Ikuma:

Ahogy felébredtem, képek villantak be a jövő eseményeiről.

A rózsaszínhajú nőt láttam a hóban feküdni, kezével a láncot próbálta leszakítani a nyakáról. Sápadt bőrén égésnyomok voltak láthatók.

- Segíthetek? – kérdeztem, a nő ijedten nézett felém.

Megismételtem a kérdésemet és tettem egy lépést felé. Botladozva felállt, húzni kezdte maga után a hófehér ruháját. Egy igazán királynőhöz illő darabot viselt, ami tökéletesen simult a testéhez. Az ajtó felé tartott, amin a Hyuuga klán jele díszelgett.

Elvigyorodtam, mert pontosan tudtam, hogy hova is kell majd mennem.

A fejemhez kaptam, elég sok látomás tört rám mostanság, ami kicsit megviselte a szervezetemet. Egy nagyot sóhajtottam, mert rendbe kell hoznom, amit most a városban elrontottam. Koncentrálni kezdtem, a gondolataim eltűntek a város falairól és a kommunikációs eszközökről. Chakrát kellett használnom, biztos vagyok benne, hogy Hinataék megérezték a jelenlétemet. Mihamarabb vissza kell mennem az Alvilágba, lehetőleg előttük kell odaérkeznem. Nem tétlenkedtem pár percen belül már a portál előtt álltam. Átérve füttyentettem egyet és Zacaros szállt le előttem. Felmásztam rá, majd méregzöld szárnyait kitárva feszállt, nagy port kavarva maga körül. Amikor elég távolra értünk megpaskoltam hátasom hátát, én kézjeleket formálva eltűntem.

A Hyuuga klán nyaralója elég elhagyatott és elzárt helyen feküdt, a hely sivár hangulata pontosan illett az elzárkózott Hyuugákhoz. A legközelebbi település is vagy félnapi járásra volt a hegy lábánál, míg a kis nyaralójuk a hegy tetején feküdt. A teleportálással a piciny falu és a nyaraló közötti félútra sikerült eljutnom. Átalakultam, immáron galambként szálltam a hegy csúcsa felé. Elég lassan haladtam, de ebben az alakomban nulla chakrát árasztottam ki magamból, fő célom az, hogy észrevétlen maradjak.

Madártávlatból felsejlett a nyaraló, így egy fenyő ágára szállva vártam, hogy zsákmányom megérkezzen. Negyed óra fagyoskodás után végre valahára megpillantottam őket, már csak azt az alkalmat kell kivárnom, mikor Hinata lelép. A végtagjaimba beférkőzött a hideg, teljesen elgémberedtek a tagjaim, mire a Hyuuga lány végre lelécelt. Felröppentem az őrhelyemről és a faház felé szálltam, hogy elvegyem jogos tulajdonomat.

Leszálltam egy faágra, hogy kicsit kifújjam magam, mikor a rózsaszínhajú nő kirontott az ajtón és beleugrott a puha hóba, kezével havat sepert a nyakára. Nyöszörgött a fájdalomtól, majd egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el torkát. Kétségbeesve tekintett körbe, de sehogy sem tudott megszabadulni a lánctól.

Elvigyorodva felvettem emberi formám.

Minden a hirtelen jött látomásom szerint zajlott le.

Sakura:

A teleportálás hamar befejeződött, de még így is elszédülve zuhantam a hóba. A férfi káromkodását hallottam magam mellől, szavaiból azt szűrtem le, hogy nem ide kellett volna érkeznünk. Felrángatott a karomnál fogva, felszisszentem az erős szorítástól.

- Mennyi baj van veled! – közölte ridegen.

- Ha nem raboltál volna el, nem lenne ennyi bajod – vágtam vissza. Valahogy húznom kell az időt, hogy Hinata a nyomomra bukkanjon.

- Milyen szemtelen lett valaki! – hangja csöpögött a gúnytól.

- Te meg bunkó vagy! - erősebben rám szorított, de igyekeztem nem kimutatni a félelmem – Mit akarsz tőlem? – szegeztem neki a legnyilvánvalóbb kérdésemet. A szédülés enyhülni kezdett, tényleg kezdek hozzászokni az efféle utazáshoz.

- Te hozzám tartozol, Onna – hitetlenkedve néztem rá. Komolyan most már ő is kezdi?

Akira és Haruki után, most már ez az idegen fickó is a saját tulajdonaként tekint rám, egy játékszerre, amit, ha megun egyszerűn csak kidob az ablakon? Mit vétettem, hogy ilyen alakokba kell folyamatosan belebotlanom?

A szívem egyedül Sasukéhoz tartozik.

- Nem vagyok a tulajdonod! – sziszegtem a fogaim közül – Másfelől van nevem is – vetettem oda neki hidegen. Ha sértegetésről van szó, akkor tudok én is nagyon bunkó lenni.

Legalább ezzel is időt nyerek.

Élesen szívta be a levegőt, gondolom nem volt hozzászokva a visszafeleseléshez. A nagyszám egy kétélű fegyver, vagy sikerül addig húznom az agyát, hogy Hinata rám találjon, vagy olyan messzire megyek el, hogy inkább kitépi a szívemet. A kezdeti sokk, amit a pár perccel ezelőtti találkozásunk okozott, elpárolgott. Ha meg akart volna ölni, már számtalanszor megtehette volna, ebből kifolyólag élve kellek neki. A szemeit forgatva magához rántott és szótlanul ölbe vett.

Szélsebesen suhantunk a fenyvesek ágai között. Tudtam, hogy számomra ez nagyon rossz hír, mert így egyre kisebb esélyem van a megmenekülésre. Ki kell találnom valamit, hogy lassítsam az elrablómat.

- Szédülök, tériszonyom van! – hisztiztem.

- Ne nézz le! – szűrte oda foghegyről.

- De hányingerem van! – nyafogtam.

- Bezzeg az Uchiha karjaiban nem szédültél! – az alsó ajkaimat harapdáltam – Nagyon átlátszó a terved, nem fogok megállni!

- Te követtél minket? – kérdeztem őszinte megdöbbenéssel. Egy apró izom megrándult az arcán, sikerült olyan információt megosztania velem, amit nem kellett volna elárulnia.

- Láttalak titeket – vallotta be kelletlenül.

Milliónyi kérdés fogalmazódott meg bennem, már szólásra nyitottam a számat, mikor csendre intett. Megállt egy vastagabb faágon és fülelni kezdett. Az én hallásommal csak a fenyvesek tűleveleinek zizegését hallottam, lefogadom, hogy komolyabb dologról volt szó, mint az egyre erősödő szélről. A levegőbe szimatolt, majd fintorogva csak ennyit közölt:

Arachnosok.

Nem tudtam, hogy mit jelent, de pár pillanat múlva már kérdeznem sem kellett, hisz ott álltak előttünk...

Sasuke:

A vér vörösre festette a padlót és élettelen testek feküdtek a ring körül. A kezemet alvadt vér borította be, így a leghaloványabb reményem is szertefoszlott. Én mészároltam le ezeket a férgeket.

Az ajtó nyikorogva kinyílt, Tsunade lépett be rajta. Megdöbbenve nézett körbe, kezét a szájához kapta. Nem csodálkoztam rajta, hisz elég ocsmány látványt nyújtottak a megcsonkított testek maradványai. Rám emelte mogyoróbarna szemeit, amik nem a félelemtől csillogtak, hanem vádlón nézett az ónixaimba, választ, magyarázatot várt a tetteimre.

- Sasuke – kezdett bele halkan – Miért? – beljebb sétált, de tisztességes távolságra megállt előttem.

Mégis hogyan magyarázzam meg a lehetetlent? Egyszerűen elvesztettem az eszemet, túl sok volt a küzdelem, hisz a fiú helyett Sakurát láttam meg és belegondoltam, hogy őt is lelőhették volna, mert nem voltam elég elővigyázatos.

Túlságosan is törékeny az emberi test, életük egy apró pislákoló láng, melyet a legfinomabb szellő is képes kioltani.

- Sasuke – közelebb lépett – Miért? – szólt halkan.

Fejemet csóváltam. Feszültség töltött el, ahogy belegondoltam tettem következményeibe. Egyszerűen túl sok volt, nem tudtam egyedül megbirkózni a helyzettel. Muszáj beszélnem erről valakinek, jelen esetben Tsunadénak, különben felőrölnek a kétségeim. Utáltam bevallani a félelmeimet, de a lelki megnyugvásomhoz pont ezt kellett tennem.

- Féltem – kezdtem bele óvatosan – Olyat láttam és olyan dolgot képzeltem bele, aminek soha nem szabadna megtörténnie. A nő egy percnyi néma csend után válaszolt.

- Félsz, hogy nem tudod megvédeni Sakurát? – letérdelt előttem, apró bólintással jeleztem, hogy fején találta a szöget.

- Túl kevésnek gondolod magad Sasuke. Szerinted rád bíztam volna Sakura életét, ha nem bíznék meg a képességeidben? – hihetetlenül jól estek Tsunade szavai, de a kétségeim fő forrása még nem apadt el ettől.

- Nemcsak ez aggaszt – röviden elmeséltem neki, hogy Sakura szerelmes vallomására van szükségem ahhoz, hogy le tudjuk győzni a világunkat uraló gonosz úrnőt. Biztosítottam róla az idős nőt, hogy őszinte érzéseket táplálok Sakura iránt és még meséltem neki az átokpecsétekről is.

Tsunade hosszan kifújta a bent tartott levegőjét. Megmasszírozta az orrnyergét, majd az ökle közvetlenül a fejem mellett suhant el, szemem sarkából láttam, hogy a fal berepedt mellettem.

- Ha bármi bántódása esik Sakurának, esküszöm, hogy meg fogod bánni a világrajöveteledet. Ne merj játszani a lány érzéseivel, eleget szenvedett már! – a dühtől szikráztak a szemei.

- Nem akarom kihasználni Sakurát, tényleg szívből szeretem őt. Nem kockáztatnék ennyi mindent, ha nem így volna. Soha nem tudnék rá kezet emelni, Sakura olyan nekem, mint a fény az éjszakában. Ő az egyetlen, aki képes megállítani, ha elvesztem az önkontrollt a testem felett – a nő hosszan figyelte az arcomat.

- Ha megérzéseim igazak, akkor Sakura eddig semmit sem sejt, igazam van? – bólintottam – Akkor csak azt nem értem, hogy miért nem tartottál velük? Sakura mellett lenne a helyed, helyette egy vén banyát védelmezel – halványan elmosolyodtam.

- Tudja, eleinte nem kedveltem magát, de ahogy megismertem, rájöttem, hogy van egy közös tulajdonságunk – a nő felvonta a szemöldökét – Mindketten bármit megtennénk Sakura kedvéért. Sakura addig nem maradna nyugton, míg veszélynek van kitéve – a nő a vállaimra tette a kezét.

- Menj Sasuke, én boldogulni fogok egyedül is! Sokkal fontosabb dolgot kell megvédened. A fajod jövője és családod élete a te vállaidon nyugszik – egy zsebkendőt ejtett a tenyerembe – Sose feledd, hogy nem egyedül vívod meg ezt a harcot, hanem ketten. Sakura erősebb, mint gondolnád.

Fogalmam sem volt, hogy mit mondhattam volna. A nő őszinte véleménye és biztató szavai erővel töltöttek meg. Felálltam és esetlenül megöleltem őt.

- Köszönöm! – elengedtem, majd búcsúképp intett egyet.

A következő pillanatban már a portál előtt álltam.

Emberek átléptük a 6k-t, köszönöm nektek, annyira jó érzés mindig olvasni, hogy tetszik a sztorim nektek <3
A folyti 2 napon belül érkezik <3
Amúgy lenne egy kérdésem: Hogy jobb nektek? Rövid fejezetek ( wordben írom olyan 3 oldal) gyakrabban vagy hosszabb fejezetek ( 5-6 oldal) de ritkábban?  Mert gondolkodtam és közel sem tartok az 1 évad felénél, és nem akarom, hogy a sok fejezetszám elriasztó legyen az új olvasók számára XD Komiban várom a véleményeket :)

Funfact: ugye wordben írom az egész sztorit, most tartok a 157. oldalnál és eddig 6 nap eseményeit dolgoztam fel XD