Sasuke:

Esős reggelre ébredtem, legszívesebben ki sem keltem volna az ágyból. Oldalra pillantottam, a látványtól felsóhajtottam. Nemcsak az időjárás játszott közre, hogy az egész napot henyéléssel töltsem el, hanem a mellettem szuszogó szépség is erősen maradásra bírt. Erőt vettem magamon, mégiscsak el kell kezdeni a napot. Óvatosan kicsúsztam a takaró alól, de Sakura felébredt. Az álmot törölgette ki a szemeiből, aggódva felkönyökölt.

- Mi a baj? – tekintetem egyből Sakura meztelen felsőtestére siklott. Határozottan nehéz így felkelnem.

Sakura lenézett magára, rögtön észbe kapott. A takarót mellkasa elé húzta és közelebb húzódott hozzám. Aggodalom ült ki a tekintetére.

- Csak körülnézek. Egy órán belül megjövök – kipattantam az ágyból, mielőtt ösztöneim mást diktáltak volna.

Kinyitottam az ablakot, hallottam Sakura puha lépteit felém közeledni.

- Sasuke, várj! – hátranéztem, a takarót lazán magára tekerte, egy kis része a földet súrolta – Vigyázz magadra! – gyors csókot lehelt ajkaimra.

Komolyan megőrjít pusztán a jelenlétével, érintéseiről nem is beszélve.

- Sietek – átöleltem a derekát és elmélyítettem a csókot. Lihegve váltunk el.

Hátráltam és kiugrottam az ablakon. Még láttam Sakura ijedt arcát az üvegen át felvillanni. Aggódva hajolt ki, tekintetünk találkozott. Lehunytam a szemem, a természetre kezdtem ráhangolódni. Éreztem a bőrömön a zuhogó esőcseppek hűvös érintését és a szél tomboló erejét. A chakra túláradt az ereimben, testem vibrálni kezdett. A következő pillanatban már sólyomként zuhantam alá, a szárnyaim kitárásával megszakítottam a mélyrepülést. Visszarepültem Sakurához, aki csodálkozva, majd megnyugodva tekintett vissza rám. Vijjogtam egyet búcsúként, majd elindultam az őrjáratra.

Nyár volt, reggel 7 óra, de szokatlan sötétség uralkodott a városban. Zuhogott az eső, azonban az időjárás nem okozhatta ezt a fénytelen a reggelt. Fentebb emelkedtem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy az egész városban semmilyen fényforrás nem világított. A jelzőlámpák, a falakra kivetített hirdetések mind feketélletek. Elég komor és ijesztő hangulata volt Konohának.

„Mi történt?"

Az ösztöneim veszélyt sugalltak. A kikötő felé vettem az irányt, de semmi szokatlan nem tapasztaltam. Az egész várost átkutattam potenciális veszélyforrás után kutatva, de semmit sem találtam. A hotel felé vettem az irányt.

Sakura:

Egy darabig még néztem Sasuke távolodó alakját, majd becsuktam az ablakot. Felöltöztem és felvettem a nyakláncot, ami Sasuke bátyjáé volt. Egyszer csak erőteljes koppanásra lettem figyelmes. Azt hittem, hogy Sasuke érkezett vissza, de a párkányon egy fehér galambot pillantottam meg, az egyik szárnya el volt törve. Azonnal kinyitottam az ablakot, nem törődtem a galamb mikrobiológiai szennyezettségével. Ezüstös szemeivel áthatóan vizslatni kezdett, míg én fertőtlenítő és valami rögzítő után kutakodtam a szobában. Öt perc alatt ceruzából és ragasztószalagból egész elfogadható tákolmányt barkácsoltam össze a sérült madár számára. Rögzítettem a szárnyát és épp helyet akartam neki elkeríteni a szobában, mikor hirtelen kirepült a nyitott ablakon át. Nem tudtam elkapni, a galamb a mélybe zuhant. Elfacsarodott a szívem, biztos nem élte túl. A gondatlanságom miatt pusztult el a madár.

Fertőtlenítettem minden olyan területet, amivel a galamb érintkezett. A kezemet törölgettem és folyamatosan az ablakon át bámultam ki, egy ezüsttollú sólyom megjelenésére vártam. Feltűnt, hogy szokatlanul sötét volt a városban, biztos az áramszolgáltatóval van gond. A lámpa kapcsolójához nyúltam és sejtésem beigazolódott. Nem volt áram.

Öt percen belül nyugodtan konstatáltam, hogy visszatért az áram. Kinéztem az ablakon és lefagytam a látványtól. Az épületekre kivetített hirdetések helyén egy szöveg volt olvasható. Körbenéztem és mindenhol ugyanazt a feliratot lehetett látni.

- Királynőnek születtél, nem szolgának – sziszegtem magamban.

Hinata jött be kopogás nélkül az ajtón.

- Sakura! – a mobilját nyomta az orrom alá, ugyanaz a szöveg volt rajta.

Tsunade kihívott minket a nappaliba és a tévé összes csatornáján csak ezt lehetett olvasni. Értetlenül meredtünk egymásra. Az agyam kattogott.

- Haruki nem adja fel egykönnyen! – elöntött a harag.

- Ez biztos, hogy az ő műve? – kérdezte Hinata.

Elmeséltem, hogy milyen tévképzetei voltak rólam, miszerint a sakktábláján én vagyok a királynő.

- Ez tényleg beteg – mondta megvetően Hinata.

Sasuke jelent meg csuromvizesen a nappali közepén, de egy pillanat alatt megszárította magát. Idegesen a hajába túrt és a fejét csóválta, néma pillantást váltottak Hinatával. A szobát betöltő szikrázó feszültséget a bejárat éles csengője csak még jobban fokozta. Ijedtemben egy aprót felsikkantottam, de gyorsan a szám elé tettem a kezem.

- Ki az? – szólt ki Hinata, Sasuke keze a kard markolatára csúszott. Mégis mióta hord kardot magánál?!

- Szobaszervíz – jött a tömör válasz az ajtó mögül.

- Nem kértünk semmit – felelte Hinata.

- Szombatonként történik a konyha feltöltése, az ágyneműk lehuzatolása és amíg a dolgomat végzem, addig Önök a szakácsunk kiváló villás reggelijét fogyaszthatják. Negyed óra alatt elvégzem a munkám – a hang alapján egy korombéli nő álldogálhatott kint, szinte láttam már megvillanni a műmosolyát, miközben a pokolra kíván minket.

- Nem tartunk igényt a szolgáltatásra. Elmehetsz! – a nő nem erőszakoskodott tovább, köszönés nélkül elment.

- Ne hagyd itt a kocsit! – kiáltotta most már mérgesen Hinata – Egek! – trappolva az ajtóhoz sétált, keze már a kilincsen volt, mikor Sasuke hangja megállásra kényszerítette.

Sasuke védelmezően elém lépett és a háta mögé utasított. Hinata óvatosan lenyomta a kilincset, én magamban imádkoztam, hogy ne a maffia emberei várjanak minket tüzelésre készen vagy épp a rendőrség... Résnyire nyitotta az ajtót, Sasuke széles hátától nem láttam semmit.

- Semmi – elkaptam Hinata tekintetét, az erei ki voltak dudorodva a homlokán, majd hangosan káromkodott egy sort.

Sasuke izmai megfeszültek, készen állt a megvédésemre, bármilyen veszéllyel is kell szembenéznünk. Kitárta a nő az ajtót, égtem a kíváncsiságtól ezért oldalról kikandikáltam. A kocsi üres volt, Hinata felkapta a lapot, majd meglóbálta előttünk.

- Találjátok ki, mi van ráírva! – azt hittem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot.

Sasuke kitépte a papírt Hinata kezéből, még sikerült egy pillantást rávetnem, mielőtt Sasuke összegyűrve lángra lobbantotta volna. A hamu szürkére festette a tenyerét. Hinata meglátta, hogy nagyon gondolkozom valamin, ezért rákérdezett a zavartságom kiváltójára. Az alsó ajkamat harapdáltam, a gondolataim cikázva száguldoztak, a vér a fülemben dübörgött. A fejemben összeállt képet a kézírás teljesen romba döntötte.

- Ez nem Haruki kézírása volt – suttogtam magam elé meredten. Értetlenül néztek rám.

A rosszakaróim száma napról napra nő – jegyeztem meg magamban szárazon.

Láttam a kétkedést Hinata tekintetében és megelőztem a kérdésével.

- Haruki nagyon hangulat ember, mint láthattátok, de ha rólam van szó, akkor mindig mindent precízen megszervezve cselekszik. Ismerem. Egy ilyen horderejű üzenetet nem mással íratott volna meg, hanem Ő saját maga. Plusz még küldött volna egy nagyon drága, jóminőségű bort is minimum.

- Ha nem Haruki, akkor ki áll e mögött? – tette fel Tsunade a kérdést, ami mindannyiunkban megfogalmazódott.

Első gondolatom Akira volt, de rögtön el is vetettem, mivel ő nem királynőt akart faragni belőlem, hanem szolgát. A rendőrfőnök se nagyon jöhetett számításba, tény, hogy bármit képes lenne megtenni a fia kedvéért, de a fenyegetés és zsarolás határait nem lépte át sosem. Ez azonban már rég túlmutatott a zsaroláson. Valaki konkrétan birtokba vette a várost és egy beteg játékot kezdett el űzni.

„Konoha az én városom" – hallottam a fejemben Haruki gúnyos hangját.

Ha nem a maffia, akkor mégis ki?

Egy kis gondolatébresztő rész :D