Sasuke:

- El tudom intézni, hogy Kaguya ne végezzen ki árulásod miatt! – köhögte a szavakat egyre vörösödő fejjel.

Még erősebben rászorítottam, végül elengedtem. Sajnos nem ölhetem meg ilyen egyszerűen Dalanos örökösét, Kaguya kutyáját.

- Tudtam, hogy jó döntést hozol végül – Hinata mellém ugrott, a Byakugannal vizslatta Ikumát, aki hanyagul mért minket végig.

- Mégis hogyan? – tettem fel a kérdést, egy lépéssel előrébb léptem.

- Én egy szavában sem bíznék meg – vetette oda foghegyről Hinata. Nem bíztam Ikumában, csak hallani szerettem volna a válaszát.

- Nem szeretek kérkedni vele, de Kaguyára elég erős befolyásom van – mindketten egyszerre horkantottunk fel Hinatával, Ikuma lesújtó pillantással jutalmazott kettőnket – Tudjátok a vérörökségem miatt – úgy nézett ránk, mintha ezzel mindent elmagyarázott volna. Nem csak én, de Hinata se értette az összefüggést. Az értetlenségünk láttán Ikuma szemforgatva magyarázott tovább – Majd azt mondom, hogy volt egy látomásom, miszerint Sasuke tombolni kezdett az emberek világában, én pedig átmentem, hogy megakadályozzam ezt, de sajnos nem sikerült – Hinata hisztérikusan felnevetett.

- Ezzel csak a magad bőrét mented! Sasuke kár rá pazarolni az időnket! Végezzük ki itt és most! – Hinata rám nézett – Sasuke?!

Élesen szívtam be a levegőt, amit Ikuma észrevett. Elvigyorodott.

- Rájöttél? – persze, hogy rájöttem, itt helyben Amaterasu lángjaival perzselném fel a testét, ha nem lenne fontos személy Kaguya számára.

- Miért jöttél utánunk Konohába? És mi ez a királynőnek születtél, nem rabszolgának duma? – Hinata elsápadt, leesett neki is a helyzet.

A férfi óvatosan körülnézett a szobában, tekintete komolyra váltott.

- Sakura sokkal nagyobb dolgokra hivatott. Emlékeztek a 20 évvel ezelőtti látomásomra? A világ legjobb gyógyítója fogja legyőzni Kaguyát... Minő véletlen, hogy pont egy orvosba sikerült beleszeretned Uchiha... - Hinata arca még a hónál is fehérebb színt öltött fel, engem levert a víz a hallottaktól.

Az nem lehet... Mégis, hogy tudná Sakura legyőzni Kaguyát? Ha a világ legerősebb démonjainak nem sikerült elpusztítani őt, akkor egy halandónak, hogy lehetne esélye ellene? Ikuma arckifejezéséből ítélve nem egy szerelmi vallomás fogja megváltani a világunkat, ami a pecsétek feloldásához lenne szükséges. Nem mi démonok öljük meg Kaguyát, hanem Sakura. Belegondolni is abszurd.

Nem tehetem ki őt ilyen veszélynek! Csak a holttestemen keresztül juthat el Kaguyához! Megígértem, magamnak, Sakurának és Tsunadénak, hogy megvédem Sakurát, semmiképpen nem hagyhatom ezt megtörténni.

- Az arcodra van írva, hogy mire gondolsz. Tiltakozhatsz bármennyire is, ez ellen nem tehetsz semmit! Ez nem pusztán egy látomás. Ez egy prófécia. Nem számít, mennyire próbálod őt óvni, az ő sorsa az, hogy megölje Kaguyát! – a szavak összefolytak előttem.

Minden erőfeszítés, amit eddig tettünk mind hiábavaló volt? Felesleges és értelmetlen áldozatokat hoztunk meg az évek alatt? Elveszik a bosszú lehetősége, nem orvosolhatjuk sérelmeinket saját kezűleg? Kaguya vérét nekünk kell kiontani, Sakurának semmi köze a bosszúnkhoz!

- Ha ez a sorsa, miért akartad elrabolni? – kérdezte Hinata feldúltan.

- Nekem kell rá felkészíteni őt, mert ti túl puhányok vagytok vele. Sokkal keményebb fából faragták, mint gondolnátok. Szerintetek hány halandó győzött le Arachnosokat? Nálam sokkal jobb kezekben lesz Uchiha, felejtsd el őt, jobban jársz. Majd én kicsikarom belőle a szerelmi vallomást – gúnyos vigyor játszott ajkain, az öklöm olyan gyorsan húztam az arcába, mint a villám.

Eltörtem az orrát, fekete vér borította be az arcát és ruháját.

- Nem vagy olyan megfontolt, mint a bátyád – köpte a szavakat felém - Az érzelmeid irányítanak téged. Megkockáztatom, hogy te magad sokkal nagyobb fenyegetést jelentesz Sakurára, mint maga Kaguya – nem bírtam tovább.

Átadtam magam a pecsét erejének. Hinata fogott le hátulról, de könnyedén leráztam őt. Megragadtam a torkánál fogva, karmaimat a nyakába vájtam. A férfi hideg nyugalommal nézett farkasszemet velem. Hinata újra megpróbált megállítani, ellökött a fogolytól és elé állt.

- Nem ölheted meg őt! Tudod nagyon jól! – kiabálta az arcomba.

- Mégis egy újabb élet kiontása mit számítana? Embert öltem Hinata! Szerinted ő számít valamit? Csak egy lesz a listán a sok közül – könnyáztatta szemekkel megrázta a fejét.

- Igenis számít -suttogta megtörten.

- Állj félre! – halványkék gömb koncentrálódott a kezemben, melyből villámok cikáztak szerte-széjjel.

- Nem tehetem. A te érdeked – rendületlenül védte tovább az árulót.

- Állj félre! – rivalltam rá mérgesen – Nem tudom visszafogni magam! – az átokpecsét a határaimat feszegette józanész és őrület között. Nem sokáig leszek ura a testemnek.

- Vagy csak nem akarod visszafogni magad! Belefáradtam már ebbe Sasuke – a szeme sarkából megállíthatatlanul peregtek a könnyek – Küzdj már egy kicsit jobban, a fenébe is! Milyen elcseszett világban élünk? Én védem Neji és Hanabi gyilkosát, mert fontos vagy számomra? Ébredj már fel!

Mély levegőt vettem, én tényleg próbáltam leküzdeni az ingert. A haragot azonban nem lehet ilyen könnyen legyőzni. Rengetegszer bántottam Narutot és Hinatát miután elveszítettem a klánomat és reményemet, rajtuk vezettem le a feszültséget, amit a mai napig is bánok. Sokszor hagytam, hogy az átok felülkerekedjen rajtam és ilyenkor őrült pusztításokat vittem véghez. Hinatáék az okozott fájdalmak ellenére is mindvégig kiálltak értem, én pedig meg akartam változni értük. Évekig kontroll alatt tartottam az érzéseimet, az utóbbi néhány évben csak pár kisebb kirohanásom volt.

Egy hete azonban minden megváltozott. Találkoztam Sakurával és az önkontrollom megszűnt. Nem vagyok ura az erőmnek és az érzelmeimnek. Már közel sem vagyok az a higgadt, megfontolt személy, aki voltam, teljesen kifordultam önmagamból.

Ez a felismerés engem is megrémisztett. Mi van, ha nem tudom többé visszafogni magam Sakura jelenlétében sem?

Hinata háta mögé pillantottam, Ikumával felvettem a szemkontaktust.

- Akkor majd én megvédem őt! – krákogta Ikuma és bennem elszakadt valami. Az ismerős sötétség köde borult elmémre.

A következő kép, amire feleszméltem, az Ikuma vérző arca volt. A szék összetörve feküdt kettőnk között, a férfi háta mögött Hinata riadt tekintetével találkoztam. A fejem iszonyatosan lüktetett, fel akartam állni a padlóról, de a hátamon iszonyatos súlyt érzékeltem. Ekkor vettem észre, hogy milyen pusztítást végeztünk a nappaliban. A falakat díszítő festmények megtépve hevertek a fapadlón, a kanapé kettétört és a könyvespolcról levertük a könyveket. Hinata hitetlenkedve nézett rám, úgy látom nem okoztam most kárt benne, ami egy picit megnyugtatott. A hátam viszont iszonyatosan fájt.

- Jól vagy Hinata? – a hangom teljesen másképp csengett a megszokottól.

- Mi a franc vagy Uchiha Sasuke? – szegezte a kérdést Ikuma sápadtan.

Értetlenül felálltam. A kezemen a bőr szürke volt, a hátamat feszítő fájdalom továbbra sem enyhült. Megtapogattam magam, a hátamból valami hártyás dolog állt ki. Egy tükör elé rohantam, a megrepedt üvegről nem a megszokott énem nézett vissza.

Hanem egy szörnyeteg.

A hátamból karmokkal borított, hártyás szárnyak álltak ki, testem mindenütt szürkén festett. Arcomon egy fekete kereszt volt, szemeim feketén és vörösen villantak fel. Az ébenfekete hajam kékesszürkén fénylett, ráadásul meg is nőtt.

Ikuma leengedte a védelmét, közelebb lépkedett hozzám, de tisztességes távolságra megállt tőlem.

- Most már nem akarsz megölni. Ez igazán megnyugtató – hátrakaptam a fejem, Hinata még mindig a földön kuporgott. Ikuma egészen közel jött, a pecsétemet tanulmányozta – Ilyet még nem láttam – Vissza tudsz változni?

Nem dübörgött a harag az ereimben, mégsem voltam képes visszaváltozni. Kezdtem kétségbeesni, mégis mi történik velem?!

- Nyugodj meg! Így nem mehetsz Sakura elé – megtapogatta a szárnyaimat, megcsóválta a fejét – Egy megoldást látok, az viszont nem lesz túl kellemes – a tükörből láttam, hogy egy tőrt húzott elő az oldaláról. Beleegyezően bólintottam.

Hinata halálra vált arccal nézte, ahogy Ikuma karja meglendült, egy gyors suhintással lemetszette a szárnyaimat. Az ordításom a faház minden szegletét kitöltötte.

- Hozz tiszta ruhát! – kiáltott rá Hinatára, aki továbbra is mozdulatlanul, üres tekintettel nézett maga elé – Mozdulj már! – halványan hallottam Hinata szapora lélegzetvételeit, majd a cipőjének kopogását a padlón.

A földön fetrengtem a fájdalomtól. Ikuma elhúzta a borzalmas testrészt és a kandallóba tuszkolta a szárnyakat. Pár percen belül rothadó hús szaga töltötte be a nappalit. Hinata remegve próbálta bekötözni a sérüléseimet, de Ikuma kikapta a kezéből a tiszta anyagot. Ellátta a sérüléseimet, de nem álltam fel. A fájdalom enyhült, de legbelül az összeomlás szélén álltam. Tekintetem a kandalló tartalmára kúszott. A láng az éjfekete szárnyakon járt táncot, a tűz hatására megpörkölődött a hártyás bőr, majd megaszalódva húzódott össze és vált eggyé a hamuval. A gyászos hangulatot Hinata halk hangja törte meg.

- Miért védtél meg? – Ikuma lassan nézett a nő felé. Némi gondolkodás után válaszolt.

- Egy rohadéknak gondoltok, aki elárulta a fajtáját, a valóság pedig nem áll messze ettől. Mindig úgy cselekszem, ahogy a legjobbnak tartom. Elég kellemetlen lett volna Kaguyának megmagyaráznom a halálodat, pusztán kényelmi szempont volt a megvédésed.

- Akkor miért segítenél egyáltalán nekünk? Mi meg akarjuk ölni Kaguyát, akit annyira csodálsz! – akadt ki Hinata.

- Félreértés ne essék, nem szimpatizálok veletek, sem Kaguyával. Azért férkőztem a bizalmába, hogy a saját és embereim túlélését biztosítsam. A többiek nem érdekelnek. Azonban az Uchiha birtokában van a rózsaszín kis fegyverünk, így egy kis ideig muszáj lesz egymás arcát elviselnünk.

- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy hagyom átadni neked Sakurát! – meg kell őt védenem bármi áron! Nem veszíthetem el őt is!

Ikuma az orrnyergét masszírozta.

- Jól gondold át! Sakuráért cserébe kiváglak a bajból – mindketten szólásra nyitottuk a szánkat, de a tetovált arcú leintett – Ne kapjátok fel a vizet, gondoljátok át higgadtan - külön nyomatékkal ejtette ki az utolsó szót – Ígérem, addig semmi hülyeséget nem csinálok. Három nap múlva elindulok, addig kaptok haladékot – ásított egy hatalmasat – Az egyik szobát kiveszem magamnak, ha nem bánjátok – választási lehetőséget sem hagyva nekünk felment az emeletre és elfoglalta azt a szobát, ami egykor Nejié volt.

Ketten maradtunk lent Hinatával a csatatérre emlékeztető helyiségben, ami már csak nevében volt nappali. Némán figyeltük a másikat, egyikünk se volt képes megtörni a ránk nehezedő csendet. A bőröm színe lassan normálissá változott vissza. Hinata sóhajtva felállt, a konyhába vette az irányt. Egy ollóval a kezében tért vissza, mögém állt és elkezdte levágni a hajamat.

- Nem jelenhetsz meg így Sakura előtt – csak az olló csattogására figyeltem és a tűz ropogására, ami lassan elhalkult.

- Sajnálom – Hinata megállt a művelet közepénél – Sajnálom, hogy megijesztettelek.

Hinata nem szólalt meg, ami kétségekkel töltött el. Rendezte a frizurámat, közben a hajam színe is rendeződött.

- Az a valami meg akart ölni minket – elcsuklott a hangja, szembefordultam vele. Biztosítani akartam róla, hogy az a szörnyeteg nem én voltam, hanem az átok tette ezt velem, bocsánatot akartam kérni ezredjére is a hibáimért.

- Hinata én... - felényúltam, de kitért az érintésem elől. Őszinte rémület ült ki az arcára.

- Ne haragudj Sasuke! Most egy kis magányra van szükségem – a nő a szobájába viharzott.

Én pedig egyedül maradtam a rémisztő gondolataimmal és a bűntudat ezernyi darabra törte szét a lelkemet. Hiába tagadtam magam előtt, tisztán látszott Hinata gondolata az arcán.

Az a szörny én voltam. Én akartam Őt megölni. Erre pedig nincs bocsánat. Itt már nem lesz elég az őszinte bocsánatkérésem, több kell néhány elsuttogott elnézéstnél. Valami megtört kettőnk között.

Az egymásba vetett bizalmunk meginogni látszik. Nem akarom Hinatát elveszíteni, mindig megbocsájtotta a hibáimat, annyi esélyt kaptam tőle az újrakezdéshez, mint más soha. Nem érdemlem meg Hinata jóindulatát és segítségét, elárultam a bizalmát.

Mit tettem? – suttogtam magam előtt.

Az éjszaka nem hozott nyugodalmat, a sötét gondolataim nem segítettek a hangulatom rendezésében. Az orkán erejű szél süvítését hallgattam, a gondolatok egymást váltogatva száguldoztak előttem. Aggódtam Sakura épségéért, Hinatáért, a jövőnkért. Kilátástalan volt a helyzetem, ha Kaguya megtudja, hogy voltam az emberek világában és öltem... Nem! Nem szabad most erre gondolnom!

Mit tegyek? - ismételtem meg magam előtt huszadjára a kérdést. A sötét szoba falai némaságba burkolózva válaszolt a megválaszolhatatlanra.

Hajnalra a szél ereje enyhült, a havazás is elállt. A varjú felébredt és az ablaküveghez kocogtatta a csőrét. Felkaptam egy köpenyt és egy másikat is Sakura számára. Fogalmam sincs, hogy milyen állapotban fogok rátalálni.

Nem szóltam, hogy elmegyek, tudták ők azt bejelentés nélkül is. A varjú mutatta az utat, szótlanul követtem a faágakon ugrálva. Csak egyetlen reményem maradt.

Az egyetlen reménysugaram, Sakura.

Sakura:

A fjordnál landoltunk. Már az émelygés egész elviselhető vált, érdeklődve néztem körbe. A férfi letett a földre, pontosan a frissen hullott méteres hó tetejére. A hajnali napsugarak megcsillantak a hókristályokon, teljesen elvakított a látvány. A férfi megfordult, a levegőbe szimatolt. Egy hirtelen jött nagyobb széllökés lefújta a csuklyáját a fejéről. Háttal állt nekem, csak a haja színét pillanthattam meg. Hosszú, copfba fogott szürkésfekete haj.

A hidegtől dideregni kezdtem, legalább felébredtem tőle egy kicsit. Igazából most vettem észre a férfi testmelegének a hiányát. A megmentőm újra a fejére húzta a kapucnit, én próbáltam életben maradni. A szakadt ruhám nem sokat védett a csontrepesztő hidegtől.

- Egy dolgot szeretnék kérni tőled Sakura – érdeklődve néztem rá, végre megfordult – A társam képességeit tartsd titokban. A gyógyítás rendkívül ritka adottság, sajnos a gyógyítókra megtorlás vár ebben a világban – a szám elé kaptam a kezem a megdöbbenéstől. Nem érkeztem feltenni a kérdésemet, mert tovább folytatta – Rólam se árulj el semmit! A némaság ködébe burkolva vagyunk képesek megvédeni a másikat. Meg tudod ígérni?

A gyógyítókat üldözik képességük miatt, a férfi lehet a nő védelmezője. Teljesen megértettem, bíztam bennük. A férfi megtartotta a szavát, tényleg elhozott a fjordhoz, mi több megmentette az életemet.

- Ígérem, hogy nem árulok el rólatok semmit. Köszönettel tartozom az életemért – a férfi biccentett.

- Még találkozunk! – a köpenye után nyúltam, helyén örvénylő tollak repdestek. Ezt, hogy értette?

- Várj! – a férfi átalakulóban volt.

- Sasuke egy percen belül megérkezik – varjúvá változott és otthagyott a fjord melletti erdőben.

Karjaimat összefontam a mellkasom előtt, leheletem fehér páraként gomolygott előttem. Csak egy percet kell túlélnem. Sikerülni fog Sakura!

- SAKURA! – az ismerős hang irányába fordultam.

Új rekord 2180 szavas fejezet XD Elkapott az ihlet.