Sakura:

Hinata és Sasuke egyszerre kapta fel a fejét, zavartan néztek össze.

- Történt valami? – kérdeztem bizonytalanul.

- Sasuke, itt nem vagyunk biztonságban – Hinata felénk nézett – El kell mondanod neki.

Mesteremmel együtt értetlenül néztünk rá. Sasuke elmondott mindent magáról, vagyis a legfontosabbakat gondolom.

- Utaltam rá néhány órával ezelőtt, hogyha egy másik világban újrakezdhetnéd, megtennéd-e – Tsunade arcából kifutott a szín, ahogy rám tekintett – A mi világunkban könnyebben meg tudlak védeni, itt nem vagyok teljes erőm birtokában – nem gondoltam, hogy ilyen hamar választás elé kényszerülök, habár a történteket tekintve nem kellene csodálkoznom.

Egyetlen személy kötött csak az evilághoz, méghozzá Tsunade. Akármennyire is utálom a múltamat, ő volt az első, aki felszabadított béklyóimtól.

És most mégis ő láncol ehhez a világhoz.

Sasuke és Tsunade között cikázott a tekintetem. Tsunade célt adott az életemnek, miatta váltam orvossá, de Sasuke mellett végre szabadon érezhetek és önmagam lehetek. Tsunade rájött a vacillálásom okára, kedvesen rám mosolygott.

- Menj, ebben a világban csak szenvedés vár rád! – összeszorult a torkom.

- Nem hagyhatlak itt! A maffia és Akira miatt állandó veszélynek vagy kitéve – kétségbeesetten néztem Sasukéra – Nem vihetnénk őt is magunkkal? – Hinata szomorúan megrázta a fejét.

Dühös lettem.

- Ha én mehetek, akkor Tsunade miért nem jöhet velünk?

- Vannak bizonyos szabályok, amiket nem szeghetünk meg – hajtotta le fejét Hinata szomorúan.

- De... - épp készültem vitába szállni velük, de Tsunade a vállamra tette a kezét.

- Nekem itt a helyem Sakura, a gyógyítás az életem. Még sok lélek vár gyógyulásra, rajtuk csak én tudok segíteni. Sokkal nagyobb dolgokra vagy hivatott Sakura, biztos megtalálod a számításaidat a másik világban – könnyekkel telt meg a szemem, Tsunade átölelt – Ez a végső búcsúnk – visszaöleltem, ekkor már zokogtam – Ne sírj, mert mindjárt én is elsírom magam – hisztérikusan felnevettem.

Tsunade elengedett, és megtörölte a szeme sarkában lecsordulni készülő könnycseppeket.

- Megmondtam, nem? – értetlenül néztem rá, nem tudtam, mire gondolt. Fejével Sasuke felé bökött – Mondtam, hogy magával visz vagy itt marad veled – ekkor már én is felszárítottam könnyeimet.

- Mikor nincs igazad? – tettem fel a költői kérdést, elmosolyodott – Köszönök mindent, Tsunade.

- Miattam meg ne aggódj! Vigyázok magamra! – attól függetlenül görcsbe ugrott a gyomrom, amint elmegyek Tsunadét bármikor levadászhatják. Sasuke elé álltam kérlelő pillantással néztem rá, Sasuke hosszasan fürkészte az arcomat.

- Aztán védd meg őt bármi áron! – hallottam még Tsunade korholó hangját.

- Akár az életem árán is megvédem – Jobb karjával átkarolta a nyakamat és kezével megérintette az arcomat. Elvörösödtem. Nem voltam hozzászokva, hogy a meghitt pillanatainkat megosszuk mások előtt. Kettőnk között olyan természetesnek bizonyultak ezek az apró érintések, közönség előtt még zavarba jöttem. Hinata felé nézett, gondolkozott valamin.

Sasuke:

Anyanyelvünkön szóltam Hinatához.

- Mikor futamodtunk mi meg bármikor is? Annyira nem vall ránk, hogy harc nélkül feladjuk – Hinata kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Sasuke, nem szeghetünk meg több szabályt! – korholt le Hinata, én meg olyan pillantással jutalmaztam, mintha nem is ismernék rá.

- Furcsa a te szádból ezt hallani, aki mindig fittyet hányt a szabályokra – rátapintottam a lényegre, Hinata sértődött arcot vágott.

- Mi a terved? – kérdezte szárazon.

- Te és Sakura az Alvilágba mentek, míg én intézem Tsunade sorsát – Sakura épp közbe akart szólni, de megelőztem a kérdésével.

Elmondtam a tervemet, Sakura hálásan, de mégis aggódva tekintett vissza rám.

- Vigyázz magadra Sasuke! És köszönöm – egy gyors csókot lehelt ajkaimra. Ha nem lenne közönségünk, akkor folytatnám azt, amit reggel gondolatban elkezdtem.

- Ígérem sietek vissza hozzád! – bátorító mosolyt küldtem felé, majd Tsunadéhoz fordultam – Jöjjön, elég sok elintéznivalónk lesz!

- A teleportálást felejtsd el! – megadóan sóhajtottam. Felkaptam a kocsim kulcsát és várakozóan néztem az idős nőre. Kezem már az ajtó kilincsén pihent, Tsunade még egyszer utoljára elköszönt Sakurától, majd belevágtunk, hogy pontot tegyek ennek a zűrzavaros ügy végére.

Hinata:

Sasuke csak Sakura miatt foglalkozott Tsunade sorsával. Igazából csak ürügy volt számára, hogy az emberek világában maradhasson még, ugyanis egy elég nyomós ok miatt döntött a különválás mellett.

Egy démon jelenlétét éreztünk meg egy pillanatra.

Emiatt Sakura jelenlétét pedig mihamarabb el kell tüntetünk.

- Szóval... mit kell magammal hoznom? Kicsit tanácstalan vagyok, nem utaztam még az Alvilágba – kérdezte bizonytalanul Sakura.

- Semmit! – felvonta a szemöldökét a meglepettségtől – Ruhát majd adok neked – felvillanyozódtam a gondolattól, rengeteg ruhakölteményem van, ami tökéletesen fog mutatni Sakurán. Sasukénak megint le fog esni az álla. Ördögi vigyort fojtottam el.

Összeszedtem a cuccomat, majd Sasuke szobájába mentem ugyanezt elvégezni. Kevesebb holmival jött, mint én, szóval nagyon gyorsan végeztem az ő szobájával is. A szükséges fegyvereit még előtte magához vette.

Kinyitottam az ablakot, az eső még mindig zuhogott. Kifejezetten utálok esőben utazni, mert a hajam megszáradása órákig tart. Szóltam Sakurának, értetlenül nézett rám, mikor mellém ért.

- Repülünk? – kérdezte, ahogy a tekintete a nyitott ablakra vetődött.

- Igen. Ezt vedd fel! – egy hátizsákot nyújtottam felé, amiben a mi cuccaink voltak. Egy szó nélkül felvette, én leguggoltam és intettem, hogy másszon fel a hátamra. Kezembe egy robbanó cetlivel ellátott kunait vettem.

Sakura vonakodva teljesítette a kérésemet.

- N-nem vagyok nehéz? – az ablak üvegén visszatükröződött a zavart arca.

- Kérlek, talán nem látszik, de vagyok én is olyan erős, mint Sasuke. Pehelykönnyű vagy egyébként – erősen belekapaszkodott a vállaimba.

A következő pillanatban már a levegőben suhantunk, az eső az arcomba vágott. Amikor elég messzire jutottunk a szállástól, a fegyvert a nyitott ablak felé dobtam. Kézjelet formáltam, a robbanó cetli pedig berobbant, így minden bizonyítékot megsemmisítettem magunkról.

- Ezt te csináltad? – kérdezte, miközben a felcsapó lángokat figyelte.

- Muszáj volt, habár sajnálom, hogy ezt kellett tennem. Még nem fürödtem a medencében – sóhajtottam, mintha csak ez lenne a legnagyobb problémám.

- Remélem nem sérült meg senki! – egy bank tetején értem földet, de rögtön el is rugaszkodtam újra.

- Nem volt az emeleten senki sem – próbáltam megnyugtatni.

Aktiváltam a Byakuugant és a környéket kezdtem el pásztázni. Nem éreztem veszélyt, sem chakraforrást. A bizarr szöveg már eltűnt az épületek faláról, a megszokott hirdetések tükröződtek a kijelzőkről. A városba is visszatért a világítás és az élet. Pár perc alatt megérkeztünk a legmagasabb felhőkarcoló tetejére, ahol az Alvilágba vezető portál található.

Letettem Sakurát és kézjeleket formáltam. Megjelent az ismerős fekete örvény előttünk, Sakura ledöbbent a látványtól. Válla felett visszanézett az egykori otthonát jelentő városra.

- Bízol bennünk? – suttogtam, de nem jött azonnal válasz. Már azt hittem, hogy az eső kopogásától nem hallotta meg a kérdésem.

- Ha nem így lenne, nem lennék itt – megfogtam a kezét, tudatni akartam vele, hogy mellette állok és maximálisan támogatom mindenben.

Visszafordult és bólintással jelezte, hogy készen áll. Nagy levegőt vettem és egy lépéssel kézenfogva besétáltunk az örvény kellős közepébe...