Sasuke:

- Menni fog? – kérdeztem az idős hölgyet, aki a főnöke számítógépe elé ült le.

- Ne becsülj alá! – kiroppantotta ökleit – Az adatbázisból rögtön ki fog derülni, hogy hol van Akira.

Az ujjaival olyan gyorsan zongorázott a billentyűzeten, mintha versenyszámot készülne előadni. Pár perces futtatás után meg is találtuk a keresett információt. Egy cetlire felírta a címet, majd 5 perccel később már a város másik végében levő kórházhoz tartottunk.

- Remélem nem tervezed megölni – nézett rám komolyan Tsunade.

- Tény, hogy megérdemelné az a dög a halált, de sajnos nem ölhetek embert az ittlétem alatt – magyaráztam neki, a szememet le se vettem az útról.

Leparkoltam, majd gyorsan megkerestem azt a szobát, ahol Akira tartózkodott. Egész teste be volt gipszelve, csövek lógtak ki mindenhonnan belőle. Ébren volt a drága. Mosolyra húzódott a szám, ahogy felismert a féreg. A férfi üvölteni akart a félelemtől, de a cső miatt csak krákogás hagyta el a torkát, kezeivel a nővérhívó gomb után kutakodott. Megfogtam gyengéden a csuklóját és visszahelyeztem a mellkasára. Ujjaimmal jeleztem, hogy maradjon csendben. Akirát leverte a víz, ahogy aktiváltam a Sharingant. Egy pszichopatát, csak pszichopata módszerekkel lehet megtörni, ezt a genjutsut pont neki találtam ki.

Különleges kínzási módszereket vetítettem elé, a kerékbetörést és a szöges korbácsot elég elavultnak tartottam, helyette sokkal őrültebb ötleteket tartogattam számára. Izzó vaslánccal voltak a végtagjai kifeszítve a falon, szájában kendő nyomta el a kiáltásait. Előtte álltam, kardomat kivonva végighúztam a fegyverem hegyét a kövön, ami karistoló hangot adott ki. Égett hús szaga terjedt a levegőben, Akira próbált kiszabadulni, de hiábavaló volt minden próbálkozása. A kardomat a karjába döftem és kínzó lassúsággal elkezdtem vágni a húst. Embertelen hang jött ki a torkán, komolyan néhány szörny megirigyelhette volna ezt. Minden végtagjával eljátszottam ugyanezt a játékot, ügyeltem, hogy ne haljon bele a fájdalomba. Amikor úgy láttam, hogy eleget szenvedett a bűneiért, megragadtam a torkát.

- Ha még egyszer ártani mersz Sakurának, vagy akár Tsunadénak, akkor valóra váltom ezt az álmot. Világos voltam? – a férfi hevesen bólogatott.

Csettintéssel végetért a genjutsu, Akira szemei üresen meredtek előre. Elfintorodtam a szagtól, a férfi félelmében maga alá vizelt. Megláttam a mobilját a szekrényen, az ujját az ujjlenyomatolvasóhoz érintettem. Feloldottam és egy üzenetet írtam az apjának.

- Ha nem gond, akkor visszavonnám a nevedben a körözést – megmutattam neki az üzenetet – Elég hihető, hogy te írtad? – erőtlenül bólintott – Szuper – egy mozdulattal elküldtem az üzenetet, majd a szekrényre dobtam a telefonját – Végeztünk! – feleltem lazán.

Megindultam az ajtó felé. Akira kipipálva.

Már csak a maffia és az ismeretlen démon van hátra. A kocsiba teleportáltam magam, Tsunade felsikított ijedtében.

- Nem illik ebben a korban a frászt hozni rám! – vágta a fejemhez.

Komolyan az összes embernek így felvágták a nyelvét? - tettem fel magamban a költői kérdést.

- Következő lépés a maffia? – bólintottam.

Tsunade útba igazított, Sakura egyszer megemlítette neki az utcai harcoknak a színterét. Biztonságos távolságban leparkoltam, majd sétálva tettem meg a pár utcányi távolságot. Egy sötét sikátorba fordultam be, a kis utcában elhagyatott épületek meredeztek, a kitört ablakok és berúgott ajtók nem épp turistacsalogató látványként hatottak. Az éles szaglásomra bíztam magam, így elég hamar megtaláltam a ringet, ami a legijesztőbb épület alagsorában volt kialakítva. Épp egy küzdelem zajlott egy kamaszfiú és egy felnőtt nő között, a nő állt nyerésre. A ring körül ordítottak a nézők, vért akartak látni, a nő vigyorogva teljesítette a kérésüket. Behúzott a srácnak, hallottam az orrcsontjainak a reccsenését. A vérző orrú fiú le akart szaladni ringről, de a nézők visszatolták. A fiú segítéségért kiáltott, de az emberek kiröhögték őt.

Fojtott düh áradt szét a vénáimban.

Sakurának is pont ugyanezen kellett keresztülmennie. Kezemet ökölbe szorítottam, a hirtelen kinőtt karmaim a tenyerembe vágtak. Fekete vércseppek hullottak le a koszos padlóra.

- Valaki könyörgöm!! – a nő megragadta a fiút és a földön ütötte tovább. Fájdalmas ordítás töltötte be helyiséget.

És még minket neveznek démonoknak! – morogtam magamban.

Sakura segítségére soha nem siettek, ő még fiatalabb is volt, mikor bekerült a maffia vonzásába. Sokkal rosszabb szemtanúja lenni egy ilyen egyoldalú küzdelemnek, amit nem is neveznék annak, mint Sakura szájából hallani a történet. Brutális mértékű az erőszak, a nyereség és vér után áhítozó aberált emberek vágyai telhetetlenek.

Hányingerrel néztem végig az itt összegyűlt emberi söpredéken. Itt helyben kivégezném a csőcseléket, de a szabályok gúzsba kötötték a kezem.Szinte láttam magam előtt a még gyermek Sakurát, akit szintén a földbe döngöltek egykoron a képzett társai.

- Kérem! – nyöszörögte a fiú.

A ringig verekedtem magam és felugrottam rá. Az emberek füttyögtek, a nő rám sem hederített, úgy folytatta a fiú kínzását. Megfogtam a vállát, kicsit rászorítottam a hatás kedvéért. A nő felüvöltött a fájdalomtól, a karja ernyedten hullott teste mellé.

Döbbent csend telepedett a nézőkre. A fiú arca felpuffadt a sok ütéstől és sírástól.

- Fel tudsz állni? – kérdeztem.

Remegve minden erejét összeszedve felállt.

- Kiviszlek innen – intettem, hogy jöjjön közelebb hozzám.

- Köszönöm – hálásan nézett rám és megindult felém. Hirtelen elsápadt – Vigyázz!

Hallottam, ahogy a kés suhanva száguld a levegőben felém. Megfordultam, az utolsó pillanatban a mutató és középsőujjam közé szorítottam a fegyvert. Enyhén megvágott, de a karcolás azonnal beforrt.

- Hol van Haruki? Ha eláruljátok, akkor megkímélem mindenki életét – kérdeztem a lehető leggyilkosabb pillantásommal és vérfagyasztó hangommal.

Lövés hallottam, de nem éreztem fájdalmat. Mellé lőtt volna?

Egy test puffant mellettem, a vér szaga azonnal az orromba kúszott. Oldalra néztem, megfagyott az ereimben a vér a látványtól. A fiú esett össze holtan.

Akár Sakura is lehetett volna.

A nyakamon levő pecsét felizzott és szétterjedt a testemen. Köd borította be az elmémet, nem voltam cselekedeteim tudatában.

Amikor felébredtem, mindent vér borított és hullaszag töltötte be a helyiséget.

Sakura:

A medál egyre melegebb lett, már égette a bőrömet. Le akartam venni, de nem tudtam kikapcsolni, ezért gyorsan a fürdőszobába szaladtam lehűteni láncot. A csapból egy csepp víz se jött ki, szitkozódva kirohantam a szobából. A következő ötletem a konyha volt, ezért kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy minél hamarabb enyhülést hozzak a nyakamra. Pechemre a csap elfordításával továbbra sem jött a víz. Könnyek szöktek a szemembe, a fájdalomtól már sziszegtem. Kipillantottam az ablakon a hófehér mezőre.

Egy másodpercig sem gondolkodtam, feltéptem az ajtót és a hóba vetettem magam. Egy maréknyi hóval hűtöttem az izzó nyakláncot és a felhevült bőrömet. Egy órával ezelőtt átokként tekintettem a milliónyi hókristályra, most már áldást jelentettek. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat a hideg érintéstől, azonban a nyaklánc sehogy sem akart lehűlni. Le akartam tépni a nyakamról, de amint hozzáértem megégette a kezemet. A könnyeimtől elhomályosult látással, kétségbeesve kutakodtam valamilyen megoldás után.

- Segíthetek? – kérdezte egy jégdermesztő férfihang. Ijedten a hang irányába kaptam a tekintetem.

Egy szürke köpenybe öltözött férfi állt tőlem olyan 30 méter távolságra, a csuklyája a fejére volt húzva, így nem sokat láttam az arcából.

Hogy került ide? Miért nem hallottam a lépteit?

„Semmiképp se gyere ki!" – Hinata figyelmeztetése egyre hangosabb visszhangot vert a fejemben.

A fickóból áradt a veszély, vajon hamarabb eljutok a bejáratig, mint ő?

- Segíthetek? – egy lépést tett felém. Ez volt az a pillanat, mikor remegő lábakkal bukdácsolva megindultam a nyitott ajtó felé.

Ahogy megtettem az első lépést, a fickó előttem termett elzárva az egyetlen menekülőutamat és a széles mellkasának ütköztem. Egyik kezével megfogta a csuklómat, a másikkal meg az állam alá nyúlt. A feltámadó szél lefújta a csuklyáját, így arca szabaddá vált. Viharszürke szemeivel érdeklődően vizslatott, arcának felét tetoválás borította. Hosszú ősz haját egy fonatban hordta, amit a viharos szél pajkosan dobált. A félelemtől a nyakamat égető fájdalomról is megfeledkeztem.

- Talán elvitte a cica a nyelved? – kérdezte gúnyosan.

Egyre szaporábban vettem a levegőt, fehér páraként hagyta el a számat minden kifújt légvétel.

Hinata, Sasuke merre vagytok?!

A férfi megelégelte a szótlanságomat, ujjait végigfutatta az arcélemen, majd a kulcscsontomon is, végül megfogta a nyakláncot.

A medál az érintésétől lehűlt.

A férfi nem szakította el a tekintetét a nyaklánc által okozta égési sérüléstől.

- Neved? – kérdezte keményen. Libabőrös lettem a félelemtől, úgy éreztem, ha nem válaszolok azonnal, akkor a karmait belémvájva kiszedi a választ.

- Sakura – suttogtam erőtlenül.

- Sakura most velem jössz! – közelebb rántott magához és a teleportálás ismerős hányingerkeltő érzése fogadott.

Remélem tetszett, most már fel fognak pörögni az események :D