrád, volt valakinek a történelem során ilyen színű a chakrája? – megvonta a vállát, ő sem tudta pontosan mit jelent – Ha tudod irányítani Kurama erejét, akkor miért... gondolod úgy, hogy belehalhatsz az erejének felszabadításában? – felemelte a másik kezét, tenyerében egy gömb jelent meg, egyik fele vörösen világított, míg a másik aranylóan ragyogott.

- Az egyensúly törékeny. Kordában tartom Kurama haragját, de mi történik akkor, ha a saját haragomat nem tudom megfékezni? Mi történik akkor, ha a legfontosabb személyek életét elragadják a szemem láttára? Hát ez... - az aranyfél megszűnt, a gömb egésze vörösen szikrázott – Teljes erőm felszabadulna és abba belehalnék.

Több kérdésem nem volt azon az éjszakán.

...

Három hete edzettünk a hegyekben és egész eredményesek voltunk. A vérszomjamat kordában tudtam tartani, megtanultam mennyi vért tudok egy állatból kiszívni, hogy az ne pusztuljon bele. Ideje volt tovább állnunk. Naruto sárkányát a hegyekben hagytuk, a határnál felvettük mindketten az állati külsőnket. Én sólyomként szálltam Ekosan fővárosa felé, míg Naruto egy vörösróka képében szelte a távolságot.

Három napot vett igénybe, mire elértük a város falait, az éj leple alatt be is osontunk. A városban őrök szaladgáltak fel-alá, az utcák fel voltak bolydulva. Naruto egy sötét sikátorban egy szemetes mögött húzódott meg, míg én egy tölgy ágai közt rejtőztem el. Egyikünk se tudta mi történt, mindketten hallgatóztunk, hátha sikerül valami értelmeset kiszednünk a rohangáló őrök kiáltásaiból.

- Kapjátok el! A nő macskaálarcot visel, ő vitte el a becses kincset! – intettem Narutonak, hogy tiszta a levegő, sikerült észrevétlenül a következő utcába eljutnunk.

Nagyot nyeltünk. Shikamaru Ekosan örököse talpig felfegyverkezve állt tőlünk nem olyan messze. Napok óta minden chakránkat visszafojtottuk, remélem nem szúr ki minket.

Ha lebuknánk, elég nehezen magyaráznák ki magunkat. Két örökös illetéktelenül behatolt a városba, miközben itt hatalmas felfordulás van.

- Shikamaru-sama, a nő nincs egyedül. Egy farkasmaszkos férfi a társa – Naruto lefagyott arcára néztem.

Szerencsére Shikamaru nem figyelt fel ránk, amint elhárult a veszély leszálltam Naruto mellé.

Tudom, mire gondolsz, de ne felejtsd el, hogy miért jöttünk! – olvastam le Naruto gondolatait.

Mi van, ha a tolvaj társa ugyanaz a személy, mint aki Sakurát megmentette? Utána kell mennünk!

Most senki nem őrzi a könyvtárat, ennél jobb lehetőségünk nem lesz!

Te a könyvtárba, én utánuk. A szomszédos faluban találkozzunk, holnap reggel! – fogtam magam és Shikamaruék után szálltam.

Ki kell derítenem, ki mentette meg Sakurát, ennél jobb alkalmam sosem lesz rá!

A napokban átléptük a 10 k-s nézettséget, ami hatalmas örömmel töltött el, mindig olyan jó pozitív visszajelzéseket kapni, hogy érdeklődtök a sztorim iránt. Ezúton is köszönöm nektek 💖

ui.: Hamarosan Sasukéék szála felveszi Sakuráék szálát XD