Sasuke:

- Leugrott.

Csak a szaggatott légvételeimet hallottam és a fülemben dübörgő véremet. A süvítő szél jeget fújt az arcunkba, de nem éreztem fájdalmat, ahogy a bőrömet felsértették az apró kristályok. Elengedtem Ikuma nyakát és az orom felé sétáltam. A jég és fagy okozta sérülések össze sem voltak hasonlíthatók a szívemet tépő fájdalommal.

Elordítottam magam, azonban a világ süket volt a fájdalmamra. A szívemet sav marta Sakura halálának hírére. Térdre rogytam, teljesen elvesztem, elbuktam a küldetésemet és elárultam Tsunade bizalmát. Nem tudtam megvédeni Sakurát.

Nem tudok olyan világban élni, ahol nincs ő jelen.

- Nincs lent – köhögte Ikuma – a szavak lassan értek el a tudatomig.

- Nincs lent – ismételtem meg fakó hangszínnel. Hinata rázott meg vállaimnál fogva.

- Az Arachnos azt mondta, hogy a nyaklánc az orom felé rángatta őt, majd levetette magát. Aztán hirtelen eltűnt, vagyis valaki elteleportálta – magyarázta Ikuma – Nagyon elcseszett egy ereklyét adtál a nyakába Uchiha!

- Ereklye?! – kérdezte Hinata megdöbbenve, én is értetlen pillantással jutalmaztam a tetovált arcút.

- Még ezt se tudtad Uchiha? – hangjából facsarni lehetett volna a gúnyt – Miért te vagy az első számú kedvence Kaguyának nem is tudom... talán azért, mert olyan tudatlan vagy.

- Kímélj meg minket az epés megjegyzéseidtől és árulj el mindent, amit tudsz – követelte fagyosan Hinata.

Ikuma a világ legnagyobb sóhajával belekezdett.

- A nyakláncaitok egy különleges ereklye, mely megvédi a viselőjét a bajtól, feltéve, ha egy Uchihától kapta a láncot. Amikor ránk támadtak az Arachnosok, Sakura kettőt is képes volt legyőzni – itt mindketten eltátottuk a szánkat, Hinatával – Aztán a lánc démoni erővel ruházta fel őt, könnyedén ugrált egyik fáról a másikra otthagyva engem a maradék szörnnyel – tette hozzá keserű szájízzel – Habár inkább irányították a mozdulatait most így visszaemlékezve. Igazából engem az érdekelne, hogy Karin nyakában melyikőtök medálja lóg? A tied vagy bátyádé? – a szám belsejét harapdáltam. Erről soha nem beszélt nekem senki sem...

- Ha tudtad volna, nem adtál volna ilyen értékes dolgot Karin nyakába – elmélkedett Ikuma – Vagy mindenképpen oda kellett volna adnod, hogy elhitesd a vöröskével, hogy ti tényleg jegyben jártok. Igazam van? – Hinata karmai kipattantak.

- Sasuke megölhetem? Nagyon irritál.

- Még nem – feleltem Hinatának – Meg kell találnom Sakurát, te addig visszaviszed Ikumát a faházhoz és vigyázol rá, hogy meg ne szökjön. Minden információt ki kell szednünk belőle!

- Add fel! Ebben a viharban csak megöleted magadat – figyelmeztetett Ikuma.

Nem! Végre felvillant előttem egy halvány reménysugár és nem fogom hagyni, hogy egy hóvihar megakadályozzon menyasszonyom megkeresésében. Meg kell Őt találnom bármi áron!

A látótávolság szinte nullára csökkent, úgy kavarta a szél a havat körülöttünk.

- Sasuke nézd! – kiáltotta el magát Hinata.

A Byakuugannal észrevett valamit közeledni felénk, majd egy varjú ütközött a mellkasomnak. A lábára egy üzenet volt csatolva, amit gyorsan le is oldoztam.

A vihar végével Sakurát a fjordnál megtalálod.

Megmentette az életemet, nem esett bántódásom. Jól vagyok, ne aggódjatok miattam.

A vihar után találkozunk.

Sakura

Ez Sakura kézírása volt! Felolvastam kétszer is Hinatának a levelet, mert elsőre nem akarta elhinni. Sakura életben van! A varjút szorongattam a kezeimben, farkasszemet néztem vele.

- Vigyél oda, ahonnan jöttél! – parancsoltam rá, de a madár csak károgott egyet, esze ágában sem volt felszállni – Hinata, te menj vissza Ikumával, én Sakura nyomába eredek!

- Őrült vagy! – hangzott Ikuma szájából a dicséret.

- Utálom beismerni, de igaza van a szörnyetegnek, csak megöletnéd magadat a viharban! Egyetlen reményünk, hogy megbízunk Sakura megmentőjében - felelte Hinata.

Utáltam ezt a magatehetetlenséget, szitkozódva hátat fordítottam az oromnak.

- Hozd! – a varjút Hinata kezébe nyomtam, míg én kivont karddal közelítettem Ikuma felé – Mozgás! Menjünk biztonságos helyre! – morogtam.

Fél órával később szétfagyva beestünk a kunyhóba. Hinata rögtön egy székbe rúgta Ikumát és chakrafonallal megkötözte, nehogy megszökjön.

- Nem lehetett volna egy kényelmesebb fotelbe megkötözni? – nyavalygott a fehérhajú.

- A Hyuugák gyilkosának nem jár sem kegyelem, sem kényelem – vetette oda Hinata fagyosan.

- Akkor mire vársz Hyuuga? Itt a remek alkalom a bosszúdhoz – felelte unottan a férfi – Hagytam Nejit meghalni és a húgod is az én látomásom miatt halt meg! – Hinata szemébe könnyek gyűltek, Ikuma rendületlenül folytatta – Nemcsak a te húgod halt meg származása miatt Hinata! A látomásom végzett világunk összes gyógyítójával! – kiabálta most már a férfi.

Emlékszem arra a napra. Ikuma Kaguya mellett állt és a látomását suttogta a fülébe.

A világ legjobb gyógyítója fogja romba dönteni a hatalmát.

Kaguya válaszul kiirtotta az összes gyógyítót a világon, nehogy a látomás beteljesedjen...

Itachi: (pár órával ezelőtt)

Hirtelen megálltam.

- Mi a baj? – kérdezte Izumi.

Ismerős érzés kerített hatalmába.

- Sasuke a közelben van. Hallom az ereklye hívását – Izumi ledöbbenve nézett rám.

- Mégis mit keres itt a világ végén? – értetlenkedett a barnahajú hölgy, akit már tíz éve kedvesemnek nevezhetek.

- Talán sikerrel járt az emberek világában és idehozta elrejteni a kiválasztottját? – gondolkodtam hangosan.

- Ennél fagyosabb helyet nem is választhatott volna – Izumi szorosabbra összehúzta a köpenyét – Te nem vagy kíváncsi rá? – húzta széles mosolyra ajkait.

- Küldetésünk van! – emlékeztettem rá, de csak a szemeit forgatta válaszul.

- Engem nagyon érdekelne, hogy milyen a sógornőd és hogy mennyit nőtt Sasuke – pillantott rám mindenttudó sejtelmes pillantással – Vajon milyen nőt választott magának Sasuke? – befogtam a száját, mert Izumi hajlamos túlzásokba esni és olyan dolgokat beképzelni, ami távol áll a valóságtól.

- Ezzel egyedül vagy, koncentrálj a feladatunkra! – valójában nagyon is érdekelt, hogy pontosan mi van az öcsémmel és nem utolsósorban találkoznék a választottjával is.

- Itachi! Átlátok rajtad, nem kell eltitkolnod előttem semmit. Csak megnézzük őket, aztán eltűnünk – Izumi bevetette a bűbájos mosolyát és a kérlelő cicaszemeket.

Az orrnyergemet masszíroztam, tudtam, hogy semmi jó nem származhatna Izumi ötletéből, ezért kézbe kellett vennem az irányítást. Addig nyaggatna és feszegetné türelmem végtelen határait, hogy a végeredmény az lenne, hogy beadom a derekamat.

- Egy feltétellel – diadalittasan mosolygott Izumi, mint aki megnyerte a csatát.

Ha tudná, mit tervezek, nem mosolyogna így – gondoltam kárörvendően.

Bal szememet lehunyva idéztem egy varjút, akinek a bal szemében a Mangekyou Sharingan villant fel. A madár felszállt és az ereklye felé vette az irányt.

- Most már folytathatjuk a küldetésünket a lebukás legkisebb veszélye nélkül – minimum egy csalódott vagy egy morcos arcra számítottam volna, de helyette Izumi elégedetten bólintott egyet.

Ajkaim egy vékony vonallá préselődtek. Átvert. Megint.

Izumi egész színjátéka arra ment ki, hogy 20 hosszú év után rávegyem arra magam, hogy ha csak egy pillanatra is, de megnézzem hátrahagyott öcsémet. Húsz éve Kaguya minden potenciális ellenséget lemészárolt, a legkisebb veszélyforrás írmagját is kiirtotta. Adeth jog szerint engem illetett volna, de nem hagyhattam, hogy Kaguya rabszolgájává tegyen.

Egyetlen megoldás létezett számomra.

Gyáván megfutamodni és Sasukéra hárítani a trónt.

Eljátszottam halálomat, Kaguyát is sikerült kicseleznem, így szabadon mozoghattam mindenféle megkötés nélkül a világunkban. Kaguya legyőzésének titkát kutattam, mikor egy Akatsuki nevű szervezetbe botlottam, mint kiderült, azonosak voltak a célkitűzéseink.

Kaguya önkényuralmának romba döntése.

Izumi hangja rángatott ki a gondolataimból.

- Hamarosan hóvihar lesz, csipkednünk kell magunkat! – Izumi villámléptekkel elsuhant mellettem, majd követni kezdtem.

Egy óra múlva a kis kémem megérkezett az ereklye forrásához. Egy rózsaszínhajú nőt láttam a hóban hemperegni a Hyuugák nyaralójánál. Halvány mosoly kúszott ajkaimra a kunyhó láttán, hisz minden évben egyszer egy hetet töltöttünk itt a családommal a Hyuuga klán örököseivel. Azok voltak a gondtalan és boldog gyermekévek...

Egy árnyat láttam mozdulni, a nő előtt egy fehérhajú és tetováltarcú férfi jelent meg. Kellett pár másodperc, mire felismertem benne Dalanos örökösét, Ikumát. A halandó nő nyakában megláttam az én nyakláncomat, majd Ikuma elteleportált a kétségbeesett nővel. Sasuke chakráját sehol sem éreztem...

Szitokáradat hagyta el a torkomat.

- Mi történt? – kérdezte aggódva Izumi.

- Keress egy búvóhelyet! Én megyek megmenteni Sasuke menyasszonyát! – a varjúmnak utasításba adtam a környék átkutatását. Nem juthattak messzire, hisz nem lehet az erdőből teleportálással távozni.

Izumi további kérdések nélkül engedelmeskedett. Feltette a maszkját és egy pukkanás kíséretében eltűnt. Lehunytam a jobb szememet is, fél másodperc múlva éjfekete tollak suhogtak körülöttem, végtagjaim megrövidültek, karjaim szárnyakká alakultak.

Egy varjúvá tudtam átváltozni. Szárnyaimmal hevesen csapkodtam, a lehető leggyorsabban szeltem a távolságot. Közben a varjú megtalálta Ikumáékat pont egy Arachnos falkába botlottak. Tudtam, hogy az ereklyének van védelmező tulajdonsága, ami azon alapszik, hogy a viselőjének fizikai adottságait maximálisra növeli. Ez egy halandó esetében akár halálos mértékű is lehet a megerőltetés.

Csak érjek oda időben!

A nyakláncom reagált a közeledő jelenlétemre és a nőt az én irányomba terelte. Láttam, hogy az Arachnosok vezetője üldözőbe vette a halandót, aki már elérte a korlátait.

Csak még egy kicsit tarts ki!

Kiért végre a fenyvesek közül a sziklaoromra. Már nagyon közel jártam, de valamiért nem akart leugrani.

Ugorj már!

A nyaklánc lefele rángatta, de a nő minden porcikájával tiltakozott a manőver ellen. A varjúm szemén keresztül láttam, hogy az esélyeit latolgatta, majd mégiscsak levetette magát.

Pont akkor értem oda. Felvettem emberi formám, tollaimmal eltakartam kettőnket az Arachnos kíváncsi szemei elől. Eltakartam a nő szemét és befogtam a száját. Teleportáltam arra a helyre, ahova Izumi ment. A teleportálással egyidőben megszüntettem a kis kémem jelenlétét is.

Itachi (jelen)

Megharagudtam Izumira a leveles ötlete miatt. Mi van, ha Sasuke felismeri a kézírásomat? Nem, az lehetetlen, szándékosan írtam a lehető legrondábban, nem kerekítettem a betűjeleket szokásom szerint, hanem a lehető legdurvább szögletes jelekkel firkantottam fel tömör üzenetemet. Nem bukhatom le idő előtt, különben pocsékba menne az a 20 év, amit hazugságban kellett eltöltenie Sasukénak.

- Milyen szép nyakláncod van – hallottam Izumi hangját, legalább ő menti a helyzetet kettőnk közül, ha már én beszédképtelen vagyok.

- Igen – Sakura lágyan elmosolyodott, finoman megérintette a láncot – Megmentette az életemet – mindketten megláttuk az égési sérüléseket a nyakán.

Izumi azonnal a nő mellett termett, aki megszeppenve nézett rá, a nyakláncot visszaejtette a nyakára.

- Mutasd a sérüléseidet! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Óvatosan felemelte a nyakláncot, Izumi rám nézett. Némán megadtam neki az engedélyt.

Zöld chakra borította be a kezét.

- Meggyógyítom a sérüléseidet, nem kell félni, meleg érzést fog érezni, fájdalmat nem – Sakura nem félt, hagyta, hogy Izumi végezze a dolgát.

- Eddig csak kék chakrát láttam, de úgy látszik van többféle színben is – meglepett, hogy tudott a chakráról, de így legalább könnyebb dolgunk lesz.

- A kék chakra a normális, a zölddel gyógyítani lehet, a vörös chakra pusztító erővel bír, végül pedig a fekete... - Izumi elhallgatott, rossz emlékek fűződtek a fekete chakrához.

Démonok között is ezerévente egy születik, ki az éjszakánál is feketébb chakrával bír. A fekete szín egyet jelentett a pusztulással és elrothadással, a halált is megszégyenítő erővel bír az ilyen színű erő birtokosa. A világunkban egyetlen egy fekete chakrával rendelkező személy él.

Kaguya.

- A halál? – kérdezte Sakura suttogva. Izumi bólintott.

Izumi közben befejezte a gyógyítást és leszedte Sakura karjáról a ragacsos pókhálót. A karján egy párnapos hosszú heget fedezett fel a párom, majd azt is kezelésbe vette. Sakura hálásan megköszönte neki a tettét.

A vihar egyre erősödött és a tűz sem ontotta már magából a hőt. Sakura ruhája több helyen el volt szakadva, reszketni kezdett a beáramló csontig hatoló hidegtől. Hiába dobáltunk rá több fát a tűzre, hogy életben tartsuk a lángokat, azok nem adtak meleget. Sakura ajkai kékülni kezdtek, kezeit dörzsölte, hogy vérkeringését felpezsdítse, de mindhiába. Ha ez így fog folytatódni, akkor Sasuke menyasszonya a hóvihar áldozatává fog válni.

Támadt egy ötletem és reméltem, hogy Izumi megérti és nem érti félre a cselekedetemet. Kigomboltam a köpenyem és egy laza csuklómozdulattal az ölembe rántottam a megszeppent nőt. Testhőmérsékletemet növelni kezdtem, egészen addig, míg Sakura fogai végre nem vacogtak.

- Köszönöm – átkaroltam, még szerencse, hogy elég bő a köpenyem kettőnk befedéséhez.

Izumi egy mosolyt próbált elfojtani, szerencsére megértette a helyzet fontosságát. Sakura pillái le-lecsukódtak.

- Nem szabad elaludnod – nekidőlt a mellkasomnak.

- Tudom..., de olyan fáradt vagyok – Izumival kétségbeesett pillantást váltottunk. Ébren kell tartanunk Sakurát egészen a vihar végéig, ami akár napokig is eltarthat.

- Sasukétől kaptad azt a nyakláncot? – kérdezte Izumi.

- Igen – elmosolyodott, ahogy az emlékeit felidézte – Ez a lánc Sasuke bátyjáé volt, amit mindig magánál tartott Sasuke. Sasuke nagyon szereti Itachit, sohasem adta fel a reményt, hiszi, hogy egy nap meg fogja őt találni. Érzi, hogy nem halt meg, és én is bízom benne, hogy egy nap összehozza a sors őket.

Mindhárman az elhaló lángokat figyeltük, súlyos csend telepedett le közénk. A szívemet fájdalom járta át. Cserbenhagytam az öcsémet, azonban ő mégsem adta fel a reményt.

- Hiszem, hogy egy nap, majd találkozni fognak – suttogtam elhaló hangon inkább magamnak, mint a körülöttem levőknek.