Naruto:

Karin sírással adta ki a benne felgyülemlett feszültséget.

- Utálom Ikumát! – kirántotta a csuklóját a szorításomból, majd el akart rohanni.

Megsajnáltam. Nem különösebben szívleljük egymással Karinnal, de mégis az Uzumaki klán tagja, vagyis a családom része. Egy olyan család tagja, amit nem én választottam, hanem a Sors ajándékozott. A vér pedig kötelez.

Karin elé álltam és együttérzésem jeléül átöleltem. Ki akart szabadulni karjaim fogságából, de nem engedtem.

- Sajnálom – suttogtam neki őszintén. Nem Ikuma miatt kértem bocsánatot, hanem azért, amit a jövőben készülünk tenni vele. Sasuke össze fogja törni a szívét, a folyamatos hazugságaimmal pedig el fogom veszíteni a családom egy tagját.

Karin rázkódása enyhült, óvatosan visszaölelt.

- Köszönöm Naruto – motyogta a mellkasomnak dőlve, őszinte szavai mérgezett tőrként fúródtak a szívembe.

Ilyenkor érzem azt, hogy mekkora szörnyeteg vagyok valójában.

Karin megnyugodva felnézett rám és visszafogottan mosolygott. Ritka jó pillanataink egyike ez. A visszafogottsága hamar elpárolgott, sunyi vigyor terült szét az arcán. Elvigyorodtam, mert tudtam mi fog következni.

- Verseny a palotáig? – mire bólintottam, ő már futott is. Nevetve követtem őt.

Karin egész normális tud lenni, amíg Sasuke nem kerül szóba.

Ikuma:

Az emberek világába vezető portál elég eldugott helyen van és nincs is az év minden szakaszában nyitva. Amíg hátasom nyugodtan repdesett a portál felé, elnyomott az álom a nyeregben. Már megint ugyanaz a látomás, mely évek óta kínoz.

A szobában félhomály uralkodott, csak a beszűrődő napsugarak leheltek egy kis színt a hálóba. A szellő meglibbentette a fátyolfüggönyt, a nő alakja halványan kirajzolódott. Elhúztam a függönyt és kiléptem az erkélyre Hozzá. Hosszú rózsaszín estélyit viselt, kezét a domborodó hasán pihentette. A nő megfordult és a legragyogóbb mosolyát villantotta felém, tekintete lágyságot tükrözött. A ruhája kiemelte a vállig érő hajának gyönyörű színét, kőszívem nagyot dobbant az égi tüneménytől. Kezemet nyújtottam felé, amit hálásan elfogadott. A szellő egy kósza tincset fújt az arcába, amit a füle mögé simítottam. A nő meglepődött a tettemen. Még sosem éreztem ilyen nyugalmat egy nő mellett, és boldog voltam, hogy a feleségemnek tudhattam Őt.

Egykor halandó volt, de most már egy közülünk.

Hideg szél vágott az arcomba, ami felébresztett gyönyörű álmomból. Megláttam a halandók világába vezető kaput, magamban mosolyogtam, hát elérkezett az idő, hogy megtaláljam a valódi feleségemet. Egyetlen különleges ismertetőjegye, hogy rózsaszín haja van. Leugrottam Zacaros hátáról, hogy elnyeljen az örvénylő fekete massza. Egy pillanat múlva már egy hatalmas épület tetejéről szemléltem az alattam elterülő várost. Megszorítottam az öklömet, hogy felmérjem a jelenlegi erőmet. Elhúztam a számat az eredménytől, végülis több, mint a semmi, de nem szívesen harcolnék senkivel. Az épület szélére álltam, majd egy könnyed mozdulattal a mélybe ugrottam. Koncentráltam és hosszú évek óta először alakultam át. Végtagjaim megrövidültek, testemet fehér tollak lepték el. Kitártam a szárnyaimat és immár galambként szálltam tovább. Senki nem tudja rajtam kívül, hogy mivé is tudok átalakulni. Az összes örökös menő vadállattá tudott átváltozni, mint például sólyom, róka és vadmacska, de én csak egy szerencsétlen galambbá. A sors imád gúnyt űzni belőlem. Már olyan pletykákat is hallottam, hogy én valójában nem is tudok átalakulni. Őszintén nem tudtam eldönteni, hogy most a hazugság vagy az igazság a nagyobb szégyen, de mindegy is fontos feladatom van most! Meg kell találnom a mostani látomásban szereplő halandót, aki megegyezett a feleségem személyével. Narutonak nem mondtam el a teljes igazságot a látomásomról. Mindenképp háború fog kitörni, de rájöttem Kaguya legyőzésének titkára. Hosszú évek óta erre az alkalomra vártam, hogy a halandók világába jöjjek és megkeressem álmaim asszonyát. Feleségül vettem egy nemes démonnőt, hogy a gyanút eltereljem magamról.

Aki sajnálatos körülmények között elhunyt egy hete.

Akinek vére az én kezeimen szárad.

Napokig céltalanul bolyongtam a városba, mikor egy körözési plakáton megláttam az arcát. Elhűlt az ereimben a vér. A plakáton nemcsak a nő szépséges arca nézett vissza rám, hanem az Uchiha arcképe is. A haragtól remegett a testem és csak az Uchiha érdekében ajánlani mertem, hogy ne legyen köze a feleségjelöltömhöz. A napok óta tartó keresgélés eléggé kifárasztott, de a dühből erőt merítettem. Éjfél körül egy robbanásra lettem figyelmes a kikötő felől. Ahogy közeledtem a helyszín felé, megcsapott az Uchiha chakrája és halványan a Hyuuga lányé is.

Mi a fenét keresnek itt?!

Legszívesebben visszaalakultam volna, de akkor biztos kiszúrták volna a jelenlétemet, így maradt a lassabb megoldás. Rövid szárnyaim szaporán verdestek, hogy végre valahára utolérjem az Uchihát. Távolról már láttam az alakját és egy furgont üldözött. Ráugrott a motorháztetőre, majd dühösen betörte a szélvédőt. Az autó átszakította a szalagkorlátot és a jármű a vízbe zuhant. Egy férfi úszott ki belőle, Sasuke pedig szitkozódva a tengerbe vetette magát.

Mi olyan értékes lehet a kocsiban? – gondolkodtam magamban.

Tisztességes távolságban leszálltam egy faágra és vártam, hogy a víz felszínén megjelenjen az Uchiha feje. Adeth örököse olyan erővel szabadult ki a víz fogságából, hogy több méter magas vízoszlopot hozott létre. Karjaiban egy nőt tartott.

A felismeréstől majdnem leszédültem a faágról.

Mindent hallottam és túl sokat láttam a kettejük kapcsolatáról. A harag tombolt bennem, nem is repültem utánuk, mikor az Uchiha felkapta a nőt és sietve távoztak a helyszínről. Megbocsáthatatlan bűnt követett el ellenem Uchiha Sasuke, elvette a feleségemet! Lecsendesítettem érzéseimet, hisz a bosszú hideg vért kíván. Miután lenyugodtam valamelyest, kitártam a szárnyaimat és könnyedén követni kezdtem a férfi chakráját. Útközben végig a megtorláson gondolkodtam. Tökéletes tervet eszeltem ki ellene, nem fogom annyiban hagyni, hogy ilyen könnyen megszerezze azt, ami az enyém.

Elvigyorodtam.

Mert végül mindig megszerzem azt, ami engem illet.

A felhőkarcoló tetejéről éreztem utoljára a chakráját mielőtt eltűnt volna. A teleportálás miatt elvesztettem egy időre a nyomát és úgy döntöttem, hogy pihenéssel töltöm el addig az időmet. Rengeteg energiát emésztett fel a kutatás, de legalább tudom, hogy itt vannak Hinatáék és a nő is velük van. Most először hajtottam álomra a fejem, amióta a halandók világában vagyok. Az álmom megint ugyanaz az édes látomás volt, amit évek óta rendszeresen látok.

A zuhogó eső ébresztett fel a látomásból, önelégült vigyorral ráztam meg a tollaimat. Meg fogom szerezni a nőt, a végjásztmát úgy is én nyerem. Chakraáramlást éreztem és egy sólymot láttam elrepülni egy szálloda ablaka felől. Semmi kétségem sem volt a sólyom kiléte felől. A szél nehezítette a repülésemet, könnyed testemet játékszerként dobálta a levegőben. Egy erősebb széllöket nekivágott a szálloda falának, a bal szárnyam eltört. A jobb szárnyammal próbáltam vitorlázva eljutni egy ablakpárkányig, de a szél az ablaküvegnek vágott. Igazából még mindig jobb, mintha a mélybe buckáztam volna egyenesen. Kinyílt az ablak, gyengéd kezek vettek védelembe.

A látomásaimban szereplő nő volt az. Letett az asztalra, én dermedten figyeltem a mozdulatait. Megvizsgálta a szárnyamat, és pár perc alatt összebarkácsolt egy szerkezetet, amit a szárnyamhoz kötött. A szememet nem tudtam elszakítani az Uchiha láncától. Összezavarodtam, hisz Karin nyakában is lógott egy.

Nagyon érdekes játékot űzöl Uchiha Sasuke – vontam le magamban.

Éreztem a nő cseresznyevirág illatát, ami vegyült Sasuke mentolos illatával. Gyilkos pillantással bámultam a medált. Az Uchiha megszerezte magának a jövendőbelimet, de én mindent meg fogok tenni, hogy megszabadítsam a rabszolgasorsot jelentő láncától.

A kevélység átka felizzott bennem a lehető legrosszabbkor. A nyitott ablak felé vergődtem, majd a mélybe vetettem magam. A testemet kínzó fájdalom gyötörte, a nő utánam kapott, de nem ért el. Összefonódott egy pillanatra a tekintetünk, smaragdjai fájdalomtól csillogtak. A nő egy pillanat alatt ponttá zsugorodott, szem elől vesztettem, ahogy szélsebesen zuhantam a föld felé. Az átalakulásom végetért, az utolsó pillanatban sikerült a szilárd talajra teleportálnom magam. A csonttörésem azonnal gyógyulásnak indult. Épp indulni akartam, amikor cipőm alatt reccsent valami.

A kis szerkezet volt az, amivel rögzítette a nő a szárnyamat. Felvettem, egy kis ideig forgattam a kezemben, végül zsebre vágtam. Éles fájdalom hasított a nyakamba, térdre kényszerültem, majd minden elhomályosodott előttem.

Amikor magamhoz tértem, a várost sötétség borította be és gondolataim tükröződtek mindenhonnan.

Királynőnek születtél, nem szolgának.