Naruto:

Miután Akane és Suzume kidobtak a tróntermemből – mivel akadályoztam őket a Karin által előidézett pusztítás utáni rendrakásban- egy bizonyos szobába vettem az irányt, ahol mindig megnyugvást leltem. Előhalásztam a kulcsot a zsebemből és benyitottam a viharvert lakosztályba. Mélyet szippantottam a levegőből, még halványan érezni lehetett a jellegzetes levendula illatot. Halvány mosoly kúszott ajkaimra, ahogy szemügyre vettem a legapróbb részleteket is, mint a földön heverő leszakadt függönyt, a padlót beborító pelyhes tollakat, melyek a párnából származtak. Tekintetem a kettétört asztalra siklott, ezen már aligha tudok jelentéseket írni, majd az ágyra, ami szintén több darabban hevert. Halkan felnevettem az elárasztó emlékek miatt. Nem kíméltük a szoba berendezését kedvesemmel, Hinatával elég alaposan leamortizáltuk a lakosztályt. Itt töltöttük az utolsó óráinkat, mielőtt az emberek világába ment volna, hogy Sasukénak segítsen egy halandó lényt találni az átok levételéhez. Megkönnyebbülve sóhajtottam egyet, hisz az előbb közölték velem, hogy van már egy női egyed a láthatáron. Égetett a kíváncsiság, vajon Sasukénak mi lehet a zsánere? Ölni tudtam volna, hogy kiderítsem, mire bukik a legjobb barátom, akit eddig hidegen hagytak a nők. Legszívesebben én is átmentem volna az emberek világába, de sajnos nem tehettem. Itt kell maradnom és fent kell tartanom a látszatot, miszerint Hinata és Sasuke azért van távol, hogy mindent előkészítsenek az esküvőre. Nagyon kíváncsi leszek Karin ábrázatára, amikor kiderül, hogy Sasuke csak felültette.

Elmélkedésemből egy finom kopogás rángatott ki. Akane hangja szűrődött be az ajtó túloldaláról.

- Végeztünk Naruto-sama – megköszöntem és a dolgára eresztettem a lányt, de ő továbbra is az ajtó előtt feszengett – Ikuma-sama pillanatokon belül megérkezik... - meglepettségemben a nyálamat félrenyeltem. Fuldokolva kivágtam az ajtót a megszeppent lány előtt.

- Mi a fenét akar Ikuma itt? – és miért pont most?! – Akane remegett, de nem a hirtelen haragom ijesztette meg őt, hanem Kaguya talpnyalójának megjelenése. Sosem jelent jót Ikuma jelenléte – Köszönöm, hogy szóltál, Suzuméval legyetek készenlétben, hogy rangjához méltóan ki legyen szolgálva – Akane megeresztett egy mosolyt.

- Szóval a sárkányok istállójában terítsek meg? – én is elmosolyodtam. Nem is rossz ötlet.

- Akkor Karinnak is terítsetek, úgy is mostanság jóban van a hátasommal – megborzoltam Akane vörös haját, a feszültséget sikerült kicsit oldani. Akane egy füstfelhő kíséretében eltűnt, én pedig komótosan lesétáltam a trónterembe. Útközben egy tükör előtt rendeztem a vonásaimat és elismételtem ezredjére azokat a szavakat, amelyekkel az igazságot fedtem el.

Fél óra múlva megérkezett Ikuma, akit kint a palota előtt fogadtam. Méregzöld hátasáról leszállva hátradobta hosszú fehér hajfonatát, arcáról az unalom és gúny keveréke csöpögött. Igen, az érzés kölcsönös, csak én jobban elrejtem az utálatomat.

- Légy üdvözölve Inerasban – kezdtem bele a formális üdvözlésbe, de leintett.

- Hagyd, nekem is annyi kedvem van az arcodat bámulni, mint neked az enyémet – nos igen, Ikuma nem a jómodoráról híres.

- Minek köszönhetem a látogatásodat? – attól, hogy ő bunkó, én még erőltettem a jómodort.

- Ha két mondat keretében össze tudnám foglalni, szerinted nem egy levelet küldtem volna? – az erek kidudorodtak a halántékomon. Egy erőltetett mosoly keretében beinvitáltam a trónterembe, a világ összes fájdalma az arcára volt írva, ahogy leült az asztalhoz. Suzume kávét és süteményt szolgált fel, a süteményt csak a villájával piszkálta.

Komolyan kihoz ez az alak a sodromból.

Végignéztem Ikumán, aki teljesen feketébe volt öltözve, ami annyira nem volt jellemző rá. Mindig előkelő és hivalkodó öltözéket hordott, de most a szokásostól eltérően semmi csillogót nem viselt. Gondolatban fejbe csaptam magam, amikor rájöttem az egyszerű és gyászos öltözékének okára.

- Őszinte részvétem a feleséged iránt – arca eltorzult a fájdalomtól – Hallottam a szerencsétlen balesetről – viharos szürke szemeit rám emelte.

- Köszönöm – suttogta, elég nehezen formálta a szavakat. Összekulcsolta maga előtt a kezeit, szemei komolyságot tükröztek. Értettem a célzást, intettem Suzumééknak, hogy távozzanak.

A lányok egyszerre távoztak egy füstfelhő kíséretében, Ikuma felállt és az ablakhoz sétált.

- Miért olyan jó egy Uchiha tulajdonának lenni? – kérdezte. Az ablakból pont ráláthatott Karinra, aki épp a kertben sétálgatott unalmában. A fél arcát borító tetoválást vizsgáltam, mielőtt válaszoltam volna.

- Nem hiszem, hogy erről szeretném velem beszélgetni – szája sarka felfelé görbült.

- Rögtön a tárgyra térsz Uzumaki Naruto – zsebre vágta a kezeit, könyörtelenül nézett rám – Hol van Sasuke és Hinata? – számítottam a kérdésre, ezért a lehető legnagyobb higgadtsággal feleltem Ikumának azt, amit eddig is mindenkinek válaszoltam. A hazugság úgy hagyta el a számat, mintha a világ legnagyobb igazságát mondtam volna. Ikuma hidegvérrel végighallgatta a mesémet, majd egy mindenttudó mosollyal nézett rám.

- Nem tudom, milyen játékot űztök Naruto, de ajánlom, hogy kerítsd elő a barátaidat, mielőtt Kaguya visszatérne. Elegem van a hülyeségeitekből, mert annak mindig mi isszuk meg a levét. Eleget szenvedett a fajunk már, úgy gondolom – lélegzetvisszafojtva hallgattam Ikuma szavait.

Nem beárulni és nem büntetést kiszabni jött.

Hanem figyelmeztetni.

- Mit láttál? – kérdeztem. Ikuma látnoki képességgel rendelkezik, elég homályosan, de meg tudja jósolni a jövőt, ami 90%-os valószínűséggel be is szokott jönni.

- Vért láttam mindenhol Naruto – az arcomra fókuszált, igyekeztem kontrollálni az arcmimikámat – És mindennek tetejében egy halandó állt – nem tudtam megakadályozni, hogy ne verjen le a víz. Ikuma rögtön kiszúrta ezt – Bármit is terveztek, azonnal álljatok le vele – suttogta vészjóslóan – Különben mindenki meghal! – fütyült egyet, a sárkánya az ablak magasságába szállt. Ikuma a nyeregbe ugrott, de mielőtt elszállt volna, egykedvűen visszaszólt – Kaguya gratulál a pompás választásodhoz. Sok boldogságot kíván mindkettőtöknek.

- Kaguya visszatért?! – kérdeztem a kelletténél kicsit élesebben. Ikuma érdeklődve figyelte a heves reakciómat. Francba. Ikuma hosszas bámulás után, mégis válaszra méltatott.

- Yule ünnepére tér vissza. Vedd figyelmeztetésnek vagy baráti jótanácsnak – meghúzta a gyeplőt és láttam, hogy Karin felé veszi az irányt.

Kifújtam a levegőt. Yule ünnepéig pontosan 4 hónap van hátra, így még nyertünk is egy kis időt. Lecsúsztam a fal mentén, ez az egész helyzet kikészít idegileg.

Sasuke könyörgöm csikarj ki szerelmi vallomást, mert én már elértem a határaimat!

Ikuma:

Leszálltam a vörös tündérhez, az udvari etikett szerint kezet csókolva köszöntöttem. Karin flegmán fogadta a bókomat az új hajstílusát illetően. Azt hiszem mára ki is fújtam a kedvességből. A lány nyakán díszelgő láncra tévedt a tekintetem.

- Miért olyan jó egy Uchiha tulajdonának lenni? – tettem fel a költői kérdést.

- Uchiha Sasuke a vőlegényem! – mondta büszkeséggel a hangjában. Magamban csak a szemeimet forgattam. Egy újabb elvetemült liba, aki csak a felszínt látja és nem néz a dolgok mélyébe.

Mitől jobb az Uchiha mint én?

- Erős, gazdag, jóképű – sorolta fel azokat a tulajdonságokat, amelyek mindegyikével én is rendelkezem – Minden nő álma Ő és én vagyok a kiválasztott – kuncogta.

- Egy alávetett vagy Karin, csak túl ostoba, hogy észrevedd – mondtam ki hangosan, amit gondoltam. Elképedt – A nyaklánc jelképezi, hogy az Uchiha birtokában vagy. Egy tárgy. Egy eszköz, mely utódok létrehozására alkalmas. Semmi több. Sosem leszel egyenlő vele – búgtam neki kíméletlenül a szavakat. Karin elvörösödött a dühtől és be akart húzni egyet.

Ineras örököse jelent meg és állította meg Karint. A mindig vidám tekintet most hidegen villant felém.

- Nagyra értékelem a figyelmeztetést, de jobb lesz, ha most távozol!

- Különben? – imádtam provokálni a körülöttem levőket.

- Karin az Uzumaki klán tagja, ha őt megsérted, akkor azzal engem is megsértesz – szemei vörösen izzottak – Nem akarod Kurama erejét megízlelni szerintem.

- Nem állt szándékomban megsérteni Karin-sant, csak kicsúszott az igazság a számon – meghajoltam – Bocsánatot kérek, távol áll tőlem, hogy megsértsem és megkérdőjelezzem a vőlegényedbe vetett bizalmadat, Karin-san.

Felegyenesedtem és a hátasom nyergébe pattantam. Azt hiszem hazafele tennem kell egy kis kitérőt...

Az emberek világába.

Az alvilági eseményeket is be kell egy kicsit indítanom, hogy érthetőek legyenek a következő részek :)